Nyilatkozatok a pénteki edzéseket követően

Nyomtatás

 

Fernando Alonso: Ez a péntek is úgy végződött, mint bármelyik másik, melynek során mindent megcsináltunk
ami a programban elő volt írva. A reggeli edzést a különböző aerodinamikai megoldások
összehasonlítására szenteltük, míg délután a gumikra koncentráltunk. Az első és második
szabadedzés között a pálya állapota sokat változott, ami őszintén szólva megjósolható volt, mert
kevés más kategóriás verseny kerül megrendezésre a hétvége alatt: kezdetben úgy tűnt nagyon
piszkos, de aztán sokat javult, és holnapra biztosan sokkal jobb lesz.
 
Felipe Massa: Mindent megcsináltunk amik a teljesítendő feladatok voltak, ami mindig nagyon jó dolog,
mind az első- és a második szabadedzésen. A szokásos módon teszteltük a gumikat- először kevés
üzemanyag-terheléssel majd sokkal többel-, hogy kiértékeljük őket hosszú távon. Abból amit
láttunk, hosszútávon meglehetősen versenyképesek vagyunk, kevésbé egyetlen körön. Persze jobb
lenne ha egy kicsit gyorsabbak lennénk, de majd meglátjuk mi a helyzet amikor számít, azaz a
holnap délutáni kvalifikáción.
 
Pat Fry: Olyan erősen dolgozunk ahogy csak tudunk, hogy képesek legyünk minden futamra
újításokat hozni. Néhány (újítás) amelyet itt mutattunk be, pozitívnak látszik, de óvatosan kell
kiértékelnünk a teljesítményüket, és utána eldönteni melyiket használjuk a kvalifikáción és melyiket
a versenyen. Felipe hosszabb távon nem tűnt rossznak, de egyértelműen javítanunk kell az egykörös
teljesítményünkön, ha az élről akarunk indulni.

Tweet