| Tartalomjegyzék |
|---|
| Michael Schumacher |
| 1992. Az első győzelem |
| A kezdetek |
| Minden oldal |
Út a Forma-1 felé
Ami 1991. augusztus 23. óta történt, annak mindannyian tanúi lehettünk. Kalandozunk el Michael Schumachernek abba a korszakába, amely még a rivaldafénytől távol zajlott: az F1 előtti évekbe.
Michael Schumacher a C-csoportos Mercedes pilótafülkéjében, 1990-ben. 1991-ben azután is több futamon indult a Mercedes-szel, hogy a Jordan jóvoltából bekerült a Forma-1-be.
Egy legenda szerint Rolf Schumacher, a hürth-hermülheimi kőműves egy tó vizében talált rá arra a kidobott segédmotoros kerékpárra, melynek ütött-kopott motorját négyéves fiának lábbal hajtható gokartjába szerelte. Az Artúr király híres kardjának, a Tavak Királynőjétől kapott Excaliburnak a történetét idéző mítosz valóságtartalmát nincs módunk ellenőrizni, ám tény: az F1 történetének legsikeresebb versenyzőjévé váló Michael Schumacher édesapja révén már igen fiatalon jó barátságba került az autóvezetéssel.
Első próbálkozásra ugyan egy villanyoszlopnak ütközött, a közeli Kerpen gokartpályájának azonban gyakori vendége lett, s itt legalább szülei szeme előtt volt, hiszen Rolf gondnokként, édesanyja, Elisabeth pedig büfésként ugyancsak a Wolfgang von Tripsről elnevezett létesítményben helyezkedett el. Michael gyorsasága hamar megmutatkozott: 1975-ben egy édesapja által összeeszkábált gokarttal, alig hat évesen megnyerte a kerpeni klub háziversenyét, s ezzel helyi híresség lett.
Tehetségét egyre több versenyen kamatoztatta, szűkös anyagi körülmények között élő családja azonban nem tudta tartani vele a lépést. Schumacher önerőből képtelen lett volna komolyabb szinten űzni a gokartozást - képességei azonban másoknak is feltőntek, és számos mentora akadt, akik nélkül pályafutása korán megfeneklett volna. "A kritikus pillanatokban sokszor állt mellém a szerencse. Kicsi koromtól kezdve mindig a megfelelő emberekkel találkoztam a megfelelő időben. Ez áldás volt" - vallotta egy 2006-os interjúban.
Először egy kerpeni tapétaárus, Gerd Noack figyelt fel rá, aki gokartozás közben eltörte a karját, és vevőt keresett járgányára. Michael stílusa annyira megtetszett neki, hogy nekiajándékozta a Schumacher-család számára megfizethetetlen gokartot, s egy ideig a versenyeztetését is finanszírozta. Michael máig hálás ezért, de néhány éven belül első mecénásán is túlnőtt . Sikert sikerre halmozott, s Noack idővel képtelen volt finanszírozni nemzetközi karrierjét. De szerencsére akadtak más támogatók is. Legnagyobb gokartos sikereit Adolf Neubert istállójában érte el, aki egy időben házába is befogadta, a kerpeni játékterem-tulajdonos Jürgen Dilk pedig nem csupán mecénása, hanem "fogadott apja" és barátja is lett az évek során.
Michael gyakran segédkezett a fiatal Ralf gokartjának szerelésében. A kis autók iránti rajongását mindvégig megőrizte: az elmúlt években is több gokartversenyen indult, és tavaly, mintegy mellesleg, megdöntötte a körrekordot a svájci Swiss Hutless európa-bajnoki pályáján.
Ennek ellenére Schumacher pályafutásának talán legnehezebb évei voltak ezek, hiszen élete alapvetően nem saját tehetségétől, hanem másoktól függött. "Voltak olyan pillanatok, amikor nem feltétlenül voltam boldog, amikor olyan kompromisszumokat kellett kötnöm, amelyek nem tetszettek" - emlékszik vissza. - "Abban az időben különböző emberek olyan gokartokat bocsátottak a rendelkezésemre, amelyeket sohasem tudtam volna megfizetni. Ebből a szempontból tehát profitáltam belőlük. Másrészről azonban a legjobb gokartokat mindig a fizető ügyfeleknek tartották fenn. Én sokszor másodrangú felszerelést kaptam, például motorokból. Ez egyrészről érthető volt, másrészről azonban természetesen nem értettem vele egyet. De visszafogtam magam. Nem is volt más választásom."
"Amikor körülbelül 17 éves voltam, több mint egy évig Neubert úr házában laktam, Darmstadtban. Ezt a család ajánlotta fel nekem, ott lakhattam, és gondoskodtak egy helyről, ahol gyakorolhattam. Ezért természetesen hálás vagyok, de voltak olyan pillanatok is, amikor a nyelvembe kellett harapnom" - tette hozzá. A megpróbáltatások azonban csak növelték a küzdőszellemét, és jobb sportembert faragtak belőle. "Rengeteget tanultam ebből, és minden bizonnyal nagyon jót is tett nekem. Az embernek éhesnek kell lennie ahhoz, hogy elérje a céljait. Én olyan környezetben nőttem fel, amelyben mindenki két lábbal állt a földön, persze aztán egy olyan világba manővereztem magam, amely ennek szöges ellentéte."
Michael a nyolcvanas évek közepén aratta legfényesebb gokartos sikereit. 1987-ben a német és az Európa-bajnokságot is megnyerte, a világbajnokságokon azonban - akárcsak Ayrton Sennának - sohasem sikerült diadalmaskodnia. Időközben elvégezte az autószerelői szakiskolát, és Neubert segítségével el is helyezkedett egy műhelyben. Motorok tuningolása volt az első számú feladata, és saját bevallása szerint az ekkor szerzett technikai ismeretei roppant hasznosnak bizonyultak versenyzői karrierje során.
Schumacher 1988-ban nyergelt át az "igazi" versenyautókra: gokartos eredményei alapján a Lamborghini-kereskedő Gustav Höcker érdemesnek találta rá, hogy benevezze az akkor induló Formula König sorozatba. Az eredmény letaglózó volt: tíz versenyből kilencet megnyert, egy alkalommal második lett, így gond nélkül szerezte meg a bajnoki trófeát. "Már néhány kör után selymes puhasággal hajtott át a kanyarokon, mialatt a többiek gokartos módon szaggatták az autókat. Sok olyan ellenfele volt, akik ma is sikeres versenyzők különböző kategóriákban, de Michael az első pillanattól kezdve kiemelkedett közülük" - emlékezett Michael első tesztjére a Formula König atyja, Gerd Hoffmann.
Schumacher még 1988-ban rajthoz állhatott több Formula Ford versenyen is. Az Európa-bajnokságon öt futamból négyen indult, s második lett az összetettben Mika Salo mögött, a német bajnokság egyik versenyén pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szó szerint megalázta ellenfeleit a szakadó esőben. A Salzburgringen körönként három másodpercet vert a mezőnyre, amit sokan a későbbi "esőmenő" egyik első megnyilvánulásának tekintettek. Ő maga persze nem tartja magát annak, mi több, nem is szeretett vizes körülmények közt vezetni.
"Esőben versenyezni nem volt túl bizalomgerjesztő, mivel alig lát az ember valamit. A sisakrostély tele van esőcseppekkel, és korábban még belül is párásodott, gyakorlatilag vakon vezettünk" - meséli 2006-ban. "És persze végeredményben szárazon is 'sikeresebb' voltam a kollégáimnál. De az igaz, hogy az esőben nagyobb érzéssel, finomabban kell vezetni. A versenyzők közötti különbség láthatóbbá válik." Feltűnt ez a német F3-ban csapatot futtató Willi Webernek is, aki fiatal tehetségek felkutatásával foglalkozott. Schumachert tesztelni hívta, s mivel néhány óra múltán másfél másodpercet vert addigi versenyzőjére, Frank Schmicklerre, szerződést ajánlott neki. Mint később kiderült: élete legkifizetődőbb szerződését, hiszen menedzserként Michael majdani jövedelmeinek húsz százaléka őt illette.
Schumacher így emlékszik találkozásukra: "Willi Weber számomra ismeretlen ember volt. Egy napon tett nekem egy vonzó ajánlatot, amit nem utasíthattam vissza. Az első tesztelés után azt mondta: 'Fiú, itt a szerződés. Két évig a Forma-3-ban fogsz versenyezni. Én adom az autót, gondoskodom a szerelésről, még egy kis zsebpénzt is kapsz. És ha valami lesz belőled, akkor én foglak menedzselni.' Ezt néhány óra alatt megbeszéltük, és mindent alá is írtunk. Nem szabad elfelejteni, hogy Willi is kockázatot vállalt. Bármi történhetett volna velem: egy baleset azonnal véget vethetett volna a történetnek. Azóta már régen barátok vagyunk."
Schumacher ilyen, C-csoportos Sauber Mercedes-szel sajátította el a nagyteljesítményű autók vezetésének fortélyait. Noha az eféle sportkocsik az F1-es autókkal ellentétben rendszerint alulkormányzottak, az erős motor és a karbon fékek jó gyakorlási lehetőséget adtak Schumachernek.
Schumacher így Weber csapatában, a WTS-Wolkswagennél versenyezte végig az 1989-es F3-as szezont, és csak azért nem nyerte meg első versenyét, mert Michael Bartels a hajrában kilökte. Két másik futamon azonban nem talált legyőzőre, de a bajnoki címről lemaradt: egyetlen ponttal megelőzte Karl Wendlinger, így Heinz-Harald Frentzennel azonos pontszámmal harmadik lett. Győztes természete ezt nehezen viselte. "Szomorú volt. A harmadik hely - még ha csak egy ponttal is lemaradva a bajnok mögött - csalódás volt számára. Michael ambiciózus, abszolút győztes típus" - idézi fel Schumacher szezonzáró utáni hangulatát Weber, aki örült az eredménynek, pilótája azonban csak annyit tudott mondani: "Megnyerhettem volna a bajnokságot."
1990-ben ez sikerült is neki, de ekkor az F3 mellett már a Mercedes sportprogramjába is bekerült. A német cég 1987-ben határozta el, hogy harmincéves kihagyás után visszatér az F1-be, s ennek előkészítését Jochen Neerpasch sportigazgatóra bízta. Mivel Peter Sauber Mercedes-motorokkal hajtott sportautói roppant sikeresek voltak, a vállalat a svájci alakulattal együttműködve építgette programját, melynek kulcseleme tehetséges fiatalok felkarolása volt. Neerpasch nem bonyolította túl a kiválasztási procedúrát: egyszerűen leszerződtette a '89-es német F3 első három helyezettjét - Frentzent, Wendlingert és Schumachert -, hogy a Sportautó Világbajnokság (WSC) futamain felváltva Jochen Mass társai és tanítványai legyenek.
A 700 lóerős C-csoportos masinák remek terepet biztosítottak Michael képességeinek továbbfejlesztésére, de a sportautók világában több olyan pillanatot is átélt, melyek már a jövő olykor árnyékos oldalát vetítették előre. Rögtön első versenyén, Silverstone-ban vitás helyzetbe került - azon a pályán, ahol 1994-ben első komolyabb F1-es botrányát okozta egy fekete zászló figyelmen kívül hagyásával. Ezúttal még a futam előtt kizárták a Mass-Schumacher duót, ráadásul két igencsak kétes ürüggyel. Az egyik szerint Michael a biztonsági öv bekapcsolása nélkül tett meg egy kört, és bár állítása szerint mindössze arról volt szó, hogy még a Mercedes ajtajának felnyitása előtt kikapcsolta övét, nem hittek neki, és elmeszelték.
Eredményei első évében nem tűntek ki különösebben - pontosan ugyanolyan helyezéseket ért el Mass oldalán, mint Wendlinger (Frentzen csak egy versenyen állt rajthoz, mivel inkább az F3000-re koncentrált). Dijonban és a Nürburgringen második helyen intették le a párost, a mexikóvárosi szezonzárón viszont felállhattak a dobogó tetejére, miután csapattársaik, Jean-Louis Schlesser és Mauro Baldi győztes Mercedesét kizárták. Michael ekkor szintén az esőben nyújtott teljesítményével, valamint a versenyen futott leggyorsabb körével tűnt ki. Neerpasch már ekkor "csiszolatlan gyémántként" emlegette, számára viszont egyre terhesebbé vált a sajtó növekvő figyelme. A médiával való ellentmondásos kapcsolata egész karrierjét végigkísérte.
Sufnituning a köbön: a 13 éves Schumacher saját gokartját bütyköli. Később autószerelői képesítést szerzett, és az ismereteit kiválóan hasznosította versenyzői pályafutása során is. Kevés olyan pilóta volt, aki olyan mélyreható technikai tudással rendelkezett, mint Ő.
"Kezdő koromban, amikor a Mercedesszel versenyeztem, a szalagcímek már arról szóltak, hogy 'évszázados tehetség' vagy 'eljövendő szupersztár' vagyok. Túlértékeltek, hiszen addig még semmit sem értem el. Csak egy kisfiú voltam Kerpenből. 'Ne ünnepeljetek annyira!' - mondtam állandóan az újságíróknak. - 'Hiszen ha nem sikerül, nem szeretnék akkorát zuhanni.' Megpróbáltam beszélni a médiával, hogy elérjem, hogy kiegyensúlyozottabbak legyenek. De akkoriban még nem értettem, hogyan is működik ez az üzlet. Túl jóindulatú voltam, túl hiszékeny, valahol egy kis hülye" - vallotta 16 évvel később.
A sportkocsik mellett végigversenyezte a német F3-as szezont is, s megszerezte a bajnoki címet, bár az év igen rosszul indult számára. Néhány kiesés és egy technikai szabálytalanság miatt 42 pontos hátrányba került, de megemberelte magát, és öt győzelemmel a maga javára billentette a mérleg nyelvét. Az év végén aztán 30 ezer dollár ütötte a markát, amikor egymás után nyerni tudott két neves nemzetközi F3-futamot Macauban, illetve Fujiban. Különösen az előbbi emlékezetes, hiszen ez volt az első nagy összecsapása Mika Häkkinennel, aki később "kedvenc" ellenfele lett.
A finn a brit F3 bajnokaként készült a megmérettetésre, s egész hétvégén ő számított a fő esélyesnek. Mindössze Schumacher tudta vele tartani a lépést, de ez csak a második helyre volt elég Häkkinen mögött az első futamon. Így hiába vezetett a másodikon, az összetettbeli sikerre nem volt esélye, mert a finn végig a nyomában loholt - amíg össze nem ütköztek. A tajtékzó Häkkinen kiesett, Schumacher pedig nyert, de akárcsak 2006-ban Monacóban, sokan csípőből azzal vádolták, hogy szándékosan provokálta ki a koccanást. A mozdulat, amellyel belegyezett a finn pilótának, valóban vitatható, de az eset nem mérgezte meg kapcsolatukat.
"Ha mögöttem maradt volna, megnyerte volna a versenyt" - védekezett később Schumacher. - "Ő is tudja, hogy a hibát ? követte el, nem én. Valaki azt mondta, hogy levettem a lábam a gázról, de nem tettem ilyet. Csupán egy kicsit jobbra húzódtam, de nem olyan sokat. Ha ő lett volna az én helyemben, ugyanezt tette volna. Tudtam, hogy az összetettben nincs esélyem, de a futamot meg akartam nyerni. Az ember soha nem enged valakit előzni egy ilyen helyzetben, és szerintem ezt ő is tudta. Nem beszéltem vele közvetlenül a verseny után. Az érzelmek még túl magas hőfokon égtek akkor. Este azt mondtam neki: 'Sajnálom', de ő azt felelte, hogy az ő hibája volt, és minden rendben van." Schumacher ma sem titkolja: riválisai közül Häkkinent tiszteli a legjobban, akivel 1998 és 2001 között az F1-ben is parázs csatákat vívott.
1991-ben Michael már csak a WSC-re koncentrált, de a szezon döcögősen indult. Ezúttal Wendlinger oldalán versenyzett, a Mercedes C291 új, immár F1-es szabályok szerint épített V12-ese azonban igen megbízhatatlannak bizonyult. Suzukában már azelőtt tönkrement, hogy Schumacher autóba ült volna, és Monzában sem tartott sokkal tovább. Silverstone-ban végre célba értek (a második helyen), az év fénypontjának számító Le Mans-i 24 órás viszont ismét csalódást okozott. Schumacher ütközött, Wendlinger kicsúszott, a duót kiegészítő Fritz Kreutzpointer gyorsasága pedig nem érte el az ő szintjüket. Egy sor műszaki hiba után végül az ötödik helyen végeztek, de Michael az éjszaka sötétjében diktált őrült tempójával sok elismerést szerzett.
A WSC versenynaptára júliusban üres volt, s a szünetet kihasználva Michael benevezett a japán F3000 Sugóban rendezett versenyére. Weber ezt a sorozatot szánta a következő lépésnek Schumacher karrierjében, s a kiruccanás remekül sikerült: bár sosem járt a pályán, és F3000-es autót sem vezetett, látványos verseny után a második helyen intették le. A sors iróniája, hogy Michael, akit később gyakran ért a vád, hogy háttérbe szorítja csapattársait, Johnny Herbert autóját és szerelőit kapta meg a Le Mans Company csapattól, ahová bridgestone-os kapcsolatai révén protezsálta be a Mercedes. Az angol pilótának a tartalék kasztni jutott.
Augusztusban a Nürburgringen folytatódtak a WSC küzdelmei, s hazai pályán Michaelre újabb vitás pillanatok vártak. Az időmérőn (egyesek szerint törlesztésképp) összeütközött Derek Warwickkal, és az autóból kiszállva a brit veterán olyan dühvel rontott a Sauber-Mercedes garázsába, mint 1998-ban Spában Schumacher a McLarenébe, David Coulthardra fenekedve. Warwick végül csupán azért nem pofozta fel az igazához makacsul ragaszkodó "kölyköt", mert néhány héttel korábban elhunyt öccsét, Pault látta benne. A bírák persze ismét megbüntették Michaelt, de az ő gondolatai akkor már másfelé járhattak. Aznap délután ugyanis Weber és Neerpasch társaságában a pályáról egyenesen egy közeli szállodába hajtott, hogy első F1-es szerződéséről tárgyaljon Eddie Jordannel.
