Fernando Alonso a negyedik, Kimi Räikkönen a hatodik helyről vághat neki az 56 körös Maláj Nagydíjnak.
Az esős körülmények között megrendezett kvalifikációt követően mindkét versenyző optimistán nyilatkozott, és egy jó versenyben reménykednek.
Fernando Alonso: "Igazán elégedett vagyok ezzel a negyedik hellyel, mert tényleg egy jó eredmény volt bejutni a Q3-ba a kormányzással való problémámmal. Egy olyan szezonban, amikor bármilyen változtatás sok időbe telik az autón, a srácok egy pár perc alatt kicserélték a felfüggesztést, ami egy igazi rekord. Szintén a jó pillanatban engedtek vissza a pályára, ami azt jelentette, hogy bejuthattam a Q3-ba. A Kvyattal történő incidens szerencsétlen és elkerülhetetlen volt mindkettőnk számára, mert mire megláttam a Toro Rossót, már késő volt. Mint mindig az esőben, a látási viszonyok jelentősen redukálódtak, és szerencsejátékká vált minden. A csapat a Q3-ban is szuper volt, amikor ki kellett dolgozniuk, mikor rakjuk fel az új szett extrém esőgumit: az elején tettük meg, amikor a feltételek jobbak voltak és így azonnal képesek voltunk gyors kört futni. A negyedik és hatodik helyről rajtolva úgy gondolom, hogy a pódium is lehetséges és eltekintve a Mercedes mutatott formájától, a teljesítmény az őket követők között meglehetősen szoros. Ezen a hétvégén úgy döntöttünk, hogy többet dolgozunk a versenytempón, mint az egykörös teljesítményen, és az érzések pozitívak. De tudjuk, hogy kemény lesz, és az időjárással kapcsolatos bizonytalanság azt jelenti, hogy nehéz kitalálni milyen futamra számíthatunk."
Kimi Räikkönen: " Az eső nagyon nehézzé tette ezt az időmérőt. Tudtam, hogy az esőben nem lesz egyszerű, de nem számítottam arra, hogy ennyi probléma lesz. Rossz volt a kigyorsítás, és ennek a tetejében, az extrém esőgumikkal, valamilyen oknál fogva, vesztettem a tapadásból az első kör után. Most rá kell jönnünk, hogy miért, mert ez hasznos lehet a következő versenyeken. Világos, hogy nem vagyok elégedett a hatodik hellyel, de a körülményeknek köszönhetően nem mondhatom, hogy meg vagyok lepődve, és most csak arra akarok gondolni, hogy minden tökéletesen menjen holnap. Ez egy nehéz verseny lesz, különösen a magas hőmérséklet miatt, de meglehetősen magabiztos vagyok, mert jobban mentünk itt, mint Melbourne-ben, és ha nincsenek problémáink, akkor jobb eredményben is gondolkodhatunk. Az érzéseim az autóval kapcsolatban összességében javulnak, és még ha van is mit tenni, a helyes irányba dolgozunk."