van hátra a Bahreini Nagydíjig

Alonso nyerte a zárónapot

E-mail Nyomtatás PDF
Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Startlaphoz Add a Google Reader-hez

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso végzett az élen a formula-1-es csapatok valenciai tesztsorozatának zárónapján. A csapat új, F10-es versenygépével első ízben pályára gurult spanyolt honfitársa, a sauberes Pedro de la Rosa, valamint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher követi.
 
Időeredmények tekintetében legyőzhetetlennek bizonyult a háromnapos valenciai tesztsorozat alkalmával a Scuderia Ferrari csapata: az olasz gárda hétfőn és kedden Felipe Massával, míg a szerda zárónapon Fernando Alonsóval uralta a spanyolországi versenypályát.

A maranellói gárda kétszeres világbajnokának ma volt lehetősége először vezetni az F10-es konstrukciót, s hazai pályáról lévén szó a spanyol szurkolók sem maradhattak le a történelmi eseményről. A szervezőktől származó információk alapján több mint 35.000 fanatikus drukker látogatott ki a Ricardo Tormóról elnevezett létesítménybe, mely néhány újságíró pályára való bejutását is megnehezítette: az oda vezető úton ugyanis közel 4 km-es dugó alakult ki.

Ami a pályán zajló eseményeket illeti: eseményekben nem volt hiány, már csak azért sem, mert a mai napon a mezőnyből három világbajnok is képviselte csapatát: a Ferrarit ugye Alonso, míg a Mercedes GP-t Michael Schumacher, rajtuk kívül azonban ott volt még Jenson Button is, aki spanyol versenytársához hasonlóan először próbálhatta ki új munkaeszközét.

A bokszutca végét jelző lámpa pontban délelőtt 10 órakor váltott zöldre, majd a kissé hűvös időben először a williamses Nico Hülkenberg merészkedett ki a pályára. A német versenyzőt aztán sorra követték a többiek egy installációs kör erejéig, a programot azonban már elég korán, fél 10 előtt öt perccel meg kellett szakítani.

Történt ugyanis, hogy a fent már emlegetett Hülkenberg komoly csatába keveredett a Sauber istálló rutinos versenyzőjével, Pedro de la Rosával, ám a két autó végül összeütközött, s a balesetből a spanyol versenyző jött ki rosszabbul. A C29-es versenygép ugyanis olyannyira megsérült, hogy nem tudta folytatni útját, így trailerrel kellett visszaszállítani a garázsba. A Williams szóvivője, Claire Williams véleménye szerint azonban de la Rosa volt a ludas az ütközésben, ugyanis nagyon sportszerűtlenül bánt rutintalan kollégájával.

Rövid kényszerpihenő után aztán folytatódhatott a tesztnap, melyet egészen a délután 5 órai leintésig nem is kellett megszakítani több alkalommal.

A leggyorsabbnak tehát a Ferrari spanyolja, Fernando Alonso bizonyult, aki még az ebédszünet előtt futotta meg mai legjobb köridejét [1:11.470]. A világbajnok versenyző rendkívül produktív napon van túl, hiszen egymaga összesen 127 kört, azaz nagyjából 508 km-t tett meg az F10-es versenyautóval.

A Ferrari mögött az elmúlt két naphoz hasonlóan ezúttal is egy Sauber, mégpedig Pedro de la Rosa zárt.

A harmadik helyre a Mercedesnél Nico Rosberget váltó Michael Schumacher érkezett meg, a visszatérésre készülő versenyző azonban már 1 órával a leintés előtt kénytelen volt befejezni mai tesztprogramját, miután egy hidraulikus probléma ütötte fel a fejét az MGP W01-es versenygépben.

Scumacher ezt követően elmondta, egyelőre nem aggódik, hiszen hosszú az idény, s meg van győződve arról, hogy versenyképes autó áll majd rendelkezésükre, ám hogy ez egy világbajnok autó lesz-e, vagy sem, nos, az már más tészta.

"Azt hiszem, versenyképesek leszünk, de hogy ez egy győztes autó lesz-e vagy sem, az egy másik történet. Számomra ez most nem fontos. A szezon nagyon hosszú. De ott kell lennünk és az elejétől kezdve pontokat kell szereznünk.”

A hétszeres világbajnok mögött szintén egy spanyol, a toro rossós Jaime Alguersuari zárt, akinek először volt lehetősége tesztelni a faenzai kiscsapat STR5-ös versenygépét. A fiatal tehetség nem pazarolta az időt, 97 kört tett meg, s a negyedik legjobb köridővel zárta a napot.

Alonsóhoz hasonlóan ma debütált új csapatában a regnáló világbajnok Jenson Button is: a brit pilóta 85 kört tett bele a McLaren 2010-es versenyautójába, legjobb körideje azonban közel másfél másodperccel maradt el a kétszeres világbajnokétól. Persze nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a tesztek eredményeiből hiba volna messzemenő következtetéseket levonni, így ezt nem is tesszük meg (annak ellenére, hogy a wokingi gárda a tavalyi évhez hasonlóan ismét meglepően sokat játszott az aerodinamikai hatékonyság megfigyelését segítő zöld festékkel).

A Renault színeiben ma az orosz Vitaly Petrov váltotta Robert Kubicát: a GP2-es sorozat tavalyi ezüstérmese először foglalhatott helyet formula-1-es versenyautóban, s a mai napot főként azzal töltötte, hogy megismerje a francia gyártó R30-as versenyautóját.

Petrov mögött – az utolsó helyen – a 126 kört kiautózó Nico Hülkenberg zárt.

Poz. Versenyző Nemz. Csapat Autó Köridő Hátr. Kül Kör.
1. F. Alonso Ferrari F10 1:11.470      127
2. P. de la Rosa BMW-Sauber C29 1:12.094 +0.624 +0.495  80
3. M. Schumacher Mercedes GP MGP W01 1:12.438 +0.968 +0.344  82
4. J. Alguersuari Toro Rosso STR5 1:12.576 +1.106 +0.138  97
5. J. Button McLaren MP4-25 1:12.951 +1.481 +0.375  82
6. V. Petrov Renault R30 1:13.097 +1.627 +0.146  75
7. N. Hulkenberg Williams FW32 1:13.669 +2.199 +0.572  126

 (Forrás: F1Center.hu)

További hírek Alonso tesztjéről:

Videó a zárónapról

Alonso tesztje képekben

Alonso Massa beállításait méltatja, s óva int a jóslatoktól

 

 


Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Startlaphoz Add a Google Reader-hez

Hozzászólások (10)Add Comment
fightclub
fightclub
2010 február, 04
195.56.55.116
...

Jujj..ez az csak így továbbsmilies/cheesy.gif

Pöttyös
Pöttyös
2010 február, 04
195.56.55.116
...

Köszi Alonso smilies/grin.gif

sferrari
sferrari
2010 február, 03
195.56.55.116
...

Egy ilyen tesztre egyszer ki kéne autózni smilies/cheesy.gif bár eléggé messze van Valencia smilies/cheesy.gif

red_sky
red_sky
2010 február, 03
195.56.55.116
...

jah, és izgalommal várjuk a képeket.
Előre is köszönjüksmilies/cheesy.gif

red_sky
red_sky
2010 február, 03
195.56.55.116
...

Ezzzzaaaazzzzzz. jeeeeee. smilies/wink.gif
Bebizonyosodott h Alonsonak a Ferrariban a helye.

Így kell ezt csinálni... Massával ketten végigvernek itt mindenkit, kérem szépen! (Ez olyan "Palikosan" hangzott nem?)

jolana
jolana
2010 február, 03
195.56.55.116
...

Ejha, nem semmi ez a látogatottság, amit kiváltott Alonso. Bár, ahogy láttam 11 euró volt egy boksz tribünös jegy a 3 napra, annyiért én is kimentem volna.Pláne, hogy ez a pálya meg szinte teljesen belátható a stadionos elrendezés miatt.smilies/smiley.gif
Szegény Török Nagydíjon meg a futamra nem mennek ki ennyien.smilies/cheesy.gif

Elkezdtem képeket töltögetni a mai napról, ha van rá igény, estére kitehetem hírbe.

sferrari
sferrari
2010 február, 03
195.56.55.116
...

Akkor az első teszt kipipálva csak így tovább smilies/cheesy.gif smilies/cheesy.gif smilies/cheesy.gif

alonso4ever
alonso4ever
2010 február, 03
195.56.55.116
...

Szép volt.Hajrá Nando!!!Go Ferrari.

erik
erik
2010 február, 03
195.56.55.116
...

hát igen azért nem semmi Alonso és Schumacher sem
minden elismerésem az övék
Alonso azért látszik,hogy nem ma kezde hiszen hasonlóót azutózót mint Felipe
Schumi meg Schumi szal értedsmilies/cheesy.gif
Go Ferrari&Schumismilies/tongue.gif

kálmán89
kálmán89
2010 február, 03
195.56.55.116
...

Nekem egyenlőre tökéletesnek tűnik az autó, nagyon erős versenyző páros lesznek Felipével,hiszen ő is tudott volna még gyorsabb is lenni!smilies/wink.gifsmilies/wink.gif

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2010. február 03. szerda, 21:19 )  

Fernando Alonso blogja - Bahrein

Végre itt vagyunk. Két intenzív hónap után a pályán és azon kívül, a forma-1-es szezon kezdetét veszi. Ez lesz az...

szerda, 10 március 2010

Bővebben

A Bahreini Nagydíj hivatalos programja

A hétvégén Bahreinben kezdetét veszi a 2010-es Forma-1-es szezon. A szahíri futam menetrendje minimálisan eltér az európai futamokétól, de az...

szerda, 10 március 2010

Bővebben

2010-es sisakfestések

Mivel lassan kezdődik a szezon, úgy gondoltuk, hogy egy csokorba gyűjtjük a versenyzők sisakjainak a festését.   Fernando Alonso     Felipe Massa     Jenson Button     Lewis...

szerda, 10 március 2010

Bővebben

Felipe Massa blogbejegyzése

Az utolsó blogom óta nagyon sok idő telt el, az okokat mindannyian tudjátok. Sajnos egyetlen forma-1-es futamon sem vettem részt...

szerda, 10 március 2010

Bővebben

Alonso: Fontos, hogy ne hibázzunk az első versenyen

Rendkívül motiváltan várja élete első ferraris nagydíjhétvégéjét a maranellói gárda kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso. A spanyol versenyző a Ferrari hivatalos...

szerda, 10 március 2010

Bővebben

Massa: A lehető legtöbb pontot kell szereznünk az idénynyitón

Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője a csapat által kiadott hivatalos interjúban szerdán elárulta, ha nem is sikerül megnyerniük az...

szerda, 10 március 2010

Bővebben

Bahreini Nagydíj: Sajtótájékoztatók menete

A Nemzetközi Automobil Szövetség nyilvánosságra hozta a Bahreini Nagydíj sajtótájékoztatóinak menetét, ahol a versenyzők lesznek a főszerepben. A megszokott menetrendtől...

kedd, 9 március 2010

Bővebben

Alonso: A pályán kell előzni, nem a boxban

Fernando Alonso bízik abban, hogy az idei évben sikeres lehet a forma-1-es bajnokságban. A kétszeres bajnok elégedett a Ferrari teljesítményével,...

kedd, 9 március 2010

Bővebben

A Nap képe: Alonso a Rally Fan

Bevallom nektek a kép valódiságát nem ellenőriztem, de simán eltudom képzelni hogy ez egy valós kép :). Viszont ha nem...

kedd, 9 március 2010

Bővebben

A Ferrari újabb fiatalokat vett fel pilótaképző programjába

A Ferrari bejelentette, hogy Jules Bianchi után most három fiatal pilótát szerződtetett a tavaly decemberben beindított Ferrari Driver Academy elnevezésű...

hétfő, 8 március 2010

Bővebben

Alonso szerint a Red Bull a favorit Bahreinben

Fernando Alonso nem szeretne fogadást kötni, de a 2010-es szezonnyitó verseny favoritjának a Red Bull Racinget tippeli."Úgy gondolom, hogy a...

hétfő, 8 március 2010

Bővebben

Massa: Félreértették a nyilatkozatomat

Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Felipe Massa nemrégiben úgy nyilatkozott a három új forma-1-es csapatról, hogy "nem tesznek jót...

hétfő, 8 március 2010

Bővebben

Massa Brazíliában bemutatózott

Habár az időjárás-előrejelzések esőt jósoltak az elmúlt napokra, São Pauloban szikrázó napsütés fogadta Felipe Massáékat az interlagosi pályán. A Santander...

hétfő, 8 március 2010

Bővebben

Ferrari: A folyamatos fejlesztésről fog szólni 2010

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali tisztában van azzal, hogy bár jól sikerült a felkészülésük, a munka java még hátra van,...

vasárnap, 7 március 2010

Bővebben

Massa: Az új csapatok veszélyt jelenthetnek

Felipe Massa úgy véli, hogy az új csapatok veszélyt jelenthetnek a mezőny többi tagjára nézve, mondván, hogy jelentősen lassabbak, mint...

vasárnap, 7 március 2010

Bővebben

Tesztösszesítő - főpróba letudva, jöhet az előadás

A 2010-es Forma-1-es szezonra való felkészülést tizenegy istálló csinálta végig, holott a tervek szerint tizenhárom csapat alkotta volna az idei...

vasárnap, 7 március 2010

Bővebben

Kérdezz-felelek Fernando Alonsóval

Nemrégiben Fernando Alonso interjút adott az olasz Gazzetta dello Sportnak. Fernandót megkérdezték a Ferrariról, a magánéletéről, és hogy mit gondol...

vasárnap, 7 március 2010

Bővebben

Kérdezz-felelek Felipe Massával

Felipe Massa a mai nap interjút adott az olasz Corriere della Sera lapnak. A brazil pilóta beszélt az idei szezonról,...

szombat, 6 március 2010

Bővebben

Alonso: A Ferrarinál nem ismétlődik meg a McLaren eset

Fernando Alonso sikeresen beilleszkedett a Ferrarinál, és remekül érzi magát az új környezetben. A spanyol pilóta biztos abban, hogy az...

szombat, 6 március 2010

Bővebben

Alonso: Nem számoltam azzal, hogy Michael visszatér

Fernando Alonso remekül érzi magát a Ferrarinál, ahol szívesen megszerezné harmadik bajnoki címét, habár ez nem alapvető elvárás.A spanyol pilóta...

péntek, 5 március 2010

Bővebben

Különleges találkozó a Ferrarinál

A tegnapi nap egy nagyon fontos nap volt a Ferrari életében. A Scuderia munkatársai találkoztak a Logisztikai Osztálynál. Luca di...

péntek, 5 március 2010

Bővebben

Red Bull: A Ferrari nagyon erősnek tűnik

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner az Autosportnak adott nyilatkozatában pénteken kijelentette, csapatának nem szabad alábecsülni egyetlen riválisát sem,...

péntek, 5 március 2010

Bővebben

Hamilton hibázott Alonsóval szemben

Lewis Hamilton 2007-ben debütált a Forma-1-ben, a kétszeres bajnok Fernando Alonso csapattársaként, így már az első évében komoly ellenféllel találta...

péntek, 5 március 2010

Bővebben

Ma 10-től a FormaNet magazinban "Simon mondja"!

Minden csütörtökön este 19.15-től a Rádió35-ön!A műsor állandó tartalma: friss hírek, aktualitások és érdekességek a száguldó cirkusz világából. Szombatonként ismétlés délelőtt...

szerda, 3 február 2010

Bővebben

Massa videochates interjúja

A Scuderia Ferrari történelmében először a szurkolóknak és a rajongóknak lehetőségük volt videochatelni Felipe Massával pár nappal a 2010-es szezon...

csütörtök, 4 március 2010

Bővebben

Dyer szoros csatára számít az élmezőnyben

A Formula-1-es szakértők úgy vélik, hogy a Ferrari az idei évben az élen harcolhat, a csapat azonban nem akarja elbízni...

csütörtök, 4 március 2010

Bővebben

A Ferrari nem nyújt be hivatalos tiltakozást

Az AUTOSPORT értesülései szerint a Ferrari alakulata kizárta annak lehetőségét, hogy formális tiltakozást nyújtson be egyik legfőbb riválisuk, a McLaren-Mercedes csapata...

csütörtök, 4 március 2010

Bővebben

Szabálytalan a McLaren hátsó légterelője? (Frissítve!)

A Red Bull Racing és Ferrari arra kérte az FIA-t, hogy tisztázza, szabályos-e a McLaren hátsó légterelője, amelyen egy bemetszés...

csütörtök, 4 március 2010

Bővebben

Hivatalos: A 2010-es nevezési lista

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerda este hivatalos közleményben tudatta, hogy a 2010. évi Formula-1-es világbajnoki sorozat mezőnye 12 csapatból...

csütörtök, 4 március 2010

Bővebben

Alonso: Nem esem kétségbe, ha nem sikerül nyernem Bahreinben

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso az EFE hírügynökségnek adott nyilatkozatában kedden elárulta, természetesen mindent megtesz majd azért, hogy a...

szerda, 3 március 2010

Bővebben

Montezemolo óvatosan nyilatkozik a Ferrari esélyeiről

A csapat többi tagjával ellentétben meglehetősen óvatosan nyilatkozott a Ferrari idei esélyeiről az olasz gyár elnöke, Luca di Montezemolo. A...

szerda, 3 március 2010

Bővebben

Képeken az új Hibrid Ferrari

   (Forrás: http://ferrarif1world.com)

kedd, 2 március 2010

Bővebben

Massát lenyűgözte a Ferrari új szimulátora

Vasárnap Barcelonában véget ért a 2010-es Forma-1-es szezon előtti utolsó teszt, ám ez nem jelenti azt, hogy a csapatok a...

kedd, 2 március 2010

Bővebben

A Ferrarinak joga volt a véleményéhez

A Ferrari múlt hét elején tette közzé honlapján az FIA, valamint annak korábbi elnöke, Max Mosley felé irányuló kritikáját, melynek...

kedd, 2 március 2010

Bővebben

Domenicali: Készen állunk a kihívásra

"Ez volt a bemutató játék, most már komollyá válunk." Nem egészen egy hónappal ezelőtt Stefano Domenicali, a Scuderia Ferrari csapatfőnöke...

hétfő, 1 március 2010

Bővebben

A Bridgestone elégedett az új abroncsokkal

A februári tesztek során tizenegy csapat lépett pályára, valamennyien Bridgestone gumikkal. A japán gyártónak így sok feladata volt az elmúlt...

hétfő, 1 március 2010

Bővebben

Massa: Jó úton járunk

Massa rendkívül elégedetten nyilatkozott tegnap, a barcelonai tesztek zárónapján. Bár jóslatokba nem mert bocsátkozni az erősorrendet illetően, elmondta, hogy nagyon...

hétfő, 1 március 2010

Bővebben