Pengeélre állítjuk Domenicalit (Első rész)
2013. augusztus 29. csütörtök, 15:45
Szabó Balázs
Szabó Balázs - Egy csapatvezető nem csak fontos döntések meghozója, de a csapat arca is: minden hibát az ő számlájára írnak, még ha ahhoz nem is volt köze. Éppen emiatt a didal pillanataiban végtelen dicsőség, még máskor összeroppantó nyomás szegezi Stefano vállát. Most egy rendkívül őszinte interjúban mesél a Ferrari jelenlegi problémáiról.
Kérdés: "Stefano, légy szíves, elemezd ki a Ferrari eddigi szezonját!"
Stefano: "Először is, engedjék meg, hogy elmondjak valamit, amelyet le is írhatnak: ha az emberek azt gondolják, hogy a Forma-1 a világ csúcsa, akkor el kell mondanom: ez nem igaz. Az élet sokkal több ennél. És most térjünk rá a versenyzésre: a helyzet nagyon egyszerű: nagyon jó rajtot vettünk. Még ha nem is a mi kocsink volt a leggyorsabb az időmérőkön, nagyon jó kocsink volt a futamokon. A versenysebességünk erősnek mutatkozott. Kanadáig a kocsi rendben muzsikált. Utána azonban két problémába botlottunk: az egyik, hogy az autót javítani szándékozó módosítások voltaképp lelassították azt. Ez azt jelentette, hogy egy lépést tettünk hátra. A második probléma a gumispecifikáció megváltoztatását illeti. Az egy tény, de nem akarom részletesebb kommentálni. Ez tény. Emiatt még ahhoz a teljesítményhez sem tudtunk visszatérni, amellyel a futamokon rendelkeztünk korábban. Azonban nyugodtnak kell maradnunk. Igen, ez egy nehéz pillanat. Vegyünk például a spái időmérő edzést. Az utolsó négy percben jó helyen jó időben kellett lenni. Hogy ennek a szerencséhez van köze? Nem tudom, de így alakult. A szezon azonban még nagyon hosszú és a helyzet a bajnokságban elég nehézkes, de minden lehetséges még. A legegyszerűbb megfogalmazásban, ez a helyzet velünk."
Kérdés: " Hogy fogadta, hogy a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo az egész csapatot leszidta a gyenge teljesítményért? Izzadásra adott okot?"
Stefano: "Ő az elnökünk, aki nagyon szenvedélyes a munkáját illetően és ez is része az üzletnek. Teljesen helyénvaló, hogy keményen bánik velünk, mert nagyon nehéz júliusunk volt. Figyelemfelhívás volt a részéről - én legalábbis így értelmezem. Tudjuk, hogy koncentráltnak kell maradnunk, ő emlékeztetett minket erre - továbbá, hogy meg kell őriznünk az egységünket a nehéz pillanatokban is."
Kérdés: "Valóban fennáll egyfajta erőfitogtatás Ön és Fernando Alonso között, ahogyan azt sokan sejtetik?
Stefano: "Nem, nem, ez olyasvalami, amelyet teljesen visszautasítok. Együtt akarunk nyerni."
Kérdés: "De talán az a baj, hogy nem tudnak együtt veszíteni?"
Stefano: "Haha, de ez egy csapatsport. Ha egyedül vagy, akkor egyedül nyersz és vesztesz. Azonban a Forma-1-ben ez nem működik. Ez egy szuper-versenyképes környezet, ahol hős vagy, ha nyersz és nulla, ha veszítesz - nincs köztes állapot. Azonban egységesnek kell maradnunk, hogy nyerjünk, mert ezért vagyunk itt.
Kérdés: "Azt is mondják, hogy Ön túlságosan finom a Ferrarihoz képest - inkább egy bársonykesztyű, mint egy vasököl..."
Stefano: "30 éve ezt kell hallgatnom, de nem izgat. Nem is érdekelnek ezek a dolgok. Ez szimplán része a játéknak."
Kérdés: "Mit kezdenek azzal, hogy két olyan pilótára van szükségük, amelyek magas szinten képesek teljesíteni, hogy felvegyék a küzdelmet a konstruktőri címért? Hogyan fog kinézni a 2014-es pilótafelállás?"
Stefano: "Semmi szükség arra, hogy siessük a döntéssel. Sok lehetőségünk van."
Kérdés: "Lehetséges, hogy minél többet várnak, annál inkább leesik az árcédula?"
Stefano: "Talán. Ne felejtsük, hogy mindenki a Ferrarinál akar versenyezni. Várnunk kell és majd meglátjuk. A legideálisabb választásom az lenne, ha megtarthatnám Felipét, mert Felipe egy nagyon rendes srác - teljesen elszánt a csapat iránt - és ha körbenézünk, nem sok ilyen pilóta van, akit alkalmazol és azonnal teljesít. Azonban, természetesen, jó eredményekre van szükségünk Felipétől, épp emiatt nem sietjük el a döntést. Mihelyst eldöntöttük, bejelentjük hivatalosan is, hogy elhallgattassuk a sok pletyka-gyártót."
Írta: Szabó Balázs
Módosítás: ( 2013. augusztus 29. csütörtök, 15:58 )