van hátra a Olasz Nagydíjig

A Ferrari nem bízza el magát a sikeres teszt után sem

E-mail Nyomtatás PDF

IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.usJP-Bookmark

A köridők tekintetében a Ferrari szerepelt a legjobban a valenciai teszten, mivel Felipe Massa és Fernando Alonso végéig az élen tartotta a Ferrarit. A versenyzők a sikeres szereplés ellenére is visszafogottan értékelték a teljesítményt, és a csapat vezetője, Stefano Domenicali sem bízza el magát.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy a teszteken teljesített köridőkkel óvatosnak kell lenni, különösen az idei évben. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a tavalyi évad végén hol álltunk. Még sok munkánk lesz, hogy csökkentsük a lemaradást és néhány problémát még meg kell oldani. Mivel nem tudjuk, hogy ki mennyi benzinnel lépett pályára (a teszten), így lehetetlen felállítani az erősorrendet. Lehet, hogy egyesek rejtegetnek még valamit, és majd később mutatják be az autójukat." - mondta a csapat hivatalos oldalának a szakember.

A Ferrari Valenciában arra összpontosított, hogy a lehető legtöbb kilométert teljesítse, amelyek során értékes adatokat szereztek. "Az autó megbízhatóságával elégedettek lehetünk, mert több mint 1400 kilométert teljesítettünk, ami jó kezdet. Most gondoskodni kell arról, hogy a szerzett adatokat felhasználva előrelépéseket tegyünk. Valenciában megkezdtük az ismerkedést az új Bridgestone gumikkal, és megnézhettük hogyan reagálnak a különböző benzinmennyiségekből adódó terhelésre. Az adatok azonban relatívak, mert a valenciai pálya nem veszi nagyon igénybe a gumikat, és a hőmérsékletek sem egyeztek azzal, amilyenekre a versenyeken számítani lehet."

"A versenyzőink elégedettek voltak a dolgokkal, különösen a megbízhatósággal. Mindketten nagyon motiváltak, és már várták, hogy pályára léphessenek. Felipe és Fernando is tudja, hogy még sokat kell dolgoznunk, és számos hasznos visszajelzést adtak, amelyeket felhasználunk a további munkálatok során."

A csapatvezető a jó köridők ellenére sem vár csodát. "A Formula-1-ben nincsenek csodák. A gyorsasághoz szükséges, hogy hónapról hónapra kemény munkát végezzünk, majd találkozol az ellenfelekkel, akik hasonló feltételekkel rendelkeznek, mint te és hasonlóan motiváltak. Semmit sem tudunk garantálni, és nem szabad hagyni, hogy félrevezessenek. Nem szabad úgy dolgozni, mint a fociban, ahol két jó vagy rossz szereplés elegendő ahhoz, hogy dicsérjék, vagy leírják a csapatot."

(Forrás: Motorsportal.hu)


Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Startlaphoz Add a Google Reader-hez

Hozzászólások (9)Add Comment
fecó
jolana
2010 február, 05
195.56.55.116
...

Az én tudásom csak töredékes....
De köszi eriksmilies/cheesy.gifsmilies/cheesy.gifsmilies/cheesy.gif

erik
erik
2010 február, 05
195.56.55.116
...

jó azért jolana is konyít valamit a forma-1 el kapcsoltbansmilies/kiss.gif
fordulj hozzá bizalommalsmilies/wink.gif

kálmán89
kálmán89
2010 február, 05
195.56.55.116
...

hajrá ferrari!smilies/wink.gifsmilies/wink.gif

fecó
jolana
2010 február, 05
195.56.55.116
...

igen, erik ért az F1-hezsmilies/smiley.gif

david.petya
david.petya
2010 február, 05
195.56.55.116
...

Élő lexikonokkal nem tudok lépést tartanismilies/cheesy.gif
De erre jó a honlap.smilies/cheesy.gif
Majd még meglátjuk a Jerezi tesztek eredményeit is

erik
erik
2010 február, 05
195.56.55.116
...

igen dontő tényező a hőmérséklet és a gumik viselkedése főleg ha ilyen 40 fokos pályahőmérséklet mellett kell versenyeznünksmilies/cry.gif
és az elég kemény,mind az autónak,mind pedig a pilótának
mert az első pár versenyen nagy melegre kell számítanunksmilies/wink.gif
azt valaki megtudja mondani,hogy a teszteken mért nem mennek lágy keverékő,zöld festéssel ellátot abroncsokkal??smilies/shocked.gif
meg,hogy az extrém eső gumikon is marad a zöld csik?smilies/cry.gifsmilies/shocked.gif

glaca75
glaca75
2010 február, 05
195.56.55.116
...

Majd eldől élesben.

fecó
jolana
2010 február, 04
195.56.55.116
...

Azért nem kel olyan messzire visszamenni, hogy elfüstölt Ferrari motorra emlékezzünk.
(Kimi-Valencia-2008, Massa-Hungaroring-2008,....)smilies/wink.gif

david.petya
david.petya
2010 február, 04
195.56.55.116
...

Tavaly sem a motor megbízhatóságával volt baj.
Ferrari motor nemigen füstölt elötte sem.

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
 



IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.usJP-Bookmark

2013-ban radikális változtatások lehetnek a Formula-1-ben

A Formula-1-es csapatok szövetsége (FOTA) már a 2008-as megalakulása után megkezdte az egyeztetéseket a 2013-as...

péntek, 3 szeptember 2010

Bővebben

Az FIA belső vizsgálatot indít Massa fals rajtja miatt

Ahogy arról a hét elején már beszámoltunk, egy amatőr videofelvétel került fel az internetre a...

péntek, 3 szeptember 2010

Bővebben

Felfedték az új Amerikai Nagydíj vonalvezetését

A két év múlva visszatérő Amerikai Nagydíjnak helyet adó vadonatúj austini ring illetékesei nyilvánosságra hozták...

csütörtök, 2 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Belga Nagydíj után

A nyári szünet után jó volt visszatérni a versenyzői "munkához" a fantasztikus spái pályán.

csütörtök, 2 szeptember 2010

Bővebben

Újabb szakember érkezik Maranellóba?

Olaszországi hírek szerint újabb kitűnő szakember érkezhet a Ferrarihoz. Az olasz csapat "új igazolása" Neil...

szerda, 1 szeptember 2010

Bővebben

Hétvégén újra Ferrari napok a Hungaroringen

2 év után újra Ferrarik lepik el a mogyoródi aszfalt csíkot, ugyanis hazánkba látogat a...

szerda, 1 szeptember 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Belga Nagydíj után

Nem úgy sikerült ez a Belga Nagydíj, mint ahogy azt szerettük volna, ez biztos.

szerda, 1 szeptember 2010

Bővebben

Lauda mégiscsak behódolt a Ferrarinak?

Annak ellenére, hogy nem egy szenzációhajhász bulvárlap, hanem az F1 hivatalos weboldala idézte, Niki Lauda...

szerda, 1 szeptember 2010

Bővebben

Palik László 10 év után hivatalosan kikapcsolta telefonját

A ma délben kezdődő sajtótájékoztatón Palik László hivatalosan leköszönt elnöki posztjáról, helyére pedig –ahogy az...

kedd, 31 augusztus 2010

Bővebben

Massa szabálytalan rajtja büntetés nélkül maradt

Massa egy méterrel előrébb rajtolt Spában, mégsem büntették meg, mert a hiba elkerülte a versenyigazgató...

kedd, 31 augusztus 2010

Bővebben

A Ferrari Vairanóban teszteli a monzai csomagját

A Ferrari a hockenheimi és a hungaroringi jó szereplésen felbuzdulva abban bízott, hogy Belgiumban is...

kedd, 31 augusztus 2010

Bővebben

A Ferrari megtarthatja az F-csatornát Monzában

Bár riválisai többsége jelezte, hogy nagy valószínűséggel leszereli autójáról a következő futamra, a Ferrari készen...

hétfő, 30 augusztus 2010

Bővebben

Chris Dyer: Még sok munka vár ránk

Chris Dyer, a Scuderia Ferrari vezető versenymérnöke a csapat hivatalos weboldalának adott interjújában elmondta, hogy...

hétfő, 30 augusztus 2010

Bővebben

Már nem hajlik a Ferrari és a Red Bull szárnya

A Mercedes és a McLaren csapatvezetője úgy gondolja, hogy az FIA szigorított tesztjeinek köszönhetően, végéhez...

hétfő, 30 augusztus 2010

Bővebben

Belga Nagydíj: Nemzetközi sajtóvisszhang

Németország

hétfő, 30 augusztus 2010

Bővebben

Räikkönen bajnoki címéből merít erőt a Ferrari

Annak ellenére, hogy bajnoki esélyes versenyzője, Fernando Alonso egyetlen pontot sem szerzett a Belga Nagydíjon,...

hétfő, 30 augusztus 2010

Bővebben

Alonso elbukta az első döntőt, de nem mond le a vb-címről

A Ferrari nem jött ki igazán jól a Formula-1-es Belga Nagydíjat uraló káoszból, hiszen az...

vasárnap, 29 augusztus 2010

Bővebben

Massa: Nem akartam feleslegesen kockáztatni

Felipe Massát a negyedik helyen intették le a kockás zászlóval a Belga Nagydíj után, amivel...

vasárnap, 29 augusztus 2010

Bővebben

Eredmények, statisztikák - Belga Nagydíj 2010

2010 FORMULA 1 BELGIAN GRAND PRIX 1. szabadedzés Eredmény2. szabadedzés Eredmény3. szabadedzés EredményIdőmérő edzés...

péntek, 27 augusztus 2010

Bővebben

Barrichello elnézést kért Alonsótól

Rubens Barrichello sajnálja a történteket, és csapatától a korai kiesésért, Fernando Alonsótól pedig a kiütésért...

vasárnap, 29 augusztus 2010

Bővebben

Hamilton nyerte a kaotikus Belga Nagydíjat

Ahogy azt várni lehetett az idei év tizenharmadik futamán az időjárás játszotta a főszerepet Spa-Francorchamps-ban....

vasárnap, 29 augusztus 2010

Bővebben

Így fest a Belga GP rajtrácsa a büntetések után

Bár pilótáink rajthelye nem változott, azért rend kedvéért következzen a módosított rajtrács.

vasárnap, 29 augusztus 2010

Bővebben

Massa: Óvatosan kell majd bánnunk az esőgumikkal

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa a hatodik helyet tudta megszerezni a Belga Nagydíj időmérőjén,...

szombat, 28 augusztus 2010

Bővebben

Alonsónak a futamgyőzelem a célja

Fernando Alonso hárít, és egyértelműen csapata rossz gumistratégiáját okolja azért, hogy csak a tízedik helyről...

szombat, 28 augusztus 2010

Bővebben

Belga GP: Webber, Hamilton az élen az időmérő előtt

A Belga GP szombati szabadedzésén Webber nyert, Hamiltont egytized-, Vettelt háromtizeddel verte meg.

szombat, 28 augusztus 2010

Bővebben

Nézd Te is élőben a szabadedzéseket

Úgy látjuk, az egyre nagyobb érdeklődés miatt fontos, hogy tovább segítsük a Forma-1 szerelmeseit, hogy...

csütörtök, 21 május 2009

Bővebben

5 éves a GPshop – születésnapi akció akár 70% kedvezménnyel!

Idén augusztusban ünnepli elindulásának 5. évfordulóját a www.gpshop.hu Forma 1, WRC és MotoGP rajongói...

szombat, 28 augusztus 2010

Bővebben

Belga GP: Alonso volt a leggyorsabb pénteken

A pénteki legjobb időt Alonso érte el a Ferrarival, őt közvetlenül Sutil és Hamilton követi....

péntek, 27 augusztus 2010

Bővebben

Belga GP: Alonso az élen az esős tréningen

Magyar idő szerint pénteken 10 órakor az első szabadedzéssel kezdetét vette a 2010-es Belga Nagydíj....

péntek, 27 augusztus 2010

Bővebben

Alonso magabiztosságra inti a Ferrarit

Fernando Alonso úgy gondolja, hogy csapatának mindene megvan ahhoz, hogy eredményesen szerepeljen a hétvégi Belga...

péntek, 27 augusztus 2010

Bővebben

A Ferrari-reménység felépült, indulhat a GP2-ben Belgiumban

Az egy hónappal ezelőtti Magyar Nagydíj GP2-es betétfutamán balesetet szenvedő Jules Bianchi a hétvégén újra...

péntek, 27 augusztus 2010

Bővebben

Megkezdődött a végső hajrá a bajnoki címért

Belgiumban kezdetét veszi a bajnokság hajrája, ahol már minden egyes pont egyre nagyobb értékkel bír...

péntek, 27 augusztus 2010

Bővebben

Massa többet várt a 2010-es szezontól

A Ferrari versenyzője, Felipe Massa a hatodik helyen áll a bajnoki összesítésben, ami messze elmarad...

péntek, 27 augusztus 2010

Bővebben

Mit érdemes tudni a belga pályáról?

Circuit of Spa-Francorchamps - Spa-Francorchamps

csütörtök, 26 augusztus 2010

Bővebben

Räikkönen: A Ferraritól mindent többszörösen visszakaptam

A Formula-1 2007-es bajnoka, Kimi Räikkönen még nem döntött arról, hogy jövőre hol folytatja autóversenyzői...

csütörtök, 26 augusztus 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Belga Nagydíj előtt

A mai nap véget ért a nagyon pihentető szünet, és lassan indulunk Belgiumba.

szerda, 25 augusztus 2010

Bővebben

Domenicali gratulált Barrichello jubileumi futamához

A Ferrari gratulált korábbi versenyzőjének, Rubens Barrichellónak a hétvégi Belga Nagydíjon teljesítendő 300. futamához.

szerda, 25 augusztus 2010

Bővebben

Hungaroringen jártunk - Képösszefoglaló (Frissült)

Ahogy tavaly idén is transzparensünk világhírű lett számos hivatalos fotón,videón látszik a Welcome Back Felipe...

kedd, 3 augusztus 2010

Bővebben

Räikkönen szerint a Ferrari jó formában lesz Belgiumban

Kimi Räikkönen tavaly év végén távozott a Formula-1-es bajnokságból, és elmondása szerint azóta többször is...

kedd, 24 augusztus 2010

Bővebben

A Ferrari új diffúzorral készül a belga futamra

Hamarosan véget ér a Formula-1-es csapatok nyári szünete, és ismét kezdetét veszi a küzdelem a...

kedd, 24 augusztus 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Belga Nagydíj előtt

Arra készülök, hogy visszatérjek Európába, a hétvégén megrendezésre kerülő Belga Nagydíjra.

kedd, 24 augusztus 2010

Bővebben

A Ferrari bírósághoz fordul, ha elveszik Alonsóék pontjait

A Ferrari kész bírósághoz fordulni, amennyiben a Német Nagydíjon történt tiltott csapatutasítás miatt elvennék a...

kedd, 24 augusztus 2010

Bővebben

Motor statisztika - Magyar Nagydíj

A költségek csökkentése érdekében a 2009-es évben módosítottak a Sportszabályzaton, amely korlátozza az igénybe vehető...

hétfő, 23 augusztus 2010

Bővebben

Alonso nem túl derülátó a bajnoki csata tekintetében

A bahreini kettős győzelem után a Ferrarinak a Német Nagydíjig várnia kellett az újabb duplázással....

hétfő, 23 augusztus 2010

Bővebben

Interjú Giancarlo Fisichellával

A Le Mans Series az elmúlt hétvégén hazánkba látogatott, a Hungaroringen rendezték meg a sorozat...

hétfő, 23 augusztus 2010

Bővebben

Mosley: Pontlevonást Alonsóéknak

Max Mosley, az FIA volt elnöke szerint a ferraris csapatutasítás miatt el kellene venni Alonsóéktól...

hétfő, 23 augusztus 2010

Bővebben

Ferrari: Lauda befoghatná...

A háromszoros világbajnok Niki Lauda, a minap éles kritikával illette a Ferrari Német Nagydíjon történt...

szombat, 21 augusztus 2010

Bővebben

Lauda: A Ferrari kemény büntetésre számíthat

A korábbi Ferraris versenyző, Niki Lauda úgy véli, hogy az olasz csapat komoly büntetést fog...

csütörtök, 19 augusztus 2010

Bővebben

Alonsóval és Lorenzóval kampányol Mallorca versenypályája

Úgy tűnik, a spanyolok egyre nagyobb szerepet játszanának a Formula-1-ben. Az Epsilon Euskadi jelentkezése -...

szerda, 18 augusztus 2010

Bővebben

Bahrein jövőre visszatér a régi vonalvezetéshez

Az évadnyitó Bahreini Nagydíj után a nemzetközi sajtó az "unalmas, altató Formula-1-től" volt hangos, amelyben...

szerda, 18 augusztus 2010

Bővebben

Új pontrendszer kontra régi

Az idei szezon előtt a Formula-1-es világbajnoki sorozatban több szabályt is módosítottak, többek közt a...

szerda, 18 augusztus 2010

Bővebben

Montezemolo: Enzo Ferrari büszke lenne ránk

A Ferrari a legismertebb márkanév a világon és több könyvet írtak az ágaskodó paripáról, mint...

szombat, 14 augusztus 2010

Bővebben

Bizonytalan a Belga Nagydíj sorsa

A Belga Nagydíj szervezői egy kissé aggódva tekintenek a jövőbe, ugyanis nem lehetnek biztosak abban,...

szombat, 14 augusztus 2010

Bővebben

Ismét FormaNet magazin!

Formula-1 Rajongók! Ma este 18.05-től a Rádió 35-ön FormaNet Magazin!Benne: A Dávid Sándorral készült beszélgetés...

szerda, 3 február 2010

Bővebben

Piquet: Massa még mindig haragszik rám

A korábbi Formula-1-es versenyző, Nelson Piquet nem érti a csapatutasítás körüli vitákat, sem azt, hogy...

péntek, 13 augusztus 2010

Bővebben

Interjú Fernando Alonsóval

Mint mindenki más a Scuderia Ferrari csapatában, Fernando Alonso is a szabadságát tölti a mai...

hétfő, 9 augusztus 2010

Bővebben

Domenicali neheztel az álszent riválisokra

A Motorsport Világtanács szeptember 8-án Párizsban ülésezik majd, ahol döntést hoznak arról, hogy a Ferrari...

hétfő, 9 augusztus 2010

Bővebben

A színpadon Raquel del Rosario

Így a nagy F1-es nyári szünet közepén gondoltuk belefér egy-két könnyedebb dolog is a hírek...

vasárnap, 8 augusztus 2010

Bővebben

Minardi szerint Alonso lesz a bajnok

A korábbi F1-es csapatvezető, Gian Carlo Minardi szerint Fernando Alonso nyeri a 2010-es Formula–1-es világbajnokságot....

szombat, 7 augusztus 2010

Bővebben

2011-ben a mezőny nagy része Magneti Marelli KERS-t használhat

A Formula-1-es Csapatok Szövetsége (FOTA) a környezetvédelmi program keretén belül úgy döntött, hogy 2011-től ismét...

szombat, 7 augusztus 2010

Bővebben

A Ferrari stratégiáját dicséri a Mercedes

A Mercedes motorsport igazgatója, Norbert Haug szerint a Ferrari kiváló taktikát választott, és ahelyett, hogy...

péntek, 6 augusztus 2010

Bővebben

A Ferrari autója a legmegbízhatóbb

A Ferrari jelenleg a harmadik helyen áll a konstruktőrök versenyében, a megbízhatósági tabellát azonban magabiztosan...

péntek, 6 augusztus 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj után

Még vasárnap este hazarepültem Brazíliába Budapestről a nyári szünetre. Jó itthon lenni az egyik legzsúfoltabb...

csütörtök, 5 augusztus 2010

Bővebben

Magyar Nagydíj - "kisautós" összefoglaló (Los Minidrivers)

Mivel Facebookon nagy sikere volt a kisfilmnek, megosztom itt is nehogy lemaradjatok róla :)

csütörtök, 5 augusztus 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Magyar Nagydíj után

Maranellóban töltök pár napot, hogy amennyire csak lehetséges felkészüljek a szezon befejező részére, és különösen...

szerda, 4 augusztus 2010

Bővebben

Megszületett Montezemolo ötödik gyermeke

A Ferrari főnökének, Luca di Montezemolónak 62 évesen nem unokája, hanem gyermeke született.

szerda, 4 augusztus 2010

Bővebben

A nap képe: Irány a benzinkút

Szombat este csináltam ezt a képet Ferrari szerelők a szemközti kúthoz indultak tankolni, enyhén mókás...

szerda, 4 augusztus 2010

Bővebben

Alonso: Megfeleztük a lemaradást

Az új pontrendszer lehetővé tette, hogy Fernando Alonso két futam alatt jelentősen faragjon a hátrányából...

kedd, 3 augusztus 2010

Bővebben

Montezemolo: Újra a bajnoki címért csatázunk

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elégedett a Scuderia jó szereplésével, ami lehetővé teszi, hogy...

kedd, 3 augusztus 2010

Bővebben

Domenicali: „Bármi lehetséges, és bármi megtörténhet bárkivel”

A Red Bull Racing hatalmas fölénye ellenére a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali úgy véli, hogy...

kedd, 3 augusztus 2010

Bővebben

Kitűzték a Ferrari-tárgyalás időpontját

A Nemzetközi Automobil Szövetség kitűzte a Ferrari meghallgatásának időpontját: A Motorsport Világtanács szeptember 8-án, Párizsban...

kedd, 3 augusztus 2010

Bővebben

Az FIA szigorít a szárnyteszteken a Belga Nagydíjtól

Brit lapértesülések szerint az FIA készen áll szigorítani tesztmódszerein, és már a következő versenynek helyet...

hétfő, 2 augusztus 2010

Bővebben

Csigolyatörést szenvedett a Ferrari újonca

A Ferrari versenyzői akadémiájának oszlopos tagja, a francia nemzetiségű Jules Bianchi egy ideig biztosan nem...

hétfő, 2 augusztus 2010

Bővebben

Alonso örül a második helynek, de tudja, hogy sokat kell gyorsulniuk

Fernando Alonso öröme szemlátomást felhőtlen volt a Magyar Nagydíj leintése után, mivel a Red Bull...

vasárnap, 1 augusztus 2010

Bővebben

Massa örül eddigi legjobb hungaroringi helyezésének

Felipe Massa egy évvel azután, hogy súlyos balesetet szenvedett a 2009-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén,...

vasárnap, 1 augusztus 2010

Bővebben

Webber nyerte az izgalmas Magyar Nagydíjat

Mark Webber a rajtnál ugyan visszacsúszott a harmadik helyre, azonban kiváló stratégiájának, és fantasztikus sebességének...

vasárnap, 1 augusztus 2010

Bővebben

Csapatvezetői értékelések az időmérő után

A Magyar Nagydíj tegnapi időmérő edzése után a Ferrari csapatfőnöke és vezető versenymérnöke is elégedetten...

vasárnap, 1 augusztus 2010

Bővebben