Évi és Tamás már többször megörvendeztetett minket úti beszámolóival, emlékezhettek Dolce Vita az Ardennekben írásukra tavalyról. Akik rendszeres látogatói Facebook oldalunknak azok tudják, hogy novemberben volt szerencséjük ellátogatni Abu Dhabiba ahonnan rengeteg élménnyel és egy tartalmas beszámolóval tértek haza, akkor egy szerencsés olvasó még ajándékot is kapott a többiek pedig exkluzív képekkel lehettek gazdagabbak. Úgy gondoltuk a téli szünetre időzítjük a tőlük kapott érdekes beszámolót aminek első részét olvashatjátok most, dőljetek hátra és pár percre legyetek részesei az ottani csillogásnak. A második részben a fantasztikus Ferrari Worldről kaptok szenzációs fotókat és élménybeszámolót.
Forma-1 egy szürreális univerzumban
Abu Dhabi... A név hallatán mindenkinek a gazdagság, a józan ésszel felfoghatatlan építkezések, és a pénzüket két kézzel szóró olajsejkek jutnak eszébe..., egy olyan hely, ahol mindenki Ferrarival jár, és bárkiből milliomos lehet, csak ásni kell egy kicsit a kert végében és máris olajat talál. A valóság ennél kicsit árnyaltabb, de nem járunk messze az igazságtól... :)
2012. novemberében rendkívüli élményben volt részünk, életünkben először (de, reméljük nem utoljára) külföldi Forma-1-es futamra látogattunk el, ráadásul a versenynaptár egyik legkülönlegesebb helyszínére, az Abu Dhabi nagydíjra. Az arabok által helyesen kiejtve Ábu Dábi, a magyar sajtóban elterjedt Abu-Dzabit pedig el kéne felejteni az újságíróknak :)
Izgatottan készültünk a nagy útra, ráadásul utazás előtt váratlanul kaptunk egy ígéretet, hogy talán egy paddock jegy is összejöhet a Ferrari csapathoz. A verseny előtti szerdán végre eljött az indulás napja: Budapest-Bécs-Dubai útvonalon repültünk, késő este landoltunk, és a reptérről még kb. másfél órás út várt ránk a szomszédos Abu Dhabi emírségig. Az utazás előtt természetesen mindennek utánanéztünk, Abu Dhabi térképe - kis túlzással - teljesen a fejünkben volt, tudtuk, hogy a hosszanti irányben elterülő város nyugati végén van a szállodánk, és a keleti végén a Yas sziget, ahol a pálya fekszik. A városhoz közeledve, megkértük sofőrünket, hogy ne a városon, hanem a szigeten keresztül vigyen minket, mert szeretnénk látni az éjszakai fényeket. Helyismeretünkön kissé meglepődve, de készséggel teljesítette kívánságunkat. A végig kivilágított autópályán (!) lassan közeledtünk a szigethez, először csak a távolban láttunk néhány apró fénypontot, majd feltűntek a „varázslatos” nevek az út melletti táblákon; Yas Island, Yas Marina Circuit, Ferrari World… Látszott a pálya közepén álló, a színét folyamatosan változtató Yas Hotel, a sejtelmes, vörösben úszó Ferrari World teteje (az itt tett látogatásról és a hotelben töltött két napról majd következő cikkünkben), és természetesen, maga a pálya, ahol a tribünök – eseménytől függetlenül - minden este, kivilágított pompában úsznak. A hosszú utazás és a fáradtság ellenére fülig ért a szánk, és még mindig nehezen hittük el, hogy ez tényleg velünk történik, és a következő napokban, életünk egyik legnagyobb Forma-1-es kalandja vár ránk ezen a szigeten...
Csütörtökön napközben, kissé kábán tértünk magunkhoz a fárasztó szerdai nap után, ezért úgy döntöttünk, hogy a délutáni boxutca látogatást kihagyjuk. A szobánkban pihentünk, és a versenyhétvége programját tanulmányoztuk, amikor megcsörrent Évi telefonja. Kezében a telefonnal, értetlenkedve nézett rám, hogy ki kereshet minket egy +39 kezdetű telefonszámról, egyáltalán milyen ország előhívója lehet ez. Belém hasított a felismerés, hogy ez bizony olasz telefonszám és ha „onnan” keres minket valaki, az csak egyet jelenthet: a paddock jegyet! Ezt elhadartam Évinek, aki rettentő izgatott lett és a kezembe nyomta a telefont, hogy én beszéljek velük, ő tuti képtelen lenne most megszólalni a meglepetéstől. Felvettem, és az angolt dallamos, tipikus olasz akcentussal beszélve, bemutatkozott Massimo. Közölte, hogy kaptak egy megkeresést, hogy két magyar Ferrari rajongót kellene vendégül látniuk a paddockban, mely kérést szívesen teljesítik, de tekintettel a helyszínre és a jeles helyi vendégekre, erre csak pénteken délután lenne lehetőségünk, a szombat és vasárnap már „teltházas”. Megállapodtunk, hogy pénteken, délután 2-kor találkozunk a Yas Hotel bejáratánál, majd elköszöntünk egymástól. Az egész beszélgetés nem tartott tovább pár percnél, de miután letettem a telefont, kellett néhány pillanat, mire 100%-os lett a feldolgozottság és eljutottak az agyamig a hallottak. Kissé akadozó hangon közöltem Évivel, hogy holnap délután ott leszünk a paddockban, a Ferrari csapat vendégeként... Nála is volt néhány másodperc hatásszünet, majd mindkettőnkből kitört a felszabadult, örömteli visítás :) Ferrari drukkerként, kevés, nagyobb dolgot képzelhet el az ember ennél, ráadásul pont Abu Dhabiban, ahol a paddockba bejutni nagyjából annyira lehetetlen, mint Monacoban...
Első nap a pályán…
Pénteken izgatottan készültünk az első „pályanapra”, fényképezőgépek feltöltve, teleobjektív a hátizsákban, alkoholos filcek az autogram-vadászathoz, belépők, indulhatunk… Bár, a közlekedés nem olyan kaotikus az Emirátusokban, mint más arab országokban, autót nem akartunk bérelni, mert felesleges lett volna, a tömegközlekedés még nem alakult ki igazán (egyébként is mindenki autóval jár), ezért a taxi a legideálisabb közlekedési eszköz. Az állami kézben lévő társaságok egyen-autói szürke Toyota Camryk, amelyek kilométerenként 80 Ft-ért fuvaroznak. Tiszták, a turisták átvágására megbütykölt/túlpörgetett taxióra és a „trükkös zsebre dolgozós mentalitás” pedig ismeretlen fogalom számukra. A pálya körülbelül 40 km-re volt a szállodánktól, amit a várost elkerülő autópályán tettünk meg. A 6 sávos, tükörsima úton alig volt forgalom, a Yas szigethez közeledve, messzi délibábként kezdett kirajzolódni a forró sivatagi homokból a Ferrari World óriási, lustán elterülő vörös teste, tőle jobbra pedig a Yas Marina fehér, sátorszerű csúcsokkal fedett lelátói.
A sziget összes projektje az állami Aldar ingatlanfejlesztő társaság nevéhez fűződik, amelynek az Abu Dhabi olajkészletéből származó napi (!) kb. 1,5-2 milliárd $-os bevételnek köszönhetően gyakorlatilag korlátlan anyagi lehetőség áll rendelkezésre. Érdekesség: A cég beruházás költségszámításai szerint, még 100 év múlva sem fog megtérülni az a sokmilliárd dollár, amit befektettek a szigeten, de egyszerűen annyi pénz van, hogy „belefér nekik”...
A pályához érve ugyanaz a kép fogadott minket, amit már itthon a Hungaroringen is megszoktunk az évek alatt, és ami a világ minden szegletében egyforma, csak a háttér változik; óriási tömeg, mindenki a kedvenc csapata/pilótája színében, pólók, sapkák, zászlók, fényképezőgép, nyüzsgés, jókedv. A délutáni paddock látogatásig még bőven volt időnk, így a West Grandstand -, vagyis a hátsó hosszú egyenes végén lévő nyugati tribün - felé vettünk az irányt, a háromnapos „bérletünk” ugyanis ide szólt.
Érdekesség: a pálya kb 50 ezer néző befogadására alkalmas, csak ülőhelyek vannak és valamennyi lelátó fedett.
A pályára történő bejutás nem egyszerű, nagyon szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak; fémdetektoros kapu, csomagátvilágítás, az autókat pedig bombakereső kutyákkal, és az alvázat vizsgáló tükrökkel ellenőrzik. Ételt-italt bevinni tilos, de udvariasan tájékoztatják a látogatókat, hogy vagy itt most megeszed-megiszod, vagy kuka :) A büfék árai kellemes csalódást tartogattak számunkra, az árfekvés nagyjából hasonló, mint itthon a Ringen, de a választék és az adagok nagysága zavarbaejtő. A nagy meglepetést viszont az ingyenesen és korlátlan mennyiségben osztott, palackozott ásványvíz okozta leginkább számunkra. A belépőjegy - nem a Ringen megszokott óriási papírjegy, hanem - elegáns, bankkártya méretű, chippel ellátott plasztik lapocska, amit belépéskor leolvasnak. Miután átjutottunk, az amúgy gyorsan haladó belépési „herce-hurcán”, nagyon fontos „momentum” következett; a koncert karszalag „begyűjtése”, amit figyelmes hostessek adnak csuklónkra. Az Abu Dhabi nagydíj sajátossága - Szingapúr, Kanada és néhány másik helyszín mellett -, hogy péntektől vasárnapig, mindhárom este, egy-egy „A” kategóriás sztár koncertezik a Ferrari World „csápjai” közötti Yas Arénában. A korábbi években fellépett többek között Eric Clapton, Sir Paul McCartney, az Aerosmith, Beyoncé, Stevie Wonder, Snoop Dogg, a Linkin Park és Shakira is. A mostani hétvégére Kylie Minogoue, Nickelback és Eminem volt a „kínálat”. Ezek a koncertek kizárólag a Forma-1-re érkezőknek elérhetőek, ugyanis a koncentre történő bejutáshoz szükséges az aznapi tribünjegy és a pályán beszerzett - minden nap más-más színű - karszalag. A monumentális tribün felé sétálva már hallottuk a pályán elhúzó autókat (a V8 Supercars ausztrál szériája volt a betétfutam, az ő szabadedzésük zajlott éppen), majd az egyik biztonsági őrtől kapott gyors útbaigazítás után, elindultunk a tribün belsejében, a szektorunk felé. A lépcső tetejére érve, végre teljes életnagyságban elénk tárult az, amit a TV-ben és az interneten már sokszor láttunk... Amire készültünk... Ezerszer elképzeltük ezt a pillanatot..., de erre egyszerűen nem lehet felkészülni… Hasonló érzés, mint a gladiátoroknak, akik először lépnek a Colosseumba: elsőként látják a monumántális építményt, hallják bentről a tömeg morajlását és a küzdőtér homokjára lépve mellbe vágja őket az „élmény”... Szerencsénkre, korunk Forma 1-es „gladiátorai” időre és aszfaltcsíkon küzdenek egymással :)
A paddock…
Megtaláltuk a helyünket, leültünk és próbáltuk feldolgozni a látványt, a hangulatot, azt a jó értelemben vett tömény hatást, ami néhány perc alatt ért bennünket. Balra a hosszú egyenes, előttünk a pálya egyik legjobb előzési pontja, szemben a célegyenesre fordító kanyar, a távolban pedig a Yas Hotel, vagy ahogy a formája után elneveztük magunkban, a „bálna”. Az első sokk után, lassan magunkhoz tértünk, elkezdtünk fotózni, néztük a programot, majd a mellettünk ülő angol házaspár jóvoltából újabb meglepetés ért bennünket, megtudtuk, hogy az egész pálya területén ingyenes wifi működik, amire rögtön rá is csatlakoztunk, hogy „real time” követhessük a pályán zajló eseményeket. Közben, egyre gyakrabban és izgatottabban néztük az óráinkat, próbáltuk siettetni az idő múlását. Fél kettő környékén elindultunk szembe a Yas Hotel felé, amihez nagyjából a fél pályát meg kell kerülni (újabb meglepetés: a pálya körül ingyenes buszjárat közlekedik!) és kettő előtt tíz perccel ott álltunk az elegáns bejárat előtt, vártuk Massimot. Elmúlt két óra, lassan már negyed három és még mindig sehol senki... Kezdtünk csalódottak lenni, próbáltuk őt hívni, de valószínűleg a zajban nem hallotta meg a telefoncsörgést. Jó húsz perccel kettő után, (az olaszos időértelmezésbe ez simán belefért neki) egyszercsak feltűnt egy Ferrari egyenruhás úriember, aki átjött a pálya feletti hídon, egyenesen a szálloda felé vette az irányt, és amikor közelebb ért, megláttuk a kezében a belépőket. Megállt, tanácstalanul körbenézett és már kereste volna a telefonját, amikor odamentünk hozzá és udvariasan megkérdeztük, hogy esetleg egészen véletlenül ugyan nem értünk jött-e :) ... És igen, értünk jött :) így elindultunk vele, át a pálya felett átívelő hídon, majd a kikötőben horgonyzó yachtok mögött a paddock felé. Massimo útközben elmondta a programot és a „játékszabályokat”. Úgynevezett free pass belépőt kaptunk - ilyen minden csapatnak tucatjával van a „fiókban” -, ezzel szokták bevinni a vendégeket, akik nem annyira mázlisták, hogy egész hétvégés paddock jegyet kapnának.
Egy kis kitérő: Forma-1-es paddock jegyet venni nem lehet, csak kapni, mégpedig kétféleképpen; csapattól vagy szponzor cégtől. A többezer euros Paddock Club jeggyel sem lehet csak úgy besétálni a paddockba (kivéve, egy-egy rövid, szigorú időbeosztású túrára a hétvége folyamán), hanem csak a boxok feletti exkluzív lounge-ban lehet lógni, ahol étel-ital, mosolygós hostessek és óriási kivetítők várják az úri közönséget, akik egy halom pénzt kiadnak azért, hogy a pálya közepén egy légkondis teremben ülve TV-n nézzék a futamot, miközben svédasztalról ehetnek és ihatnak :)
A belépőnkkel három órát tölthetünk bent. A programunkat a következőképp „határozták meg”: kezdésnek Massimo körbevisz minket a motorhome-ok között, aztán benézünk a Ferrari garázsába és a boxutcába, majd a csapat főhadiszállásán vendégül látnak egy kis frissítőre és utána, ha marad idő, „szabadprogram”. Ez utóbbi azt jelentette, hogy oda megyünk, ahová szeretnénk, annyi kikötéssel, hogy végig ott lesz mellettünk, egyedül nem enged minket mászkálni – ami érthető volt, ő vitt be és vállalt értünk felelősséget. Miközben ezt megbeszéltük, lassan megérkeztünk a beléptető kapukhoz. A szívünk a torkunkban dobogott, remegtünk az izgalomtól, még mindig nem mertük elhinni, hogy velünk történik mindez. Massimo-t követve, kártyánkat a leolvasó elé tartva beléptünk. Egy másik világba… Megálltunk egy pillanatra, összenéztünk és bizony nem tudtuk megállni, hogy egy-két könnycsepp meg ne jelenjen a szemünkben, mert ekkor kezdtük felfogni, hogy hol vagyunk, hogy hová is érkeztünk. Mindketten kb. 20 éve nézünk Forma-1-et, mindig is fanatikus Ferrari drukkerek voltunk, és most valami olyan dolog történik velünk, amiben csak kevés embernek lehet része; a csapat vendégei vagyunk egy Forma-1-es futamon… Massimo látta a megilletődöttségünket, kedvesen mosolygott és kedvesen megjegyezte, hogy segíteni fog és mindent igyekszik megtenni, hogy emlékezetes legyen a látogatásunk. Ebben egy másodpercig sem kételkedtünk, és utólag leszögezhetjük, azzá tette :)
A Yas Marina paddock különlegessége, hogy a legtöbb pályától eltérően itt nincsenek kamionok és felépített motorhome-ok, a boksz épülete mögött tradicionális arab stílusban épült emeletes, tetőteraszos luxus apartmanokban „laknak” a csapatok, akik – saját állításuk szerint - imádják ezt a különleges hangulatú környezetet. Az épületek bejárata előtt kis tábla jelzi, hogy melyik csapat háza táján járunk, hátul a „kert végében” pedig már a yachtkikötő és a Yas Hotel nyújt felejthetetlen látképet. Mielőtt a csapat boxába mentünk volna, Massimo felhívta a figyelmünket, hogy odabent nem szabad fotózni, elégedjünk meg a látvánnyal. Láttuk a szétszedett autókat, a Shell laboratóriumát, ahol fehér köpenyes emberek elmélyedten tanulmányoztak üzemanyagos kémcsöveket és lombikokat, megnézhettük a pilóták gumiszettjeit, amiket piros és sárga színnel különböztetnek meg, hogy melyik kupac kié. A garázs után kisétáltunk a boxutcába és felmászhattunk a közvetítések alatt gyakran mutatott „agyközpontba”, ahol a csapatok vezetői a mérnökökkel együtt figyelik az eseményeket. Felemelő érzés volt a boxutcából a célegyenes tribünjein ülő rajongókat figyelni, a nyüzsgő hangulat magával ragadó volt.
A boxból kijövet, visszasétáltunk a paddockba, ahol már a kezünkben voltak a fotók/papírok és az alkoholos filc, hogy ha „elcsípünk” valakit, ne kelljen keresgélni. Találkoztunk Damon Hill-lel, aki nagyon megörült, miután megtudta, hogy magyarok vagyunk és lelkesen ecsetelte mennyire szereti a Ringet; Forma-1 rajongóként nyilván senkinek nem kell magyarázni miért; a háromszoros világbajnok Sir Jackie Stewart-tal, aki egy kedves nagypapának néz ki, de a szemében a mai napig ott lobog a tűz, látszik rajta, hogy még most is él-hal a „Száguldó Cirkuszért”, és abba halna bele, ha nem szívhatna benzingőzt. Sajnos, csak messziről láttuk a nála eggyel több címet begyűjtő Alain Prostot és fiát, aki a futam utáni héten tesztelt a Lotusnál. A mezőny két korábbi ferraris pilótájával, Schumival és a két nappal később „első” futamát megnyerő Raikkönen-nel nem sikerült összefutnunk, viszont a Ferrari csapatnál rögtön a Massa családba botlottunk. Felipe az édesapjával kávézott és beszélgetett. Udvariasan megkérdeztük, hogy fotót és aláírást kérhetnénk-e, mire Massa papa mosolyogva közölte, hogy természetesen, majd felugrott a székéről és készségesen átadta a helyét nekünk, hogy odaférjünk a fia mellé egy-egy közös kép erejéig. Alonsot szó szerint csak futás közben sikerült elkapni. Délután öt órakor kezdődött a szabadedzés és ő öt előtt néhány perccel lépett csak ki a „főhadiszállásról”, hogy átmenjen a garázsba. Útközben az újságírók hiába ostromolták kérdésekkel, senkinek nem válaszolt és rohanás közben csak úgy sikerült autogramot szerezni tőle, hogy futottunk mellette és az orra alá dugtuk a tollat és a képet. A Ferrarinál találkoztunk még Mika Salóval, aki szintén elutazott erre a hétvégére, őt könnyen meg lehetett állítani egy fotóra és kis beszélgetésre. Ennyi tömény inger után azt mondtuk, hogy elégedettek lehetünk, amiért ennyi emberbe botlottunk és nem érhet meglepetés, azonban a sors erre is rácáfolt. Olyan emberrel találkozhattunk, akire álmunkban sem gondoltunk volna és ami az egyik legnagyobb ajándék lehet egy Ferrari-fan számára: Piero Lardi Ferrari úrral, Enzo Ferrari egyetlen élő (törvénytelen) gyermekével. Igazi finom úriember, olaszos eleganciával és egyszerűen „rá volt írva”, hogy ő az, aki a Commendatore szellemét és örökségét napjainkban képviseli a Scuderiánál. Készségesen állt rendelkezésünkre a fotózáshoz és elcsodálkozott, hogy két ilyen fiatal pont őt találta meg és kér közös képet. Értékelte, hogy tudtuk ki ő. Massimo később elmesélte, hogy Piero általában nem kedveli a „rivaldafényt” és szerencsések vagyunk, hogy feltehetően jókedvében kaptuk el és nem mondott nemet nekünk. Mindezt maximális tisztelettel a hangjában említette meg, érezni lehetett a szavaiból, hogy ezt a szigorú tekintetű úriembert legalább akkora tisztelet övezi a csapatnál, mint anno az apját.
A három óra gyorsan elrepült, búcsúzóul még egy kávéra volt időnk, igazi olasz espressot kaptunk a csapat egyik kedves hölgytagja jóvoltából, és döbbenten láttuk, hogy a kis műanyag kávéspoháron, a szalvétán, de még a keverő pálcikán is ott volt az ágaskodó ló… Massimo visszakísért minket a kijárathoz, megköszöntük neki az idegenvezetést és természetesen egy Forza Ferrari-val búcsúztunk el tőle :). Ahogy sétáltunk vissza a Yas Hotel felé, nehezen találtunk szavakat és nagyjából csak a cikázó gondolatainkat próbáltuk rendezni magunkban :) A Hungaroringre hosszú ideig nem sikerült paddock jegyet szerezni – aztán néhány éve megtört a jég –, itt pedig néhány nap alatt az ölünkbe hullott egy lehetőség a Ferrari csapattól, amiért soha nem tudunk majd elég hálásak lenni annak az embernek, aki mindezt lehetővé tette nekünk.
A nap eközben már lemenőben volt, aranyszínűre festve az Abu Dhabi délutánt. A profi fotósok ilyenkor szokták készíteni a lebukó nap előtt elhúzó versenyautókat megörökítő fényképeiket. Búcsúzóul mi is készítettünk néhány fotót a szálloda és a paddock közötti hídról, a szabadedzésüket futó mezőnyről, majd fogtunk egy taxit és elindultunk a szállodánk felé. Sietnünk kellett, mert estére még vissza kellett érnünk a Ferrari World-höz, a fentebb már említett koncertek közül az elsőre.
A verseny…
Az időmérő edzésről és futamról csak röviden írnánk, feltehetően mindenki emlékszik a történtekre: Hamiltoné volt a pole, Raikkönen ötödik, Alonso a hetedik helyről rajtolt. Vettel a boxutcából indult a mezőny után, mert előző nap nem maradt elég üzemanyag az autójában és nem tudott mintát adni az ellenőröknek, így a Yas Hotel mellett leparkolta a Red Bullt :) Az izgalmakkal teli 55 kör után végül Raikkönen nyerte Abu Dhabi nagydíját, Alonso lett a második. Vettel elképesztő hajrát autózva odaért a dobogó legalsó fokára, a díjkiosztón tanúsított viselkedésével pedig megmutatta, hogy valóban van még mit tanulnia, ha minden tekintetben a nagyok nyomába akar érni…
Óriási élmény volt a futamot a pálya egyik legizgalmasabb pontjáról nézni, a tribününk előtt véget érő egyenes az egyik leghosszabb a versenynaptárban, nem volt hiány izgalmas előzésekben, szinte minden körben történt valami. Szemben a pálya másik felén pedig kivetítőn is követhettük az eseményeket, így nem maradtunk le semmiről. A tömeg kedvenc pilótától/csapatától függetlenül, őszintén örült Raikkönen sikerének, a Jégember óriási tapsot, üdvrivalgást és füttykoncertet kapott a levezető körben. Több finn szurkoló is volt a szektorunkban, akik már a leintés pillanatában azon morogtak, hogy nem tudnak koccintani egy jó sörrel, mint az európai futamokon, de este a hotelben majd bepótolják az alkoholos ünneplést (a végeredményt nyilván mindenki sejti :) ).
A koncertek...
A rajongókat a pályán kívül sem hagyják unatkozni…
Abu Dhabi – rengeteg egyéb dolog mellett – a futamra érkező rajongók kiszolgálására is nagy hangsúlyt fektet. A verseny hétvégéjén minden este egy-egy koncert szórakoztatja a közönséget. A program minden nap egyforma, kora este már DJ-k hangolják az óriási tömeget és kilenckor kezdődnek a másfél-két órás koncertek... és tényleg pontosan be is tartják a kezdés időpontját :) Jártunk már itthon, és a nagyvilágban is jónéhány koncerten, de szinte egy sem volt, amit a meghirdetett időpontban kezdtek volna el.
Pénteken Kylie Minogue nyitotta a fellépők sorát, aki Évi kamaszkori nagy kedvence, és fergeteges show-t adott élőzenével, táncosokkal, látványos színpadi műsorral. Jó volt látni, hogy teljesen felépült a korábbi súlyos betegségéből és ugyanolyan lendülettel és energiával énekelt, mint korábban. A közönség – érthetően – főleg a 30-as és 40-es korosztályból került ki és szinte az összes dalt együtt énekelte az apró ausztrál énekesnővel.
Szombaton az egészen más stílust képviselő Nickelback lépett színpadra, akiket mindketten szeretünk, néhány daluk szinte már himnusszá vált nálunk, és a zenéjükön kívül a dalszövegeik is figyelemreméltóak. Ők nemhogy Magyarországra, de Európába is viszonylag ritkábban jönnek, ezért nagyon boldogok voltunk, hogy élőben láthattuk őket. A srácok hozták a formájukat, igazi klasszikus dübörgő rockkoncertet adtak. Itt már vegyesebb volt a közönség, mindenféle korosztály képviseltette magát és most is teli torokból üvöltött a – Forma-1 fanokból összegyűlt – tömeg.
Vasárnap Eminem zárta a sort, akit kihagytunk… Talán sokan megköveznek ezért, de hát nem vagyunk egyformák, érte egyikünk sem rajong, ezért a futam leintése után, az aréna helyett inkább a taxik felé vettük az irányt, majd laza kétórás várakozás után sikerült végre elindulnunk a szállodánk felé. Természetesen, a pálya kiürítése is profin meg volt oldva, a taxiállomáson többszáz autó várta a kiözönlő tömeget, akiket kordonokkal és kapukkal irányítva, kígyózó sorokban tereltek a taxik felé. Mindenki szépen sorban állt, nem volt tolakodás, lökdösődés, közben folyamatosan érkeztek az autók és ültek be az emberek, gördülékenyen ment a „tömegoszlatás”. Út szélén taxi leintés? Ááááá... A taxisok betartották a szabályt, a soron következő a következő... ;)
Hogy milyen volt...? Milyen érzés, amikor az ember a bakancslistájának egyik pontja mellé pipát tesz? Erre a két hétre életünk végéig emlékezni fogunk... Nem lehet elmondani vagy leírni..., az irodalom és költészet eszközei egyszerűen véget érnek :) Olyan volt az egész, mintha minden egy negyedik, ötödik és hatodik dimenzióban történt volna... Az Emirátusok egyetlen molekulája sem közös azzal a világgal, amiben mi itt élünk... Mindenen túlmutat, nem egyszer, nem tízszer, hanem egyszerűen ábrázolhatatlanul sokszor... Egész idő alatt, hol csendben, összeszorított fogakkal, magunkban, hol hangot adva üvöltöttünk és hálát adtunk a sorsnak, hogy ott lehettünk...
Mindezt egy angol újságíró fogalmazta meg talán legtalálóbban, az évek óta az Emirátusokban élő tudósítót egy interjúban faggatták a sajtóról, a politikáról, a gazdaságról, a mindennapokról. A beszélgetés végén megkérdezték tőle, ha röviden össze kéne foglalnia, hogy milyen hely az Emirátusok, akkor mit mondana... Erre csak mosolyogva annyit válaszolt:
„Egész évben Disneyland, ahol az álmok valóra válnak” – ÉS TÉNYLEG :)
Ezúton szeretnénk sokadszor is köszönetet mondani Gábornak, hogy bejuttatott bennünket a Ferrari csapat vendégeként a paddockba, ha ő nincs, akkor most egy sokkal rövidebb és unalmasabb cikket olvashattatok volna :)
Következő cikkünkben a Ferrari World-ben és a Yas Hotelben tett látogatásunkat meséljük el :)
Papp Éva és Pócsföldi Tamás
Kép Galéria
A kivitelező Aldar hivatalos reklámfilmje a szigetről
