A Ferrari máris egy új autón dolgozik?

E-mail Nyomtatás PDF

IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.usJP-Bookmark
Habár a csapat tagjai meglehetősen optimistán nyilatkoztak a Ferrari 2010-es versenyautójával kapcsolatban, az olasz média értesülései szerint a szélcsatornában kapott adatok elmaradtak a várakozásoktól, így a gárda máris az autó egy továbbfejlesztett változatán dolgozik – írja a Times.

Mint ismert, az F10-es konstrukciót csütörtökön leplezték le Maranellóban, ahol a két versenyző, Felipe Massa és Fernando Alonso is úgy nyilatkozott, céljuk, hogy harcoljanak a világbajnoki címért az idei évben. Alonso azonban elmondta, mindaddig nem lehet jóslatokba bocsátkozni, amíg pályára nem gurulnak az új autóval a jövő héten megrendezésre kerülő Valenciai tesztsorozaton.

A spanyol emellett hozzátette, a teszten mutatott köridőkből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, hiszen minden csapat más munkát végez az idényre való felkészülés során, ’így akár az is lehet, hogy 5 másodperces hátrányban’ lesznek a többiekkel szemben.

Az olasz médiának nem is kellett több ennél: mára már arról cikkeztek, hogy a csapat az autó ’B-változatán’ dolgozik, miután a várakozásokkal ellentétben nem kaptak túl jó eredményeket a szélcsatornában.

A csapat mindazonáltal hétfőn megkezdi a munkát Valenciában, ahol többek között jelen lesz a McLaren-Mercedes, valamint a Mercedes GP Petronas alakulata is.
 
(Forrás: F1Center.hu)

Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Startlaphoz Add a Google Reader-hez

Hozzászólások (16)Add Comment
sferrari
sferrari
2010 január, 30
195.56.55.116
...

lol ez a videó smilies/cheesy.gif
egyébként nem azt mondja hogy nézi a magyar időmérőt? videó feltöltési idejéből arra következtetek hogy ez akkor volt smilies/cheesy.gif

glaca75
glaca75
2010 január, 30
195.56.55.116
...

Mindig babrálják az autót, sokszor van változás hétről hétre.
Ez nem egy meglepetés.
Máshol is ez van.

nbali
nbali
2010 január, 30
195.56.55.116
...

kezdem rohadtul unni már a sajtót.még ki se adták az új autónkat,de már az ,egy h biztos rossz!smilies/angry.gifmég egy métert se mentek vele a pilóták,de már biztos rossz.meg ahogy kiforgatják a nyilatkozatokat.pff.olyan szar eleve nem lehet mint a 2009-es,annál rosszabbat már nehezen lehetne gyártani,meg amugy is augusztus óta fejlesztik az F10-est,nem lehet h rossz.
az viszont ajánlom nekik h mégegyszer ezt nehogy eljátszák h szarul indult az év,ennek már ugyis mind1 nem fejlesztünk tovább!
ilyet azért ne csináljanak többet a Ferrari szurkolókkal!
Forza Ferrari és persze Schumi!!!!!!!

Czini
Czini
2010 január, 29
195.56.55.116
...

nem tom de télleg vmi Hungary röl karatyol
de kicsit beteg a srác

red_sky
red_sky
2010 január, 29
195.56.55.116
Czini

azt hiszem h ez mindenkit ütni fog. Csak Sato kell bele.
És a legjobb h ezt még tankolni sem kell!!! smilies/grin.gif

De milyen Hungary témáról karattyol a videó végén? nem egészen értem..

Czini
Czini
2010 január, 29
195.56.55.116
red_sky
red_sky
2010 január, 29
195.56.55.116
...

Egész pofás lett ez a meki...
De a Ferrari pofátlanul gyors lesz smilies/cheesy.gifsmilies/cheesy.gifsmilies/cheesy.gif

Fecó
jolana
2010 január, 29
195.56.55.116
...

Nekem meg nagyon tetszik Czini!smilies/smiley.gif
Főleg az uszony, meg a kipufogó elrendezése, és az a lekerekítés azon a részen.smilies/smiley.gif
Kíváncsi vagyok mások fogják-e használni.smilies/smiley.gif

Czini
Czini
2010 január, 29
195.56.55.116
...

emberek láttátok az új Mclarent?
sztem ronda lett nekem nem tetszik smilies/cheesy.gif
de nagyon átalakitoták vmit tudnak elégé parás

kálmán89
kálmán89
2010 január, 29
195.56.55.116
...

nagyon elegem van a sajtóból ugyan honnan vették ezt a hülyeséget, hiszen a ferrari tegnap egyáltalán nem azt mondta, hogy rosszak az eredmények a szélcsastornába. Forza ferrari!smilies/wink.gifsmilies/wink.gif

0
Fernandor01
2010 január, 29
195.56.55.116
...

Akkor minek raktad ki a hírt jolana?

erik
erik
2010 január, 29
195.56.55.116
...

kitudja mi lessz,majd meglátjuksmilies/wink.gif

Rasher
Rasher
2010 január, 29
195.56.55.116
...

Sajnos az F10 -es oldalról nem nagy szám kivéve a kipufogó ami nekem szokatlanul elől van. De akkor is FORZA FERRARI!!!

Jandra
Jandra
2010 január, 29
195.56.55.116
...

Én is úgy gondolom, hogy a teszt azt a célt szolgálja, hogy tökéletesítsék az autót.

Fecó
jolana
2010 január, 29
195.56.55.116
...

Egy kis feszültség keltésnek jó a Ferrari rajongói körében, és így legalább nyugodtan fikázódhatnak a Ferrarit utálok is.smilies/cheesy.gif

sferrari
sferrari
2010 január, 29
195.56.55.116
...

Egyébként nem tudom mi ez a nagy meglepetés mert Ferrari mindig is ezt csinálta régen is kiadott bemutatóra egy kocsit aztán egy módosítottal indult nem egyszer. És ez így is van jól egész évben fejleszteni kell mert csak akkor lehet vb.
Alonsos kijelentésnek meg nem az a lényege amit kihoztak a fitkászok hanem hogy tesztek időeredményei semmit se jelentenek, de ezt is tudtuk már smilies/cheesy.gif

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2010. január 29. péntek, 10:43 )  



IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.usJP-Bookmark

Letölthető háttérképek a Ferrari F10-ről(Frissült)

News image

Sokan kerestettek meg minket, hogy nem találtok normális háttérképet a...

vasárnap, 31 január 2010

Bővebben

A Ferrari változtatott: Az első két nap Massáé Valenciában

News image

Több riválisához hasonlóan hétfőn a Ferrari is megkezdi a felkészülést...

vasárnap, 31 január 2010

Bővebben

Mennyit változott 4 év alatt a Ferrari?

News image

Úgy látszik képes összehasonlító sorozatunk nem szakad meg. Ezúttal az...

szombat, 30 január 2010

Bővebben

Ferrari Vs Mclaren képekben

News image

   (Forrás: F1Fanatic.co.uk)

péntek, 29 január 2010

Bővebben

A Ferrari máris egy új autón dolgozik?

News image

Habár a csapat tagjai meglehetősen optimistán nyilatkoztak a Ferrari 2010-es...

péntek, 29 január 2010

Bővebben

Alonso: Soha nem voltak problémáim a csapattársaimmal

News image

A Ferrari spanyol versenyzője, Fernando Alonso újságíróknak nyilatkozva csütörtökön Maranellóban...

péntek, 29 január 2010

Bővebben

Massa: Folyamatosan javítunk a Formula-1 biztonságán

News image

A Formula-1 története során számos olyan baleset történt, amelyek nem jártak...

péntek, 29 január 2010

Bővebben

Folytatódnak a munkálatok a silverstone-i pályán

News image

A Brit Nagydíjnak otthont adó silverstone-i pályán tovább folytatódnak a...

péntek, 29 január 2010

Bővebben

Massa: Képes vagyok felvenni a versenyt Alonsóval

News image

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa újságírók kérdésére a csapat...

csütörtök, 28 január 2010

Bővebben

Alonso: Nem félek senkitől

News image

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a maranellói gárda csütörtöki...

csütörtök, 28 január 2010

Bővebben

Montezemolo: Fogalmam sincs, hol állunk jelenleg

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo a csapat új autójának...

csütörtök, 28 január 2010

Bővebben

Fisichella: Jobb, hogy a Ferrarinál maradhatok

News image

A mai nappal hivatalosan is eldőlt, hogy a Ferrari...

csütörtök, 28 január 2010

Bővebben

A rossz időjárás miatt Massa nem viheti pályára az új Ferrarit

News image

A Ferrari alakulata nem sokkal ezelőtt hivatalos közleményben tudatta, hogy...

csütörtök, 28 január 2010

Bővebben

Ferrari: Az F10-es egy rendkívül komoly munkafolyamat eredménye

News image

Csütörtök délelőtt a Ferrari alakulata meglehetősen kis létszámú újságíró jelenlétében...

csütörtök, 28 január 2010

Bővebben

Montezemolo: Szerencsére vége a 2009-es évnek

News image

A csapat többi tagjához hasonlóan a Ferrari elnöke, Luca di...

csütörtök, 28 január 2010

Bővebben

Ferrari F10 - nyilatkozatok

News image

A Ferrari délelőtt Maranellóban mutatta be új Formula-1-es versenygépét, amellyel...

csütörtök, 28 január 2010

Bővebben

Bemutatták az új Ferrarit (Frissítve új képekkel)

News image

A Ferrari a mezőnyben elsőként leplezte le vadonatúj autóját olaszországi...

csütörtök, 28 január 2010

Bővebben

A bemutató menetrendje

News image

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, ma mutatják be a...

csütörtök, 28 január 2010

Bővebben

Ma mutatják be az új Ferrarit!

News image

Az olasz istálló ma délelőtt főhadiszállásán, Maranellóban mutatja be a...

csütörtök, 28 január 2010

Bővebben

A Ferrari online közvetíti az új autó bemutatóját

News image

A Ferrari bejelentette, hogy a 2010-es Formula-1-es autó bemutatóját a...

szerda, 27 január 2010

Bővebben

Új gumiszabály lép életbe a Forma-1-ben

News image

A csapatvezetők megegyeztek abban, hogy egy újabb stratégiai elemet vonnak...

kedd, 26 január 2010

Bővebben

Bahrein új vonalvezetéssel várja a mezőnyt

News image

Az idei szezonnyitónak helyet adó Bahreini Nagydíj szervezői megerősítették, hogy...

hétfő, 25 január 2010

Bővebben

Ferrari: Gyors és megbízható autóra van szükségünk

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali a spanyol Onda Cero című...

hétfő, 25 január 2010

Bővebben

Célegyenesben az új pontrendszer

News image

Az AUTOSPORT értesülései szerint a Formula-1 Sport Munkacsoportja (SWG) pénteki...

hétfő, 25 január 2010

Bővebben

Ma 39 éves Luca Badoer

News image

Ma ünnepli 39. születésnapját a Ferrari veterán teszt- és tartalékpilótája,...

hétfő, 25 január 2010

Bővebben

Massa közel 2,5 másodperccel volt gyorsabb Spanyolországban, mint Rossi

News image

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa szépen odatette magát múlthét...

hétfő, 25 január 2010

Bővebben

A 2010-es autóbemutatók listája

News image

Egészen pontosan 49 nap múlva Bahreinben végre kezdetét veszi a...

vasárnap, 24 január 2010

Bővebben

Montezemolo: A Formula-1 nézőinek is kedvezni kell

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo úgy véli, hogy változtatások...

szombat, 23 január 2010

Bővebben

Massa élvezte a száguldozást Barcelonában (Képekkel)

News image

Felipe Massa úgy gondolja, hogy tökéletes állapotban kezdheti meg a...

péntek, 22 január 2010

Bővebben

Jóváhagyták a dupla-diffúzor betiltását

News image

A Formula-1-es csapatok technikai vezetői nemrég megegyeztek abban, hogy 2011-től...

péntek, 22 január 2010

Bővebben

Felipe Massa wrooomos interjúja

News image

A "veterán" brazil versenyző már az ötödik szezonját fogja megkezdeni...

csütörtök, 21 január 2010

Bővebben

Újabb fotók az új festésű Ferrariról

News image

A Santander jóvoltából újabb fényképek kerültek nyilvánosságra a Ferrari 2010-es...

csütörtök, 21 január 2010

Bővebben

Rossi: Köszönöm, Ferrari!

News image

Rendkívül elégedetten nyilatkozott kétnapos barcelonai tesztprogramját követően a MotoGP sokszoros...

csütörtök, 21 január 2010

Bővebben

Rossi befejezte tesztprogramját

News image

Habár a délelőtti köd miatt valamivel később kezdhette munkát a...

csütörtök, 21 január 2010

Bővebben

Alonso reklámfilm forgatáson vett részt az F60-as autóval

News image

A Formula-1-es csapatok a tesztkorlátozás ellenére is megtalálják a módját...

csütörtök, 21 január 2010

Bővebben

Alonso: Kiváló motivációt jelentenének a plusz pontok

News image

A Ferrari kétszeres spanyol világbajnok versenyzője rendkívül boldog lenne, ha...

csütörtök, 21 január 2010

Bővebben

Ilyen lesz a 2010-es Ferrari [Képekkel frissítve]

News image

Először tekinthették meg a média képviselői a Ferrari autójának vadonatúj...

szerda, 20 január 2010

Bővebben

Massa pénteken pályára gurul Barcelonában

News image

Felipe Massa úgy gondolta, hogy él a lehetőséggel, és pénteken...

szerda, 20 január 2010

Bővebben

Rossi 300 km-t tett meg a 2008-as Ferrarival

News image

Sikeresen teljesítette első barcelonai tesztnapját a Ferrari színeiben a MotoGP...

szerda, 20 január 2010

Bővebben

A Ferrari volt aerodinamikai főnöke a McLarenhez szerződött

News image

John Iley, a Ferrari aerodinamikai és szélcsatorna részlegének volt vezetője,...

szerda, 20 január 2010

Bővebben

Rossi megkezdte a tesztelést a Ferrarival (Frissítve videóval )

News image

A MotoGP többszörös világbajnoka, Valentino Rossi szerdán megkezdte kétnapos tesztjét...

szerda, 20 január 2010

Bővebben

Hivatalos: Martin Whitmarsh a FOTA új elnöke

News image

A Formula-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szervezete (FOTA) kedden hivatalosan megerősítette, hogy...

kedd, 19 január 2010

Bővebben

Felipe Massa nem tart a bajnok csapattársától

News image

A Ferrari évadnyitó sírendezvényén a csapat új versenyzője, Fernando Alonso...

kedd, 19 január 2010

Bővebben

Alonso: Már majdnem kész az új Ferrari

News image

Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka a minap elárulta, meg...

kedd, 19 január 2010

Bővebben

Alonso bízik a Ferrari-szurkolók támogatásában (Frissítve)

News image

A Ferrari világbajnok versenyzője, Fernando Alonso nemrégiben elárulta, meg van...

kedd, 19 január 2010

Bővebben

A FOTA a motorok kiegyenlítéséről tárgyal

News image

Az FIA tavaly engedélyt adott a Renault és a Honda...

kedd, 19 január 2010

Bővebben

Montezemolo: A Ferrari rajongók nem fognak csalódni!

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo biztos a dolgában, szerinte...

kedd, 19 január 2010

Bővebben

Alonso: Lelkesebb vagyok, mint valaha!

News image

Fernando Alonso lelkes, és nagyon várja az új szezont, mely...

hétfő, 18 január 2010

Bővebben

Alonso: A Ferrarinak időre lesz szüksége a sikerhez

News image

A Ferrari az elmúlt év nehézségeit követően az idei szezonban...

hétfő, 18 január 2010

Bővebben

Chatelj Fernando Alonsóval!

News image

Ma délután három órai kezdettel a Ferrari hivatalos honlapján a...

hétfő, 18 január 2010

Bővebben

Ferrari: Nem lesznek gondok a fogyasztással

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali a Marca című lapnak nyilatkozva...

hétfő, 18 január 2010

Bővebben

Alonso menedzsere: Fernando rendkívül boldog!

News image

A kétszeres spanyol világbajnok menedzsere szerint Fernando Alonso rég volt...

hétfő, 18 január 2010

Bővebben

A Ferrari a megbízhatóságra törekszik!

News image

A Scuderia Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elmondta, elsősorban egy maximálisan...

hétfő, 18 január 2010

Bővebben

Domenicali: Massa fontos eleme csapatunknak!

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali egyértelművé tette, nem Fernando Alonsóra...

vasárnap, 17 január 2010

Bővebben

Massa-Alonso: 2:0 (FRISSÍTVE videóval)

News image

A Forma-1 rajongói izgalmas 2010-es szezonra számíthatnak, amiben számos érdekes...

szombat, 16 január 2010

Bővebben

Szlalom versenyen Alonso, Massa és Fisichella!

News image

A Scuderia Ferrari csapata a hagyományokhoz híven idén is az...

péntek, 15 január 2010

Bővebben

Fisichella mégis a Sauber versenyzője lesz?

News image

A legfrissebb hírek szerint Giancarlo Fisichella lesz a Sauber második...

péntek, 15 január 2010

Bővebben

Továbbra is zöld csíkkal jelölik meg a gumikat

News image

A Formula-1-es abroncsok előállításához szükséges alapvető nyersanyagot a természetből, a...

péntek, 15 január 2010

Bővebben

Anderson: Az új szabályok nem segítik az előzést

News image

A 2010-es szabályrendszer szerint az első abroncsok keskenyebbek lesznek, mint...

péntek, 15 január 2010

Bővebben

Massa: Már most többet beszéltem Alonsóval, mint Räikkönennel!

News image

Felipe elmondta, rengeteget beszélt az elmúlt időszakban új csapattársával, Fernando...

péntek, 15 január 2010

Bővebben

Massa: Schumacher már az ellenfelem!

News image

Felipe Massa számára egy kicsit fura lesz, hogy jó barátja...

péntek, 15 január 2010

Bővebben

Massa: Világbajnok akarok lenni!

News image

A Ferrari brazil versenyzője rendkívül határozott és elmondása szerint mindent...

péntek, 15 január 2010

Bővebben

Alonso: Nem akarok másodhegedűs lenni!

News image

Fernando Alonso már korábban elmondta, hogy nem kért különleges bánásmódot...

péntek, 15 január 2010

Bővebben

Alonso: Az első versenyeken talán nem tudunk mindent kihozni az autóból

News image

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso nemrégiben elárulta, nem lesz...

péntek, 15 január 2010

Bővebben

Alonso: Hiányzik a világbajnoki cím!

News image

Az idei szezonban Felipe Massa csapattársa a kétszeres spanyol világbajnok...

péntek, 15 január 2010

Bővebben

Alonso első ferraris interjúja

News image

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso csütörtökön egy interjúban elárulta,...

csütörtök, 14 január 2010

Bővebben

A Ferrari kiscsapatoknak adná az autóját!

News image

A Ferrari azt vette a fejébe, hogy a saját autóját...

csütörtök, 14 január 2010

Bővebben

Ecclestone újabb ötlettel állt elő

News image

Az F1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone elmondta, hogy nem...

csütörtök, 14 január 2010

Bővebben

Fernando Alonsót motiválja Michael Schumacher érkezése

News image

Fernando Alonso már várja, hogy ismét összemérhesse a tudását Michael...

csütörtök, 14 január 2010

Bővebben

Alonso: Nem kértem különleges bánásmódot!

News image

A kétszeres spanyol világbajnok elmondta, soha nem kért a Ferraritól...

csütörtök, 14 január 2010

Bővebben

Domenicali: Alonso Schumacher útján halad!

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali rendkívül elismerően nyilatkozott új versenyzőjéről,...

csütörtök, 14 január 2010

Bővebben

Ma 37 éves Giancarlo Fisichella

News image

A mai napon ünnepli 37. születésnapját a Ferrari veterán olasz...

csütörtök, 14 január 2010

Bővebben

A Ferrari célja egyértelműen a világbajnoki cím

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali az olaszországi Madonna di Campiglióban...

szerda, 13 január 2010

Bővebben

Massa vezetheti először az új Ferrarit

News image

Habár sokáig úgy tűnt, a Ferrari újonnan szerződtetett kétszeres világbajnoka,...

szerda, 13 január 2010

Bővebben

Ferrari: Alonso képes lesz legyőzni Schumachert

News image

A Ferrari hagyományőrző évadnyitó síünnepségén is téma volt Michael Schumacher...

szerda, 13 január 2010

Bővebben

Valentino Rossi ismét Ferrarit tesztelhet

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali Madonna di Campiglióban a csapat...

szerda, 13 január 2010

Bővebben

Fisichella még nem tudja, hogy versenyezhet-e idén

News image

A Ferrari tesztpilótája, Giancarlo Fisichella a csapat olaszországi sajtórendezvényén a...

szerda, 13 január 2010

Bővebben

A Ferrari január 28-án mutatja be új versenyautóját

News image

A Ferrari alakulata a Madonna di Campiglióban megrendezett médiaeseményen a...

szerda, 13 január 2010

Bővebben

Alonso: Remekül érzem magam a Ferrarinál

News image

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a csapat sajtórendezvényén, Madonna...

szerda, 13 január 2010

Bővebben

Alonso debütált a Ferrarinál (videóval frissítve)

News image

Fernando Alonso ma délután először mutatkozott új csapata, a Ferrari...

hétfő, 11 január 2010

Bővebben

Ilyen lesz a 2010-es Ferrari

News image

A Formula-1 berkein belül az egyik legnagyobb technikai szakértőnek számító...

hétfő, 11 január 2010

Bővebben

Bahrein szívesen adna otthont előszezoni teszteknek

News image

A bahreini Sakhir International Circuit ügyvezetője, Martin Whitaker a Gulf...

vasárnap, 10 január 2010

Bővebben

Hivatalos: Február 1-jén gurul először pályára a Ferrari új autója

News image

A Scuderia Ferrari alakulata szombat délután hivatalos weboldalán tudatta, hogy...

vasárnap, 10 január 2010

Bővebben

Valentino Rossi ismét Ferrarit tesztelhet?

News image

Nem kizárt, hogy a többszörös MotoGP-világbajnok, Valentino Rossi még januárban...

vasárnap, 10 január 2010

Bővebben

Alonso vezetheti először a Ferrari új autóját

News image

A Marca című lap értesülései szerint a Ferrari alakulata az...

szombat, 9 január 2010

Bővebben

Tovább módosulhat a pontrendszer

News image

Német lapértesülések szerint nagy az esélye annak, hogy az idénynyitó...

szombat, 9 január 2010

Bővebben

Miből lesz a cserebogár? (A nevekkel kiegészítve)

News image

Gyerekkori képekre bukkantunk, és úgy gondoltuk, hogy így a holtszezonban...

csütörtök, 7 január 2010

Bővebben

Betiltásra kerülhetnek a dupla diffúzorok

News image

Az AUTOSPORT című brit lap értesülései szerint a Formula-1-es csapatok...

csütörtök, 7 január 2010

Bővebben

Nyerj belépőt a 2010-es F1 Magyar Nagydíjra, vagy más értékes F1-es nyereményeket

News image

Társklubunk, a Forma-1 világbajnok Kimi Räikkönen Rajongói Klubja szavazással egybekötött...

csütörtök, 7 január 2010

Bővebben

A Ferrari Fisichella szerződését szorgalmazza?

News image

A Sauber-Ferrari egyik ülésében a japán Kamui Kobayashi foglalhat helyet...

kedd, 5 január 2010

Bővebben

Alonso a Ferrarival tanul síelni

News image

A kétszeres spanyol világbajnok jövő hét hétfőn a Marlboróval, a...

hétfő, 4 január 2010

Bővebben

Alonso február 1-jén mutatkozik be a Ferrari színeiben

News image

A kétszeres spanyol világbajnok, Fernando Alonso február elsején, Valenciában fog...

hétfő, 4 január 2010

Bővebben

A Ferrari nem esett kétségbe Schumacher távozása után

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elmondta, szó sincs arról,...

hétfő, 4 január 2010

Bővebben

Forma-1: A téli tesztek időpontjai

News image

A Forma-1-es csapatok a tervek szerint januárban elkészülnek a 2010-es...

vasárnap, 3 január 2010

Bővebben

ESPN: Az évtized csapatai és ütközései

News image

Az ESPNF1 következő összeállításában az évtized három legjobb csapatát és...

szombat, 2 január 2010

Bővebben

Spanyol lap tréfája volt a Kubica Massa csere

News image

A spanyol Motor.es internetes lap oldalunk kérdésére elárulta, hogy tréfa...

szombat, 2 január 2010

Bővebben

Alonso a mai naptól hivatalosan is a Ferrari csapat tagja

News image

Az F1 Ferrari Hírek szerkesztősége üdvözli Fernando Alonsót (és persze...

péntek, 1 január 2010

Bővebben

Pontot adhatnak az első rajtkockáért és a leggyorsabb körért is

News image

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke nemrégiben az olasz La Stampa...

péntek, 1 január 2010

Bővebben

Hó és a Ferrari fotópályázat

News image

Mivel újra havas az ország, ismét elővettük pályázatunkat. :) A...

szerda, 16 december 2009

Bővebben