Augusztus


IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us

Naplemente közben ér véget a szezon az F1-ben

Ahogy a vezetőség azt korábban már elárulta, az idei szezonzárónak helyet adó Abu Dhabi Nagydíj különleges lesz. Most kiderült, hogy a szervezők nem csak a pálya lenyűgöző adottságaira gondoltak, hanem a rendhagyó kezdési időpontra.

Ugyanis azzal, hogy a tervezettnél két órával későbbre, helyi idő szerint öt órára tolták a kezdés időpontját, a Forma-1 történetének első olyan versenye kerül megrendezésre november elsején, ahol világosban rajtol el, és sötétben, már kivilágított pályán ér célba a mezőny.

"A Yas Marina Circuit már a kezdetektől fogva úgy lett építve, hogy nappali és éjszakai versenyeknek egyaránt helyet tudjon biztosítani" – mondta az Abu Dhabi Motorsport Szövetség ügyvezetője, Richard Cregan.

"Az, hogy megrendezhetjük a Forma-1 történetének első nappali/éjszakai versenyét, lehetőséget biztosít számunkra, hogy bemutathassuk a pálya belső rugalmasságát és első osztályú, csúcstechnológiáját, létesítményeit."

"Mindig is az volt a vágyunk, hogy megmutassuk a világnak ezt a hihetetlen látványos színhelyet, és ez a döntés ezt lehetővé teszi."



A kezdés eltolásával közép-európai idő szerint a szokásos időpontban, délután kettő órakor veszi kezdetét a száguldás, és várhatóan a verseny felénél kezd majd szürkülni, és a végéig teljesen besötétedik.

A szervezők elmondták, hogy már a rajt előtt (a boxutca kijáratának megnyitása pillanatában) felkapcsolják a világítást, hogy a versenyzőket a lehető legkevésbé zavarja a sötétedés, és ne legyen hirtelen váltás.

A pénteki második edzés, illetve a szombati időmérő is hasonló körülmények között kerül lebonyolításra, hogy a versenyzők és csapatok szokhassák a helyzetet.

A sport történetének első éjszakai versenyét tavaly rendezték Szingapúrban, amely osztatlan sikert aratott mind a nézők, mind a szakemberek körében, így biztosra vehető, hogy az Abu Dhabi Nagydíj is lenyűgöző lesz, nappali/éjszakai versenyével.

A pálya a legmodernebb világítástechnikával van felszerelve. 

(Forrás: f1vilag.hu)

Módosítás dátuma: 2009. augusztus 29. szombat, 09:06
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us
 
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us

Badoer a második etapot célozza meg az időmérőn

Annak ellenére, hogy nem tudott elmozdulni az utolsó pozícióból a délutáni szabadedzésen, Luca Badoer bízik abban, hogy sikerül továbbjutnia a második körbe a szombati időmérőn Spa-Francorchamps-ban.

A 38 éves versenyző szemmel láthatóan magabiztosabban érezte magát a széles belga ringen, mint egy héttel ezelőtt az utcai pályán Valenciában, azonban még így is a leglassabb volt a mezőnyben, és majd’ két teljes másodpercet kapott csapattársától, Kimi Räikkönentől.

Badoer azonban elégedett volt a mai napon elvégzett munkával, és elmondása szerint célja az lesz a szombati időmérőn, hogy továbbjusson a második körbe – ami nyilván csak rajta fog múlni, mert autója képes erre.

"Célom az, hogy továbbjussak az első etapon az időmérőn, és aztán majd meglátjuk, mi lesz a versenyen" – mondta az olasz pilóta, aki tisztában van azzal, hogy valami kimagaslót kell nyújtania, ha meg akarja tartani ülését.

A Ferrari versenyzője ugyan örült annak, hogy kipróbálhatta az F60-as modellt vizes pályán, ám jobban szerette volna, ha az első másfél órás edzés is száraz pályán zajlik le, ugyanis meglátása szerint akkor többet tanulhatott volna.

"A reggeli edzést vizes pályán teljesítettünk, és ez remek volt számomra, mert megtudhattam, hogy miként viselkedik az autó esőben" – folytatta. "Elég gyors voltam. De mindez azt is jelentette, hogy másfél órát vesztettem a háromórányi edzésből, így csak egy másfélórás tréningem maradt a felkészülésre."

"Nyilvánvalóan körről-körre javulok, és még nem autóztam ki magamból a maximumot. Több időt kell még vezetéssel eltöltenem, és holnap lesz még egy szabadedzés, ahol módosítani tudok a beállításokon, és meg tudom nézni, hol veszítek időt Kimivel szemben."

"Úgy gondolom, hogy holnap már sokkal okosabbak leszünk."

Räikkönen a második edzést alig egy tizeddel lemaradva Hamilton mögött, a harmadik helyen fejezte be, ám nem tudott visszatérni a boxba egy hidraulikus probléma miatt. A vezetőség viszont nem tulajdonít különösebb jelentőséget a meghibásodásnak, magabiztosan várja a folytatást.

(Forrás: f1vilag.hu)

IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us
 
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us

Räikkönen: Más csapatok is leszerződtetnének

Az elmúlt időszakban gyakran felreppent a hír, miszerint Kimi Räikkönen az évad végén elhagyja a Ferrarit, és helyére a kétszeres bajnok Fernando Alonso érkezik. Az olasz csapat többször elmondta, hogy a finn versenyzőnek, és csapattársának, Felipe Massának is érvényes szerződése van, a találgatások azonban mindennaposak.

A 2007-es esztendő bajnoka a Ferrari szinte valamennyi sajtórendezvényén kénytelen elmondani, hogy a Scuderiával kötött megállapodása a 2010-es évad végén jár le, valamint hogy "a többi nem rajtam múlik." A brit Telegraph a változatosság kedvéért ezúttal azt kérdezte a tizenhétszeres futamgyőztestől, hogy tudja-e hová megy, amennyiben nem lesz helye a jelenlegi csapatánál.

"Tudom, hogy ha jövőre valamilyen oknál fogva nem a Ferrari színeiben fogok versenyezni, akkor is lesz ülésem egy másik csapatnál, itt a paddockban. Ez nem probléma. Vannak itt olyanok, akik le akarnak szerződtetni." - jelentette ki Räikkönen, aki egyelőre nem akarja raliautóra váltani a Formula-1-es versenygépét.

"Túl fiatal vagyok a visszavonuláshoz. Szerződésem van a Ferrarival a jövő évre. Ha nem szeretnék versenyezni, nem írtam volna alá szerződést a következő évadra."  - tette hozzá a bajnoki tabella hetedik helyezettje.

(Forrás: formula.hu)

IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us
   
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us

Szektoridők és csúcssebességek a második szabadedzésen

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az egyes szektorokat, és mekkora volt a maximális sebesség, amit a Belga Nagydíj pénteki második szabadedzésén elértek. Emellett arra is fény derül, hogy mennyi az elméleti legjobb idő, amit az edzésen a pilóták elérhettek volna.
 
 

2009 FORMULA 1 ING BELGIAN GRAND PRIX

 

 

Helyszín: Spa-Francorchamps

Dátum: 2009. augusztus 28.

Idő: 14:00-15:30

Pálya hossza: 7,004 km

Körrekord: 1:45,108 - Kimi Räikkönen (2004)

Elméleti legjobb idő a mai edzésen: 1:46,000 (Räikkönen - Glock - Sutil)

 

1. szektor

Hely Rajt szám Pilóta Idő Különbség Különbség
1 4 Kimi Räikkönen   31,060    
2 1 Lewis Hamilton  31,061 0,001 0,001
3 22 Jenson Button  31,087 0,027 0,026
4 8 Romain Grosjean  31,126 0,066 0,039
5 2 Heikki Kovalainen  31,140 0,080 0,014
6 23 Rubens Barrichello  31,166 0,106 0,026
7 7 Fernando Alonso  31,261 0,201 0,095
8 21 Giancarlo Fisichella  31,273 0,213 0,012
9 20 Adrian Sutil  31,275 0,215 0,002
10 3 Luca Badoer  31,348 0,288 0,073
11 16 Nico Rosberg  31,359 0,299 0,011
12 14 Mark Webber  31,383 0,323 0,024
13 5 Robert Kubica  31,388 0,328 0,005
14 6 Nick Heidfeld  31,413 0,353 0,025
15 15 Sebastian Vettel  31,505 0,445 0,092
16 11 Jaime Alguersuari  31,540 0,480 0,035
17 12 Sebastien Buemi  31,555 0,495 0,015
18 17 Kazuki Nakajima  31,565 0,505 0,010
19 10 Timo Glock  31,611 0,551 0,046
20 9 Jarno Trulli  31,652 0,592 0,041
 
 

2. szektor

Hely Rajt szám Pilóta Idő Különbség Különbség
1 10 Timo Glock   46,491    
2 14 Mark Webber  46,559 0,068 0,068
3 9 Jarno Trulli  46,648 0,157 0,089
4 15 Sebastian Vettel  46,691 0,200 0,043
5 11 Jaime Alguersuari  46,738 0,247 0,047
6 12 Sebastien Buemi  46,798 0,307 0,060
7 17 Kazuki Nakajima  47,170 0,679 0,372
8 1 Lewis Hamilton  47,288 0,797 0,118
9 5 Robert Kubica  47,335 0,844 0,047
10 8 Romain Grosjean  47,377 0,886 0,042
11 7 Fernando Alonso  47,422 0,931 0,045
12 4 Kimi Räikkönen  47,424 0,933 0,002
13 6 Nick Heidfeld  47,528 1,037 0,104
14 2 Heikki Kovalainen  47,564 1,073 0,036
15 23 Rubens Barrichello  47,570 1,079 0,006
16 20 Adrian Sutil  47,610 1,119 0,040
17 21 Giancarlo Fisichella  47,627 1,136 0,017
18 22 Jenson Button  47,923 1,432 0,296
19 16 Nico Rosberg  48,057 1,566 0,134
20 3 Luca Badoer  48,383 1,892 0,326
 
 

3. szektor

Hely Rajt szám Pilóta Idő Különbség Különbség
1 20 Adrian Sutil   28,452    
2 8 Romain Grosjean  28,564 0,112 0,112
3 21 Giancarlo Fisichella  28,606 0,154 0,042
4 1 Lewis Hamilton  28,651 0,199 0,045
5 4 Kimi Räikkönen  28,740 0,288 0,089
6 16 Nico Rosberg  28,751 0,299 0,011
7 22 Jenson Button  28,783 0,331 0,032
8 5 Robert Kubica  28,798 0,346 0,015
9 23 Rubens Barrichello  28,810 0,358 0,012
10 2 Heikki Kovalainen  28,839 0,387 0,029
11 7 Fernando Alonso  28,867 0,415 0,028
12 6 Nick Heidfeld  28,919 0,467 0,052
13 14 Mark Webber  28,961 0,509 0,042
14 10 Timo Glock  29,017 0,565 0,056
15 11 Jaime Alguersuari  29,032 0,580 0,015
16 15 Sebastian Vettel  29,056 0,604 0,024
17 17 Kazuki Nakajima  29,059 0,607 0,003
18 12 Sebastien Buemi  29,090 0,638 0,031
19 9 Jarno Trulli  29,138 0,686 0,048
20 3 Luca Badoer  29,388 0,936 0,250
 
 

  Csúcssebességek

Hely Rajt szám Pilóta Sebesség Különbség Különbség Időpont
1 22 Jenson Button   313,8     14:41:10
2 23 Rubens Barrichello  313,3 -0,5 -0,5 14:40:25
3 8 Romain Grosjean  311,4 -2,4 -1,9 15:12:05
4 4 Kimi Räikkönen  311,3 -2,5 -0,1 14:36:01
5 6 Nick Heidfeld  310,6 -3,2 -0,7 14:40:30
6 16 Nico Rosberg  310,4 -3,4 -0,2 14:40:00
7 3 Luca Badoer  309,9 -3,9 -0,5 15:24:54
8 7 Fernando Alonso  309,6 -4,2 -0,3 14:41:07
9 15 Sebastian Vettel  309,4 -4,4 -0,2 14:57:34
10 2 Heikki Kovalainen  309,3 -4,5 -0,1 15:28:51
11 1 Lewis Hamilton  308,7 -5,1 -0,6 15:25:57
12 5 Robert Kubica  308,4 -5,4 -0,3 15:11:32
13 14 Mark Webber  308,3 -5,5 -0,1 15:08:14
14 20 Adrian Sutil  307,3 -6,5 -1,0 15:29:13
15 9 Jarno Trulli  307,0 -6,8 -0,3 15:25:46
16 10 Timo Glock  306,8 -7,0 -0,2 15:08:52
17 21 Giancarlo Fisichella  306,8 -7,0 0,0 15:28:24
18 12 Sebastien Buemi  306,7 -7,1 -0,1 14:40:21
19 11 Jaime Alguersuari  306,2 -7,6 -0,5 14:34:05
20 17 Kazuki Nakajima  304,6 -9,2 -1,6 14:41:23
 
(Forrás: formula1.com)
 
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us
 
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us

Szektoridők és csúcssebességek az első szabadedzésen

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az egyes szektorokat, és mekkora volt a maximális sebesség, amit a Belga Nagydíj pénteki első szabadedzésén elértek. Emellett arra is fény derül, hogy mennyi az elméleti legjobb idő, amit az edzésen a pilóták elérhettek volna.
 

2009 FORMULA 1 ING BELGIAN GRAND PRIX

Helyszín: Spa-Francorchamps

Dátum: 2009. augusztus 28.

Idő: 10:00-11:30

Pálya hossza: 7,004 km

Körrekord: 1:45,108 - Kimi Räikkönen (2004)

Elméleti legjobb idő a mai edzésen: 1:48,360 (Button - Trulli - Button)

 

1. szektor

Hely Rajt szám Pilóta Idő Különbség Különbség
1 22 Jenson Button   31,634    
2 23 Rubens Barrichello  31,663 0,029 0,029
3 4 Kimi Räikkönen  31,749 0,115 0,086
4 7 Fernando Alonso  31,897 0,263 0,148
5 2 Heikki Kovalainen  31,905 0,271 0,008
6 11 Jaime Alguersuari  32,300 0,666 0,395
7 16 Nico Rosberg  32,405 0,771 0,105
8 20 Adrian Sutil  32,458 0,824 0,053
9 9 Jarno Trulli  32,496 0,862 0,038
10 5 Robert Kubica  32,506 0,872 0,010
11 12 Sebastien Buemi  32,540 0,906 0,034
12 10 Timo Glock  32,662 1,028 0,122
13 17 Kazuki Nakajima  32,876 1,242 0,214
14 3 Luca Badoer  32,885 1,251 0,009
15 21 Giancarlo Fisichella  33,268 1,634 0,383
16 8 Romain Grosjean  34,622 2,988 1,354
17 14 Mark Webber  35,091 3,457 0,469
18 6 Nick Heidfeld  35,274 3,640 0,183
19 1 Lewis Hamilton  35,956 4,322 0,682
20 15 Sebastian Vettel --- --- ---

 

 2. szektor

Hely Rajt szám Pilóta Idő Különbség Különbség
1 9 Jarno Trulli   47,526    
2 11 Jaime Alguersuari  48,470 0,944 0,944
3 12 Sebastien Buemi  48,476 0,950 0,006
4 7 Fernando Alonso  48,628 1,102 0,152
5 22 Jenson Button  49,282 1,756 0,654
6 23 Rubens Barrichello  50,259 2,733 0,977
7 4 Kimi Räikkönen  50,381 2,855 0,122
8 5 Robert Kubica  50,723 3,197 0,342
9 2 Heikki Kovalainen  51,051 3,525 0,328
10 6 Nick Heidfeld  52,186 4,660 1,135
11 3 Luca Badoer  52,212 4,686 0,026
12 10 Timo Glock  52,899 5,373 0,687
13 16 Nico Rosberg  53,753 6,227 0,854
14 20 Adrian Sutil  55,078 7,552 1,325
15 21 Giancarlo Fisichella  55,256 7,730 0,178
16 1 Lewis Hamilton  55,369 7,843 0,113
17 17 Kazuki Nakajima  55,835 8,309 0,466
18 14 Mark Webber  56,269 8,743 0,434
19 8 Romain Grosjean  57,401 9,875 1,132
20 15 Sebastian Vettel  64,546 17,020 7,145

 

 3. szektor

Hely Rajt szám Pilóta Idő Különbség Különbség
1 22 Jenson Button   29,201    
2 2 Heikki Kovalainen  29,560 0,359 0,359
3 7 Fernando Alonso  29,634 0,433 0,074
4 9 Jarno Trulli  29,653 0,452 0,019
5 5 Robert Kubica  29,780 0,579 0,127
6 12 Sebastien Buemi  29,838 0,637 0,058
7 11 Jaime Alguersuari  29,877 0,676 0,039
8 4 Kimi Räikkönen  29,940 0,739 0,063
9 3 Luca Badoer  29,971 0,770 0,031
10 16 Nico Rosberg  30,060 0,859 0,089
11 23 Rubens Barrichello  30,107 0,906 0,047
12 10 Timo Glock  30,231 1,030 0,124
13 17 Kazuki Nakajima  31,242 2,041 1,011
14 20 Adrian Sutil  31,278 2,077 0,036
15 21 Giancarlo Fisichella  32,577 3,376 1,299
16 8 Romain Grosjean  32,650 3,449 0,073
17 6 Nick Heidfeld  33,009 3,808 0,359
18 14 Mark Webber  33,094 3,893 0,085
19 1 Lewis Hamilton  34,890 5,689 1,796
20 15 Sebastian Vettel  47,197 17,996 12,307

 

Csúcssebességek

Hely Rajt szám Pilóta Sebesség Különbség Különbség Időpont
1 23 Rubens Barrichello   308,7     10:27:14
2 22 Jenson Button  305,5 -3,2 -3,2 10:27:25
3 4 Kimi Räikkönen  302,9 -5,8 -2,6 10:27:24
4 7 Fernando Alonso  302,5 -6,2 -0,4 10:28:38
5 2 Heikki Kovalainen  301,7 -7,0 -0,8 10:28:09
6 20 Adrian Sutil  296,4 -12,3 -5,3 10:27:37
7 11 Jaime Alguersuari  295,2 -13,5 -1,2 10:26:29
8 12 Sebastien Buemi  294,6 -14,1 -0,6 10:27:43
9 10 Timo Glock  294,4 -14,3 -0,2 10:28:13
10 9 Jarno Trulli  292,6 -16,1 -1,8 10:26:59
11 16 Nico Rosberg  291,3 -17,4 -1,3 10:27:31
12 5 Robert Kubica  286,1 -22,6 -5,2 10:27:57
13 17 Kazuki Nakajima  285,3 -23,4 -0,8 10:27:33
14 21 Giancarlo Fisichella  284,2 -24,5 -1,1 10:29:17
15 3 Luca Badoer  274,2 -34,5 -10,0 10:25:55
16 8 Romain Grosjean  273,9 -34,8 -0,3 11:30:40
17 14 Mark Webber  258,7 -50,0 -15,2 10:59:48
18 6 Nick Heidfeld  255,3 -53,4 -3,4 11:10:41
19 1 Lewis Hamilton  231,5 -77,2 -23,8 10:59:43
20 15 Sebastian Vettel  187,1 -121,6 -44,4 10:00:28

 

(Forrás: formula1.com)

 

 

 

Módosítás dátuma: 2009. augusztus 28. péntek, 19:31
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us
   

Mallya: A Ferrari nem kérte kölcsön Fisichellát

News image

A Force India tulajdonosa, Dr. Vijay Mallya megerősítette: a Ferrari...

hétfő, 31 augusztus 2009

Bővebben

Belga Nagydíj: Nemzetközi sajtóvisszhang

News image

Kimi Räikkönen idei első győzelmét szerezte Belgiumban, de Giancarlo Fisichella...

hétfő, 31 augusztus 2009

Bővebben

A Force India a Ferrari hívására vár Fisichella kölcsönzéséről

News image

Az elmúlt napokban felreppent a hír, hogy a Force Indiának...

hétfő, 31 augusztus 2009

Bővebben

Domenicali: Valenciában Schumacher sem szerzett volna pontokat

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali nem volt teljesen megelégedve Luca...

hétfő, 31 augusztus 2009

Bővebben

Domenicali: Találgassanak csak, ha Räikkönen így reagál rá

News image

A hétvégi Belga Nagydíjon megszületett a Ferrari idei első futamgyőzelme,...

hétfő, 31 augusztus 2009

Bővebben

Ma 62 éves a Ferrari elnöke

News image

Luca Cordero di Montezemolo 1947. augusztus 31-én Bolognában látta meg...

hétfő, 31 augusztus 2009

Bővebben

A Ferrari három napon belül dönt a monzai felállásról

News image

A Belga Nagydíjon a két ferraris pilóta közrefogta a célba...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

Badoer: Monzában csukott szemmel is végigmegyek

News image

Luca Badoer Belgiumban is az utolsó, azaz 14. helyen végzett...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

Domenicali: Mindig is hittünk a győzelemben

News image

A Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen Belgiumban megszerezte az idei első...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen: Ez a győzelem nem volt könnyű

News image

Kimi Räikkönennek több mint egy évet kellett várnia arra, hogy...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

A Belga Nagydíj boxkiállásainak statisztikái

News image

Az alábbi táblázat a pilóták boxkiállásainak adatait tartalmazza. Megtudhatjuk belőle,...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

A pilóták leggyorsabb körei és csúcssebességei a Belga Nagydíjon

News image

Az alábbi táblázat a pilóták versenyben futott leggyorsabb körét tartalmazza. ...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen nyert Fisichella előtt

News image

Giancarlo Fisichella szombati szenzációja vasárnapra is kitartott, a Force India...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

A Ferrari szóvivője meglepődött a Räikkönen-kijelentésen

News image

A nemzetközi Formula-1-es sajtó szinte biztosra veszi, hogy Fernando Alonso...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

Badoer nem bánja, hogy visszatért a Forma-1-be

News image

A Ferrari beugrója, Luca Badoer annak ellenére sem bánja, hogy...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

Ecclestone ismertette a 2010-es versenynaptár tervezetet

News image

A Formula-1 vezetője, Bernie Ecclestone Belgiumban találkozott a csapatok képviselőivel,...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

A csapatok Monzában vitatják meg a harmadik autó ötletét

News image

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Ferrari elöljárói erősen szorgalmazzák,...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen: A győzelem is lehetséges

News image

A Ferrari csalódott volt a Belga Nagydíj időmérő edzése után,...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Belga GP - Súlytáblázat

News image

        Pilóta  Csapat  Rajt hely  Benzin    Össztömeg  Eltérés a legnehezebbtől ...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek az időmérő edzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Bombameglepetés Belgiumban: Fisichelláé a pole

News image

Óriási meglepetést hozott a Belga Nagydíj időmérő edzése, a pole...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

A Ferrari három autós rendszert akar, a Williams nem

News image

Az elmúlt időszakban több Formula-1-es csapat jövője is kétségessé vált,...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek a harmadik szabadedzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Heidfeld ugrott az élre a harmadik edzésen Belgiumban

News image

A Belga Nagydíj harmadik szabadedzésén a BMW Sauber német pilótája,...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Nem lesz több eső a hétvégén Spában

News image

A meteorológusok legfrissebb előrejelzései szerint nem lesz több eső a...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Naplemente közben ér véget a szezon az F1-ben

News image

Ahogy a vezetőség azt korábban már elárulta, az idei szezonzárónak...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Badoer a második etapot célozza meg az időmérőn

News image

Annak ellenére, hogy nem tudott elmozdulni az utolsó pozícióból a...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen: Más csapatok is leszerződtetnének

News image

Az elmúlt időszakban gyakran felreppent a hír, miszerint Kimi Räikkönen...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek a második szabadedzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek az első szabadedzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

Várólista a Ferrarinál!

News image

Úgy tűnik, annak ellenére, hogy a Ferrari idei éve a...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

Badoer faragott a hátrányából Räikkönennel szemben

News image

A Ferrari versenyzője, Luca Badoer két másodpercre csökkentette lemaradását Kimi...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

Elkészült a 2010-es F1-es versenynaptár első verziója

News image

A Kanadai, a Brit és a Német Nagydíj illetve azok...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher Monzában tárgyal a Ferrarival

News image

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszatéréséről számos hír jelent meg...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

Száraz pályán eddig Hamilton a leggyorsabb Belgiumban

News image

A pénteki második szabadedzésen már végig száraz pályán körözhetett a...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

Ha Belgium, akkor eső - az első edzésen ázott a mezőny

News image

A belgiumi előrejelzések pontosnak bizonyultak, péntek délelőtt ugyanis esett az...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

Raikkönen nem aggódik szerződése miatt

News image

A Ferrari finn pilótája, Kimi Raikkönen ismét elmondta, hogy egyáltalán...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

A Belga Nagydíj hivatalos programja

News image

Az Európa Nagydíjat négyhetes szünet előzte meg, utána viszont csak...

csütörtök, 27 augusztus 2009

Bővebben

Fisichella szívesen vezetné a Ferrari autóját

News image

A háromszoros futamgyőztes Giancarlo Fisichella számára egy álom válna valóra,...

csütörtök, 27 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher: Massa jobb lehet, mint a baleset előtt volt

News image

A hétszeres világbajnok már visszavárja barátját, Felipe Massát, ám nem...

csütörtök, 27 augusztus 2009

Bővebben

Esős versenyre van kilátás Belgiumban

News image

A meteorológusok előrejelzései szerint, ahogy arra számítani is lehetett, az...

szerda, 26 augusztus 2009

Bővebben

Kivételes nyárvégi akció és újdonságok a GPshopnál!

News image

A mai naptól egészen szeptember 6-ig a GPshop webáruházában több...

szerda, 26 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen mindent megtesz a győzelemért Belgiumban

News image

Kedvenc pályáján, Spa-Francorchamps-ban is folytatná az elmúlt futamokon mutatott jó...

szerda, 26 augusztus 2009

Bővebben

Jövőre eggyel több verseny lehet a Forma-1-ben

News image

Külföldi lapértesülések szerint, a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone...

kedd, 25 augusztus 2009

Bővebben

Badoer ígéri, Belgiumban jobb lesz

News image

Luca Badoer is jobb eredményt szeretett volna elérni, de 10...

kedd, 25 augusztus 2009

Bővebben

Massa papája szívesen látná Alonsót a Ferrariban

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali nem volt teljesen elégedett Luca...

kedd, 25 augusztus 2009

Bővebben

Sajtó: Nem biztos Massa visszatérése

News image

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh a hétvégén kijelentette, hogy fellendülhet...

kedd, 25 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher idén már biztosan nem versenyez a Ferrarival

News image

Luca Badoer hétvégi gyenge teljesítményét látva a Ferrarit sok kritika...

hétfő, 24 augusztus 2009

Bővebben

Massa meghatódott Barrichello sisakjától

News image

Felipe Massa még vasárnap felhívta Rubens Barrichellót, hogy gratulálhasson honfitársa...

hétfő, 24 augusztus 2009

Bővebben

 Schumacher védelmébe vette Badoert

News image

 Két hete még Michael Schumacher is úgy készült, hogy ő...

hétfő, 24 augusztus 2009

Bővebben

Gené továbbra is a Ferrari felkérésében reménykedik

News image

Marc Gené Valenciában beismerte: csalódást okozott számára, hogy nem őt,...

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

Domenicali: Badoer megtarthatja az ülését

News image

A Ferrari csapafőnöke, Stefano Domenciali az Európa Nagydíjat követően elmondta,...

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

Az Európa Nagydíj boxkiállásainak statisztikái

News image

Az alábbi táblázat a pilóták boxkiállásainak adatait tartalmazza. Megtudhatjuk belőle,...

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

A pilóták leggyorsabb körei és csúcssebességei az Európa Nagydíjon

News image

Az alábbi táblázat a pilóták versenyben futott leggyorsabb körét tartalmazza. ...

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen: Öröm volt vezetni az autómat

News image

Kimi Räikkönen elégedett volt, hogy az idei esztendőben harmadszor is...

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher: Kimi hibátlanul versenyzett

News image

A Ferrari tanácsadója, Michael Schumacher a helyszínről követte figyelemmel az...

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

Barrichello győzelmével üzent Felipének

News image

Forma-1-es pályafutása tizedik futamgyőzelmét szerezte Rubens Barrichello az Európa Nagydíjon....

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

Badoer szereplése meglepetést okozott a versenyzők között

News image

Luca Badoer számos kritikát kapott a szakértőktől, hogy senkit nem...

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

Zavartalan napsütés várható a futam idejére

News image

A Forma-1-es versenyek egyik leglényegesebb befolyásoló tényezője az időjárás. Nézzük...

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen: Az idei legjobb időmérő volt a valenciai

News image

Kimi Räikkönen a hatodik helyet szerezte meg az Európa Nagydíj...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Európa GP: Súlytáblázat

News image

 Súlyadatok Pilóta  Csapat  Rajt hely  Benzin    Össztömeg  Eltérés a legnehezebbtől ...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

F1Ferrari és a Gpshop.hu közös játékának nyertesei

News image

Sokan érdeklődtetek játékunk nyertesei után. Vártam a nyertesektől a képeket,...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Az utolsó helynél Badoer is jobbra számított

News image

Többé-kevésbé elfogadhatónak tartja Luca Badoer az Európa Nagydíj időmérőjén elért...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher: Luca jobban fog teljesíteni Spában

News image

A Ferrari tartalékversenyzője, Luca Badoer az utolsó helyen állt az...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek az időmérő edzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

McLaren első sor Valenciában

News image

Lewis Hamilton végig kiválóan szerepelt az Európa Nagydíj időmérő edzésén,...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Badoer: Későn nyomtam meg a sebességkorlátozó gombot

News image

A Ferrari versenyzője, Luca Badoer számára kisebb nehézséggel kezdődött az...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek a harmadik szabadedzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen: Javítani kell a tempónkon

News image

Kimi Räikkönen a sebességet ugyan hiányolta az F60-asból az Európa...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Lerövidített edzés és Sutil-győzelem a kvalifikáció előtt

News image

Elvileg egy órát körözhettek volna a Forma-1-es mezőny tagjai...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Befolyásos emberek egész sora támogatja Todt kampányát

News image

Jean Todt nem sokkal azután, hogy nyilvánosságra hozta az FIA...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Rossi örömmel vezetné a Ferrari harmadik autóját

News image

Amennyiben a tehetősebb istállók három autót is indíthatnának a jövőben,...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönent nem zaklatta fel a gyengébb kezdés

News image

Miközben Kimi Räikkönen a rá jellemző nyugalommal könyvelte el az...

péntek, 21 augusztus 2009

Bővebben

Alonso délután megmutatta, ki az úr Valenciában

News image

Az Európa Nagydíj második szabadedzésének végeredménye biztosan ínyére volt a...

péntek, 21 augusztus 2009

Bővebben

Barrichello és a két McLaren diktálta a tempót Valenciában

News image

A Magyar Nagydíjat követően három hétvége is Forma-1-es futam nélkül...

péntek, 21 augusztus 2009

Bővebben

Badoer: Amíg Massa visszatér, ez a Ferrari az enyém

News image

A Ferrari versenyzője, Luca Badoer negyvennyolc Formula-1-es versenyt teljesített pályafutása során,...

csütörtök, 20 augusztus 2009

Bővebben

Massa: Michael látási zavarokkal küzdött Mugellóban

News image

Michael Schumacher a februári motoros balesete során szerzett sérülései miatt...

csütörtök, 20 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen: Jobbulást Felipe, sok szerencsét Luca!

News image

A Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen már alig várja, hogy...

csütörtök, 20 augusztus 2009

Bővebben

FIA: 2010-ben módosul az időmérő edzés

News image

A Nemzetközi Automobil Szövetség nyilvánosságra hozta a 2010-es Sport- és...

csütörtök, 20 augusztus 2009

Bővebben

Kimi még Budapesten járt Felipénél

News image

Mivel sokan téves következtetést vontak le a napokban világsajtóban felreppent...

szerda, 19 augusztus 2009

Bővebben

Badoer célja, hogy befejezze a hétvégi futamot

News image

Luca Badoer tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű dolga...

szerda, 19 augusztus 2009

Bővebben

Az Európa Nagydíj hivatalos programja

News image

Négyhetes nyári szünet után újra feléled a Forma-1, a hétvégén...

szerda, 19 augusztus 2009

Bővebben

Badoer sajnálja Schumachert, de örül a lehetőségnek

News image

A Ferrari Michael Schumachert kérte fel arra, hogy helyettesítse Felipe...

kedd, 18 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher tanácsokkal segít Badoernek Valenciában

News image

Michael Schumacher a múlt heti svájci sajtórendezvényen bejelentette, hogy a...

kedd, 18 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen jövőre nem igazol a WRC-be

News image

Brit lapértesülések szerint a Fiat és a Volkswagen fontolóra vette,...

kedd, 18 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen nem kereste Massát a baleset óta

News image

Kimi Räikkönen nem érdeklődött személyesen csapattársa, Felipe Massa hogyléte felől,...

kedd, 18 augusztus 2009

Bővebben

Massa: Úgy éreztem magam mint egy elefánt

News image

Felipe Massa vasárnap brazíliai otthonában fogadta a Ferrari csapatfőnökét, Stefano...

hétfő, 17 augusztus 2009

Bővebben

A Renault mégis rajthoz állhat Valenciában

News image

A Renault mégis indulhat a hétvégi Európa Nagydíjon, miután a...

hétfő, 17 augusztus 2009

Bővebben

Massa rajthoz akar állni Brazíliában

News image

Felipe Massa három héttel a magyarországi súlyos balesete után már...

hétfő, 17 augusztus 2009

Bővebben

Massa köszönetet mondott a magyar orvosoknak

News image

Hétfőn Budapesten tartották azt a rendezvényt, ahol Felipe Massa mentését...

hétfő, 17 augusztus 2009

Bővebben

Menedzsere védelmébe vette Schumachert

News image

Michael Schumacher menedzsere, Willi Weber visszavágott Alain Prostnak, aki még...

hétfő, 17 augusztus 2009

Bővebben

Domenicali: Massa kiváló formában van

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali a napokban látogatást tett Felipe Massa brazíliai otthonában,...

hétfő, 17 augusztus 2009

Bővebben

Domenicali újabb jó hírekkel szolgált Massáról

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali a hétvégén meglátogatta súlyos balesetet...

hétfő, 17 augusztus 2009

Bővebben

Badoer Fioranóban készül a valenciai versenyre

News image

A Ferrari mindent elkövet annak érdekében, hogy Luca Badoer a...

hétfő, 17 augusztus 2009

Bővebben

Az olasz sajtó Monzában visszavárja Felipe Massát

News image

Felipe Massa a Hunagroringen súlyos sérüléseket szenvedett, amikor egy rugó...

péntek, 14 augusztus 2009

Bővebben

A Ferrari kivásárolhatja szerződéséből Räikkönent

News image

Angol források szerint a Ferrari készen áll mélyen a zsebébe...

péntek, 14 augusztus 2009

Bővebben

Todt ígéri, hogy egyik csapattal sem tesz kivételt

News image

Az FIA elnöki posztjára pályázó Jean Todt nem ért egyet...

péntek, 14 augusztus 2009

Bővebben

Valentino Rossi nem készült Massa helyettesítésére

News image

A gyorsasági motorozás nyolcszoros világbajnoka, Valentino Rossi elmondta, hogy habár...

péntek, 14 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher búcsút inthet a profi motorozásnak

News image

Michael Schumacher motoros sérülése miatt nem tudta vállalni, hogy helyettesíti...

péntek, 14 augusztus 2009

Bővebben

Orvosa szerint Schumacher még visszatérhet

News image

Michael Schumacher orvosa, Johannes Peil a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy...

csütörtök, 13 augusztus 2009

Bővebben

Barrichello jó hírekkel szolgált Massáról (Frissítve képpel)

News image

Rubens Barrichello szerdán meglátogatta honfitársát, a Magyar Nagydíjon súlyos balesetet...

csütörtök, 13 augusztus 2009

Bővebben

Badoer Schumacher orvosával készül a versenyre

News image

Michael Schumacher szerdán a sajtó jelenlétében fejezte ki sajnálatát, hogy...

csütörtök, 13 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher visszalépése - nemzetközi sajtóvisszhang

News image

A Formula-1 csalódással fogadta a hírt, miszerint Michael Schumacher nem...

szerda, 12 augusztus 2009

Bővebben

A spanyol szövetség a Ferrarit kritizálja

News image

A Spanyol Motorsport Szövetség elnöke, Carlos Garcia kritikus szavakkal illette...

szerda, 12 augusztus 2009

Bővebben

Michael Schumacher: Segíteni akartam a Ferrarinak

News image

A Ferrari Michael Schumachert kérte fel arra, hogy helyettesítse a...

szerda, 12 augusztus 2009

Bővebben

 Niki Lauda: Badoer helyett akár én is vezethetnék

News image

A veterán világbajnok jó kapcsolatot ápol egykori csapatával, a Ferrarival,...

szerda, 12 augusztus 2009

Bővebben

Badoer gyerekkori álma válik valóra, de nem így álmodta

News image

Luca Badoer vegyes érzelmekkel reagált a Ferrari keddi bejelentésére, miszerint...

szerda, 12 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher motoros balesete volt a legsúlyosabb pályafutása során

News image

Michael Schumacher sérülése miatt nem tudja helyettesíteni Felipe Massát, mivel...

szerda, 12 augusztus 2009

Bővebben

Félárbocon a zászlók - gyászba borult Schumi szülővárosa

News image

Két hét "schumimánia" után csalódottság lett úrrá Michael Schumacher milliós...

szerda, 12 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher jövőre a Ferrari harmadik autóját vezethetné

News image

Luca di Montezemolo csalódottan vette tudomásul Michael Schumacher döntését, aki...

szerda, 12 augusztus 2009

Bővebben

A Ferrari Monzában hivatalosan is bejelenti spanyol szponzorát

News image

A Marca értesülései szerint a Ferrari az Olasz Nagydíjon bejelenti,...

kedd, 11 augusztus 2009

Bővebben

Az olasz sajtó csalódott Schumacher döntése miatt

News image

A nemzetközi sajtó nagy csalódással fogadta a hírt, miszerint Michael...

kedd, 11 augusztus 2009

Bővebben

Tíz információ Luca Badoerről

News image

Michael Schumacher motorbalesetben elszenvedett nyaksérülése megakadályozta a hétszeres világbajnok Forma-1-es...

kedd, 11 augusztus 2009

Bővebben

Jordan: A Ferrari helyében Alonsót szerződtetném

News image

A korábbi Formula-1-es csapatfőnök, Eddie Jordan sajnálja, hogy Michael Schumacher...

kedd, 11 augusztus 2009

Bővebben

Badoer veszi át Massa helyét Valenciában

News image

A Ferrari tesztpilótája, Luca Badoer veszi át a sérült Felipe...

kedd, 11 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher sérülése miatt nem indul Valenciában

News image

Michael Schumacher sérülése miatt nem tudja vállalni, hogy helyettesíti Felipe...

kedd, 11 augusztus 2009

Bővebben

Domenicali: Nem működnek az új szabályok

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali szerint a jövőben körültekintőbben kell...

hétfő, 10 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher újra tesztelhet az F2007-essel Mugellóban

News image

A két és fél éves kihagyás után a Forma-1-be való...

hétfő, 10 augusztus 2009

Bővebben

Weber még óvatos, nem gyártatja a Schumacher-pólókat

News image

Februári motorbalesete során elszenvedett nyaksérülése miatt továbbra sem tekinthető biztosnak...

hétfő, 10 augusztus 2009

Bővebben

Hamilton: Michael hátrányban lesz velünk szemben

News image

Lewis Hamilton már korábban kifejtette, hogy megtiszteltetés lesz számára Michael...

vasárnap, 9 augusztus 2009

Bővebben

Mosley sokat vár Schumachertől

News image

A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley nem titkolja, hogy...

vasárnap, 9 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen motorozgat, Fisichella hajókörúton

News image

A Magyar GP-t követő négy hétben a Száguldó Cirkusz versenyzői...

vasárnap, 9 augusztus 2009

Bővebben

Fejsérülést szenvedett versenyzők tanácsai Felipe Massának

News image

Felipe Massa súlyos fejsérüléseket szenvedett a Hungaroringen, amikor a Brawn...

vasárnap, 9 augusztus 2009

Bővebben

Menedzsere szerint szinte minden Schumacher ellen szól

News image

Egy hétszeres világbajnokról túlzás lenne azt állítani, hogy fejest ugrik...

szombat, 8 augusztus 2009

Bővebben

Elindult az F1 Ferrari hírek Twitter szolgáltatása

News image

Bevallom nektek, eddig nem nagyon foglalkoztatott  a Twitter (Mond el...

szombat, 8 augusztus 2009

Bővebben

Mosley: Jean a legalkalmasabb az FIA elnöki pozíciójára

News image

Max Mosley nem indul a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökválasztásán, és...

szombat, 8 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher nem tervezte a Formula-1-es szereplést

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo egy olasz lapnak adott...

szombat, 8 augusztus 2009

Bővebben

Schumi új sisakja nagyon biztonságos lesz

News image

A hétszeres világbajnok egy különleges sisakkal tér vissza.Michael Schumacher új...

szombat, 8 augusztus 2009

Bővebben

Lauda: Schumacher megbánhatta a visszavonulását

News image

Michael Schumacher eleget tesz a Ferrari kérésének, és helyettesíti a...

péntek, 7 augusztus 2009

Bővebben

Weber: Schumacher visszatérése nem kétséges

News image

Michael Schumacher hivatalos szóvivője, Sabine Kehm korábban azt nyilatkozta, hogy a...

péntek, 7 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher a csapata miatt vállalta Massa helyettesítését

News image

Felipe Massa sérülését követően a Ferrari vezetősége ragaszkodott ahhoz, hogy...

péntek, 7 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher a világűrbe készül

News image

Michael Schumacher a fejébe vett egy űrutazást.A hétszeres világbajnokról egy...

csütörtök, 6 augusztus 2009

Bővebben

Brawn: Michael esélyes a győzelemre

News image

Ross Brawn jól ismeri Michael Schumachert, mivel pályafutásuk legnagyobb sikereit...

csütörtök, 6 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher jobb híján gokartozással edz Valenciára

News image

Michael Schumacher nem tétlenkedik azután sem, hogy a Williams, a...

csütörtök, 6 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher népszerűsége növeli a jegypénztárak bevételeit

News image

Michael Schumacher kétség kívül a Formula-1 egyik legsikeresebb versenyzője, ezért visszatérése...

csütörtök, 6 augusztus 2009

Bővebben

Massa gyors visszatérése nem téma

News image

Felipe Massa tíz nappal a hungaroringi súlyos balesete után már...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher még nem kapta meg az orvosi engedélyt a versenyzéshez

News image

A Ferrari Michael Schumachert kérte fel arra, hogy helyettesítse a...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

Montezemolo nem vár világmegváltást Schumachertől

News image

Nem várnak csodát a Ferrarinál a visszatérő hétszeres világbajnokuktól. Michael...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

Weber: Michael nem a pénz miatt fog versenyezni

News image

Michael Schumacher visszatérése több mint sportesemény, hatalmas üzlet a versenyek...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

Ecclestone szerint Schumacher oktatni fogja a mezőnyt

News image

A Forma-1 kereskedelmi jogainak birtokosa, Bernie Ecclestone biztosra veszi, hogy...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

Massa hazamehet a családjához

News image

A Hungaroringen súlyos balesetet szenvedett Felipe Massa hétfőn elhagyhatta a...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

Zanardi: Michael a szívével döntött mint mi olaszok

News image

Alessandro Zanardi az autósport egyik legnagyobb visszatérője, aki az Eurospeedway-i...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher: Az egészségem mindennél fontosabb

News image

Michael Schumacher már három kilót leadott, amióta elkezdte a felkészülést...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

Montezemolo Schumachert ültette volna a harmadik Ferrariba

News image

A Formula-1-es csapatok szövetsége arról tárgyalt, hogy három autóval indulnak...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

A Ferrari tapintatlannak nevezte a Williamset

News image

A Williams csapat elsőként mondott nemet a Ferrari kérésére, és...

kedd, 4 augusztus 2009

Bővebben

Pilóták videóüzenettel kívántak jobbulást Felipének!

News image

    A pilóták még Magyarországon üzentek, az akkor még kórházban fekvő...

kedd, 4 augusztus 2009

Bővebben

Massa elhagyta Magyarországot - képekkel (kiegészítve a brazil reptéren készült képekkel)

News image

Felipe Massa és családja ma visszautazott Brazíliába. Az eseményről és...

hétfő, 3 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen nem unalomból nem ad hosszú interjúkat

News image

Felipe Massa balesetét követően a Ferrari úgy határozott, hogy Michael...

kedd, 4 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher számára nem jelent problémát a teszt hiánya

News image

Michael Schumacher nem tesztelheti a Ferrari idei autóját a valenciai...

kedd, 4 augusztus 2009

Bővebben

Massa balesete emberi mulasztásból történt?

News image

A Nemzetközi Automobil Szövetség nagy gondot fordít az autósportok  biztonságára, így az...

kedd, 4 augusztus 2009

Bővebben

A Ferrari biztonsági okokból akarja Schumacher tesztjét

News image

A Formula-1-es szabályok tiltják az évad közbeni teszteléseket, így egy...

kedd, 4 augusztus 2009

Bővebben

Massa: Szeretnék újra normális életet élni

News image

A Hungaroringen súlyos balesetet szenvedett Felipe Massa kilenc nap után...

kedd, 4 augusztus 2009

Bővebben

A Red Bull csapatok is ellenzik Schumacher tesztengedélyét

News image

Felipe Massa balesetét követően a Ferrari Michael Schumachert ülteti a...

hétfő, 3 augusztus 2009

Bővebben

Loeb, Hirvonen és Latvala is Kimit dicsérte a Finn-rali után

News image

Napjaink legnagyobb ralis ászai az elmúlt hétvégi Finn-ralit követően kivétel...

hétfő, 3 augusztus 2009

Bővebben

Massa elhagyhatta a kórházat

News image

Felipe Massa hétfőn felesége Rafaela és személyes orvosa Dino Altman kíséretében...

hétfő, 3 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen nem tart Schumachertől

News image

Kimi Räikkönent nem különösebben foglalkoztatja, ki ül csapata másik autójában,...

vasárnap, 2 augusztus 2009

Bővebben

Massa nem emlékszik a balesetre, és újra versenyezni akar

News image

Felipe Massa első alkalommal nyilatkozott, mióta túlesett az életmentő koponyaműtéten,...

vasárnap, 2 augusztus 2009

Bővebben

Schumi Pest utcáin (képösszefoglaló)

News image

Egyik kedves olvasónk, Belső Alexandra összegyűjtötte nekünk, Schumi pesti látogatásán...

vasárnap, 2 augusztus 2009

Bővebben

Massa boldog hogy életben van a baleset után

News image

Felipe Massa nem emlékszik a hungaroringi balesetére, de ismerve a...

vasárnap, 2 augusztus 2009

Bővebben

Webber: Schumacher egy versenyt meg fog nyerni idén

News image

Michael Schumacher két teljes év kihagyás után visszatér a Formula-1-be,...

vasárnap, 2 augusztus 2009

Bővebben

Haug engedélyezné Schumacher tesztjét

News image

A Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug engedélyezné, hogy Michael Schumacher tesztelhesse...

vasárnap, 2 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher: A hosszú szünet érezhető

News image

Michael Schumacher pénteken az F2007-es autóval készült arra, hogy Valenciában...

vasárnap, 2 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen borulásáról videó, valamint képes összefoglaló a Rally-ról

News image

Sajnos eddig tartott Räikkönenék számára a verseny. Kimi azért pozitívan...

szombat, 1 augusztus 2009

Bővebben

Az FIA vizsgálatot indított Schumacher slick gumikon végzett tesztje miatt

News image

Michael Schumacher pénteken Mugellóban tesztelt, hogy felkészülhessen a Valenciában esedékes...

szombat, 1 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen kiesett a Finn-rali második napján

News image

RÖVIDHÍR - Kimi Räikkönen számára idejekorán véget ért a rali-világbajnokság...

szombat, 1 augusztus 2009

Bővebben

Finn Rally harmadik nap (Frissítve!)

News image

Folytatódik a Rally Világbajnokság finnországi futama. Räikkönen nem vett vissza...

szombat, 1 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher Budapesten járt Massa miatt

News image

Michael Schumacher a mai napon meglátogatta az Állami Egészségügyi Központban...

szombat, 1 augusztus 2009

Bővebben

Aláírták a Forma-1 alapját jelentő új Concorde-egyezményt

News image

Hosszú évek huzavonája után péntek késő éjjel Max Mosley, a...

szombat, 1 augusztus 2009

Bővebben

Aktív és ex-pilóták sora támogatja Schumachert

News image

Egykori és jelenlegi F1-es versenyzők egész sora, de még a...

szombat, 1 augusztus 2009

Bővebben

Hatvan évnek köszönheti Massa az életét

News image

Felipe Massa múlt szombati kis híján tragikus balesete is jelzi,...

szombat, 1 augusztus 2009

Bővebben