Ferrari 312 T4, 1979
A T-sorozat negyedik tagja már az aerodinamika és a „ground effect”, vagyis az áramló levegő minél jobb hasznosítása jegyében született. Az előző szezonban a radikális technikai újításokat bevető Lotus-Ford lealázta a mezőnyt és Mario Andretti fölényesen nyerte meg a világbajnokságot, ezért a Scuderia (és a többi csapat is) lázasan keresték az „ellenszert”, amivel meg tudják fogni az angol csapatot.
Elődeihez hasonlóan 3 literes, „lapos” V12-es motorral szerelték, tervezése során pedig óriási hangsúlyt fektettek az új „mágia”, a leszorítóerő növelésére, mert a mérnökök felismerték, hogy a jövőben ez lesz a siker kulcsa. Az autó csak az év harmadik futamán, Dél-Afrikában mutatkozott be és Gilles Villeneuve rögtön meg is nyerte vele a versenyt. A szezon során ez még ötször sikerült a csapatnak, Villeneuve és Jody Scheckter 3-3 alkalommal állhattak fel a dobogó tetejére, emellett rendszeresen pontszerző helyeken végeztek. Ez az év végén bőven elég volt ahhoz, hogy a csapat megnyerje hatodik konstruktőri világbajnoki címét, Scheckter pedig az egyéni világbajnokságot – hosszú ideig ez volt az utolsó, ezután példátlanul hosszú „diéta” következett és 21 évet kellett várni, hogy újra egy Ferrari pilóta legyen a világbajnok, aki Michael Schumacher volt 2000-ben.
