van hátra a Bahreini Nagydíjig

Chat Felipével

E-mail Nyomtatás PDF
Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Startlaphoz Add a Google Reader-hez

Több, mint 6000 felhasználó vett részt a Felipe Massával folytatott csevegésben, a valenciai Ricardo Tormo pályán tartott első hivatalos tesztnap végén. A brazil versenyző számos szurkoló és rajongó kérdésére válaszolt a különleges online-találkozó alatt a Ferrari hivatalos oldalán, a Ferrari.com-on, ahol többek között az első tesztnap pozitív tapasztalatairól is beszélt.

Bár még túl korai messzemenő következtetéseket levonni az első tesztnap eredményeiből, több szurkolót is érdekelt, hogy milyenek az első benyomásai az idei autóról. Felipe elmondta, hogy nagyon jó érzései vannak az F10-es konstrukcióval kapcsolatban, amely különböző üzemanyag-mennyiséggel is kitűnően működik,és sokkal jobban kezelhető, mint az F60-as.

Crz kérdésére Felipe azt válaszolta, hogy véleménye szerint az új pontrendszer semmit nem fog megváltoztatni, és  bár fontos és hasznos dolog volt a szimulátorban való tesztelés, ez semmiféleképp nem válthatja fel a pályán való kemény munkát.

Rengeteg rajongó kérdezte egészségi állapotáról, és arról, hogy hogy látja a kapcsolatát az új csapattársával. Massa mindenkit megnyugtatott, hogy tökéletes formában van, és rendkívül bizakodó az előttük álló feladatokban, Fernando Alonso mellett.

(Forrás: Ferrari.com)


Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Startlaphoz Add a Google Reader-hez

Hozzászólások (5)Add Comment
erik
erik
2010 február, 02
195.56.55.116
...

eze egy jó csapatmunka lesz én már látomsmilies/smiley.gif

kálmán89
kálmán89
2010 február, 02
195.56.55.116
...

hajrá felipe!smilies/wink.gifsmilies/wink.gif

fancsa515
fancsa515
2010 február, 02
195.56.55.116
...

Húúúú akkor csináljuk vissza....smilies/smiley.gifTomi biztos elintézi!smilies/cheesy.gif
De akkor olyat amin a nagy Fülöpke és a kicsi is rajta van.smilies/smiley.gif
Jaaaaa és mindkettőn legyen bukó sisak.smilies/cheesy.gif(de ha olyan nincs jó a sima is...csak Ferraris rugdalózó legyen a baby Fülöpkén.smilies/smiley.gif)

jolana
jolana
2010 február, 02
195.56.55.116
...

Én sajnálom, hogy nem tudtam vele chatelnismilies/sad.gif
Kértem volna képet Felipinhóról Fancsa.smilies/wink.gif

fancsa515
fancsa515
2010 február, 02
195.56.55.116
...

Én most nem chat-eltem vele,nem volt kedvem....inkább felhívtam telón.smilies/cheesy.gif

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
 

Bahreini Nagydíj: Sajtótájékoztatók menete

A Nemzetközi Automobil Szövetség nyilvánosságra hozta a Bahreini Nagydíj sajtótájékoztatóinak menetét, ahol a versenyzők lesznek a főszerepben. A megszokott menetrendtől...

kedd, 9 március 2010

Bővebben

Alonso: A pályán kell előzni, nem a boxban

Fernando Alonso bízik abban, hogy az idei évben sikeres lehet a forma-1-es bajnokságban. A kétszeres bajnok elégedett a Ferrari teljesítményével,...

kedd, 9 március 2010

Bővebben

A Nap képe: Alonso a Rally Fan

Bevallom nektek a kép valódiságát nem ellenőriztem, de simán eltudom képzelni hogy ez egy valós kép :). Viszont ha nem...

kedd, 9 március 2010

Bővebben

A Ferrari újabb fiatalokat vett fel pilótaképző programjába

A Ferrari bejelentette, hogy Jules Bianchi után most három fiatal pilótát szerződtetett a tavaly decemberben beindított Ferrari Driver Academy elnevezésű...

hétfő, 8 március 2010

Bővebben

Alonso szerint a Red Bull a favorit Bahreinben

Fernando Alonso nem szeretne fogadást kötni, de a 2010-es szezonnyitó verseny favoritjának a Red Bull Racinget tippeli."Úgy gondolom, hogy a...

hétfő, 8 március 2010

Bővebben

Massa: Félreértették a nyilatkozatomat

Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Felipe Massa nemrégiben úgy nyilatkozott a három új forma-1-es csapatról, hogy "nem tesznek jót...

hétfő, 8 március 2010

Bővebben

Massa Brazíliában bemutatózott

Habár az időjárás-előrejelzések esőt jósoltak az elmúlt napokra, São Pauloban szikrázó napsütés fogadta Felipe Massáékat az interlagosi pályán. A Santander...

hétfő, 8 március 2010

Bővebben

Ferrari: A folyamatos fejlesztésről fog szólni 2010

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali tisztában van azzal, hogy bár jól sikerült a felkészülésük, a munka java még hátra van,...

vasárnap, 7 március 2010

Bővebben

Massa: Az új csapatok veszélyt jelenthetnek

Felipe Massa úgy véli, hogy az új csapatok veszélyt jelenthetnek a mezőny többi tagjára nézve, mondván, hogy jelentősen lassabbak, mint...

vasárnap, 7 március 2010

Bővebben

Tesztösszesítő - főpróba letudva, jöhet az előadás

A 2010-es Forma-1-es szezonra való felkészülést tizenegy istálló csinálta végig, holott a tervek szerint tizenhárom csapat alkotta volna az idei...

vasárnap, 7 március 2010

Bővebben

Kérdezz-felelek Fernando Alonsóval

Nemrégiben Fernando Alonso interjút adott az olasz Gazzetta dello Sportnak. Fernandót megkérdezték a Ferrariról, a magánéletéről, és hogy mit gondol...

vasárnap, 7 március 2010

Bővebben

Kérdezz-felelek Felipe Massával

Felipe Massa a mai nap interjút adott az olasz Corriere della Sera lapnak. A brazil pilóta beszélt az idei szezonról,...

szombat, 6 március 2010

Bővebben

Alonso: A Ferrarinál nem ismétlődik meg a McLaren eset

Fernando Alonso sikeresen beilleszkedett a Ferrarinál, és remekül érzi magát az új környezetben. A spanyol pilóta biztos abban, hogy az...

szombat, 6 március 2010

Bővebben

Alonso: Nem számoltam azzal, hogy Michael visszatér

Fernando Alonso remekül érzi magát a Ferrarinál, ahol szívesen megszerezné harmadik bajnoki címét, habár ez nem alapvető elvárás.A spanyol pilóta...

péntek, 5 március 2010

Bővebben

Különleges találkozó a Ferrarinál

A tegnapi nap egy nagyon fontos nap volt a Ferrari életében. A Scuderia munkatársai találkoztak a Logisztikai Osztálynál. Luca di...

péntek, 5 március 2010

Bővebben

Red Bull: A Ferrari nagyon erősnek tűnik

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner az Autosportnak adott nyilatkozatában pénteken kijelentette, csapatának nem szabad alábecsülni egyetlen riválisát sem,...

péntek, 5 március 2010

Bővebben

Hamilton hibázott Alonsóval szemben

Lewis Hamilton 2007-ben debütált a Forma-1-ben, a kétszeres bajnok Fernando Alonso csapattársaként, így már az első évében komoly ellenféllel találta...

péntek, 5 március 2010

Bővebben

Ma 10-től a FormaNet magazinban "Simon mondja"!

Minden csütörtökön este 19.15-től a Rádió35-ön!A műsor állandó tartalma: friss hírek, aktualitások és érdekességek a száguldó cirkusz világából. Szombatonként ismétlés délelőtt...

szerda, 3 február 2010

Bővebben

Massa videochates interjúja

A Scuderia Ferrari történelmében először a szurkolóknak és a rajongóknak lehetőségük volt videochatelni Felipe Massával pár nappal a 2010-es szezon...

csütörtök, 4 március 2010

Bővebben

Dyer szoros csatára számít az élmezőnyben

A Formula-1-es szakértők úgy vélik, hogy a Ferrari az idei évben az élen harcolhat, a csapat azonban nem akarja elbízni...

csütörtök, 4 március 2010

Bővebben

A Ferrari nem nyújt be hivatalos tiltakozást

Az AUTOSPORT értesülései szerint a Ferrari alakulata kizárta annak lehetőségét, hogy formális tiltakozást nyújtson be egyik legfőbb riválisuk, a McLaren-Mercedes csapata...

csütörtök, 4 március 2010

Bővebben

Szabálytalan a McLaren hátsó légterelője? (Frissítve!)

A Red Bull Racing és Ferrari arra kérte az FIA-t, hogy tisztázza, szabályos-e a McLaren hátsó légterelője, amelyen egy bemetszés...

csütörtök, 4 március 2010

Bővebben

Hivatalos: A 2010-es nevezési lista

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerda este hivatalos közleményben tudatta, hogy a 2010. évi Formula-1-es világbajnoki sorozat mezőnye 12 csapatból...

csütörtök, 4 március 2010

Bővebben

Alonso: Nem esem kétségbe, ha nem sikerül nyernem Bahreinben

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso az EFE hírügynökségnek adott nyilatkozatában kedden elárulta, természetesen mindent megtesz majd azért, hogy a...

szerda, 3 március 2010

Bővebben

Montezemolo óvatosan nyilatkozik a Ferrari esélyeiről

A csapat többi tagjával ellentétben meglehetősen óvatosan nyilatkozott a Ferrari idei esélyeiről az olasz gyár elnöke, Luca di Montezemolo. A...

szerda, 3 március 2010

Bővebben

Képeken az új Hibrid Ferrari

   (Forrás: http://ferrarif1world.com)

kedd, 2 március 2010

Bővebben

Massát lenyűgözte a Ferrari új szimulátora

Vasárnap Barcelonában véget ért a 2010-es Forma-1-es szezon előtti utolsó teszt, ám ez nem jelenti azt, hogy a csapatok a...

kedd, 2 március 2010

Bővebben

A Ferrarinak joga volt a véleményéhez

A Ferrari múlt hét elején tette közzé honlapján az FIA, valamint annak korábbi elnöke, Max Mosley felé irányuló kritikáját, melynek...

kedd, 2 március 2010

Bővebben

Domenicali: Készen állunk a kihívásra

"Ez volt a bemutató játék, most már komollyá válunk." Nem egészen egy hónappal ezelőtt Stefano Domenicali, a Scuderia Ferrari csapatfőnöke...

hétfő, 1 március 2010

Bővebben

A Bridgestone elégedett az új abroncsokkal

A februári tesztek során tizenegy csapat lépett pályára, valamennyien Bridgestone gumikkal. A japán gyártónak így sok feladata volt az elmúlt...

hétfő, 1 március 2010

Bővebben

Massa: Jó úton járunk

Massa rendkívül elégedetten nyilatkozott tegnap, a barcelonai tesztek zárónapján. Bár jóslatokba nem mert bocsátkozni az erősorrendet illetően, elmondta, hogy nagyon...

hétfő, 1 március 2010

Bővebben