Úgy, mint régen: Hamilton nyert Räikkönen előtt

E-mail Nyomtatás PDF

IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.usJP-Bookmark

Ha nem vennénk figyelembe a 2009-es Forma-1es világbajnokság első kilenc futamát, akkor akár azt is hihetnénk, hogy egy klasszikus verseny zajlott a Hungaroringen, amelyen a McLaren-Mercedes és a Ferrari csatázott egymással. Lewis Hamilton győzelme, valamint Kimi Räikkönen második helye azonban ezúttal inkább a meglepetés kategóriába tartozik.

A szezon eddig részében ugyanis sem a McLaren, sem a Ferrari nem jeleskedett, és bár mindkét istálló erősnek mutatkozott az elmúlt napokban a Hungaroringen, Hamilton első-, és Räikkönen második helye némileg váratlan volt. A harmadik helyen Mark Webber végzett a Red Bull Racinggel.

A szombati naphoz hasonlóan a futam alatt is erős szél uralta az időjárást, és a Napot is gyakran eltakarták a felhők. A levegő 25-26 fokosra melegedett fel vasárnap délután, az aszfalt hőmérséklete pedig valamivel 40 fok fölött volt.

Felipe Massa szombati balesete beárnyékolta a 24. Forma-1-es Magyar Nagydíjat, de vasárnap, amikor a rajtrácson felsorakozott a mezőny, a szerencsétlenül járt brazil - aki egyébként szerencsére a körülményekhez képest jól van - a futam idejére kicsit háttérbe szorult. Bármilyen nehéz ezt kimondani, de ez így van rendjén, a Forma-1 megy tovább, de remélhetőleg a következő futamon már a tavalyi világbajnokság második helyezettje is elfoglalhatja helyét a rajtrácson.

 

A Ferrari így kívánt jobbulást Massának

 

Massa a 10. helyről indulhatott volna, de mivel nem állt rajthoz, ezért a helyét feltöltötték a rajtrácson, vagyis a 11. helyezettektől kezdve mindenki egy pozíciót előrelépett a kvalifikáción elért eredményéhez képest.

A startnál Fernando Alonso lazán megtartotta első helyét, a könnyű autóval kilőtt a rajtrácsról. A spanyol mögött nagy tumultus alakult ki, az első kanyarban Lewis Hamilton, a két Red Bull Racing és Kimi Räikkönen fej-fej mellett próbált meg elfordulni. A KERS erejét segítségül hívó Hamilton kicsit kisodródott, így Mark Webber el tudott menni mellette. Az alkalmi kvartett másik két tagja egymással bíbelődött, itt Sebastian Vettel húzta a rövidebbet. A Hamiltonhoz hasonlóan szintén KERS-t használó Räikkönen ugyanis mintha neki is koccant volna a Red Bull-Renault-nak (a versenybírók kivizsgálják az esetet), így Vettelnek el kellett vennie a lábát a gázról, emiatt pedig rögtön megelőzte Nico Rosberg és Heikki Kovalainen is. A 70 körös futamot tehát Alonso, Webber, Hamilton, Räikkönen, Rosberg, Kovalainen, Vettel, Jenson Button sorrendben kezdte meg a mezőny.

A 4. körben Hamilton megelőzte Webbert, máris Alonsót vette üldözőbe, és folyamatosan csökkentette hátrányát, pedig a spanyol Renault-ja jóval könnyebb volt, mint az ezüstnyíl.

Adrian Sutil az első kör végén kiállt a boxba, és ott is maradt, valamiféle műszaki probléma lépett fel a Force India versenyautójánál, így számára meglehetősen hamar véget ért a magyarországi futam.

Alonso az első helyről esett ki
A 11. kör végén a rádión a szuperlágy gumik tapadására panaszkodó Alonso kiállt a boxba, de a spanyol hamarosan kanyarodhatott is vissza szerelőihez, mivel a jobb első kereket nem sikerült tökéletesen rögzíteniük. Előbb a fékek hűtését elősegítő felnifedő aerodinamikai elem esett le az R28-asról, majd Alonso a jobb első kerekét is elhagyta. Ekkor már a teljes mezőny elhaladt a kétszeres világbajnok mellett, így szerencsére a pattogó gumi már senkit sem veszélyeztetett. Alonso három keréken kibillegett a boxba, és körhátrányban kapcsolódhatott vissza a versenybe. A spanyol az első helyről pillanatok alatt az utolsóra került, de nem sokáig erőltette a dolgot, a következő fordulóban végleg kiállt. Érdekes véletlen, hogy Alonsónak 2006-ban is a rosszul rögzített kerék tette tönkre a versenyét.

A 19. körben Webber és Räikkönen egyszerre állt ki kerékcserére és tankolásra. A Red Bull szerelőgárdája azonban kicsit körülményesen végezte a dolgát, így a ferraris pilóta megelőzte az ausztrált, igaz, a boxutcában majdnem összeakadtak.

Egy körrel később Hamilton is szervizelt, aki a többiek boxlátogatása után visszavehette vezető helyét, amit senki sem veszélyeztetett, a második helyen autózó Räikkönen ugyanis legfeljebb látótávolságban követte az idén eddig nem sokat mutató címvédőt.

Fernando Alonsóhoz hasonlóan Sebastian Vettel is keserű szájízzel hagyja el Magyarországot, hiszen a német versenye is a boxban ért véget. A futam előtt a vb-pontverseny második helyén álló versenyző rádión többször is panaszkodott az autóra csapatának, majd mikor kiállt szervizelni, új első szárnyat kapott, de az RB5-öst ez sem tette rendbe, így a 29. körben fel kellett adnia. Vélhetően a Räikkönennel történt lökdösődésben sérült meg a Red Bull.

A Hamilton, Räikkönen élen álló páros mögött Webber birtokolta a harmadik helyet, de mögötte Heikki Kovalainen remek tempót diktálva egyre jobban megközelítette a még versenyben maradt Red Bull Racing-pilótát. Az ötödik helyezett Nico Rosbergnek is komoly szándékai voltak, remek köröket futott, aminek akkor lett meg az igazi gyümölcse, amikor a mezőny megkezdte a kerékcserék és tankolások második körét. Ugyanis öt körrel tovább kint maradt, mint Kovalainen, és ez idő alatt elegendő előnyt autózott össze magának, így könnyedén megelőzte a mclarenes finnt és máris Webber nyomába eredhetett.

A 45. körben gumit cserélő Räikkönen viszont majdnem pozíciót bukott, ugyanis kis híján lefulladt a tankolás után. Így Hamilton befogására esélye sem maradt, de megtarthatta második helyét, mivel üldözőit korábban jócskán leszakította magáról.

Hamilton az utolsó 15 percben már spórolhatott is autójával, de Räikkönennek sem kellett gyilkolnia a Ferrarit. Webbernek sem kellett tartania Rosbergtől, aki már sejthette, hogy ezúttal is le kell mondania a pódiumról.

Az ötödik pozícióért Glock sanyargatta Kovalainent, Button magányosan autózott a hetedik helyen. Az utolsó pontot Jarno Trulli szorongatta a kezében, de Kazuki Nakajima és a pocsék hétvégét maga mögött tudó Rubens Barrichello is a sarkában lihegett.

Az akcióra vágyó nézőknek azonban ismét csalódniuk kellett, a leintésig már nem változott a sorrend. Így némileg váratlanul, de teljesen megérdemelten Lewis Hamilton elkönyvelhette pályafutása tizedik futamgyőzelmét. A brit világbajnok harmadik Forma-1-es évében már második alkalommal nyert a Hungaroringen.

 

Räikkönen és Hamilton régen konzultálhatott már a dobogón

 

A 2007-es győztes mögött Kimi Räikkönent intették le másodikként, aki így némi vigaszt nyújthat a Massa balesete miatt borzalmas hétvégét kifogó Ferrari számára.

Mark Webber harmadik helyével értékes pontokat szerzett a világbajnokságban, mivel csapattársa, Vettel kiesett, átvette az összetett bajnokság második helyét, és 4 pontot hozott a listavezető Buttonon is.
 
Rosbergnek most sem jött össze a pezsgőzés
Nico Rosberg zsinórban a hatodik futamán szerzett pontot, a két héttel ezelőtti Német Nagydíjhoz hasonlóan ezúttal is negyedik lett, de az a fránya idei első dobogós helyezés csak nem akar összejönni neki.

Kovalainen a győzelem mellé egy ötödik helyet szállított a McLarennek. A Toyota a gyenge kezdés után végül kettős pontszerzéssel zárta a magyar hétvégét, Timo Glock hatodik, Jarno Trulli pedig nyolcadik lett. Köztük Jenson Button zárt, aki továbbra is magabiztosan vezet összetettben, de előnye ismét csökkent, ám így is 18,5 pontos fórja van tíz futam után.

A hírek szerint Nelsinho Piquet utolsó versenyét teljesítette a Renault színeiben, a brazilon a mai 12. hely sem sokat segít. A BMW Saubereknek ezúttal sem volt esélyük a pontszerzésre.

A mezőny újoncot is avatott, Jaime Alguersuari minden idők legfiatalabb Forma-1-es pilótája lett a mai napon. A spanyol hiba nélkül teljesítette a hetven kört, és csapattársa, Sébastien Buemi előtt az utolsó előtti, 15. helyen zárt. Mondhatjuk, hogy remekül mutatkozott be.

A Magyar Nagydíjat egy négyhetes nyári szünet követi, legközelebb az Európa Nagydíjon, Valenciában csap össze a mezőny augusztus 21. és 23. között.

 

Magyar Nagydíj
2009. július 26. vasárnap
Végeredmény
1.Lewis Hamilton
[McLaren-Mercedes]
1ó38:23.87610.0 pont
2.Kimi Räikkönen
[Ferrari]
+ 11.5298.0 pont
3.Mark Webber
[Red Bull Racing]
+ 16.8866.0 pont
4.Nico Rosberg
[Williams]
+ 26.9675.0 pont
5.Heikki Kovalainen
[McLaren-Mercedes]
+ 34.3924.0 pont
6.Timo Glock
[Toyota]
+ 35.2373.0 pont
7.Jenson Button
[Brawn GP]
+ 55.0882.0 pont
8.Jarno Trulli
[Toyota]
+ 1:08.1721.0 pont
9.Kazuki Nakajima
[Williams]
+ 1:08.774 
10.Rubens Barrichello
[Brawn GP]
+ 1:09.256 
11.Nick Heidfeld
[BMW Sauber]
+ 1:10.612 
12.Nelsinho Piquet
[Renault]
+ 1:11.512 
13.Robert Kubica
[BMW Sauber]
+ 1:14.046 
14.Giancarlo Fisichella
[Force India]
+ 1 kör 
15.Jaime Alguersuari
[Toro Rosso]
+ 1 kör 
16.Sébastien Buemi
[Toro Rosso]
+ 1 kör 
Leggyorsabb kör
 Mark Webber
[Red Bull Racing]
1:21.931 (65. kör) 
Kiesők
17.Sebastian Vettel
[Red Bull Racing]
30. kör 
18.Fernando Alonso
[Renault]
16. kör  
19.Adrian Sutil
[Force India]
2. kör 

(Forrás: f1hirek.hu)
Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Startlaphoz Add a Google Reader-hez

Hozzászólások (11)Add Comment
Lívia
Lívia
2009 július, 26
195.56.55.116
...

Grat Kimi!! szerintem a legjobbat hozta ki az autóból smilies/smiley.gifsmilies/smiley.gif
Remélem ez lesz a folytatásban is!

senga
senga
2009 július, 26
195.56.55.116
...

Van Isten! Érezte, hogy ez a pálya menni fog.Szerintem Vettel nem KIMI miatt viharzott el, ha első szárny sérülése, ill jobb első felfüggesztése a hiba, akkor miért füstölt hátul a gép?? Ha ilyen sérüléseket okozott volna az ő autója is megzekkent volna.
Utána szinte simán ment minden. CSAK A BOX!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Erről írtam tegnap is, csak ott menjen minden flottul. Ott nem ok valami, hányadik alkalom kell még, hogy rájöjjenek. Ennek ellenére csoda volt, jó volt látni a dobogón. Már csak abban reménykedem, hogy a többi pályán is hasonló eredmény leszGO!KIMI!GO!FERRARI!

jani248
jani248
2009 július, 26
195.56.55.116
...

Szépen kérek Mindenkit, hogy ne szapuljuk egymást Felipe-Kimi rajongók!

Örülni kell az eredménynek, és Felipe miatt is méltatlan az egymásnak esés.

szgabi77
szgabi77
2009 július, 26
195.56.55.116
...

smilies/smiley.gif Nem vagyok egy Kimi imádó, de ez szép volt!!!smilies/smiley.gif Csak így tovább!!!
Felipe -nek pedig mielőbbi gyógyulást!

gtoll
gtoll
2009 július, 26
195.56.55.116
erik

Egy újabb hozzáértő majom, aki még a csattogós lepke tologatásánál tart, és ide jön büfögni. Mielőtt teszel egy orbitális f@sz kijelentést, előtte mond meg anyunak hogy cserélje ki alattad a pelenkát, és melegítse meg a tejbepapit.

GabiX
GabiX
2009 július, 26
195.56.55.116
...

Gratulálok Kiminek, jól jött egy ilyen jó eredmény, pedig nem lehetett könnyű, a csapatnak sem Felipe nélkül versenyezni. Kár, hogy rontottak a kiállásnál, de azt hiszem, ennek az eredménynek is örülnünk kell! smilies/grin.gif
Egyébként kedves Erik, a "vezetett, ahogy tudott" nem önerőből történt? Azért voltak Kiminek olyan pillanatai (pl. a boxcsata Webberrel) ahol más biztosan elvette volna a gázt, vagy inkább feladta volna a pozícióját. Az meg szerintem alap, hogy az autó jól legyen beállítva. Az már más kérdés, hogy ez nem mindig van így. smilies/sad.gif
Szóval, szép volt, Kimi, Felipének pedig mielőbbi jobbulást! smilies/wink.gif

Szike
Szike
2009 július, 26
195.56.55.116
...

Ezaz!!!!!!!!!!!!!!! Kimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiismilies/grin.gifsmilies/grin.gifsmilies/grin.gifsmilies/grin.gifsmilies/grin.gif
smilies/grin.gifsmilies/grin.gifsmilies/grin.gif

erik
erik
2009 július, 26
195.56.55.116
...

én is gratulálok kiminek DE INKÁBB A CSAPATNAK JÁRNA A GRATULÁCIÓ MEG A MÉRNÖKŐKNEK mert ők állították be az autót és azért volt raikkönen ilyen "gyors"nem akarom bántatni a raikönnen drukkereket de raikönnen szart sem csinált a rajtot követően(hozzáteszem ügyesen jött el a rajtnál) csak vezettett ahogy tudott semmit sem csinált önerőböl ennyismilies/sad.gifsmilies/cry.gif
Massanak meg mielöbbi visszatéréstsmilies/smiley.gif

csilla
csilla
2009 július, 26
195.56.55.116
...

Ez az KIMI!!smilies/grin.gif Végre megint láthattunk egy versenyállatot a te személyedben, a rajtnál!! Szép munka volt, boxért kár, de ez van!! Szerintem Kimi Massáért is küzdött! Habár nem nagyon szólt, nyilatkozott semmit Massáról!smilies/cry.gif A futam utáni interjú osrán viszont mosolygot!!smilies/cheesy.gif

Räipank
Räipank
2009 július, 26
195.56.55.116
...

Én is szeretnék gratulálni Kiminek, igazán szép munka volt !!
Massának pedig jobbulást kívánok, nagyon sokan szorítanak érte!
Go Kimi , Ferrari!!

fecó
jolana
2009 július, 26
195.56.55.116
...

Gratulálok Kiminek!
Elég jó volt a futam. De a box... hogy ott mindig kell történnie ott.
Massanak mielőbbi gyógyulást!
Go Kimi, Massa, Ferrari!!!

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2009. július 26. vasárnap, 18:57 )  



IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.usJP-Bookmark

Mára vége a rally-nak, Räikkönen bravúrosan helyt állt

News image

Kimi Räikkönen nagyszerű teljesítménnyel zárta a napot, összetettben 17. helyen...

péntek, 31 július 2009

Bővebben

2010-ben öt világbajnok is szerepelhet az F1-ben

News image

Alonso, Hamilton és Raikkönen mellett akár két világbajnok is szerepelhet...

péntek, 31 július 2009

Bővebben

Schumacher: Jó érzés volt visszaülni az autóba

News image

Michael Schumacher tegnap szimulátorban készült arra, hogy Valenciában helyettesítse a...

péntek, 31 július 2009

Bővebben

A FOTA nem áll Schumacher tesztjének az útjába

News image

A Ferrari sportigazgatója, Massimo Rivola levélben arra kérte a Formula-1-es...

péntek, 31 július 2009

Bővebben

Schumacher harminc kört teljesített az F2007-es autóval délelőtt

News image

Michael Schumacher a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo kérésére úgy...

péntek, 31 július 2009

Bővebben

A Ferrari kérvényt nyújtott be Schumacher F60-as tesztjéhez

News image

A Ferrari sportigazgatója, Massimo Rivola levélben kérvényezte a Nemzetközi Automobil-szövetségtől,...

péntek, 31 július 2009

Bővebben

Ferrari: Tudtuk, hogy Schumacher elvállalja

News image

Kétsége sem volt a Ferrari csapatvezetőjének, Stefani Domenicalinak afelől, hogy...

péntek, 31 július 2009

Bővebben

Alain Prost nem érti Schumacher döntését

News image

Amióta tudni lehet, hogy Michael Schumacher lesz Kimi Räikkönen csapattársa...

péntek, 31 július 2009

Bővebben

Finn Rally második nap (Videóval!) - Frissítve!

News image

Kimi Räikkönen igazán jól vezet első világbajnoki futamán, és egy...

péntek, 31 július 2009

Bővebben

Massa már vasárnap elhagyja Budapestet

News image

Felipe Massa vasárnap elhagyja Magyarországot és hazautazik Brazíliába. A Ferrari...

péntek, 31 július 2009

Bővebben

Sajtóértesülések szerint Schumacher Mugellóban tesztel

News image

RÖVIDHÍR - A német Bild Zeitung újság információi alapján Michael...

péntek, 31 július 2009

Bővebben

Räikkönen még tapasztalat híján van a rali világában

News image

Az ötszörös rali-világbajnok Sébastien Loeb szerint a szakaszbejárásokon készített jegyzetek...

péntek, 31 július 2009

Bővebben

Rövid: Massa rácsörgött Barrichellóra

News image

Rubens Barrichello közösségi oldalán adta hírül, hogy a Magyar Nagydíjon...

csütörtök, 30 július 2009

Bővebben

Véget ért az első szakasz a Finn Rally-n (Videóval!)

News image

Kimi Räikkönen remekül helyt állt a Finn Rally első napján.Az...

csütörtök, 30 július 2009

Bővebben

Schumacher egy régebbi Ferrarival tesztelhet bemelegítésként

News image

Hatalmas felhajtás közepette kezdi meg a felkészülést a Forma-1-be való...

csütörtök, 30 július 2009

Bővebben

Hamilton: Megtiszteltetés lesz Schumacher ellen versenyezni

News image

Amennyiben problémamentesen alakul Michael Schumacher felkészülése az augusztus 23-i Európa...

csütörtök, 30 július 2009

Bővebben

Räikkönen készen áll a rally-ra

News image

Kimi Räikkönen eddig nagyon élvezi hazájában a rally körüli felhajtást,...

csütörtök, 30 július 2009

Bővebben

Nemzetközi sajtóvisszhang Schumacher visszatéréséről

News image

A Formula-1-ben a nyári szünet ellenére is zajlanak az események....

csütörtök, 30 július 2009

Bővebben

Eddie Jordan: Schumacher ébresztőt fúj Räikkönennek

News image

Michael Schumacher úgy döntött, hogy kemény edzésbe kezd, hogy helyettesíthesse...

csütörtök, 30 július 2009

Bővebben

Massa: A magyar versenyen nyerhettem volna

News image

Így reagált a Magyar Nagydíj végeredményéről érdeklődő Felipe Massa, amikor...

csütörtök, 30 július 2009

Bővebben

Michael Schumacher az Európa Nagydíjon visszatér a Formula-1-be

News image

A Ferrari úgy döntött, hogy a hétszeres világbajnok, Michael Schumachert...

szerda, 29 július 2009

Bővebben

A Ferrari és a Mercedes nem hagyja el a Formula-1-et

News image

A BMW bejelentette, hogy az évad végén visszavonulnak a Formula-1-ből,...

szerda, 29 július 2009

Bővebben

Holnaptól Finn Rally

News image

Mint arról már beszámoltunk, Kimi Räikkönen Finnországban debütál a Rally...

szerda, 29 július 2009

Bővebben

Massa ma lábra állt!!!

News image

További jó hírek érkeznek Felipe Massa állapotáról, akit jelenleg is...

szerda, 29 július 2009

Bővebben

Räikkönen örömmel hallgatja a jó híreket Massáról

News image

Felipe Massa rendkívül komoly balesetet szenvedett a Magyar Nagydíj időmérő...

szerda, 29 július 2009

Bővebben

Massa orvosa biztos a brazil versenyző visszatérésében

News image

Felipe Massa személyes orvosa, Dino Altman biztos abban, hogy a...

szerda, 29 július 2009

Bővebben

Családjával tölti egyhónapos szabadságát Kimi Räikkönen

News image

Kimi Räikkönen, a Forma-1 2007-es világbajnoka, néhány nappal a Magyar...

szerda, 29 július 2009

Bővebben

Megjött Massa étvágya

News image

Felipe Massa édesapja arról tájékoztatta az egyik brazil újságot, hogy...

szerda, 29 július 2009

Bővebben

Hivatalos: A BMW-Sauber az évad végén kiszáll a Formula-1-ből!

News image

A BMW Motorsport 2005 tavaszán nagy reményekkel jelentette be, hogy...

szerda, 29 július 2009

Bővebben

Hungaroringen jártunk (képekkel)

News image

Kicsit megkésve, de sikerült feltölteni a pályán készül képeinket a...

szerda, 29 július 2009

Bővebben

Massa orvosa cáfolja a folyamatos rémhíreket - a versenyző lát a bal szemére!

News image

Felipe Massa egészségi állapotáról az elmúlt napokban számos eltérő hír...

kedd, 28 július 2009

Bővebben

 Schumacher: Élvezem a szabadidőt, nem térek vissza

News image

A Ferrarinak Felipe Massa pótlására pilótát kell találnia a következő...

kedd, 28 július 2009

Bővebben

Domenicali: Felipe olaszul válaszolt a nekem

News image

Felipe Massa orvosa, Dino Altman elégedett a brazil versenyző állapotának...

kedd, 28 július 2009

Bővebben

Massa családja: Köszönjük

News image

A Honvéd Kórház intenzív osztályán lévő Felipe Massa családja köszönetet...

kedd, 28 július 2009

Bővebben

Massa már a jövő héten elhagyhatja a kórházat

News image

Dr. Bazsó Péter, az Állami Egészségügyi Központ orvos-igazgatója kedden reggel...

kedd, 28 július 2009

Bővebben

Jean Todt is meglátogatta Massát

News image

A Ferrari egykori csapatfőnöke, az FIA elnöki pozíciójára pályázó Jean...

kedd, 28 július 2009

Bővebben

Massa szemsérülése csak feltételezés, állapota javult

News image

Jó hírek érkeztek a budapesti Állami Egészségügyi Központban kezelt Felipe...

hétfő, 27 július 2009

Bővebben

A Ferrari nem zárja ki Schumacher visszatérését

News image

A Ferrari nem zárja ki, hogy a következő versenyeken...

hétfő, 27 július 2009

Bővebben

Massa szeme is sérülhetett

News image

A Felipe Massát műtő orvos, Veres Róbert szerint a Ferrari...

hétfő, 27 július 2009

Bővebben

Nemzetközi sajtóvisszhang - Micsoda öröm: Massa felébredt

News image

Az olasz sajtó Felipe Massa állapotával és Michael Schumacher esetleges...

hétfő, 27 július 2009

Bővebben

Massa-orvos: Nem sérültek az agyszövetek és nincs életveszély

News image

Felipe Massa feltehetőleg maradandó károsodás nélkül vészelheti át súlyos balesetét,...

hétfő, 27 július 2009

Bővebben

Massa kommunikál és mozgatja végtagjait!!!

News image

Kezét és lábát is mozgatja a szombaton súlyos koponyasérülést szenvedett...

hétfő, 27 július 2009

Bővebben

A Ferrari elnöke hétfőn meglátogatja Massát

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo hétfőn Budapestre utazik, hogy...

hétfő, 27 július 2009

Bővebben

A Ferrari Massának ajánlotta a második helyezést

News image

A Ferrari Felipe Massának ajánlotta Kimi Räikkönen hungaroringi második helyezését,...

hétfő, 27 július 2009

Bővebben

A Magyar Nagydíj boxkiállásainak statisztikái

News image

Az alábbi táblázat a pilóták boxkiállásainak adatait tartalmazza. Megtudhatjuk belőle,...

vasárnap, 26 július 2009

Bővebben

A pilóták leggyorsabb körei és csúcssebességei a Magyar Nagydíjon

News image

Az alábbi táblázat a pilóták versenyben futott leggyorsabb körét tartalmazza. ...

vasárnap, 26 július 2009

Bővebben

A Renault egy versenyes eltiltást kapott

News image

Az FIA hivatalosan is megerősítette, hogy a Renault nem állhat...

vasárnap, 26 július 2009

Bővebben

Räikkönen nem kap büntetést

News image

A Magyar Nagydíj stewardjai szimpla versenybalesetnek minősítették Kimi Räikkönen és...

vasárnap, 26 július 2009

Bővebben

Räikkönennek fel sem tűnt, hogy összekoccant Vettellel

News image

A rajtot leszámítva nem volt túl izgalmas Kimi Räikkönen versenye....

vasárnap, 26 július 2009

Bővebben

Vettel Räikkönent hibáztatja a kiesésért

News image

A világbajnoki címért harcban álló Sebastian Vettel egyértelműen Kimi Räikkönent...

vasárnap, 26 július 2009

Bővebben

Úgy, mint régen: Hamilton nyert Räikkönen előtt

News image

Ha nem vennénk figyelembe a 2009-es Forma-1es világbajnokság első kilenc...

vasárnap, 26 július 2009

Bővebben

Rövid időre felébresztették Massát, pozitív CT-eredmények

News image

Megnyugtató eredményt hozott a vasárnap reggeli CT-vizsgálat is, az orvosok...

vasárnap, 26 július 2009

Bővebben

Schumacher nem ugrik be Massa helyére

News image

Felipe Massa súlyos balesete után azonnal megkezdődtek a találgatások, hogy...

vasárnap, 26 július 2009

Bővebben

Stabil és kielégítő állapotban van Massa (FRISSÍTVE!!!)

News image

Stabil és kielégítő állapotban van Felipe Massa Forma 1-es versenyző,...

vasárnap, 26 július 2009

Bővebben

Massa állapota súlyos, életveszélyes

News image

Súlyos, életveszélyes, de stabil állapotban van Felipe Massa, a Ferrari...

szombat, 25 július 2009

Bővebben

Felipe túl van a műtéten

News image

Koponyasérülései miatt megműtötték Felipe Massát, a Ferrari brazil pilótáját, aki...

szombat, 25 július 2009

Bővebben

Súlyadatok - Magyar Nagydíj

News image

 Súlyadatok      Pilóta  Csapat  Rajt hely  Benzin    Össztömeg  Eltérés a...

szombat, 25 július 2009

Bővebben

Massa sisakja ép maradt, de eltört a sisakrostély

News image

Felipe Massa súlyos balesetet szenvedett a Magyar Nagydíj időmérő edzésén,...

szombat, 25 július 2009

Bővebben

Helyszíni tudósítónktól - Ki veszi át Massa helyét a Ferrarinál?

News image

A Formula-1 kíméletlen világ. Alighogy csillapodtak valamelyest a kedélyek a...

szombat, 25 július 2009

Bővebben

Megműtik Massát, kihagyja a vasárnapi futamot

News image

Koponyasérülései miatt megműtik Felipe Massát, a Ferrari brazil pilótáját, aki...

szombat, 25 július 2009

Bővebben

Massa hatalmas balestet szenvedett (FRISSÍTVE!!)

News image

Felipe Massa hatalmas balesetet szenvedett a Magyar Nagydíj időmérő edzésének...

szombat, 25 július 2009

Bővebben

Massa fejsérülést szenvedett, Alonsóé a pole a Hungaroringen

News image

Sajnos a Magyar Nagydíj időmérő edzése után nem az a...

szombat, 25 július 2009

Bővebben

Massa megsérült a Magyar Nagydíj időmérőjén

News image

Egyelőre ismeretlen körülmények között fejsérülést szenvedett Felipe Massa a Magyar...

szombat, 25 július 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek a harmadik szabadedzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

szombat, 25 július 2009

Bővebben

Hamilton a magyar időmérő előtt is verhetetlen volt

News image

A McLaren-Mercedes pilótája, Lewis Hamilton a szombati időmérő előtti utolsó...

szombat, 25 július 2009

Bővebben

A Ferrari új elemeket tesztelt a jövő évi autóra

News image

A Ferrari kilenc versenyt követően a negyedik helyen áll a...

szombat, 25 július 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek a második szabadedzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

csütörtök, 23 július 2009

Bővebben

Massa csak a körülmények változásában bízik

News image

Felemás napon van túl az olasz istálló, melynek képviselői teljesen...

péntek, 24 július 2009

Bővebben

Räikkönen bizakodva várja az időmérőt

News image

A Ferrari finn pilótája, Kimi Räikkönen bízik abban, hogy csapata...

péntek, 24 július 2009

Bővebben

Egy darabka elérhető Ferrari érzés

News image

Az olasz sportkocsigyártó termékeinek többsége csak a legmódosabbak számára elérhető,...

péntek, 24 július 2009

Bővebben

Räikkönen így beszélgetett az Andrássy úton

News image

A Ferrari csapat pilótája egyik szponzora budapesti szalonjában tartott sajtóbeszélgetést...

péntek, 24 július 2009

Bővebben

Délután a Hamilton vezette McLaren nyert a Hungaroringen

News image

A Magyar Nagydíj második szabadedzésének első öt helyén ugyanazok a...

péntek, 24 július 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek az első szabadedzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

csütörtök, 23 július 2009

Bővebben

Kovalainen a leintés után nyerte meg az első magyar edzést

News image

A leintés után megfutott gyors körével Heikki Kovalainen nyerte meg...

péntek, 24 július 2009

Bővebben

Räikkönen: A hibrid rendszer hasznos lehet a Hungaroringen

News image

A Ferrari versenyzõje, Kimi Räikkönen bízik abban, hogy az új...

péntek, 24 július 2009

Bővebben

Massa: Alguersuari túl fiatal

News image

A Ferrari brazilja, Felipe Massa úgy véli, Jaime Alguersuari, a...

csütörtök, 23 július 2009

Bővebben

A Magyar Nagydíjak története - évről évre

News image

A vasárnapi versennyel két tucatra bővül a Magyarországon rendezett Forma-1-es...

csütörtök, 23 július 2009

Bővebben

Räikkönen: A Hungaroring nagy esély a Ferrarinak

News image

Kimi Räikkönen úgy gondolja, az idei évben gyengélkedő Ferrari számára...

csütörtök, 23 július 2009

Bővebben

A Ferrari talált bűnbakot, és menesztette

News image

A Ferrari az aerodinamikai részleg és a szélcsatorna vezetőjét, John...

szerda, 22 július 2009

Bővebben

Räikkönen: Döntő lesz az időmérő Budapesten

News image

A Ferrari finn pilótája, Kimi Räikkönen tisztában van azzal, hogy...

szerda, 22 július 2009

Bővebben

Visszapillantó-Magyar Nagydíj

News image

 Az idén 25. alkalommal rendeznek Grand Prix-t Magyarországonaz elsőt azonban...

szerda, 22 július 2009

Bővebben

A Magyar Nagydíj részletes menetrendje

News image

A hétvégén hazánkba látogat a Száguldó Cirkusz. Az alábbiakban tekinthetitek...

szerda, 22 július 2009

Bővebben

Todt reagált Vatanen vádaskodására

News image

Hétfőn kezdődött a Max Mosley által kijelölt következő FIA elnök...

kedd, 21 július 2009

Bővebben

A Ferrari nyomás alatt is jól tud teljesíteni

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali nem foglalkozik a kritikusokkal, akik...

kedd, 21 július 2009

Bővebben

Autogramosztás a boxutca-látogatás alatt

News image

Július 23-án, csütörtökön a Hungaroringen egy kiváló lehetőség adódik az...

kedd, 21 július 2009

Bővebben

F1 Ferrari játék! Pontosított dátum és pár jótanács :)

News image

A legfontosabb, hogy a játék július 20-án indult. Bizonyára sokan megkaptátok...

hétfő, 20 július 2009

Bővebben

Henry Surtees már nem léphet édesapja nyomdokaiba

News image

A Ferrari egyik Világbajnokának, John Surteesnek 18 éves fia, Henry...

hétfő, 20 július 2009

Bővebben

F1: Félidei eligazítás

News image

Az egy héttel ezelőtti Német Nagydíjjal túljutott a felén a...

vasárnap, 19 július 2009

Bővebben

Vettel könnyen lehet még a Ferrari pilótája

News image

Bár pillanatnyilag a Ferrari kapcsán mindenki Fernando Alonsoról beszél, - miután...

szombat, 18 július 2009

Bővebben

Massa: A Ferrarit fellelkesítette a pódium

News image

Felipe Massa úgy véli, hogy a Német Nagydíjon elért dobogós...

szombat, 18 július 2009

Bővebben

Vatanen támadja Mosleyt a Jean Todtot való támogatása miatt

News image

Max Mosley a minap hivatalosan is bejelentette, hogy le kíván...

szombat, 18 július 2009

Bővebben

Massa: A dobogót már régóta hiányoltam

News image

Felipe Massának az idei szezon 9. futamán sikerült először dobogóra...

péntek, 17 július 2009

Bővebben

Jean Todt indulni fog az FIA elnöki tisztségéért

News image

Az autosport.com információi szerint Jean Todt, a Ferrari korábbi csapatfőnöke...

csütörtök, 16 július 2009

Bővebben

Räikkönen jövőre is marad a Ferrarinál, nem megy a WRC-be

News image

Finnországban már szinte készpénznek vették, hogy az idei szezon végén...

csütörtök, 16 július 2009

Bővebben

Räikkönen Magyarországon megismételné Massa dobogóját

News image

Felipe Massa a Német Nagydíjon megmutatta, mit tud a feljavított...

szerda, 15 július 2009

Bővebben

Hivatalos: Mosley nem lesz újra elnök, Todt a preferáltja

News image

Max Mosley szerdán megerősítette, nem fog ötödik alkalommal is indulni...

szerda, 15 július 2009

Bővebben

Schumacher csupán kedvtelésből maradt az F1 közelében

News image

Az elmúlt hétvégi Német Nagydíj alatt napvilágot látott a szóbeszéd,...

szerda, 15 július 2009

Bővebben

A finn sajtó szerint Räikkönen végleg áttérhet a raliba

News image

Közeleg a finn rali-világbajnoki futam ideje, kezd megbolondulni a finn...

szerda, 15 július 2009

Bővebben

A Ferrari leállítja idei autója fejlesztését

News image

A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali elárulta, hogy az olasz alakulat...

hétfő, 13 július 2009

Bővebben

Alberto Ascari, a Ferrari első világbajnoka

News image

Alberto Ascarit váltómeghibásodás akadályozta meg abban, hogy már a Ferrari...

hétfő, 13 július 2009

Bővebben

Räikkönen és Sutil sem kap büntetést

News image

A sportfelügyelők szimpla versenybalesetnek ítélték meg Kimi Räikkönen és Adrian...

vasárnap, 12 július 2009

Bővebben

Massának már nagyon hiányzott a dobogón való ünneplés

News image

Felipe Massa idén először pezsgőzhetett a dobogón, miután a Német...

vasárnap, 12 július 2009

Bővebben

Räikkönen autójának teljesítménye folyamatosan csökkent

News image

A Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen technikai hiba miatt nem tudta...

vasárnap, 12 július 2009

Bővebben

Webber vezette újabb kettős győzelemre a Red Bullt

News image

A Nürburgring egy év kihagyás után izgalmas futammal tért vissza...

vasárnap, 12 július 2009

Bővebben

Súlyadatok - Német Nagydíj

News image

Az idei évtől az FIA minden futamhétvégén nyilvánosságra hozza az...

szombat, 11 július 2009

Bővebben

Ferrari: Az időjárás megviccelte az olasz csapatot

News image

A Német Nagydíj izgalmakban bővelkedő időmérő edzésén mindkét Ferrari bejutott...

szombat, 11 július 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek az időmérő edzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

szombat, 11 július 2009

Bővebben

Webber vághat neki az első helyről a Német Nagydíjnak

News image

Mark Webber F1-es karrierje során először szerezte meg a pole...

szombat, 11 július 2009

Bővebben

Hamilton a harmadik német szabadedzésen is nyert

News image

A pénteki második szabadedzést követően Lewis Hamilton magabiztosan nyerte a...

szombat, 11 július 2009

Bővebben

Pénteken még nem az igazi Ferrarit látta a német publikum

News image

A címben szereplő állítást már csak azért is illik komolyan...

péntek, 10 július 2009

Bővebben

Hamilton meglepte a mezőnyt a második német edzésen

News image

A korábbi futamokon és a Német Nagydíj első szabadedzésén is...

péntek, 10 július 2009

Bővebben

A Red Bull - Brawn csata a Nürburgringen is folytatódhat

News image

Két pihenéssel töltött hétvége után a Forma-1-es pilóták a Nürburgringen...

péntek, 10 július 2009

Bővebben

Raikkönen figyelmeztette a Ferrarit

News image

A Ferrari finn világbajnoka, Kimi Räikkönen úgy gondolja, hogy csapatának...

péntek, 10 július 2009

Bővebben

Räikkönen: A Red Bullt nehéz lesz utolérni

News image

A Ferrari az idei esztendőben nem tudja kihívni az élen...

péntek, 10 július 2009

Bővebben

A Német Nagydíj hivatalos programja

News image

A Brit Nagydíjat követő háromhetes szünet után a Forma-1-es mezőny...

péntek, 10 július 2009

Bővebben

Esős, hűvös idő várható a Német Nagydíjon

News image

A meteorológusok előrejelzései szerint az időjárás kulcsszerepet kap a szezon...

csütörtök, 9 július 2009

Bővebben

Räikkönen nem adja át a helyét Alonsónak

News image

Kimi Räikkönen cáfolta azokat a feltételezéseket, melyek szerint július végi...

csütörtök, 9 július 2009

Bővebben

A Ferrari után Alonso is cáfol

News image

Amilyen gyorsan felreppen egy hír, olyan gyorsan jön a kontra....

csütörtök, 9 július 2009

Bővebben

Massa már alig várja, hogy kipróbálhassa magát apaszerepben

News image

A tájékozott Massa drukkerek számára nyilvánvalóan nem újdonság - hiszen...

csütörtök, 9 július 2009

Bővebben

Massa: A Nürburgring kedvezhet nekünk

News image

A Ferrari az idei esztendőben le van maradva az élen...

csütörtök, 9 július 2009

Bővebben

Räikkönen Finnországban töltötte a nyári szünetét

News image

Hazalátogatott Kimi Räikkönen a bő két hetes Forma-1 nélküli időszakban....

csütörtök, 9 július 2009

Bővebben

2010: Nem lesz szabályozott költségvetés

News image

A Nemzetközi Automobil Szövetség szerdán találkozott a tizenhárom Formula-1-es csapattal,...

szerda, 8 július 2009

Bővebben

Räikkönen egy dobogós hellyel elégedett lenne

News image

Kimi Räikkönen úgy véli, hogy a Ferrari nem elég gyors...

szerda, 8 július 2009

Bővebben

Schumacher titkai, bánata, kedvencei

News image

Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher legutóbbi interjújában visszatekintett forma-1-es...

szerda, 8 július 2009

Bővebben

Räikkönen a sok kiesése ellenére szereti a német pályákat

News image

Eddigi németországi nagydíjai során Kimi Räikkönen kétszer léphetett dobogóra, 2001...

szerda, 8 július 2009

Bővebben

Rossi szívesen tárgyalna a Ferrarival

News image

Bár az uborkaszezonnak már vége, és a hétvégén ismét felbőgnek...

hétfő, 6 július 2009

Bővebben

A legendás Nürburgring

News image

 Az előttünk álló Német Nagydíj idei helyszíne a legendás Nürburgring....

vasárnap, 5 július 2009

Bővebben

Alonso-Vettel páros a Ferrarinál?

News image

Az uborkaszezonnak köszönhetően, nem meglepő módon, gomba módjára szaporodnak a...

szombat, 4 július 2009

Bővebben

Räikkönent elkapták

News image

Kimi Räikkönen Finnországban tartózkodik, és barátaival csónakázott. Vagyis szeretett volna.A...

csütörtök, 2 július 2009

Bővebben

Navigátora szerint Räikkönen nagyon gyorsan tanul

News image

Tehetsége egyértelmű a rali autóban is, amit még nem tud,...

csütörtök, 2 július 2009

Bővebben

A hétszeres világbajnok bérbe adja svájci házát

News image

Michael Schumacher próbálta eladni a Genfi-tónál található farmját, de nem...

szerda, 1 július 2009

Bővebben

Sajtó: Tilos lesz a tankolás és a gumimelegítő használata a versenyek során

News image

A Formula-1-es csapatok megegyeztek az FIA-val abban, hogy az elkövetkezendő...

szerda, 1 július 2009

Bővebben

A Ferrari tagadja Alonso szerződtetését

News image

Ahogyan az már lenni szokott, a szenzációs pletykát általában egy...

szerda, 1 július 2009

Bővebben