Versenyői nyilatkozatok a Koreai Nagydíj pénteki napját követően

Nyomtatás

altBár a Red Bull nagyon erősnek tűnt a pénteki szabadedzéseken - különösen a pálya harmadik szektorában -, a Ferrari meglehetősen jól kezdte a Koreai Nagydíj versenyhétvégéjét.

Fernando Alonso a második és a harmadik, míg Felipe Massa a negyedik és a hatodik helyet szerezte meg a pénteki tréningeken.

Fernando Alonso: „Nehéz megmondani, hogy hol állunk a többiekhez képest, mert ma főként magunkra koncentráltunk, reggel az autó konfigurációjával kapcsolatos különböző ötletek összehasonlításán, míg délután a gumikon dolgoztunk. Várnunk kell holnapig, hogy egy pontosabb képet kapjunk a helyzetről. A pálya sokat javult az egyik edzésről a másikra: ez egy meglehetősen hangsúlyos jelenség itt, hiszen szinte semmilyen más verseny nincs ezen a pályán, és reggel eléggé poros volt. Reméljük, hogy a helyzet tovább javul holnap, mert mindig sokkal szórakoztatóbb vezetni, amikor egy kicsit több a tapadás a pályán. A legnehezebb része ennek a pályának minden bizonnyal a harmadik szektor, a köridő tekintetében a legrövidebb, és szinte csak kanyarokból áll. Az autó beállításainak a megválasztását főleg az autónak ebben a szektorban való viselkedése határozza meg, míg a másik kettővel egyértelműen könnyebb egyezségre jutni.”

altFelipe Massa: „Azt mondanám, hogy jól indult a hétvége, de a lényeg, hogy ezen az úton folytassuk holnap és vasárnap, amikor igazán számít. Az autónk meglehetősen jónak tűnik ezen a pályán, ami reménykedésre adhat okot, még akkor is, ha az igazságra majd csak a holnapi időmérőn derül fény. Abból, amit ma délután láttunk a második szabadedzésen, a különbség a lágy és a szuperlágy keverékek között meglehetősen nagy: mindkét keveréken jónak tűntünk, mind alacsony, mind magas üzemanyag-terhelés mellett. Most megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni a kvalifikációra, ami elég küzdelmesnek ígérkezik: van néhány nagyon erős ellenfél, és mindent tökéletesen kell csinálnunk, hogy képesek legyünk harcolni velük.”

  Első szabadedzés Második szabadedzés  
  # Legjobb idő Körök # Legjobb idő Körök
Alonso 2. 1.39.450 21 3. 1.39.160  28
Massa 4. 1.39.854 23 6. 1.39.422 30

 


Tweet