Bajnokok Kihívása 2009: Massa nyerte a második futamot, Schumacher bajnok (Videóval!)

E-mail Nyomtatás PDF

IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.usJP-Bookmark
Felipe Massa és Michael Schumacher parádés csatát vívott egymással az idei „Bajnokok Kihívása” jótékonysági gokarthétvége második futamán. A brazil minimális különbséggel, (0.087) de végül korábbi csapattársa előtt tudott célba érni. Az összetettben azonban Schumacher maradt az élen.

Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a „Bajnokok Kihívása” jótékonysági gokartverseny. A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa versenyzőként, és szervezőként is kitett magáért. Az idei viadalon is voltak ismerős nevek. Többek között Michael Schumacher, Rubens Barrichello, Nelsinho Piquet, Vitantonio Liuzzi, Ricardo Zonta, Tonny Kanaan, és Antonio Pizzonia is gokartba pattant.

Tegnap az első futamon a hétszeres világbajnok diadalmaskodott a második Liuzzi, és a harmadik Massa előtt. Felipe parádés versenyt futott, hiszen csak a középmezőnyből vághatott neki a 28 körös versenynek.

A Ferrari brazilja a második, és egyben döntő futamon ma elképesztő tempót diktált. Massa és Schumacher mindenki nagy örömére szépen egymásra találtak a pályán. Az utolsó méterekig nem lehetett tudni, hogy ki halad át elsőként a célegyenesen. Végül Massa minimális különbséggel, (0.087) de elverte a német legendát.

Mivel Schumi tegnap első, ma pedig második helyen zárt, ő lett az idei bajnok. A címvédő, Rubens Barrichello a második futamon negyedik lett.


Bajnokok Kihívása - második futam - 2009

1º) 19 - Felipe Massa (SP), 28 voltas em 26:01.980
2º) 1 - Michael Schumacher + 0.087
3º) 27 - Vitor Meira + 1.301
4º) 11 - Rubens Barrichello + 1.915
5º) 80 - Marcos Gomes + 10.038
6º) 6 - Tonny Kanaan + 12.883
7º) 65 - Max Wilson + 15.159
8º) 7 - Christian Fittipaldi + 19.812
9º) 60 - Raphael Mattos + 19.961
10º) 21 - Bia Figueiredo + 20.031
11º) 20 - Vitantonio Liuzzi + 20.804
12º) 16 - Enrique Bedrnoldi + 21.252
13º) 17 - João P Oliveira + 21.474
14º) 99 - Xandinho Negrão + 21.864
15º) 14 - Luciano Burti + 22.878
16º) 77 - Tarso Marques + 24.646
17º) 74 - Popó Bueno +25.471
18º) 8 - Eduardo Berlanda + 37.944
19º) 3 - Antonio Pizzonia + 1 kör
20º) 23 - Duda Pamplona + 1 kör
21º) 50 - Nelsinho Piquet + 9 kör
22º) 18 - Lucas Di Grassi + 12 kör
23º) 5 - Mario Moraes + 21 kör
24º) 10 - Ricardo Zonta +26 kör
25º) 15 - Felipe Giaffone + 26 kör

Legjobb köridő: Tonny Kanaan, 46.905
 

 
(Forrás: F1-Live.hu

Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Startlaphoz Add a Google Reader-hez

Hozzászólások (14)Add Comment
erik
erik
2009 november, 30
195.56.55.116
...

szép MAssa
ez a mini forma-1smilies/cheesy.gif

Fecó
jolana
2009 november, 30
195.56.55.116
...

jahsmilies/smiley.gif
Hát. Van ideje.smilies/smiley.gif

Viktria
Viktria
2009 november, 30
195.56.55.116
jolana

Massa még növésben van smilies/grin.gifsmilies/grin.gifsmilies/grin.gif

haláli ez a vidi smilies/smiley.gif

eszter63
eszter63
2009 november, 29
195.56.55.116
...

Nagyon sok szeretettel gratulálok mindkét kedvencemnek! Láttam a versenyt, szenzációsak.
Annak különösen örülök, hogy Felipe borzalmas balesete után öt hónappal ilyen teljesítményre képes.....
Szerintem Ők ketten a Forma 1 királyai!
Remélem, hogy Felipe a Forma 1-ben is ilyen eredményesen fogja folytatni kényszerűen félbeszakadt pályafutását!

fancsa515
fancsa515
2009 november, 29
195.56.55.116
...

Annnnnyira nagyon gratulálok!smilies/grin.gif

Skolasz
Skolasz
2009 november, 29
195.56.55.116
l

Gratula Felipe ezaz és jövőre az f1 be is ezt várjuk tőled

sferrari
sferrari
2009 november, 29
195.56.55.116
...

frissítve videóbal smilies/smiley.gif

Fecó
jolana
2009 november, 29
195.56.55.116
...

legnagyobbak?smilies/shocked.gif
Massa azért nem olyan magas.smilies/wink.gif

gdóri
gdóri
2009 november, 29
195.56.55.116
...

Grat mindkettőjüknek!smilies/smiley.gif

Lumikello
Lumikello
2009 november, 29
195.56.55.116
...

Gratula Schuminak és külön örülök, h Felipe ilyen jól ment!

Viktria
Viktria
2009 november, 29
195.56.55.116
...

kár, hogy lemaradtam róla...pedig igyekeztemsmilies/smiley.gif
óriási lehetett!
Grat. a legnagyobbaknak!!!smilies/cool.gif

sferrari
sferrari
2009 november, 29
195.56.55.116
...

Akkor jól gondoltam hogy Schumi a bajnok smilies/smiley.gif
Szép volt smilies/smiley.gif
Fillipi is szépen ment smilies/cheesy.gif ezentúl már csak így hívom smilies/cheesy.gif

kálmán89
kálmán89
2009 november, 29
195.56.55.116
...

Gratula Felipe és Schumi nagyon jók voltatok!!!!!!!smilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/smiley.gifsmilies/smiley.gifsmilies/smiley.gif

Kimi the king
Kimi the king
2009 november, 29
195.56.55.116
...

gratula! smilies/wink.gif

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2009. november 29. vasárnap, 19:01 )  



IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.usJP-Bookmark

Räikkönen állítólag aláírt, egyelőre azonban nagy a titkolózás

News image

Kimi Räikkönen a WRC-ben folytatja pályafutását, ezt egyre inkább biztosra...

hétfő, 30 november 2009

Bővebben

Az FIA nyilvánosságra hozta a 2010-es nevezési listát

News image

Az FIA nyilvánosságra hozta a 2010-es nevezési listát, amelyen tizenkét...

hétfő, 30 november 2009

Bővebben

Schumacher tagadja a Mercedes GP pletykákat

News image

A hétszeres világbajnok német tagadta azt, hogy jövőre a Mercedes...

hétfő, 30 november 2009

Bővebben

Sauber: Ferrari motorok!

News image

Peter Sauber megerősítette, megállapodott a Ferrarival a motorszállítást illetően a...

vasárnap, 29 november 2009

Bővebben

Citroën: Räikkönen nem írt alá semmit!

News image

A Citroën Sport főnöke, Olivier Quesnel elmondta, Kimi Räikkönen egyelőre...

vasárnap, 29 november 2009

Bővebben

Bajnokok Kihívása 2009: Massa nyerte a második futamot, Schumacher bajnok (Videóval!)

News image

Felipe Massa és Michael Schumacher parádés csatát vívott egymással az...

vasárnap, 29 november 2009

Bővebben

Nézd Felipe gokart versenyét élőben :)

News image

Az alábbi linken tudjátok nézni a versenyt :) mivel már...

vasárnap, 29 november 2009

Bővebben

Két éves Ferrari Fan Clubunk az iWiWen!

News image

Boldog születés napot kívánunk! :)Jelenleg  31.928 tagunk van. az alábbi...

vasárnap, 29 november 2009

Bővebben

Sztárok Gokart Versenye: Schumacher nyerte az első futamot(Frissítve videóval!)

News image

Michael Schumachert intették le elsőként a Felipe Massa által rendezett...

szombat, 28 november 2009

Bővebben

Massa: Nagyon boldog vagyok!

News image

Felipe Massa a brazil Globo televíziónak elmondta, rendkívül boldog, hogy...

szombat, 28 november 2009

Bővebben

Domenicali: A Ferrari fel tud zárkózni

News image

A Ferrari az idei esztendőben mindössze egy győzelmet tudott szerezni...

szombat, 28 november 2009

Bővebben

Alonso a Ferrari mérnökeivel egyeztet

News image

Olasz lapinformációk szerint nem véletlen az, hogy Fernando Alonso nem...

szombat, 28 november 2009

Bővebben

Solberg: Räikkönen akár a legjobb ötben is végezhet

News image

A korábbi ralivilágbajnok Petter Solberg úgy véli, Kimi Räikkönennek a...

szombat, 28 november 2009

Bővebben

Räikkönen: hamarosan véglegesítik a Citroenes szerződést

News image

Kimi Räikkönen készen áll arra, hogy aláírja a megállapodást, és...

péntek, 27 november 2009

Bővebben

Alonso a héten tovább folytatta az ismerkedést a Ferrarival

News image

A Formula-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a héten ismét a...

csütörtök, 26 november 2009

Bővebben

A FOTA elfogadta a Lotus és a Manor tagsági kérelmét

News image

Az AUTOSPORT értesülései szerint a Csapatok Érdekédelmi Szervezete (FOTA) nemrégiben...

csütörtök, 26 november 2009

Bővebben

Fisichella két csapattal tárgyalt a jövő évet illetően

News image

A veterán olasz versenyző, Giancarlo Fisichella elárulta, két csapattal tárgyalt...

csütörtök, 26 november 2009

Bővebben

Piquet is ott lesz a hétvégén Brazíliában Massa gokartversenyén

News image

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa meghívta a Renault korábbi...

csütörtök, 26 november 2009

Bővebben

Massa: Schumachernek nem lett volna egyszerű dolga

News image

A Ferrari versenyzője, Felipe Massa az Auto Motor und Sportnak...

csütörtök, 26 november 2009

Bővebben

A ralisok figyelmeztetik Räikkönent

News image

A rali-világbajnokság idei második helyezettje, Mikko Hirvonen úgy gondolja, hogy...

szerda, 25 november 2009

Bővebben

Massa: Nem lesznek problémák Alonsóval

News image

A Ferrari versenyzője, Felipe Massa az Auto Motor und Sportnak...

kedd, 24 november 2009

Bővebben

Januárban érkezik az új Ferrari!

News image

A Ferrari tervei szerint még jövő január vége előtt bemutatja...

kedd, 24 november 2009

Bővebben

Schumacher hetedik lett Las Vegasban

News image

Michael Schumacher (KSM Racing - Tonykart) a hetedik helyen végzett...

hétfő, 23 november 2009

Bővebben

Montezemolo: Minden feltétel adott a sikerhez

News image

A Ferrari az idei Formula-1-es évadban nem tudott harcba szállni...

hétfő, 23 november 2009

Bővebben

A Mercedes nem zárta ki Schumacher érkezését

News image

A Mercedes Grand Prix vezetői, Norbert Haug és Nick Fry...

hétfő, 23 november 2009

Bővebben

Räikkönen több ajánlatot is kapott a WRC-ből

News image

A Mercedes bejelentette, hogy szerződést kötöttek Nico Rosberggel, aki Hans...

hétfő, 23 november 2009

Bővebben

A csapatok a kezükbe vehetik a kereskedelmi irányítást

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo bízik abban, hogy a...

szombat, 21 november 2009

Bővebben

Montezemolo: A Mercedes jobb munkára ösztönzi a csapatunkat

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo úgy véli, hogy a...

péntek, 20 november 2009

Bővebben

Räikkönen menedzserének pálfordulásai

News image

Kimi Räikkönen menedzsere, Steve Robertson eleinte még hasonlóan vélekedett védence...

péntek, 20 november 2009

Bővebben

Montezemolo: Két gyenge év már nem elfogadható

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo az olasz médiának adott...

péntek, 20 november 2009

Bővebben

Bianchi: A Ferrari a világon a legjobb csapat!

News image

A fiatal francia számára a legjobb csapat a Ferrari a...

péntek, 20 november 2009

Bővebben

Räikkönen végleg pontot tett a pletykákra, a visszavonulás valóban hivatalos

News image

Amióta bejelentették, hogy Räikkönen elhagyja a Forma-1-et, ismét újabb információk...

csütörtök, 19 november 2009

Bővebben

Schumacher: Nem teszem ki magam újabb nyomásnak

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo továbbra sem adta fel...

csütörtök, 19 november 2009

Bővebben

Spa visszakapta a versenyrendezéshez szükséges engedélyt

News image

A Belga Nagydíj az idei évben ötmillió eurós veszteséget hozott...

szerda, 18 november 2009

Bővebben

A McLaren nem engedte volna ralizni Räikkönent

News image

Mint az utólag kiderült, Kimi Räikkönen többek között azért sem...

szerda, 18 november 2009

Bővebben

Hivatalos: Räikkönen visszavonul!

News image

Kimi Räikkönen jövőre biztos nem lesz a Forma-1-es mezőny tagja,...

kedd, 17 november 2009

Bővebben

Räikkönen tárgyalásba kezdett Solbergékkel is

News image

Az mtv3 megbízható információt kapott arra vonatkozóan, hogy Kimi Räikkönen...

kedd, 17 november 2009

Bővebben

Montezemolo lemond a FOTA elnöki posztjáról

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo bejelentette, hogy az év...

kedd, 17 november 2009

Bővebben

Button nagyon közel a McLarenhez, Räikkönen sorsa egyre bizonytalanabb

News image

A The Guardian napilap állítása szerint Jenson Button szóban már...

kedd, 17 november 2009

Bővebben

Alonso rajzversenyt hirdet gyermekek részére

News image

Fernando Alonso rajzversenyt hirdet a tizennégy év alatti gyermekek számára....

hétfő, 16 november 2009

Bővebben

Montezemolo: Alonso kicsit olyan, mint Schumacher

News image

A Ferrari elnökének, Luca di Montezemolonak hatalmas elvárásai vannak a...

hétfő, 16 november 2009

Bővebben

Massa: Jók leszünk mi Alonsóval

News image

A Ferrari brazil versenyzője úgy gondolja, jó csapattársat kapott a...

hétfő, 16 november 2009

Bővebben

A Vodafone-nak nem kell Räikkönen, Mercedes GP

News image

A McLaren-Mercedes főszponzora enyhe nyomást helyezett a wokingiakra, Jenson Buttont...

hétfő, 16 november 2009

Bővebben

Montezemolo: Alonso és Massa a Ferrarinak versenyeznek, nem maguknak

News image

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke a maranellói gárda hétvégi...

hétfő, 16 november 2009

Bővebben

Schumacher már nem a Ferrari tanácsadója

News image

A Diario AS jelentése szerint Michael Schumacher a jövőben kifejezetten...

hétfő, 16 november 2009

Bővebben

Versenymérnöke szerint Massa ki van éhezve a győzelemre

News image

Felipe Massa versenymérnöke, Rob Smedley a Ferrari hétvégi ünnepségét követően...

hétfő, 16 november 2009

Bővebben

Massa: A spanyolországi ünnepség felért egy futamgyőzelemmel

News image

A Hungaroringen elszenvedett balesete óta először foglalhatott helyet a Ferrari...

hétfő, 16 november 2009

Bővebben

Rossi januárban fog tesztelni az F60-as Ferrarival

News image

A kilencszeres világbajnok motoros, Valentino Rossi jövő év januárjában újabb...

hétfő, 16 november 2009

Bővebben

Montezemolo: Alonso a legjobb versenyző Massa mellett (Frissítve)

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elismerően nyilatkozott Kimi Räikkönenről,...

vasárnap, 15 november 2009

Bővebben

Alonso: Fontos lesz a következő idény a Ferrarinak

News image

Fernando Alonso ma, a spanyol drukkerek nagy örömére, jelen volt...

vasárnap, 15 november 2009

Bővebben

Montezemolo nagyon boldog

News image

A Ferrari elnöke rendkívül boldog volt, hogy Felipe Massa mellett...

vasárnap, 15 november 2009

Bővebben

Fordult a kocka, Räikkönen rendkívül közel a McLarenhez

News image

A spanyol AS információ szerint az elmúlt pár órában jelentősen...

vasárnap, 15 november 2009

Bővebben

Bridgestone: Keskenyebbek lesznek a 2010-es első kerekek

News image

A Bridgestone megerősítette, hogy jövőre keskenyebb első kerekeket fognak készíteni...

vasárnap, 15 november 2009

Bővebben

Massa: Nem hagyhattam ki a Ferrari partit!

News image

A Ferrari brazil versenyzője, illetve természetesen a kétszeres világbajnok spanyol,...

szombat, 14 november 2009

Bővebben

Schumacher segíteni fogja Alonsot

News image

A hétszeres világbajnok jövő évi feladatai között szerepel az is,...

szombat, 14 november 2009

Bővebben

Alonso mehet az ünnepségre, elengedte a Renault - Frissítve!

News image

Fernando Alonso engedélyt kapott a Renault csapatától, hogy részt vehessen...

péntek, 13 november 2009

Bővebben

Gyermekülés-teszt: A légzsák életveszélyes csapda

News image

Az FIA egyik neves tagja, a Német Autóklub (ADAC) a...

péntek, 13 november 2009

Bővebben

Schumacher a titokzatos

News image

Michael Schumacher a Shellnek adott interjújában ismételten beszélt egy kicsit...

péntek, 13 november 2009

Bővebben

Räikkönen menedzsere: McLaren, vagy semmi!

News image

Kimi Räikkönen menedzsere, Steve Robertson a finn MTV3-nak megerősítette, hogy...

csütörtök, 12 november 2009

Bővebben

A Ferrari szerint a Red Bull és a Brawn 2010-ben is komoly ellenfél lesz

News image

Stefano Domenicali, a Scuderia Ferrari csapatfőnöke az ITV-nek adott nyilatkozatában...

csütörtök, 12 november 2009

Bővebben

Räikkönen menedzserei Wokingban jártak

News image

David és Steve Robertson szerdán látogatást tett a McLaren csapat...

csütörtök, 12 november 2009

Bővebben

Schumacher: Nem vészes Mattias Esktrömtől kikapni

News image

A Formula-1 hétszeres bajnoka, Michael Schumacher a múlt héten a...

csütörtök, 12 november 2009

Bővebben

Massa: Alonso és én a pályán fogunk küzdeni egymással

News image

A Ferrari brazil versenyzője szerint a közte és Fernando Alonso...

csütörtök, 12 november 2009

Bővebben

Massa: Nem használok drogokat!

News image

Felipe Massa elmondta, nem használ, és soha nem is élt...

csütörtök, 12 november 2009

Bővebben

Gené: A Ferrari mindent megtesz azért, hogy győztes autót adjon Alonso alá

News image

A Ferrari tesztpilótája, Marc Gené az EFE hírügynökségnek adott nyilatkozatában...

szerda, 11 november 2009

Bővebben

Kubica: Szívesen lennék Fernando csapattársa

News image

Robert Kubica szerződése a 2010-es évad végén járt volna le...

szerda, 11 november 2009

Bővebben

Schumacher: Ha megint 1997 lenne, másképp cselekednék

News image

A hétszeres világbajnok elmondta, hogy ha visszatekerhetné az idő kerekét,...

szerda, 11 november 2009

Bővebben

A McLaren fél, hogy mellényúl Räikkönennel

News image

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elárulta, hogy egyelőre még azért...

szerda, 11 november 2009

Bővebben

A Ferrari nem tudja megerősíteni Alonso érkezését

News image

A kétszeres spanyol világbajnok, Fernando Alonso minden valószínűség szerint ott...

szerda, 11 november 2009

Bővebben

Decemberben fiatal tehetségek lepik el a jerezi pályát

News image

Az FIA szabályzata értelmében a Formula-1-es csapatok az szezonnyitó futamtól...

szerda, 11 november 2009

Bővebben

A Ferrari már most készül a visszavágásra

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo biztos abban, hogy csapata...

kedd, 10 november 2009

Bővebben

Elárverezik Schumi első világbajnoki autóját

News image

Az interneten bárki licitálhat az 1994-es Benettonra.Az eBay internetes oldalon...

kedd, 10 november 2009

Bővebben

Räikkönen és Alonso is jó bajnoknak tartja Buttont

News image

Az idei Forma-1-es világbajnokság első szakaszában a Brawn GP pilótája,...

hétfő, 9 november 2009

Bővebben

Räikkönen nikotinfüggő?!

News image

Räikkönen a Brazil Nagydíjon lepleződött le, kiderült Róla, hogy snust...

hétfő, 9 november 2009

Bővebben

A Ferrari tart a Brawntól és a Red Bulltól

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali úgy gondolja, hogy az idei...

hétfő, 9 november 2009

Bővebben

Nyertesek listája! (Gratulálunk)

News image

Az első ajándék, melyet kisorsoltunk, Michael Schumacher 2009-es sapkája, mely...

szombat, 7 november 2009

Bővebben

Alesi: Jules kiérdemelte a Ferrarit

News image

A Ferrari korábbi versenyzője, Jean Alesi szerint Jules Bianchi megérdemelten...

szerda, 25 november 2009

Bővebben

Massa edzéssel készül a gokartversenyre

News image

A Ferrari hétvégi, évadzáró ünnepségén Felipe Massa a hungaroringi balesete óta...

kedd, 17 november 2009

Bővebben

Prost figyelmeztette Räikkönent a kihagyás kockázatáról

News image

A négyszeres világbajnok Alain Prost felhívta Kimi Räikkönen figyelmét arra,...

csütörtök, 26 november 2009

Bővebben

Alonso egy teljesen új, egyedi sisakkal fog 2010-ben versenyezni

News image

Fernando Alonso egy teljesen új, és minden eddiginél egyedibb fejfedővel...

péntek, 6 november 2009

Bővebben

Hivatalos: Visszatér a Kanadai Nagydíj

News image

A Kanadai Nagydíj szervezői hivatalosan is megerősítették, hogy sikerült helyet...

vasárnap, 29 november 2009

Bővebben

Alonso mégis ott lehet Valenciában

News image

A  spanyol sajtó információ szerint a kétszeres spanyol világbajnok mégis...

péntek, 6 november 2009

Bővebben

Räikkönen: Győzelmekért és világbajnoki címért akarok harcolni

News image

Kimi Räikkönen jövője továbbra is kérdéses. Az viszont biztos, hogy...

péntek, 6 november 2009

Bővebben

Alonso megkezdte a munkát Maranelloban a Ferrarinál

News image

A kétszeres spanyol világbajnok ezen héten a Ferrari főhadiszállásán mutatkozott,...

péntek, 6 november 2009

Bővebben

Massa jövő héten apa lesz!

News image

Felipe Massa az idei Spanyol Nagydíjon jelentette be, hogy felesége,...

péntek, 6 november 2009

Bővebben

A Ferrari mindent megtesz Schumi visszatéréséért

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo továbbra sem mondott le...

péntek, 6 november 2009

Bővebben

Schumacher szerint a Ferrari jövőre ismét az élmezőnyben lesz

News image

Michael Schumacher szerint jól döntött a Ferrari, amikor a szezon...

péntek, 6 november 2009

Bővebben

Räikkönen több pénzt keres, ha otthon marad

News image

Kimi Räikkönen továbbra is tárgyalásokat folytat a McLaren-Mercedes-szel, egyelőre azonban...

csütörtök, 5 november 2009

Bővebben

Aranykormány-díjjal jutalmazták Montezemolót

News image

Aranykormány-díjjal jutalmazták a Ferrari elnökét, Luca di Montezemolót, mellyel  az...

csütörtök, 5 november 2009

Bővebben

Räikkönen és a McLaren mindenben megegyezett egymással ?

News image

A legfrissebb finn lapinformációk szerint 2007 világbajnoka, Kimi Räikkönen  és...

csütörtök, 5 november 2009

Bővebben

Ferrari: Az egész olyan, mint egy Agatha Christie paródia

News image

Meglepő közleményt publikált hivatalos médiaoldalán a Scuderia Ferrari azt követően,...

szerda, 4 november 2009

Bővebben

RoC 2009: Újra a svéd Mattias Ekström a Bajnokok bajnoka!

News image

Mattias Ekström, a német túraautó-bajnokság (DTM) kétszeres bajnoka sikeresen megállította...

szerda, 4 november 2009

Bővebben

Nézd élőben a Race of Champions-t!

News image

Elkezdődött Pekingben a Bajnokok Tornája Schumacherrel, Vettellel, Buttonnal és egyéb...

kedd, 3 november 2009

Bővebben

Räikkönen: Ciao Ferrari, veletek valóra váltottam az álmomat

News image

A Formula-1 2007-es világbajnoka, Kimi Räikkönen a Ferrari hivatalos oldalának...

szerda, 4 november 2009

Bővebben

Hivatalos: A Toyota kiszáll a Forma-1-ből!

News image

A Toyota Forma-1-es csapata ma bejelentette, hogy nem indul a...

szerda, 4 november 2009

Bővebben

Az elmúlt két évben Räikkönené, idén Vettelé a DHL Fastest Lap Trophy

News image

Sebastian Vettel vehette át a legtöbb leggyorsabb körért járó díjat.A...

kedd, 3 november 2009

Bővebben

Az átmeneti hiba javítva

News image

Kedves Olvasóink!Sajnálatos módon váratlan hiba lépett fel és ezért nem...

szerda, 30 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen hetekről beszél

News image

Nagyon úgy tűnik, hogy ezen a héten sem leszünk sokkal...

kedd, 3 november 2009

Bővebben

RoC 2009: Schumi és Vettel együtt legyőzhetetlen

News image

Meglett a mesterhármas a németeknek, ugyanis zsinórban a harmadik egymást...

kedd, 3 november 2009

Bővebben

Hamiltonnal ellentétben az apja már nem bánná Räikkönen érkezését

News image

Anthony Hamilton nem emel kifogást az ellen, hogy a McLaren...

kedd, 3 november 2009

Bővebben

Schumacher: nem volt jó döntés, hogy vissza akartam térni

News image

A hétszeres világbajnok őszintén beszélt Pekingben, az idei Bajnokok Tornájának...

kedd, 3 november 2009

Bővebben

Räikkönen nem látja el tanácsokkal Alonsót

News image

Vasárnap utolsó ferraris versenyét teljesítette Kimi Räikkönen, jövőre már Fernando...

kedd, 3 november 2009

Bővebben

Abu Dhabi Nagydíj: Nemzetközi sajtóvisszhang

News image

Az idei Formula-1-es évad utolsó versenyén Sebastian Vettel győzedelmeskedett, amivel...

kedd, 3 november 2009

Bővebben

Räikkönen nem rendezett partit a Ferrari szerelőinek

News image

Kimi Räikkönen nem szervezett búcsúpartit a Ferrari munkatársainak, és csendben,...

kedd, 3 november 2009

Bővebben

Domenicali: Massával elérhető lett volna a harmadik hely

News image

A Scuderia Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali az Autosportnak adott nyilatkozatában...

kedd, 3 november 2009

Bővebben

Alonso nem elégszik meg a második hellyel

News image

Fernando Alonsonak határozott céljai vannak a Ferrarival. A spanyol eltökélt...

kedd, 3 november 2009

Bővebben

Brawn: Räikkönen egyszerűen túl drága!

News image

A Brawn GP tulajdonosa, és egyben csapatfőnöke szerint Kimi Räikkönen...

kedd, 3 november 2009

Bővebben

Alonso csak februárban vezetheti az új Ferrarit

News image

A Formula-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a Száguldó Cirkusz hivatalos...

hétfő, 2 november 2009

Bővebben

A Ferrari a dupla diffúzor miatt fordított hátat az idei évnek

News image

A Scuderia Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali úgy véli, az év...

hétfő, 2 november 2009

Bővebben

Räikkönen kevesebbel is beéri?!

News image

Olasz lapértesülések szerint Kimi Räikkönen és menedzsere hajlandó kevesebbet kérni...

hétfő, 2 november 2009

Bővebben

F1 2010: Ki, hol, merre?

News image

Íme egy összeállítás arról, hogy vajon hogyan is nézhet ki...

hétfő, 2 november 2009

Bővebben

Räikkönen házát nem lehet értékesíteni

News image

Még régebben érdekességképpen mi is beszámoltunk arról, hogy Kimi Räikkönen...

hétfő, 2 november 2009

Bővebben

Alonso: A Ferrari a legbiztonságosabb megoldás egy versenyző számára

News image

A Formula-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy véli, minden versenyző...

hétfő, 2 november 2009

Bővebben

Räikkönen: a Santander a legfőbb ok

News image

Kimi Räikkönen tisztában van azzal, hogy a Ferrari új szponzora...

hétfő, 2 november 2009

Bővebben

Exkluzív F1Ferrari Schumacher, Räikkönen,Xbox360 Nyereményjáték!

News image

Együttműködő partnerünk, a Formula.hu nyereményjátékot indított az iwiw felhasználói...

hétfő, 2 november 2009

Bővebben

Alonso már Valenciában Räikkönen helyére léphet

News image

A kétszeres spanyol világbajnok elhintette, hogy már talán Valenciában, a...

hétfő, 2 november 2009

Bővebben

Gené: Alonso nem fog csalódni

News image

A Ferrari veterán tesztpilótája szerint a kétszeres spanyol világbajnok nem...

hétfő, 2 november 2009

Bővebben

A Bridgestone a jövő év végén kiszáll az F1-ből

News image

A Bridgestone hétfő hajnalban megerősítette, hogy nem hosszabbítja meg jelenlegi...

hétfő, 2 november 2009

Bővebben

Dyer: Kimi egy kivételes pilóta

News image

A Ferrari csapata a negyedik helyet szerezte meg az idei...

vasárnap, 1 november 2009

Bővebben

Räikkönen: Kár, hogy így ér véget ferraris pályafutásom

News image

Elveszítette a harmadik helyet a konstruktőri tabellán a Ferrari csapata....

vasárnap, 1 november 2009

Bővebben

Domenicali köszönetet mondott mindenkinek

News image

Nem a legsikeresebb futamon van túl a Scuderia Ferrari Marlboro...

vasárnap, 1 november 2009

Bővebben

Räikkönen autója nem volt elég gyors

News image

Kimi Räikkönen nem tudott segíteni a Ferrarinak abban, hogy megszerezzék...

vasárnap, 1 november 2009

Bővebben

Alonso szerint a Ferrari jól tette, hogy leállt az F60-as fejlesztésével

News image

A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso az Abu Dhabi Nagydíj helyszínén...

vasárnap, 1 november 2009

Bővebben

Kettős Red Bull siker Abu Dhabiban

News image

A Forma-1 történetének első Abu-Dhabi Nagydíjával befejeződött a 2009-es szezon....

vasárnap, 1 november 2009

Bővebben

A Forma-1 halottaira emlékezünk (Videóval)

News image

Manapság rengeteg védőeszköz gondoskodik a Forma-1-es pilóták testi épségéről, így...

vasárnap, 1 november 2009

Bővebben

Montezemolo biztos a sikerben

News image

A Ferrari elnöke biztos benne, hogy 2010-ben egy versenyképes autóval...

vasárnap, 1 november 2009

Bővebben