Räikkönen nyert Fisichella előtt

E-mail Nyomtatás PDF

IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.usJP-Bookmark

Giancarlo Fisichella szombati szenzációja vasárnapra is kitartott, a Force India pilótája ugyanis a pole pozícióból indulva másodikként ért célba Kimi Räikkönen mögött. A Ferrari idei első győzelmét ünnepelhette. A listavezető Jenson Button már az első körben kiesett.

Napos, de az elmúlt két naphoz hasonlóan hűvös idő fogadta a Forma-1-es mezőnyt Spa-Francorchamps-ban vasárnap délután is, a levegő 15-17 fok körül, az aszfalt hőmérséklete pedig 30 foknál tetőzött.

Az idei legeseménydúsabb rajttal vette kezdetét a 44 körös Belga Nagydíj. Az első másodpercek alaposan át is rendezték a sorrendet, sőt, a létszám is jelentősen megcsappant. Mindenki a célegyenes utáni első kanyar miatt aggódott, hiszen az egyes kanyar lényegében egy hajtűkanyar. Ennek ellenére mindenki épségben eljött az első jobbosban.

A rajt után az Eau-Rouge-ban még többnyire épségben volt minden autó

Rubens Barrichello versenye rögtön itt elúszott, hiszen autója beragadt, és az utolsó helyre esett vissza. A Brawn istálló örömét nem fokozta az sem, hogy az időmérőn is vergődő Jenson Button versenye konkrétan véget is ért, az Eau-Rouge kanyart követő kombinációban ugyanis hátulról eltalálták, és fel kellett adnia. Itt törte össze Renault-ját Romain Grosjean is, de Jaime Alguersuari és Lewis Hamilton is összeütközött, ők sem folytathatták. Természetesen a biztonsági autó azonnal a pályára hajtott, és három körön keresztül vezette a mezőnyt.

Ez nem Button és Hamilton napja volt...
Kimi Räikkönenre is ki kell térni, a finn miután kikerülte az előtte állva maradó Barrichellót, a külső íven próbálta meg bevenni az első kanyart. Az ütközések elkerülése érdekében igénybe vette a bukóteret, majd ott kezdett el felgyorsítani, és innen meglódulva rövidesen már második volt Giancarlo Fisichella mögött, aki remekül megtartotta első helyét. Räikkönen bukóteres manővere minimum véleményes volt, de a versenybírók nem jelentették be, hogy vizsgálnák az esetet.

Az első körben több kisebb koccanás is történt a fentebb említett ütközések mellett, emiatt rögtön a boxutcába hajtott Barrichello, a harmadik helyét ezzel eldobó Jarno Trulli és Adrian Sutil is, mindannyian folytathatták, de korábban eltervezett taktikájuknak lőttek.

A biztonsági autó tehát a negyedik kör végén kiállt, az új rajtnál pedig rögtön helycsere történt az élen. Fisichella ugyanis hiába padlózta le a gázt Force Indiájában, Räikkönen az Eau-Rouge utáni egyenesben kíméletlenül elment az olasz mellett és átvette a vezetést.

Barrichello eközben pokoli tempót autózott (úgy, mint egy hete Valenciában), ellentmondást nem tűrően lépkedett át ellenfelein. Nem tudni, hogy a brazillal mi történt, de az kétségtelen, hogy fénykorát idézve vezet az elmúlt napokban.

A boxkiállások szokás szerint - ideiglenesen - összekuszálták a sorrendet. Räikkönen és Fisichella maradt az első két pozícióban, az egy kiállással operáló Fernando Alonso kerékcseréje azonban nem sikerült, bal első kerekét (melynek felnifedője a rajt utáni lökdösődésben sérült meg) csak nehezen tudták rögzíteni. A Renault vezetősége azonban a következő körben vissza is rendelte a boxba világbajnokát, a spanyol feladta a küzdelmet.

Fisichella az egész versenyen ott loholt Räikkönen nyakán, és utolsó szervizelésükre is egyszerre álltak ki. Egyik szerelőgárda sem hibázott, így a ferraris az utolsó 13 körre nagyjából ugyanazzal az előnnyel térhetett vissza. Ez az előny azonban nagyon minimális volt, Fisico szinte sosem szakadt le egy másodpercnél jobban, sőt, általában azon belül követte Räikkönent.

Ekkor körökön keresztül Sebastian Vettel vezetett, aki négy körrel később állt ki, mint az éllovasok, és ennek köszönhetően pozíciót is nyert a német. Persze nem Räikkönenék közé férkőzött be, de a remekül teljesítő BMW-s Robert Kubicát maga mögé tudta utasítani, vagyis átvette a harmadik helyet a lengyeltől. A motorjaival elvileg már spórolni kénytelen német azonban nem elégedett meg ennyivel, folyamatosan a leggyorsabb köröket autózta és megpróbálta befogni a Räikkönen-Fisichella duót. Erre azonban már nem maradt elegendő ideje.

Az utolsó körökre maradt azonban izgalom ezen felül is. Barrichello autója ugyanis két és fél körrel a leintés előtt kékes füstöt kezdett eregetni magából, vagyis a motorjában valami finoman szólva sem volt rendben. A brazil ezzel le is mondhatott arról, hogy elkapja az előtte autózó Heikki Kovalainent, aki egykiállásos taktikával kaparintotta meg a hatodik helyet.
 
A leintésig már nem rendeződött át a sorrend. Ez azt jelenti, hogy Kimi Räikkönen megszerezte saját maga és csapata, a Ferrari idei első futamgyőzelmét. Mögötte minimális, kilenc tizedes (!) hátránnyal Fisichella ért célba, aki a Forma-1-ben második évét töltő Force India első pontjait szerezte meg Spa-Francorchamps-ban, ami rögtön egy dobogós helyezést jelent.


Mindhárom dobogós szívből örülhetett

A dobogó harmadik fokára Sebastian vettel léphetett fel, aki így hat pontot hozott az első körben kieső Jenson Buttonon, de hátránya még így is tetemes.

A Force Indiáéhoz hasonló formajavulást mutatott be a hétvégén a BMW Sauber is, amit most egy kettős pontszerzéssel (idén először volt ilyen) nyomatékosított a csapat, Robert Kubica 4., Nick Heidfeld 5. lett.

Kovalainen három pontot szerzett, a finnt az utolsó körökben már nem sanyargatta Barrichello, aki még be tudott érni a célba füstölgő Brawn-Mercedes-ével. A brazil ismét közelebb került csapattársához, igaz, csak két ponttal csökkentette hátrányát Buttonnal szemben.

Az utolsó pontszerző hely Nico Rosbergé lett, aki a mait is beleszámítva a legutóbbi nyolc futamon mindig az első nyolcban ért célba. 
 
Mark Webber úgy lett kilencedik, hogy egy boxutca-áthajtásos büntetést is teljesített. Szerelői ugyanis ismét nem voltak elég körültekintőek, és úgy engedték el a tankolásról az ausztrált, hogy az majdnem összeütközött Heidfelddel. A versenybírók nem sokat hezitáltak, gyorsan kiszabták a büntetést a Red Bull pilótájára.
 
Jenson Button ugyan kiesett, de túlságosan aggódnia nem kell, hiszen legközelebbi üldözője, a csapattárs Barrichello csak két pontot hozott rajta, de a ma hatpontos Vettel is 19 pontos hátrányban van még. Mindenestre az nyugtalanító lehet a brit számára, hogy a legutóbbi három futamon mindössze négy pont került a neve mellé. Ha a McLaren, a Ferrari vagy éppen a Force India nem javult volna fel ennyire év elejéhez képest, és nem rabolnának folyamatosan pontokat az üldözőktől, akkor bizony Button most sokkal szorongatottabb helyzetben lenne.

A következő Forma-1-es futamot két hét múlva rendezik Monzában. Az Olasz Nagydíj az idei szezon 13. állomása lesz.

Belga Nagydíj
2009. augusztus 30. vasárnap
Végeredmény
1.Kimi Räikkönen
[Ferrari]
1ó23:50.99510.0 pont
2.Giancarlo Fisichella
[Force India]
+ 0.9398.0 pont
3.Sebastian Vettel
[Red Bull Racing]
+ 3.8756.0 pont
4.Robert Kubica
[BMW Sauber]
+ 9.9665.0 pont
5.Nick Heidfeld
[BMW Sauber]
+ 11.2764.0 pont
6.Heikki Kovalainen
[McLaren-Mercedes]
+ 32.7633.0 pont
7.Rubens Barrichello
[Brawn GP]
+ 35.4612.0 pont
8.Nico Rosberg
[Williams]
+ 36.2081.0 pont
9.Mark Webber
[Red Bull Racing]
+ 36.959 
10.Timo Glock
[Toyota]
+ 41.490 
11.Adrian Sutil
[Force India]
+ 42.636 
12.Sébastien Buemi
[Toro Rosso]
+ 46.106 
13.Kazuki Nakajima
[Williams]
+ 54.241 
14.Luca Badoer
[Ferrari]
+ 1:38.177 
Leggyorsabb kör
 Sebastian Vettel
[Red Bull Racing]
1:47.263 (38. kör) 
Kiesők
15.Fernando Alonso
[Renault]
27. kör 
16.Jarno Trulli
[Toyota]
21. kör 
17.Jenson Button
[Brawn GP]
1. kör 
18.Romain Grosjean
[Renault]
1. kör 
19.Lewis Hamilton
[McLaren-Mercedes]
1. kör 
20.Jaime Alguersuari
[Toro Rosso]
1. kör 
 
(Forrás: f1hirek.hu)

Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Startlaphoz Add a Google Reader-hez

Hozzászólások (38)Add Comment
fecó
jolana
2009 augusztus, 31
195.56.55.116
...

zadam91:
A 2. hely nem elég jó?smilies/smiley.gif

david.petya
david.petya
2009 augusztus, 31
195.56.55.116
...

Na végre ez is összejött!!!!! smilies/wink.gif Rég volt ilyen izgalmas verseny.És a rajt utáni előzésnél csak az újrainditás utáni volt szebb!
Köszi Kimi ezt a szép délutánt smilies/smiley.gif

zadam91
zadam91
2009 augusztus, 31
195.56.55.116
...

azért jó lett volna látni Fisichellát az első helyensmilies/sad.gif

b_krys
b_krys
2009 augusztus, 31
195.56.55.116
...

Szép volt, Kimi! Gyönyörű! Köszönöm neked, széppé tetted az augusztus végét-szeptember elejétsmilies/smiley.gif Remélem, Monzára is megmarad a jó forma. Hazai futamon győzni kell! Giancarlonak is grat! Jól küldtesmilies/cheesy.gif
Rubens, smoke on! smilies/grin.gif

Lumikello
Lumikello
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Köszönöm Leluh.*! smilies/cheesy.gif

Ritchie
Ritchie
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Istenem,sírvafakadtam!Kimi!Maradsz ahol vagy!!!Bent a szívemben örökre!2005-ben csak úgy nyertünk,hogy csak a 6 bridgstone-os csapat indúlt.De ez igazi,izzadságszagú,kőkemény győzelem volt.És ez a gép még mindig lassabb,mint a mögötte végzők!Úgy hogy ezt a győzelmetz csakis aTE nagyszerüségednek köszönhetjük!!Újra és újra megemelem a tehetséged és a tudásod elött a kalapom.Ezt már megtettem akkor is mikor még a mekit vezetted!!Neked ezt a Ferrari csak úgy tudja megköszönni,hogy a Ferraritól mész nyugdijba!Én nagyon szorítok,hogy így legyen!!Köszönöm!!!
HAJRÁ KIMI RAIKKÖNEN!!!
FERRARI!!!MINDÖRÖKKÉ!!!

Lívia
Lívia
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Végre egy izgalmas verseny, egy szuper eredménnyel smilies/smiley.gifsmilies/grin.gif

Helemy
Helemy
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

hát a kommentárok smilies/angry.gifsmilies/angry.gif
heifeld elött volt mielött kiment a bukótérbe és oda is jött vissza.
csak nem akarta hogy koccanás legyen .Ez teljesen érthető szerintem.
Gyönyörű volt. Végre valami jó kis futam smilies/cheesy.gif
GO GO GO KiMi !!! Go Ferrári!!!

Magdi
Magdi
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Végre úgy nézhettem végig a futamot, hogy a gyomrom teljesen ki volt!!Nagyon izgultam a leintésig,de aztán nagyon boldog voltam!Minden elismerést megérdemel Kimi, hiszen nem volt könnyű dolga !!smilies/kiss.gifA kommentátorokon én nevetni szoktam, hiszen ennyi hülyeséget kitalálni elég nehéz lehet!smilies/kiss.gif

Leluh.*
Leluh.*
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

ISTENEM, ANNYIRA ÖRÜLÖK, GYÖNYÖRŰ VERSENY VOLT, KIMI PEDIG PROFI!! smilies/grin.gif
Akkorát rávágtam szegény apukám kezére, mikor Kimi sorra előzött mindenkit! smilies/tongue.gif És a végén, a dobogón és a riportban a mosolyok.. smilies/wink.gif Hát.. sosem felejtem el. smilies/smiley.gif A Ferrari annyi mindent köszönhet Kiminek, ha most nem szerez ennyi pontot, a konstruktőri talán már most elúszott volna, és ha nincs a baleset... Meg egyénként is, de nem sorolom fel, hisz úgyis tudjátok.. smilies/smiley.gif Remélem a Ferrari azt is figyeli, hogy Alonsonak is lehetnek, rossz időmérői vagy futamai mikor nem éppen a pole-ból indul, vagy legalább is előről... Na mindegy, a lényeg most Kimi, nagyon ügyes volt, büszke vagyok rá!! smilies/wink.gif♥♥♥
Lumikello Boldog Születésnapot! smilies/smiley.gif

Lumikello
Lumikello
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Köszönöm Senga! smilies/smiley.gif

imi2727
imi2727
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

és még kimit akarják lecserélni aki hozitt a csapatnak 2db3.helyet 1db2.helyet és 1első helyet nem értem a csapatot mert menni kell akkor kimi megy is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ferrani
ferrani
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Sajnos nemtudtam az RTL-en nézni.Miért,miket mondott a Czollner és a Palik?

senga
senga
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Lumikello! Boldog születésnapot!!
ERIK! Hát persze, hogy örülök! Csodás volt. Lehet, hogy félreértesz, én nem FERRARI ellen vagyok, hanem értük aggódom. Én a szeretteimet is ostorozom, ha úgy vélem hülyeséget csinálnak. Mindennel egyetértek, most nagyon örülök, ez idén az első legfelső dobogó!!!Megérdemelte KIMI is, és a FERRARI is. GO!
Most jön MONZA, ha sikerül hasonló eredményt elérni, a csapat harmadik is meg lesz, főleg, ha a McLaren úgy végez mint most!

Szilvi9311
Szilvi9311
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Szép volt Kimi! Már nagyon kellett!
A kommentátorok meg menjenek a francba!

DAnita
DAnita
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

SZERETLEK KIMI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! GYÖNYÖRŰ VERSENY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Magnum
Magnum
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
....

Szép volt KIMI!!!!Jó verseny volt.Csak ezek a kommentárok,borzalom.Akkora baromságokat mondanak máskor inkább leveszem a hangot.

Räipank
Räipank
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Grat Kimi!! Nagyon szép verseny volt! smilies/wink.gifsmilies/wink.gif

Lumikello
Lumikello
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Iiiiigggggggggggeeeeeeeeeeennnnn! Köszönöm Kimi, ma van a szülinapom és ez egy fantasztikus ajándék!!!!!! smilies/grin.gifsmilies/grin.gif Remélem még összesön néhány dobogó és talán egy győzelem is! Giancarlónak nagy gratula, nagyszerű versenyt ment!

lilla9313
lilla9313
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

NAGYON SZÉP VERSENY VOLT!!
csak így tovább kimi !!
smilies/smiley.gif smilies/cheesy.gif smilies/grin.gif

fecó
jolana
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Ó jajajaj Räikkönen!!!!!smilies/grin.gifsmilies/grin.gifsmilies/grin.gif

csincsi827
csincsi827
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Gyönyörű verseny volt, Kimi!!!smilies/grin.gifsmilies/grin.gif
Jó volt újra az olasz és a finn himnuszt hallanismilies/grin.gifsmilies/grin.gif

Deanna
Deanna
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Szép volt Kimi!!! "The King of Spa" smilies/wink.gif

Viszont nem kell túl optimistának lenni, mivel a fejlesztésekkel leálltak, nem túl valószínű az ismétlés. Persze ettől még drukkolok! smilies/wink.gif GO KIMI!

Massa pedig még ne térjen vissza a versenypályára! És ezt nem gonoszságból mondom, hanem az egészsége miatt. Majd jöhet ha az orvosok is 100%-osnak gondolják. (Lásd Sumi motorbalesete...)

glaca75
glaca75
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Amúgy szép eredmény ez a F.India, de akkor sem túl jó ahhoz hogy befogja a Ferrarit.

sferrari
sferrari
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

aki nem tud örülni most győzelemnek és Badoert szánalmasozza annak üzeneteit törlöm károggó emberek ide nem kellenek!
Szépvolt Kimi!

glaca75
glaca75
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Ja, tényleg ostobaságokat tudnak ugatni. Nem látják hogy nem szerzett előnyt amikor visszatért?????
Hiszen ezért nem kapott büntetést sem......

erik
erik
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

gyerekek ilyen jó futamot ritkán látunk szép volt Kimi na és az az előzés ha az nincs 2.vagy csak az eldöntötte a versenyt nagyot köszönünk a Kersek és a gumiknak mert jól birták és az egész Ferrari csapatnak szép volt Ferrari iylet akarunk látni 1-2 ben Massaval hasonló pálya
de mivel végleg bejelentették hogy nem fejlesztik az idei autót ezért arra nagyon kell figyelnünk hogy a lágy gumikat egy picit jobban fogyasztjuk és a keményel nem vagyunk megfelelően gyorsak sztem ezzel még egyetért mindenki még Senga is ugye Senga?smilies/grin.gifsmilies/wink.gif meg még azis kicsit sok hogy télleg igaza volt valamelyik paraszt kommnak hogy kicsit sokat fogyasztunk a kelleténél ls azért került olyan közel Fischichella az első kiállás után mert nekünk kb 3 literrel több kellet ezzel kéne valahogy javítanunk és akk 100% forza Ferrrai szép volt Kimi Massa monzára te ülj az autóba nekemsmilies/smiley.gif

Benzo
Benzo
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Nem kell ide az Alonso! Hajrá Kimi!!!

matesz
matesz
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Nagyon jó verseny volt! grt KIMI! smilies/grin.gif

szaboimre
szaboimre
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Nemcsak Czollner,de ez a majom Palik is!!KOmolyan nem az első,de nem is a második verseny amikor mintha ezek a majmok nem is ezt a meccset néznék!Nem látnak a szemüktől nem vesznek észre nyilvánvaló dolgokat,de a marhaságukat,amit kitalálnak menet közben azt a végletekig fokozzák egymás közt.Véber egy kicsit jobban ott van,de hogy ősem javítja ki őket sosem,hát ez xd

szokebestia
szokebestia
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Gratula KIMI!!!!!!!
Felipe nagyon hiányzol!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szájmon
Szájmon
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Látjátok,ezt a fasza csávót akarják kitenni a csapatból?Kár lenne érte nem?
Karaly volt ez a meccs.
Gratulálok.

apafej73
apafej73
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
:D

Asszem félreverték a harangokat Maranelloban!!!!!!!Hálistenneksmilies/grin.gifsmilies/grin.gif
Remélem Mozában tudunk ismételnismilies/cheesy.gif
FORZA FERRARI!!!!!!!!

Renaissance
Renaissance
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

smilies/smiley.gif smilies/cheesy.gifsmilies/grin.gif

Hát én elsírtam magam, de Domenicalit le tudtam volna köpni...
És Czollner Gyula elhúzhatna kapálni, lehet, hogy ahhoz talán ért, de mindenesetre kevesebbet hallanánk az ostoba Kimi-ellenes szövegelését...

Szike
Szike
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Ezaaz!!!!!!!!!!!!!!!!! Szép volt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
!smilies/grin.gifsmilies/grin.gifsmilies/grin.gifsmilies/grin.gifsmilies/grin.gifsmilies/cheesy.gifsmilies/cheesy.gifsmilies/cheesy.gifsmilies/cheesy.gifsmilies/cheesy.gifsmilies/cheesy.gifsmilies/cheesy.gif

senga
senga
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

IIIIIIIIIIIIIIIIGGGGGGGGGGGGGGGGGEEEEEEEEEEEEEEEEEEENNN
NNNNNNNNN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
!! Olyan szép volt!
Gyógyszerekkel bírtam ki! KIMI!!!! GOOO!!! FERRARRI!!!!!
Szépen jött a ForceIndia, gratulálok Fisicellanak!
MONZA jön. Istenem, annyira drukkolok!

mazsola
mazsola
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
F1ferrari.hu

Szép volt KIMI!go

sferrari
sferrari
2009 augusztus, 30
195.56.55.116
...

Szép volt smilies/smiley.gif smilies/smiley.gif

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2009. augusztus 30. vasárnap, 16:23 )  



IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.usJP-Bookmark

Mallya: A Ferrari nem kérte kölcsön Fisichellát

News image

A Force India tulajdonosa, Dr. Vijay Mallya megerősítette: a Ferrari...

hétfő, 31 augusztus 2009

Bővebben

Belga Nagydíj: Nemzetközi sajtóvisszhang

News image

Kimi Räikkönen idei első győzelmét szerezte Belgiumban, de Giancarlo Fisichella...

hétfő, 31 augusztus 2009

Bővebben

A Force India a Ferrari hívására vár Fisichella kölcsönzéséről

News image

Az elmúlt napokban felreppent a hír, hogy a Force Indiának...

hétfő, 31 augusztus 2009

Bővebben

Domenicali: Valenciában Schumacher sem szerzett volna pontokat

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali nem volt teljesen megelégedve Luca...

hétfő, 31 augusztus 2009

Bővebben

Domenicali: Találgassanak csak, ha Räikkönen így reagál rá

News image

A hétvégi Belga Nagydíjon megszületett a Ferrari idei első futamgyőzelme,...

hétfő, 31 augusztus 2009

Bővebben

Ma 62 éves a Ferrari elnöke

News image

Luca Cordero di Montezemolo 1947. augusztus 31-én Bolognában látta meg...

hétfő, 31 augusztus 2009

Bővebben

A Ferrari három napon belül dönt a monzai felállásról

News image

A Belga Nagydíjon a két ferraris pilóta közrefogta a célba...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

Badoer: Monzában csukott szemmel is végigmegyek

News image

Luca Badoer Belgiumban is az utolsó, azaz 14. helyen végzett...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

Domenicali: Mindig is hittünk a győzelemben

News image

A Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen Belgiumban megszerezte az idei első...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen: Ez a győzelem nem volt könnyű

News image

Kimi Räikkönennek több mint egy évet kellett várnia arra, hogy...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

A Belga Nagydíj boxkiállásainak statisztikái

News image

Az alábbi táblázat a pilóták boxkiállásainak adatait tartalmazza. Megtudhatjuk belőle,...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

A pilóták leggyorsabb körei és csúcssebességei a Belga Nagydíjon

News image

Az alábbi táblázat a pilóták versenyben futott leggyorsabb körét tartalmazza. ...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen nyert Fisichella előtt

News image

Giancarlo Fisichella szombati szenzációja vasárnapra is kitartott, a Force India...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

A Ferrari szóvivője meglepődött a Räikkönen-kijelentésen

News image

A nemzetközi Formula-1-es sajtó szinte biztosra veszi, hogy Fernando Alonso...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

Badoer nem bánja, hogy visszatért a Forma-1-be

News image

A Ferrari beugrója, Luca Badoer annak ellenére sem bánja, hogy...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

Ecclestone ismertette a 2010-es versenynaptár tervezetet

News image

A Formula-1 vezetője, Bernie Ecclestone Belgiumban találkozott a csapatok képviselőivel,...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

A csapatok Monzában vitatják meg a harmadik autó ötletét

News image

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Ferrari elöljárói erősen szorgalmazzák,...

vasárnap, 30 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen: A győzelem is lehetséges

News image

A Ferrari csalódott volt a Belga Nagydíj időmérő edzése után,...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Belga GP - Súlytáblázat

News image

        Pilóta  Csapat  Rajt hely  Benzin    Össztömeg  Eltérés a legnehezebbtől ...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek az időmérő edzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Bombameglepetés Belgiumban: Fisichelláé a pole

News image

Óriási meglepetést hozott a Belga Nagydíj időmérő edzése, a pole...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

A Ferrari három autós rendszert akar, a Williams nem

News image

Az elmúlt időszakban több Formula-1-es csapat jövője is kétségessé vált,...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek a harmadik szabadedzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Heidfeld ugrott az élre a harmadik edzésen Belgiumban

News image

A Belga Nagydíj harmadik szabadedzésén a BMW Sauber német pilótája,...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Nem lesz több eső a hétvégén Spában

News image

A meteorológusok legfrissebb előrejelzései szerint nem lesz több eső a...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Naplemente közben ér véget a szezon az F1-ben

News image

Ahogy a vezetőség azt korábban már elárulta, az idei szezonzárónak...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Badoer a második etapot célozza meg az időmérőn

News image

Annak ellenére, hogy nem tudott elmozdulni az utolsó pozícióból a...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen: Más csapatok is leszerződtetnének

News image

Az elmúlt időszakban gyakran felreppent a hír, miszerint Kimi Räikkönen...

szombat, 29 augusztus 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek a második szabadedzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek az első szabadedzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

Várólista a Ferrarinál!

News image

Úgy tűnik, annak ellenére, hogy a Ferrari idei éve a...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

Badoer faragott a hátrányából Räikkönennel szemben

News image

A Ferrari versenyzője, Luca Badoer két másodpercre csökkentette lemaradását Kimi...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

Elkészült a 2010-es F1-es versenynaptár első verziója

News image

A Kanadai, a Brit és a Német Nagydíj illetve azok...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher Monzában tárgyal a Ferrarival

News image

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszatéréséről számos hír jelent meg...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

Száraz pályán eddig Hamilton a leggyorsabb Belgiumban

News image

A pénteki második szabadedzésen már végig száraz pályán körözhetett a...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

Ha Belgium, akkor eső - az első edzésen ázott a mezőny

News image

A belgiumi előrejelzések pontosnak bizonyultak, péntek délelőtt ugyanis esett az...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

Raikkönen nem aggódik szerződése miatt

News image

A Ferrari finn pilótája, Kimi Raikkönen ismét elmondta, hogy egyáltalán...

péntek, 28 augusztus 2009

Bővebben

A Belga Nagydíj hivatalos programja

News image

Az Európa Nagydíjat négyhetes szünet előzte meg, utána viszont csak...

csütörtök, 27 augusztus 2009

Bővebben

Fisichella szívesen vezetné a Ferrari autóját

News image

A háromszoros futamgyőztes Giancarlo Fisichella számára egy álom válna valóra,...

csütörtök, 27 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher: Massa jobb lehet, mint a baleset előtt volt

News image

A hétszeres világbajnok már visszavárja barátját, Felipe Massát, ám nem...

csütörtök, 27 augusztus 2009

Bővebben

Esős versenyre van kilátás Belgiumban

News image

A meteorológusok előrejelzései szerint, ahogy arra számítani is lehetett, az...

szerda, 26 augusztus 2009

Bővebben

Kivételes nyárvégi akció és újdonságok a GPshopnál!

News image

A mai naptól egészen szeptember 6-ig a GPshop webáruházában több...

szerda, 26 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen mindent megtesz a győzelemért Belgiumban

News image

Kedvenc pályáján, Spa-Francorchamps-ban is folytatná az elmúlt futamokon mutatott jó...

szerda, 26 augusztus 2009

Bővebben

Jövőre eggyel több verseny lehet a Forma-1-ben

News image

Külföldi lapértesülések szerint, a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone...

kedd, 25 augusztus 2009

Bővebben

Badoer ígéri, Belgiumban jobb lesz

News image

Luca Badoer is jobb eredményt szeretett volna elérni, de 10...

kedd, 25 augusztus 2009

Bővebben

Massa papája szívesen látná Alonsót a Ferrariban

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali nem volt teljesen elégedett Luca...

kedd, 25 augusztus 2009

Bővebben

Sajtó: Nem biztos Massa visszatérése

News image

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh a hétvégén kijelentette, hogy fellendülhet...

kedd, 25 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher idén már biztosan nem versenyez a Ferrarival

News image

Luca Badoer hétvégi gyenge teljesítményét látva a Ferrarit sok kritika...

hétfő, 24 augusztus 2009

Bővebben

Massa meghatódott Barrichello sisakjától

News image

Felipe Massa még vasárnap felhívta Rubens Barrichellót, hogy gratulálhasson honfitársa...

hétfő, 24 augusztus 2009

Bővebben

 Schumacher védelmébe vette Badoert

News image

 Két hete még Michael Schumacher is úgy készült, hogy ő...

hétfő, 24 augusztus 2009

Bővebben

Gené továbbra is a Ferrari felkérésében reménykedik

News image

Marc Gené Valenciában beismerte: csalódást okozott számára, hogy nem őt,...

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

Domenicali: Badoer megtarthatja az ülését

News image

A Ferrari csapafőnöke, Stefano Domenciali az Európa Nagydíjat követően elmondta,...

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

Az Európa Nagydíj boxkiállásainak statisztikái

News image

Az alábbi táblázat a pilóták boxkiállásainak adatait tartalmazza. Megtudhatjuk belőle,...

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

A pilóták leggyorsabb körei és csúcssebességei az Európa Nagydíjon

News image

Az alábbi táblázat a pilóták versenyben futott leggyorsabb körét tartalmazza. ...

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen: Öröm volt vezetni az autómat

News image

Kimi Räikkönen elégedett volt, hogy az idei esztendőben harmadszor is...

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher: Kimi hibátlanul versenyzett

News image

A Ferrari tanácsadója, Michael Schumacher a helyszínről követte figyelemmel az...

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

Barrichello győzelmével üzent Felipének

News image

Forma-1-es pályafutása tizedik futamgyőzelmét szerezte Rubens Barrichello az Európa Nagydíjon....

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

Badoer szereplése meglepetést okozott a versenyzők között

News image

Luca Badoer számos kritikát kapott a szakértőktől, hogy senkit nem...

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

Zavartalan napsütés várható a futam idejére

News image

A Forma-1-es versenyek egyik leglényegesebb befolyásoló tényezője az időjárás. Nézzük...

vasárnap, 23 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen: Az idei legjobb időmérő volt a valenciai

News image

Kimi Räikkönen a hatodik helyet szerezte meg az Európa Nagydíj...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Európa GP: Súlytáblázat

News image

 Súlyadatok Pilóta  Csapat  Rajt hely  Benzin    Össztömeg  Eltérés a legnehezebbtől ...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

F1Ferrari és a Gpshop.hu közös játékának nyertesei

News image

Sokan érdeklődtetek játékunk nyertesei után. Vártam a nyertesektől a képeket,...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Az utolsó helynél Badoer is jobbra számított

News image

Többé-kevésbé elfogadhatónak tartja Luca Badoer az Európa Nagydíj időmérőjén elért...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher: Luca jobban fog teljesíteni Spában

News image

A Ferrari tartalékversenyzője, Luca Badoer az utolsó helyen állt az...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek az időmérő edzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

McLaren első sor Valenciában

News image

Lewis Hamilton végig kiválóan szerepelt az Európa Nagydíj időmérő edzésén,...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Badoer: Későn nyomtam meg a sebességkorlátozó gombot

News image

A Ferrari versenyzője, Luca Badoer számára kisebb nehézséggel kezdődött az...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek a harmadik szabadedzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen: Javítani kell a tempónkon

News image

Kimi Räikkönen a sebességet ugyan hiányolta az F60-asból az Európa...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Lerövidített edzés és Sutil-győzelem a kvalifikáció előtt

News image

Elvileg egy órát körözhettek volna a Forma-1-es mezőny tagjai...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Befolyásos emberek egész sora támogatja Todt kampányát

News image

Jean Todt nem sokkal azután, hogy nyilvánosságra hozta az FIA...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Rossi örömmel vezetné a Ferrari harmadik autóját

News image

Amennyiben a tehetősebb istállók három autót is indíthatnának a jövőben,...

szombat, 22 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönent nem zaklatta fel a gyengébb kezdés

News image

Miközben Kimi Räikkönen a rá jellemző nyugalommal könyvelte el az...

péntek, 21 augusztus 2009

Bővebben

Alonso délután megmutatta, ki az úr Valenciában

News image

Az Európa Nagydíj második szabadedzésének végeredménye biztosan ínyére volt a...

péntek, 21 augusztus 2009

Bővebben

Barrichello és a két McLaren diktálta a tempót Valenciában

News image

A Magyar Nagydíjat követően három hétvége is Forma-1-es futam nélkül...

péntek, 21 augusztus 2009

Bővebben

Badoer: Amíg Massa visszatér, ez a Ferrari az enyém

News image

A Ferrari versenyzője, Luca Badoer negyvennyolc Formula-1-es versenyt teljesített pályafutása során,...

csütörtök, 20 augusztus 2009

Bővebben

Massa: Michael látási zavarokkal küzdött Mugellóban

News image

Michael Schumacher a februári motoros balesete során szerzett sérülései miatt...

csütörtök, 20 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen: Jobbulást Felipe, sok szerencsét Luca!

News image

A Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen már alig várja, hogy...

csütörtök, 20 augusztus 2009

Bővebben

FIA: 2010-ben módosul az időmérő edzés

News image

A Nemzetközi Automobil Szövetség nyilvánosságra hozta a 2010-es Sport- és...

csütörtök, 20 augusztus 2009

Bővebben

Kimi még Budapesten járt Felipénél

News image

Mivel sokan téves következtetést vontak le a napokban világsajtóban felreppent...

szerda, 19 augusztus 2009

Bővebben

Badoer célja, hogy befejezze a hétvégi futamot

News image

Luca Badoer tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű dolga...

szerda, 19 augusztus 2009

Bővebben

Az Európa Nagydíj hivatalos programja

News image

Négyhetes nyári szünet után újra feléled a Forma-1, a hétvégén...

szerda, 19 augusztus 2009

Bővebben

Badoer sajnálja Schumachert, de örül a lehetőségnek

News image

A Ferrari Michael Schumachert kérte fel arra, hogy helyettesítse Felipe...

kedd, 18 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher tanácsokkal segít Badoernek Valenciában

News image

Michael Schumacher a múlt heti svájci sajtórendezvényen bejelentette, hogy a...

kedd, 18 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen jövőre nem igazol a WRC-be

News image

Brit lapértesülések szerint a Fiat és a Volkswagen fontolóra vette,...

kedd, 18 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen nem kereste Massát a baleset óta

News image

Kimi Räikkönen nem érdeklődött személyesen csapattársa, Felipe Massa hogyléte felől,...

kedd, 18 augusztus 2009

Bővebben

Massa: Úgy éreztem magam mint egy elefánt

News image

Felipe Massa vasárnap brazíliai otthonában fogadta a Ferrari csapatfőnökét, Stefano...

hétfő, 17 augusztus 2009

Bővebben

A Renault mégis rajthoz állhat Valenciában

News image

A Renault mégis indulhat a hétvégi Európa Nagydíjon, miután a...

hétfő, 17 augusztus 2009

Bővebben

Massa rajthoz akar állni Brazíliában

News image

Felipe Massa három héttel a magyarországi súlyos balesete után már...

hétfő, 17 augusztus 2009

Bővebben

Massa köszönetet mondott a magyar orvosoknak

News image

Hétfőn Budapesten tartották azt a rendezvényt, ahol Felipe Massa mentését...

hétfő, 17 augusztus 2009

Bővebben

Menedzsere védelmébe vette Schumachert

News image

Michael Schumacher menedzsere, Willi Weber visszavágott Alain Prostnak, aki még...

hétfő, 17 augusztus 2009

Bővebben

Domenicali: Massa kiváló formában van

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali a napokban látogatást tett Felipe Massa brazíliai otthonában,...

hétfő, 17 augusztus 2009

Bővebben

Domenicali újabb jó hírekkel szolgált Massáról

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali a hétvégén meglátogatta súlyos balesetet...

hétfő, 17 augusztus 2009

Bővebben

Badoer Fioranóban készül a valenciai versenyre

News image

A Ferrari mindent elkövet annak érdekében, hogy Luca Badoer a...

hétfő, 17 augusztus 2009

Bővebben

Az olasz sajtó Monzában visszavárja Felipe Massát

News image

Felipe Massa a Hunagroringen súlyos sérüléseket szenvedett, amikor egy rugó...

péntek, 14 augusztus 2009

Bővebben

A Ferrari kivásárolhatja szerződéséből Räikkönent

News image

Angol források szerint a Ferrari készen áll mélyen a zsebébe...

péntek, 14 augusztus 2009

Bővebben

Todt ígéri, hogy egyik csapattal sem tesz kivételt

News image

Az FIA elnöki posztjára pályázó Jean Todt nem ért egyet...

péntek, 14 augusztus 2009

Bővebben

Valentino Rossi nem készült Massa helyettesítésére

News image

A gyorsasági motorozás nyolcszoros világbajnoka, Valentino Rossi elmondta, hogy habár...

péntek, 14 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher búcsút inthet a profi motorozásnak

News image

Michael Schumacher motoros sérülése miatt nem tudta vállalni, hogy helyettesíti...

péntek, 14 augusztus 2009

Bővebben

Orvosa szerint Schumacher még visszatérhet

News image

Michael Schumacher orvosa, Johannes Peil a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy...

csütörtök, 13 augusztus 2009

Bővebben

Barrichello jó hírekkel szolgált Massáról (Frissítve képpel)

News image

Rubens Barrichello szerdán meglátogatta honfitársát, a Magyar Nagydíjon súlyos balesetet...

csütörtök, 13 augusztus 2009

Bővebben

Badoer Schumacher orvosával készül a versenyre

News image

Michael Schumacher szerdán a sajtó jelenlétében fejezte ki sajnálatát, hogy...

csütörtök, 13 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher visszalépése - nemzetközi sajtóvisszhang

News image

A Formula-1 csalódással fogadta a hírt, miszerint Michael Schumacher nem...

szerda, 12 augusztus 2009

Bővebben

A spanyol szövetség a Ferrarit kritizálja

News image

A Spanyol Motorsport Szövetség elnöke, Carlos Garcia kritikus szavakkal illette...

szerda, 12 augusztus 2009

Bővebben

Michael Schumacher: Segíteni akartam a Ferrarinak

News image

A Ferrari Michael Schumachert kérte fel arra, hogy helyettesítse a...

szerda, 12 augusztus 2009

Bővebben

 Niki Lauda: Badoer helyett akár én is vezethetnék

News image

A veterán világbajnok jó kapcsolatot ápol egykori csapatával, a Ferrarival,...

szerda, 12 augusztus 2009

Bővebben

Badoer gyerekkori álma válik valóra, de nem így álmodta

News image

Luca Badoer vegyes érzelmekkel reagált a Ferrari keddi bejelentésére, miszerint...

szerda, 12 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher motoros balesete volt a legsúlyosabb pályafutása során

News image

Michael Schumacher sérülése miatt nem tudja helyettesíteni Felipe Massát, mivel...

szerda, 12 augusztus 2009

Bővebben

Félárbocon a zászlók - gyászba borult Schumi szülővárosa

News image

Két hét "schumimánia" után csalódottság lett úrrá Michael Schumacher milliós...

szerda, 12 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher jövőre a Ferrari harmadik autóját vezethetné

News image

Luca di Montezemolo csalódottan vette tudomásul Michael Schumacher döntését, aki...

szerda, 12 augusztus 2009

Bővebben

A Ferrari Monzában hivatalosan is bejelenti spanyol szponzorát

News image

A Marca értesülései szerint a Ferrari az Olasz Nagydíjon bejelenti,...

kedd, 11 augusztus 2009

Bővebben

Az olasz sajtó csalódott Schumacher döntése miatt

News image

A nemzetközi sajtó nagy csalódással fogadta a hírt, miszerint Michael...

kedd, 11 augusztus 2009

Bővebben

Tíz információ Luca Badoerről

News image

Michael Schumacher motorbalesetben elszenvedett nyaksérülése megakadályozta a hétszeres világbajnok Forma-1-es...

kedd, 11 augusztus 2009

Bővebben

Jordan: A Ferrari helyében Alonsót szerződtetném

News image

A korábbi Formula-1-es csapatfőnök, Eddie Jordan sajnálja, hogy Michael Schumacher...

kedd, 11 augusztus 2009

Bővebben

Badoer veszi át Massa helyét Valenciában

News image

A Ferrari tesztpilótája, Luca Badoer veszi át a sérült Felipe...

kedd, 11 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher sérülése miatt nem indul Valenciában

News image

Michael Schumacher sérülése miatt nem tudja vállalni, hogy helyettesíti Felipe...

kedd, 11 augusztus 2009

Bővebben

Domenicali: Nem működnek az új szabályok

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali szerint a jövőben körültekintőbben kell...

hétfő, 10 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher újra tesztelhet az F2007-essel Mugellóban

News image

A két és fél éves kihagyás után a Forma-1-be való...

hétfő, 10 augusztus 2009

Bővebben

Weber még óvatos, nem gyártatja a Schumacher-pólókat

News image

Februári motorbalesete során elszenvedett nyaksérülése miatt továbbra sem tekinthető biztosnak...

hétfő, 10 augusztus 2009

Bővebben

Hamilton: Michael hátrányban lesz velünk szemben

News image

Lewis Hamilton már korábban kifejtette, hogy megtiszteltetés lesz számára Michael...

vasárnap, 9 augusztus 2009

Bővebben

Mosley sokat vár Schumachertől

News image

A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley nem titkolja, hogy...

vasárnap, 9 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen motorozgat, Fisichella hajókörúton

News image

A Magyar GP-t követő négy hétben a Száguldó Cirkusz versenyzői...

vasárnap, 9 augusztus 2009

Bővebben

Fejsérülést szenvedett versenyzők tanácsai Felipe Massának

News image

Felipe Massa súlyos fejsérüléseket szenvedett a Hungaroringen, amikor a Brawn...

vasárnap, 9 augusztus 2009

Bővebben

Menedzsere szerint szinte minden Schumacher ellen szól

News image

Egy hétszeres világbajnokról túlzás lenne azt állítani, hogy fejest ugrik...

szombat, 8 augusztus 2009

Bővebben

Elindult az F1 Ferrari hírek Twitter szolgáltatása

News image

Bevallom nektek, eddig nem nagyon foglalkoztatott  a Twitter (Mond el...

szombat, 8 augusztus 2009

Bővebben

Mosley: Jean a legalkalmasabb az FIA elnöki pozíciójára

News image

Max Mosley nem indul a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökválasztásán, és...

szombat, 8 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher nem tervezte a Formula-1-es szereplést

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo egy olasz lapnak adott...

szombat, 8 augusztus 2009

Bővebben

Schumi új sisakja nagyon biztonságos lesz

News image

A hétszeres világbajnok egy különleges sisakkal tér vissza.Michael Schumacher új...

szombat, 8 augusztus 2009

Bővebben

Lauda: Schumacher megbánhatta a visszavonulását

News image

Michael Schumacher eleget tesz a Ferrari kérésének, és helyettesíti a...

péntek, 7 augusztus 2009

Bővebben

Weber: Schumacher visszatérése nem kétséges

News image

Michael Schumacher hivatalos szóvivője, Sabine Kehm korábban azt nyilatkozta, hogy a...

péntek, 7 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher a csapata miatt vállalta Massa helyettesítését

News image

Felipe Massa sérülését követően a Ferrari vezetősége ragaszkodott ahhoz, hogy...

péntek, 7 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher a világűrbe készül

News image

Michael Schumacher a fejébe vett egy űrutazást.A hétszeres világbajnokról egy...

csütörtök, 6 augusztus 2009

Bővebben

Brawn: Michael esélyes a győzelemre

News image

Ross Brawn jól ismeri Michael Schumachert, mivel pályafutásuk legnagyobb sikereit...

csütörtök, 6 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher jobb híján gokartozással edz Valenciára

News image

Michael Schumacher nem tétlenkedik azután sem, hogy a Williams, a...

csütörtök, 6 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher népszerűsége növeli a jegypénztárak bevételeit

News image

Michael Schumacher kétség kívül a Formula-1 egyik legsikeresebb versenyzője, ezért visszatérése...

csütörtök, 6 augusztus 2009

Bővebben

Massa gyors visszatérése nem téma

News image

Felipe Massa tíz nappal a hungaroringi súlyos balesete után már...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher még nem kapta meg az orvosi engedélyt a versenyzéshez

News image

A Ferrari Michael Schumachert kérte fel arra, hogy helyettesítse a...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

Montezemolo nem vár világmegváltást Schumachertől

News image

Nem várnak csodát a Ferrarinál a visszatérő hétszeres világbajnokuktól. Michael...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

Weber: Michael nem a pénz miatt fog versenyezni

News image

Michael Schumacher visszatérése több mint sportesemény, hatalmas üzlet a versenyek...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

Ecclestone szerint Schumacher oktatni fogja a mezőnyt

News image

A Forma-1 kereskedelmi jogainak birtokosa, Bernie Ecclestone biztosra veszi, hogy...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

Massa hazamehet a családjához

News image

A Hungaroringen súlyos balesetet szenvedett Felipe Massa hétfőn elhagyhatta a...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

Zanardi: Michael a szívével döntött mint mi olaszok

News image

Alessandro Zanardi az autósport egyik legnagyobb visszatérője, aki az Eurospeedway-i...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher: Az egészségem mindennél fontosabb

News image

Michael Schumacher már három kilót leadott, amióta elkezdte a felkészülést...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

Montezemolo Schumachert ültette volna a harmadik Ferrariba

News image

A Formula-1-es csapatok szövetsége arról tárgyalt, hogy három autóval indulnak...

szerda, 5 augusztus 2009

Bővebben

A Ferrari tapintatlannak nevezte a Williamset

News image

A Williams csapat elsőként mondott nemet a Ferrari kérésére, és...

kedd, 4 augusztus 2009

Bővebben

Pilóták videóüzenettel kívántak jobbulást Felipének!

News image

    A pilóták még Magyarországon üzentek, az akkor még kórházban fekvő...

kedd, 4 augusztus 2009

Bővebben

Massa elhagyta Magyarországot - képekkel (kiegészítve a brazil reptéren készült képekkel)

News image

Felipe Massa és családja ma visszautazott Brazíliába. Az eseményről és...

hétfő, 3 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen nem unalomból nem ad hosszú interjúkat

News image

Felipe Massa balesetét követően a Ferrari úgy határozott, hogy Michael...

kedd, 4 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher számára nem jelent problémát a teszt hiánya

News image

Michael Schumacher nem tesztelheti a Ferrari idei autóját a valenciai...

kedd, 4 augusztus 2009

Bővebben

Massa balesete emberi mulasztásból történt?

News image

A Nemzetközi Automobil Szövetség nagy gondot fordít az autósportok  biztonságára, így az...

kedd, 4 augusztus 2009

Bővebben

A Ferrari biztonsági okokból akarja Schumacher tesztjét

News image

A Formula-1-es szabályok tiltják az évad közbeni teszteléseket, így egy...

kedd, 4 augusztus 2009

Bővebben

Massa: Szeretnék újra normális életet élni

News image

A Hungaroringen súlyos balesetet szenvedett Felipe Massa kilenc nap után...

kedd, 4 augusztus 2009

Bővebben

A Red Bull csapatok is ellenzik Schumacher tesztengedélyét

News image

Felipe Massa balesetét követően a Ferrari Michael Schumachert ülteti a...

hétfő, 3 augusztus 2009

Bővebben

Loeb, Hirvonen és Latvala is Kimit dicsérte a Finn-rali után

News image

Napjaink legnagyobb ralis ászai az elmúlt hétvégi Finn-ralit követően kivétel...

hétfő, 3 augusztus 2009

Bővebben

Massa elhagyhatta a kórházat

News image

Felipe Massa hétfőn felesége Rafaela és személyes orvosa Dino Altman kíséretében...

hétfő, 3 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen nem tart Schumachertől

News image

Kimi Räikkönent nem különösebben foglalkoztatja, ki ül csapata másik autójában,...

vasárnap, 2 augusztus 2009

Bővebben

Massa nem emlékszik a balesetre, és újra versenyezni akar

News image

Felipe Massa első alkalommal nyilatkozott, mióta túlesett az életmentő koponyaműtéten,...

vasárnap, 2 augusztus 2009

Bővebben

Schumi Pest utcáin (képösszefoglaló)

News image

Egyik kedves olvasónk, Belső Alexandra összegyűjtötte nekünk, Schumi pesti látogatásán...

vasárnap, 2 augusztus 2009

Bővebben

Massa boldog hogy életben van a baleset után

News image

Felipe Massa nem emlékszik a hungaroringi balesetére, de ismerve a...

vasárnap, 2 augusztus 2009

Bővebben

Webber: Schumacher egy versenyt meg fog nyerni idén

News image

Michael Schumacher két teljes év kihagyás után visszatér a Formula-1-be,...

vasárnap, 2 augusztus 2009

Bővebben

Haug engedélyezné Schumacher tesztjét

News image

A Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug engedélyezné, hogy Michael Schumacher tesztelhesse...

vasárnap, 2 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher: A hosszú szünet érezhető

News image

Michael Schumacher pénteken az F2007-es autóval készült arra, hogy Valenciában...

vasárnap, 2 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen borulásáról videó, valamint képes összefoglaló a Rally-ról

News image

Sajnos eddig tartott Räikkönenék számára a verseny. Kimi azért pozitívan...

szombat, 1 augusztus 2009

Bővebben

Az FIA vizsgálatot indított Schumacher slick gumikon végzett tesztje miatt

News image

Michael Schumacher pénteken Mugellóban tesztelt, hogy felkészülhessen a Valenciában esedékes...

szombat, 1 augusztus 2009

Bővebben

Räikkönen kiesett a Finn-rali második napján

News image

RÖVIDHÍR - Kimi Räikkönen számára idejekorán véget ért a rali-világbajnokság...

szombat, 1 augusztus 2009

Bővebben

Finn Rally harmadik nap (Frissítve!)

News image

Folytatódik a Rally Világbajnokság finnországi futama. Räikkönen nem vett vissza...

szombat, 1 augusztus 2009

Bővebben

Schumacher Budapesten járt Massa miatt

News image

Michael Schumacher a mai napon meglátogatta az Állami Egészségügyi Központban...

szombat, 1 augusztus 2009

Bővebben

Aláírták a Forma-1 alapját jelentő új Concorde-egyezményt

News image

Hosszú évek huzavonája után péntek késő éjjel Max Mosley, a...

szombat, 1 augusztus 2009

Bővebben

Aktív és ex-pilóták sora támogatja Schumachert

News image

Egykori és jelenlegi F1-es versenyzők egész sora, de még a...

szombat, 1 augusztus 2009

Bővebben

Hatvan évnek köszönheti Massa az életét

News image

Felipe Massa múlt szombati kis híján tragikus balesete is jelzi,...

szombat, 1 augusztus 2009

Bővebben