Igazán hűvös van Kínában. Már hétfőn megérkeztem Sanghajba, és még semmi jelét nem látni itt a tavasznak.
Ráadásul 10 °C fölé sem ment a hőmérséklet és késő délután megállás nélkül esett. Jó lenne, ha az időjárás javulna a hétvégéig, de mindenre fel kell készülnünk. Nem ez lenne az első alkalom, amikor a Kínai Nagydíj változékony időjárás mellett zajlana le; elég visszaemlékezni 2009-re vagy 2007-re.
Néhány órát eltöltöttem a pályán, közben beszélgettem a mérnökömmel. Beszéltünk a mostani helyzetről, és a Malajziából származó adatokról, mert a futam utáni este csak egy gyors összegzés volt, emellett még szóba került az F10-es fejlesztési programja is. Van néhány új aerodinamikai elemünk, amiktől azt várjuk, hogy javítani fogja a teljesítményünket.
De a versenytársaink is folyamatosan fejlesztik a versenygépüket, szóval lehetetlen megmondani, hogy hol állunk hozzájuk képest; a szombati időmérőn már tisztább képet kaphatunk a helyzetről. Nagyon bízok a munkánkban. Megmutattuk, hogy minden típusú pályán versenyképesek vagyunk, ahol eddig versenyeztünk; a versenyeken és a februári teszteken is. Tehát nincs okunk azt gondolni, hogy Kínában nem lehetünk azok.
A sanghaji pálya nagyon érdekes. Mindenféle kanyar megtalálható rajta, és van egy hosszú egyenes egy nagyon szűk jobbos kanyarral a végén, ahol mindig nagyon sok előzés van.
Mint mindig, az időmérő edzés most is kulcsfontosságú lesz, és nagyon óvatosan kell ellenőriznünk az abroncsok viselkedését. Ugyanazokat a keverékeket használjuk, mint Ausztráliában és Malajziában, de itt alacsonyabb a hőmérséklet. Sok pontot kell szereznünk, hogy úgy érkezzünk Európában, hogy a tabella első felében szerepelünk, a lehető legtöbb ponttal.
Egy nagyobb szünet lesz Sanghaj után, amikor a csapatok és a versenyzők is feltöltődhetnek, mielőtt az európai versenyek elkezdődnek.
Hasznát látjuk majd ennek, ez biztos.
(forrás: ferrari.com)