Schumacher boldog otthon is

Nyomtatás

Szabó Balázs - A hétszeres világelső pilóta elismerte, nem gondolta, hogy korábbi csapata, melynél még most is konzulensi szerepet tölt be, ekkora ugrást tesz 2013-ban az él felé. alt

A Forma-1-es visszatérését követően, Michael 2012 végén újra szögre akasztotta a versenyzői overállját, ezúttal végleg, legalábbis a Száguldó Cirkuszban. A németet a 28 éves Lewis Hamilton váltotta a stuttgarti gárdánál.

Míg a Mercedes visszatérésének első három évében 2010 és 2012 között két első rajtkocka és egy győzelem ágyazódott egy aszályos periódusba, addig 2013-ban már háromszor vezették diadalra az ezüstnyilat. "Figyelembe véve, hogy hol fejeztük be tavaly, meglepetés az, hogy hol tartanak." - kezdte a 44 éves kerpeni. 

"Boldog vagyok velük együtt, de nem is gondoltam, hogy ez történik majd." Ennek ellenére a német nem bánja, hogy hátat fordított az izgalmas, de olykor kegyetlen világnak: "Ne felejtsük el, hogy ez a sport nem csak 20 versenyből áll. Ebben a három évben rengeteg energiám emésztődött fel, emiatt nem lettem volna képes folytatni azon a szinten, melyet elvárok magamtól." - ismerte be őszintén a 91-szeres futamgyőztes. 

Az elmúlt években Michael szenvedett azzal, hogy megverje csapattársát, Nico Rosberget. Most, hogy a fiatalabbik német csapattársa Lewis Hamilton lett, újraértékelték a teljesítményét. "Az emberek talán most jobban megértik, mennyire jó Rosberg." Schumacher elárulta, étvágyát nem elégítette volna ki néhány diadal, ő a címért akart küzdeni. "Nem elégedtem volna meg néhány győzelemmel. Acélom az volt, hogy a világbajnoki címért küzdhessek."


Tweet