van hátra a Magyar Nagydíjig

Fernando Alonso blogja - Bahrein

E-mail Nyomtatás PDF

IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.usJP-Bookmark
Végre itt vagyunk. Két intenzív hónap után a pályán és azon kívül, a forma-1-es szezon kezdetét veszi. Ez lesz az első szezonom a Ferrarival. Azonnal otthon éreztem magam az új csapatomnál és alig várom már, hogy elkezdődjön a bajnokság, ami rendkívül érdekesnek ígérkezik.

Hétfő este érkeztem meg Bahreinbe. Van egy kis különbség az itteni és az európai időjárás között - ahol úgy néz ki, nem fog véget érni a tél. Itt nagyon meleg van, de nem párás a levegő, úgyhogy eléggé kellemes kint lenni. Az időjárás fontos tényező lesz a hétvége során, mert majd csak itt fogjuk meglátni, hogy az autó és az abroncsok hogyan viselkednek nagyon magas hőmérsékleten. A februári tesztek alatt nem vezettünk 25 °C felett, míg itt a hőmérséklet több mint 30 °C. Meg kell értenünk, hogy az abroncsok hogyan viselkednek ilyen feltételek mellett, mert a tavalyi évi vonatkoztatási alap nagyon relatív. És nem elég hogy új szabályok lépnek érvénybe az első versenyen, még a pálya alaprajzát is jelentősen megváltoztatták.

Ma reggel körbe bicikliztük a pályát a versenymérnökömmel, és azt kell hogy mondjam, hogy egy nagyon különböző, irányítottabb pályával találkoztunk: nem egy hagyományos stop-and-go pálya, mint amilyen régen volt. A köridők itt lesznek a leghosszabbak a bajnokságban, még a spáinál is hosszabb, pedig az több mint hét kilométer hosszú. Az új pályarész közepes sebességű kanyarok sorozata, ami nagyobb leszorítóerőt követel, mint amit eddig itt kellett használni. Ez még jobban fogja fogyasztani a gumikat. Ez elég nyomós ok, hogy többet vezessünk péntek délelőtt, habár a pálya akkor még elég poros lesz.

Tudom, hogy nagyok a rajongói elvárások a bajnokság kezdetén. Úgy érzem, hogy jól felkészültünk. A csapat nagy odafigyeléssel és odaadással dolgozott, és láthattuk az eredményét: megmutattuk, hogy nagyon megbízható az autónk és a teljesítményünk is a legjobbak között van. Az F10-es egy kiváló autó: sokszor mondtam már, hogy ez a legjobb autó, amit valaha vezettem. Ez nem jelenti azt, hogy ez mindenben a legjobb autó és hogy meg fogjuk nyerni a bajnokságot. Amit láttunk a tesztek alatt az az, hogy nagyon jó az egyensúlya: egy nagyon kevés is elég ahhoz, hogy különbséget produkáljon, akár pozitív, akár negatív irányban. Ami biztos az az, hogy mindent bele fogunk adni, hogy megfelelően kezdjük a bajnokságot. Ezt mindenkinek megígérhetem.
 
(Forrás: ferrari.com)

Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Startlaphoz Add a Google Reader-hez

Hozzászólások (14)Add Comment
kos75
kos75
2010 március, 11
195.56.55.116
...

Vagy lehet,hogy most bringával nyomtak egy előfutamot smilies/grin.gifsmilies/grin.gifsmilies/grin.gif

kos75
kos75
2010 március, 11
195.56.55.116
...

'1 a lényeg kíváncsi vagyok ki az aki ugyanígy végigbringázott a pályán rajta kívül innen látszik,hogy nagyon bizonyítani akar és elszánt irány a 3. VB cím

LecoQ
LecoQ
2010 március, 11
195.56.55.116
---

aki egy kicsit ért a bringákhoz az tudja h a világ legjobb bringái között van és lehet h fél millio de egy örök élet az tuti smilies/cheesy.gif!!!
és am is Ferrari smilies/cheesy.gif

sferrari
sferrari
2010 március, 11
195.56.55.116
...

fél millás bicikli smilies/cheesy.gif Szerintem inkáb lefújom pirosra az enyémet és rakok rá egy matricát smilies/cheesy.gif Replika smilies/cheesy.gif

Pöttyös
Pöttyös
2010 március, 11
195.56.55.116
.

Nekem kell egy ilyen bicikli!!!!!!! Már vagy húsz éve erről álmodom smilies/smiley.gif

nbali
nbali
2010 március, 11
195.56.55.116
.

ja most nézem,13,2kg.nem rossz. arra azért kíváncsi lennék,mennyire bírná a terepkiképzést?smilies/cheesy.gif meg azt,ha kismotorral 50-nel huzatnák...smilies/cheesy.gif

nbali
nbali
2010 március, 11
195.56.55.116
...

tényleg jó kis ára van..ennyiből 2 hétig minimum horgászhatnék olaszországban a pó-nsmilies/cheesy.gif
de most komolyan ennyit egy bicikliért adni?jólvan h Ferrari,meg gondolom pár kiló az egész,a spéci ötvözetek miatt.áá

Fecó
jolana
2010 március, 10
195.56.55.116
...

"A Ferrari CX 50 egy tökéletes bicikli a mindennapi használatra."
smilies/cheesy.gifsmilies/cheesy.gifsmilies/cheesy.gif

Jandra
Jandra
2010 március, 10
195.56.55.116
...

Persze, csak a nyálam csorgatom érte!smilies/wink.gif

Jandra
Jandra
2010 március, 10
195.56.55.116
...

És még kosár sincs rajta, sem elöl, sem hátul! smilies/grin.gif
Hogy lehet így bevásárolni vele a tescoban?smilies/grin.gif

MrGorduin
MrGorduin
2010 március, 10
195.56.55.116
...

Annnyám...ennyi lóvéból nyáron 3 hétre lepattannánk külföldre egy haveri társasággalsmilies/grin.gif

Fecó
jolana
2010 március, 10
195.56.55.116
...

nbali:
Ferarri CX 50


Az ára is eléggé vonzó:
http://store.ferrari.com/en/le...cycle.html

nbali
nbali
2010 március, 10
195.56.55.116
...

jól néz ki a biciklije.azzal a Ferrari lóval az elején.smilies/cheesy.gif

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2010. március 10. szerda, 19:33 )  



IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.usJP-Bookmark

Alonso: A célunk az, hogy felállhassunk a dobogóra

A Ferrari hivatalos weboldalának adott nyilatkozatában Fernando Alonso elmondta, hogy elégedett az időmérőn elért harmadik...

szombat, 31 július 2010

Bővebben

Massa: Összességében elégedettek lehetünk

A Magyar Nagydíj időmérőedzésén a negyedik helyet megszerző Felipe Massa a csapat hivatalos weboldalának elmondta,...

szombat, 31 július 2010

Bővebben

Alonso: Az első kör meghatározó a Hungaroringen

A Ferrari versenyzője, Fernando Alonso a harmadik rajtkockából várja, hogy kialudjanak a lámpák a hungaroringi...

szombat, 31 július 2010

Bővebben

Szárnyal a Red Bull, Vettel negyedik pole-ja zsinórban

FORMULA 1 ENI MAGYAR NAGYDÍJ 2010   1. szabadedzés Eredmény2. szabadedzés Eredmény3. szabadedzés EredményIdőmérő edzés EredményFutam...

péntek, 30 július 2010

Bővebben

Az időmérő előtt is tarolt a Red Bull

A Red Bull Racing a Formula-1-es Magyar Nagydíj utolsó szabadedzésén is az élen végzett, Mark...

szombat, 31 július 2010

Bővebben

Nézd Te is élőben a szabadedzéseket

Úgy látjuk, az egyre nagyobb érdeklődés miatt fontos, hogy tovább segítsük a Forma-1 szerelmeseit, hogy...

csütörtök, 21 május 2009

Bővebben

Dyer: Reméljük, hogy a legjobb helyekért csatázhatunk

A Ferrari csapat vezető versenymérnöke, Chris Dyer a Ferrari hivatalos oldalának elmondta, hogy nagyon hasznos...

péntek, 30 július 2010

Bővebben

Megbüntették Fernando Alonsót

A Magyar Nagydíj sportfelügyelői 1200 eurós pénzbírsággal sújtották Fernando Alonsót, aki a péntek délutáni szabadedzésen...

péntek, 30 július 2010

Bővebben

Massa: Még fejlődnünk kell az időmérőig

Felipe Massa a tavalyi balesete óta ma először hajtott újra pályára a mogyoródi pályán. A...

péntek, 30 július 2010

Bővebben

Alonso kiélezett küzdelemre számít

Fernando Alonso optimistán várja a hétvége hátralévő részét, jóllehet a pénteki edzéseken hatalmas előnyben...

péntek, 30 július 2010

Bővebben

Elkészült a 2011-es versenynaptár-tervezet

Az utóbbi években egyre több új helyszínt kapott helyet a formula-1-es naptárban, így a száguldó...

péntek, 30 július 2010

Bővebben

Alonso felvette a lépést a Red Bull-lal, de Vettellel nem bírt

A pénteket egyértelműen a Red Bull Racing uralta a Hungaroringen: Sebastian Vettel a második szabadedzést...

péntek, 30 július 2010

Bővebben

Red Bull-uralom az álmoskás első edzésen, Vettel az élen

A csapatok többsége a szokásosnál is kisebb aktivitást mutatott a Magyar Nagydíj első pénteki szabadedzésén,...

péntek, 30 július 2010

Bővebben

Alonso ma 29 éves

A ma ünnepli 29. születésnapját a Ferrari spanyol versenyzője, Fernando Alonso.

csütörtök, 29 július 2010

Bővebben

Rövid: Schumacher beszélt Massával a verseny után

Michael Schumacher elárulta, hogy elbeszélgetett korábbi csapattársával, Felipe Massával, miután a Ferrari versenyzőjét bántotta, hogy...

csütörtök, 29 július 2010

Bővebben

Alonso nem foglalkozik a csapatutasításról szóló vitával

A Német Nagydíjat követően a Ferrari került a híradások középpontjába a Fernando Alonso – Felipe...

csütörtök, 29 július 2010

Bővebben

A hockenheimi incidens erősebbé tette Massát

A Formula-1-es Magyar Nagydíj csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatóján ott volt a pilóták között Felipe Massa is,...

csütörtök, 29 július 2010

Bővebben

Massa: Nagyon különleges hely számomra a Hungaroring

A ferraris Felipe Massa a tavalyi balesete nélkül is furcsa érzésekkel érkezne a Magyar Nagydíj...

csütörtök, 29 július 2010

Bővebben

Mit érdemes tudni a magyar pályáról?

Hungaroring - Mogyoród Debütálás éve: 1986 Egy kör hossza: 4381 m Körök száma: 70 Verseny...

csütörtök, 29 július 2010

Bővebben

Idén is irány a Hungaroring! (Kövess minket Facebookon játék)

Sziasztok :)Idén is készülünk a Magyar Nagydíjra állandó olvasóink tudják idén is a Ferrari szektorban...

szerda, 28 július 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj előtt

Budapestre visszatérni nagyon különleges lesz számomra, mert egy éve, mint azt mindannyian tudjuk, súlyosan megsérültem...

szerda, 28 július 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Magyar Nagydíj előtt

Minden győzelem különleges. Nagyszerű érzés győzni és ez volt a helyzet Hockenheimben is, különösen, ha...

szerda, 28 július 2010

Bővebben

Motor statisztika - Német Nagydíj

A költségek csökkentése érdekében a 2009-es évben módosítottak a Sportszabályzaton, amely korlátozza az igénybe vehető...

szerda, 28 július 2010

Bővebben

Szabályosak a Ferrari és a Red Bull első légterelői

Több csapat is kifogást emelt a Ferrari és a Red Bull Racing autóinak első légterelőivel...

kedd, 27 július 2010

Bővebben

Ecclestone: Egy csapat azért csapat, hogy akként is működjön

A Német Nagydíj után a Formula-1-es család apraja-nagyja kifejtette véleményét a Ferrari döntésével és a...

kedd, 27 július 2010

Bővebben

Schumacher: Felipe jó barátom, de a Ferrari jó döntést hozott

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher teljes mértékben átérzi Fernando Alonso jelenlegi helyzetét, és száz százalékig...

kedd, 27 július 2010

Bővebben

További vélemények a helycseréről

A Nemzetközi Automobil Szövetség a Német Nagydíj előtt felhívta a csapatok figyelmét arra, hogy a...

kedd, 27 július 2010

Bővebben

Montezemolo: Nem érdekel a politika

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo a Ferrari honlapján elégedettségét fejezte ki a Német Nagydíj...

kedd, 27 július 2010

Bővebben

Massa ellátogat a budapesti orvosaihoz

Felipe Massa a hétvégi Magyar Nagydíj előtt el akar látogatni a Honvéd Kórházba, ahol tavalyi...

kedd, 27 július 2010

Bővebben

A Ferrari-botrány megosztja a szakértőket

A Ferrari győzelmét beárnyékolta a kulisszák mögötti találgatás, hogy történt-e csapatutasítás, vagy Felipe Massa valóban...

hétfő, 26 július 2010

Bővebben

A Ferrari nem fellebbez az FIA döntése ellen

A Ferrari alakulata nem sokkal ezelőtt hivatalosan megerősítette, hogy nem kíván fellebbezni a Nemzetközi Automobil...

vasárnap, 25 július 2010

Bővebben

Eredmények, statisztikák - Német Nagydíj 2010

FORMULA 1 GROSSER PREIS SANTANDER VON DEUTSCHLAND 2010  1. szabadedzés Eredmény2. szabadedzés Eredmény3. szabadedzés EredményIdőmérő...

péntek, 23 július 2010

Bővebben

Ferrari: Pénzbírság és meghallgatás a WMSC előtt

A Nemzetközi Automobil Szövetség hockenheimi versenybírósága szabálytalannak minősítette Fernando Alonso Felipe Massa elleni manőverét. A...

vasárnap, 25 július 2010

Bővebben

Alonso: A csapat érdeke a fontos

A Ferrari versenyzője, Fernando Alonso a Német Nagydíjat követő sajtótájékoztatón nem kívánta komolyan lereagálni a...

vasárnap, 25 július 2010

Bővebben

Massa: Ma bizonyítottam, mennyire profi vagyok

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa újságírók kérdésére nem sokkal ezelőtt elmondta, meggyőződése, hogy nem...

vasárnap, 25 július 2010

Bővebben

A versenybírók beidézték a Ferrari vezetését (Frissítve)

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenybírói a Német Nagydíj leintését követően meghallgatásra beidézték a Ferrari...

vasárnap, 25 július 2010

Bővebben

Red Bull: Egyértelmű volt a csapatutasítás a Ferrarinál

A Német Nagydíj a Ferrari kettős győzelmével zárult, ahol Fernando Alonso diadalmaskodott Felipe Massa és...

vasárnap, 25 július 2010

Bővebben

Kettős Ferrari siker a Német Nagydíjon

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso nyerte a 2010. évi formula-1-es világbajnoki sorozat tizenegyedik futamát,...

vasárnap, 25 július 2010

Bővebben

Alonso: Nagyszerű újra az első sorból indulni

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, hogy nagyon boldog...

vasárnap, 25 július 2010

Bővebben

Massa: Örülök a harmadik helynek

Felipe Massa a Ferrari hivatalos weboldalának nyilatkozva elárulta, hogy nagyon elégedett a kvalifikáción megszerzett harmadik...

vasárnap, 25 július 2010

Bővebben

Ferrari: Reméljük, hogy egy normális versenyünk lesz

A szezonnyitó Bahreini Nagydíjat követően a Német Nagydíjon történt meg ismét, hogy a Scuderia Ferrari...

vasárnap, 25 július 2010

Bővebben

Alonsót meglepte, hogy harcolni tudott az első rajtkockáért

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a Német Nagydíj időmérő edzését követő sajtótájékoztatón elmondta, habár...

szombat, 24 július 2010

Bővebben

Massa reméli, hogy sok pontot gyűjthetnek vasárnap

Remek eredményt ért el a Ferrari alakulata a Német Nagydíj mai kvalifikációján, hiszen Fernando Alonso...

szombat, 24 július 2010

Bővebben

Vettel egy hajszállal győzte le Alonsót az időmérőn

Mindössze 2 ezredmásodperces előnnyel szerezte meg az első rajtkockát a Német Nagydíj időmérő edzésén a...

szombat, 24 július 2010

Bővebben

A top csapatok vezetői értékelték versenyzőiket

Egy könnyed hangvételű cikk keretében a német Bild a Mercedes, a Red Bull, a McLaren...

szombat, 24 július 2010

Bővebben

A Red Bull és a Ferrari parédés küzdelmét hozta a harmadikszabadedzés

A Red Bull Racing német versenyzője, Sebastian Vettel végzett az élen a formula-1-es Német Nagydíj...

szombat, 24 július 2010

Bővebben

Ferrari: Továbbra is a Red Bullnak van a leggyorsabb autója

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali meglehetősen óvatosan nyilatkozott a Német Nagydíj első szabadedzéseit követően, noha...

szombat, 24 július 2010

Bővebben

Alonso: Valami szokatlant kell nyújtanunk ma délután

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a Német Nagydíj pénteki edzésnapját követően elmondta, mindent meg...

szombat, 24 július 2010

Bővebben

Alonso: A McLarenek előtt kell végeznünk

Noha a Német Nagydíj pénteki második szabadedzésén a leggyorsabbnak bizonyult, a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando...

péntek, 23 július 2010

Bővebben

Massa szerint a Ferrarinak a lehető legjobban fel kell készülnie a váratlan helyzetekre

A hétvége további részében is kulcsfontosságú szerepet kaphat a folyamatosan változó időjárás – véli a...

péntek, 23 július 2010

Bővebben

A Red Bull komolyan tart a Ferraritól

A Red Bull versenyzői, Mark Webber és Sebastian Vettel úgy gondolják, hogy a Ferrari lesz...

péntek, 23 július 2010

Bővebben

Alonso diktálta a tempót Hockenheimben

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso végzett az élen a formula-1-es Német Nagydíj második szabadedzésén....

péntek, 23 július 2010

Bővebben

Kérdezz-felelek Fernando Alonsóval

Könnyen gondolhatnánk, hogy a Ferrari kétszeres világbajnoka lehangolt ezekben a napokban, hiszen jelenleg ötödik a...

péntek, 23 július 2010

Bővebben

Sutil az élen az első szabadedzésen

Adrian Sutil nyerte a Német Nagydíj első szabadedzését Hockenheimben, ahol nem volt egyszerű dolga a...

péntek, 23 július 2010

Bővebben

Massa reméli, hogy megoldódnak a gumikkal kapcsolatos problémák

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa a gárda internetes portáljának adott interjújában elmondta, nagyon bízik...

péntek, 23 július 2010

Bővebben

Mit érdemes tudni a hockenheimi pályáról?

HockenheimRing - Hockenheim

csütörtök, 22 július 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Német Nagydíj előtt

A szezonunk egy nagyon fontos szakasza előtt állunk: A következő két versenyen - Németországban és...

csütörtök, 22 július 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Német Nagydíj előtt

Holnap érkezek meg Németországba, amely egy nagyon mozgalmas időszak kezdete lesz, mert két egymást követő...

csütörtök, 22 július 2010

Bővebben

Miért járt Briatore a Ferrarinál?

A Renault korábbi csapatvezetője, Flavio Briatore a múlt héten látogatást tett a Ferrari maranellói gyárában,...

csütörtök, 22 július 2010

Bővebben

Alonso: Itt az ideje annak, hogy jó eredményeket érjünk el

Fernando Alonso, a Scuderia Ferrari kétszeres világbajnoka az istálló hivatalos weboldalának nyilatkozva kedden elmondta, meggyőződése,...

szerda, 21 július 2010

Bővebben

Motor statisztika - Brit Nagydíj

A költségek csökkentése érdekében a 2009-es évben módosítottak a Sportszabályzaton, amely korlátozza az igénybe vehető...

kedd, 20 július 2010

Bővebben

A Bridgestone merész gumiválasztással készül Hockenheimbe

A Bridgestone korábbi ígéretéhez híven komoly feladat elé igyekszik állítani a Formula-1-es csapatokat a hétvégi...

kedd, 20 július 2010

Bővebben

Ferrari: Aki nem hisz a csapatban, keressen magának más munkahelyet

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali a gárda internetes lapjának nyilatkozva nemrégiben elmondta, továbbra is hisznek...

hétfő, 19 július 2010

Bővebben

Szurkolói élménybeszámoló a Bulgár Rallyról

Társoldalunk a Rallycenter.hu kapott egy rendkívül jó beszámolót a a Bulgár Rallyról szurkoló szemmel a...

szombat, 17 július 2010

Bővebben

Ferrari: Nem hibbantunk meg!

A Ferrari jelenleg hadilábon áll a Nemzetközi Automobil Szövetséggel, miután két egymást követő versenyen is...

péntek, 16 július 2010

Bővebben

Montezemolo: Nálunk a család az első

A Ferrarinál családias a légkör legyen szó a Formula-1-es brigádról, vagy a gyári alkalmazottakról: Az...

péntek, 16 július 2010

Bővebben

A csapatok nem trükközhetnek többet a filmforgatással

Az AUTOSPORT című brit szaklap értesülései szerint a formula-1-es csapatok a múlt hétvégi Brit Nagydíj...

péntek, 16 július 2010

Bővebben

Alonso: Németországban és Magyarországon győzelemért harcolunk

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso nemrégiben rajongók kérdéseire válaszolva elárulta, véleménye szerint a jövő...

csütörtök, 15 július 2010

Bővebben

Massa: Semmi szükség a csapattársak közti ütközésre

A Ferrari számára hatalmas csalódást jelentett az Angol Nagydíj, ahol idén először volt példa arra,...

csütörtök, 15 július 2010

Bővebben

Montezemolo: 100 százalékot várok a Ferraritól

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo a minap a Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában figyelmeztette...

szerda, 14 július 2010

Bővebben

Angol Nagydíj: Nemzetközi sajtóvisszhang

Angol Nagydíj a nemzetközi sajtó tükrében.

kedd, 13 július 2010

Bővebben

Alonso csapatrádiója a futam után

Fernando Alonso egyik futam utáni nyilatkozatában elmondta, hogy továbbra sem adja fel a harcot a...

kedd, 13 július 2010

Bővebben

Chatelj Fernando Alonsóval

A mai nap minden érdeklődőnek lehetősége lehet videochatelni Fernando Alonsóval.

hétfő, 12 július 2010

Bővebben

Alonso: Meg fogjuk nyerni a világbajnoki címet

Noha mindössze a 14. helyen fejezte be a vasárnapi Brit Nagydíjat, a Ferrari kétszeres világbajnoka,...

hétfő, 12 július 2010

Bővebben

Massa: Fogynak az esélyeim a bajnoki címre

Újabb nehéz versenyen van túl a Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa.

hétfő, 12 július 2010

Bővebben

Ferrari: 2007-ben is fordítani tudtunk

A Ferrari csalódott volt az Brit Nagydíj után, ahol nem sikerült pontokat szerezniük. A maranellói...

hétfő, 12 július 2010

Bővebben

Alonso: Ha fal lett volna ott, valószínűleg Kubicát büntetik meg

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso újságíróknak nyilatkozva nemrégiben elmondta, nem bánta meg, hogy a...

vasárnap, 11 július 2010

Bővebben

Kubica szerint Alonso visszaadta volna a pozíciót

Habár remekül indult számára a futam, végül csalódottan kell elhagynia Nagy-Britanniát a Renault istálló lengyel...

vasárnap, 11 július 2010

Bővebben

Eredmények, statisztikák - Brit Nagydíj 2010

2010 FORMULA 1 SANTANDER BRITISH GRAND PRIX 1. szabadedzés Eredmény2. szabadedzés Eredmény3. szabadedzés EredményIdőmérő...

péntek, 9 július 2010

Bővebben

Alonso elfogadja a büntetést

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a spanyol televíziónak adott nyilatkozatában a vasárnapi Brit Nagydíj...

vasárnap, 11 július 2010

Bővebben

Webber sima győzelmet aratott a rendkívül izgalmas Brit Nagydíjon

A második helyről rajtoló Mark Webber diadalmaskodott a 2010. évi formula-1-es világbajnoki sorozat tizedik...

vasárnap, 11 július 2010

Bővebben

Massa ezúttal is a gumikkal küszködött

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva nemrégiben elárulta, nagyon elégedett...

vasárnap, 11 július 2010

Bővebben

A Ferrari szerint meg lehet fogni a Red Bullt a mai futamon

Habár a Brit Nagydíj szombati időmérő edzésén úgy tűnt, lehetetlen megfogni a Red Bull versenyzőit,...

vasárnap, 11 július 2010

Bővebben

Alonso: Mindent meg kell tennünk azért, hogy megnehezítsük a Red Bull dolgát

Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka az olasz gárda hivatalos weboldalának nyilatkozva szombaton elmondta, habár...

vasárnap, 11 július 2010

Bővebben

Alonso: Massa a legerősebb csapattársam

Fernando Alonso a spanyol AS napilapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy bár pályafutása alatt volt jó...

szombat, 10 július 2010

Bővebben

Alonso örömmel fogadta az új biztonsági autós szabályokat

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso újságíróknak nyilatkozva Nagy-Britanniában elmondta, üdvözli a Nemzetközi Automobil Szövetség...

szombat, 10 július 2010

Bővebben

A Red Bullok az élen az időmérő előtt

Sebastian Vettel nyerte a Brit Nagydíj harmadik szabadedzését. Mögötte csapattársa, Mark Webber végzett, míg a...

szombat, 10 július 2010

Bővebben

Alonso: Közel kerülhetünk a Red Bullokhoz

Fernando Alonso, a Ferrari versenyzője pénteken a második szabadedzésen Mark Webber mögött a második helyen...

szombat, 10 július 2010

Bővebben

Massa nagyon elégedett a pénteki edzésnappal

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa a Brit Nagydíj pénteki szabadedzéseit követően elmondta, nagyon elégedett...

szombat, 10 július 2010

Bővebben

Webber nyerte a második szabadedzést Alonso és Vettel előtt

A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber nyerte a Brit Nagydíj második szabadedzését. Mögötte...

péntek, 9 július 2010

Bővebben

Alonso: Elméletileg a Red Bull a favorit, de megpróbálunk változtatni ezen

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a Brit Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján újságíróknak nyilatkozva elmondta, véleménye...

péntek, 9 július 2010

Bővebben

Massa szerint az időmérő kulcsfontosságú lesz

Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva nemrégiben elmondta, véleménye szerint...

péntek, 9 július 2010

Bővebben

Vettel nyitott az élen Silverstone-ban Hamilton és Kubica előtt

A Red Bull Racing német versenyzője, Sebastian Vettel bizonyult a leggyorsabbnak a formula-1-es Brit Nagydíj...

péntek, 9 július 2010

Bővebben

A Brit Nagydíj hivatalos programja

A hétvégén már 10. állomásához érkezik a Formula-1-es világbajnokság 2010-es kiírása. A Brit Nagydíj menetrendje...

péntek, 9 július 2010

Bővebben

Alonso úgy érzi, versenyképes lehet a Ferrari Silverstone-ban

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva a minap elmondta, alig...

csütörtök, 8 július 2010

Bővebben

2011-től megváltozik a Ferrari logója

A Scuderia Ferrari megváltoztatja az ellentmondásosnak vélt logóját, az új dizájnt 2011. január 1-jétől használja...

csütörtök, 8 július 2010

Bővebben

Massa: Mint mindig, ezúttal is a győzelemért szeretnénk harcolni

Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője az istálló internetes lapjának nyilatkozva elárulta, bízik abban, hogy...

csütörtök, 8 július 2010

Bővebben

SC-szabály: A pilótáknak a biztonsági autó tempójával kell haladniuk

A valenciai futam után számos kritika érte a biztonsági autós szabályt, ezért a Nemzetközi Automobil...

csütörtök, 8 július 2010

Bővebben

Jövőre a csapatok többsége használni fogja a KERS-t

A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Jean Todt a hivatalba lépése óta szorgalmazta, hogy a 2009-ben...

csütörtök, 8 július 2010

Bővebben

Ecclestone: A FOTA-nak nincs helye az F1-ben

Bernie Ecclestone úgy gondolja, a Formula-1-es Csapatok Szövetségének (FOTA) egyszerűen nincs helye a grand prix...

csütörtök, 8 július 2010

Bővebben

Ma este ismét FormaNet magazin!

Minden csütörtökön este 19.15-től a Rádió35-ön!A műsor állandó tartalma: friss hírek, aktualitások és érdekességek a...

szerda, 3 február 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brit Nagydíj előtt

Beszéljünk először a világbajnokságról, bár sajnos a brazil csapat számára ez már véget ért, mert...

csütörtök, 8 július 2010

Bővebben

A Ferrari tovább dolgozik a trükkös kipufogórendszeren

Az Auto Motor und Sport című szaklap értesülései szerint habár a Scuderia Ferrari alakulata Valenciában...

szerda, 7 július 2010

Bővebben

Massa szerint Silverstone-ban kiderül, hogy jól dolgozott-e a Ferrari

Felipe Massa bízik abban, hogy a Ferrari Silverstone-ban meg tudja mutatni, hogy az F10-es autó...

szerda, 7 július 2010

Bővebben

A Ferrari győzelmet vár a fejlesztésektől

A Ferrari egy kettős győzelemmel kezdte a 2010-es szezont a Formula-1-ben, ezt követően azonban mindössze...

szerda, 7 július 2010

Bővebben

Mit érdemes tudni a silverstone-i pályáról?

Silverstone Circuit - Silverstone

szerda, 7 július 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Brit Nagydíj előtt

Mi, spanyolok, nagyon izgalmas időszakon megyünk keresztül.

kedd, 6 július 2010

Bővebben

A Ferrari és a McLaren Németországban fejleszt

A Toyota Motorsport kölni gyárában ismét Formula-1-es tevékenységet folytatnak: A Speedweek értesülései szerint a jelenlegi...

kedd, 6 július 2010

Bővebben

Bridgestone: Óriási kihívást jelent az aréna szekció

A Bridgestone Motorsport fejlesztési vezetője, Hirohide Hamashima elárulta, hogy komoly feladat előtt állnak, ugyanis a...

kedd, 6 július 2010

Bővebben

Hamilton mindent tisztázott Alonsóval

Lewis Hamilton megerősítette, hogy maga mögött hagyta az elmúlt versenyen történteket, ami után egykori csapattársa,...

kedd, 6 július 2010

Bővebben

GPDA: Ez így már inkább show, mint sport

A FOTA Technikai Munkacsoportja (TWG) jelentős szerepet játszik a Formula-1-es világbajnokság Technikai Szabályzatának alakításában, és...

hétfő, 5 július 2010

Bővebben

Biztonsági autós szabály: Bezárhatják a boxutcát

Az Európa Nagydíjat követően számos kritika érte a biztonsági autós szabályokat, miután több versenyző is...

szombat, 3 július 2010

Bővebben

A FOTA megegyezett a fix súlyelosztásban

A Pirelli húsz év szünet után, 2011-ben tér vissza a Formula-1-es bajnokságba, ahol a mezőny...

péntek, 2 július 2010

Bővebben

A Ferrari örömmel tisztázná a tesztszabályokat

A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali nagy örömmel venné, ha tisztázásra kerülnének a szezonközi tesztelésre vonatkozó...

péntek, 2 július 2010

Bővebben

Az olasz szövetség a Ferrari pártjára állt

A Ferrari az Európa Nagydíjat követően kétségbe vonta a Formula-1 hitelességét, miután Lewis Hamilton az...

péntek, 2 július 2010

Bővebben

Motor statisztika - Európa Nagydíj

A költségek csökkentése érdekében a 2009-es évben módosítottak a Sportszabályzaton, amely korlátozza az igénybe vehető...

csütörtök, 1 július 2010

Bővebben