Fernando Alonso megszerezte saját maga és a Ferrari számára is az első pole pozíciót a 2010-es szinagpúri időmérő edzés után. A spanyol némi szerencsével jutott túl a kvalifikáció második részén, annak harmadik szekcióját viszont uralta. Felipe Massa az ötödik helyről várhatja a holnapi kihívásokkal telinek ígérkező nagydíjat.
Fernando Alonso: „Először is, ezt a polet Maria de Villotának szentelem, aki különösen nehéz időkön megy keresztül. Nagyon szomorúak vagyunk ezekben a napokban és gondolatban vele és a családjával tartunk. A pole meglepetés volt, ugyanis ilyen körülmények között soha sem tudhatod, hogy mi fog történni. Ma reggel a száraz pályán a kocsi nagyon jónak tűnt, de az esőben bármi történhet, még ha az F2012 megmutatta, hogy nem rossz vízben sem, elég Malajziára vagy a mugellói tesztekre gondolni. Ezen a délutánon, jó helyen jó időben a megfelelő gumikon kellett lenni és hogy ezt elérd, kis szerencsére is szükség volt. Végre ez sikerült nekünk, amikor is a Q2 elején megpördültem, majd pedig nagyon kevésen múlott, hogy túljussak a Q3-on a megszakítás után. Végül egy autó volt előttem, nagyon rosszak voltak a látási viszonyok, sárga zászlót lengettek az utolsó kanyarnál, de végülis sikerült a következő szekcióba jutnom. A mai pole fontos még akkor is, ha tudjunk, hogy szokatlan körülmények között jött össze. Szereznünk kell egyet száraz körülmények között is, hogy elmondhassunk, hogy felzárkóztunk a legjobbakra. Remélem, unalmas versenyt élünk át, ugyanis most mindenki elöl startolok.”
Felipe Massa: „Szép eredmény a csapattól, mert amikor a piros zászlót felmutatták, én és Fernando is a Q3-on kívül voltunk. Jó munkát végeztünk az újrarajtolásnál a Q2 utolsó köreiben, majd mindketten folyamatosan a pole pozícióért folytatott küzdelemben voltunk, de az utolsó kanyarnál időt veszítettem, ugyanis blokkoltam a hátsó kerekeimet. Ennek ellenére elégedett vagyok az ötödik hellyel. Azt hiszem, versenyképes leszek holnap, különösen azért, mert a kocsi jól működik ezen a típusú pályán. Kanadától kezdve az F2012 sokat javult és az eredmények is láthatóak. Úgy vélem, a Q2 megszakítása helyes döntés volt még akkor is, hogy egy kicsit korábban is sor kerülhetett volna rá: elképesztően felúszott a (kocsi – szerk.) a főegyenesben is. Ezután a versenyigazgatóság jó munkát végzett azzal,hogy biztosította, hogy a pálya használható állapotban legyen. Számunkra, pilóták számára unalmas volt a szünet, de a lelátókon ülők számára még rosszabb volt figyelembe véve azt, hogy milyen intenzíven esett az eső.”