Szeptember


IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us

Még többet ér a pole: Hamilton autója nehéz is - súlyadatok (Frissítve)

Rubens Barrichello utolsó perces balesete miatt a pilóták nem fejezhették be utolsó gyors köreiket a Szingapúri Nagydíj időmérőjén. Ezt Lewis Hamilton bánta a legkevésbé, hiszen így övé lett a pole pozíció, és ez különösen úgy ér sokat, hogy az ő autója néhány kilóval nehezebb is, mint közvetlen riválisaié.

Már nem fogjuk megtudni, hogy mi lett volna Barrichello balesete nélkül, de mivel az első tízesben a legtöbben könnyebbek Hamiltonnál, nem kizárt, hogy néhányan megelőzték volna a tavalyi világbajnokot.

A lényegen ez nem változtat, Hamilton indul az első helyről, aki nem csak emiatt várhatja jó előjelekkel a futamot, hanem azért is, mert neki később kell kiállnia tankolni holnap, így ha jól kapja el a rajtot, megnyugtató előnyt autózhat ki magának.

Óriási súlykülönbségek persze nincsenek az élbolyban, és kijelenthetjük, a top10 mezőnye hasonló taktikával rajtol.

Szingapúrban azonban hamar megsemmisülhet a legjobb taktika is, hiszen már az elmúlt két napban is láthattuk, hogy nagyon könnyen megtörténhet egy-egy baleset, és bukóterek híján ilyenkor általában megszakították az edzéseket, amit a futamon biztonsági autós fázis vált majd ki. Izgalmas futamra van tehát kilátás!

 

Pilóta  Csapat  Rajt hely  Benzin    Össztömeg  Eltérés a legnehezebbtől  Eltérés az elsőtől
Adrian Sutil Force India-Mercedes  16 88,0 693,0 0,0 32,5
Jarno Trulli Toyota  15 85,9 690,9 -2,1 30,4
Jaime Alguersuari STR-Ferrari  17 78,5 683,5 -9,5 23,0
Jenson Button Brawn-Mercedes  12 78,0 683,0 -10,0 22,5
Romain Grosjean Renault  19 78,0 683,0 -10,0 22,5
Kazuki Nakajima Williams-Toyota  11 75,7 680,7 -12,3 20,2
Kimi Räikkönen Ferrari  13 75,5 680,5 -12,5 20,0
Giancarlo Fisichella Ferrari  18 73,5 678,5 -14,5 18,0
Sebastien Buemi STR-Ferrari  14 73,0 678,0 -15,0 17,5
Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes  10 59,5 664,5 -28,5 4,0
Robert Kubica BMW Sauber  9 59,0 664,0 -29,0 3,5
Lewis Hamilton McLaren-Mercedes  1 55,5 660,5 -32,5 0,0
Timo Glock Toyota  7 55,5 660,5 -32,5 0,0
Fernando Alonso Renault  6 53,0 658,0 -35,0 -2,5
Nico Rosberg Williams-Toyota  3 52,5 657,5 -35,5 -3,0
Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes  20 51,0 656,0 -37,0 -4,5
Rubens Barrichello Brawn-Mercedes  5 50,5 655,5 -37,5 -5,0
Mark Webber RBR-Renault  4 49,5 654,5 -38,5 -6,0
Sebastian Vettel RBR-Renault  2 46,0 651,0 -42,0 -9,5
Nick Heidfeld BMW Sauber  8 45,0 650,0 -43,0 -10,5
 
Várható kiállások

Kör

Versenyző

14

Nick Heidfeld

15

Sebastian Vettel

16

Mark Webber, Rubens Barrichello, Vitantonio Liuzzi

17

Nico Rosberg, Fernando Alonso

18

Lewis Hamilton, Timo Glock

19

Robert Kubica

20

Heikki Kovalainen

25

Sébastien Buemi, Giancarlo Fisichella

26

Kimi Räikkönen, Kazuki Nakajima, Jenson Button, Romain Grosjean

27

Jaime Alguersuari

29

Jarno Trulli

30

Adrian Sutil

 
(Forrás: f1hirek.hu, formula.hu) 
Módosítás dátuma: 2009. szeptember 27. vasárnap, 10:53
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us
 
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us

Räikkönen: Az F60-as nem volt elég gyors a Q3-hoz

Szingapúrban Kimi Räikkönen idei második leggyengébb kvalifikációs helyezését könyvelhette el, a finn ugyanis csak a 13. rajtkockából kezdheti a futamot. A Ferrari pilótája elmondta, az F60-as nem volt elég gyors ahhoz, hogy bejuthasson vele az utolsó etapba, de hozzátette, bár nem lesz könnyű, a futamon mindent megtesz azért, hogy előrelépjen.

A finn a Q1-ből még a harmadik legjobb eredménnyel lépett tovább, a Q3-ba azonban esélye sem volt bekerülni, aminek Räikkönen szerint az a legfőbb oka, hogy a riválisokkal ellentétben a Ferrari már nem fejleszti idei versenygépét.

"Sajnos ma nem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy bejussunk a Q3-ba és nem sokat tudtunk tenni az ügy érdekében"- kezdte nyilatkozatát a finn, aki idén Spanyolországban kezdhetett a 13. pozíciónál rosszabb helyről, akkor 16. lett az időmérőn.

"Logikus, hogy miközben a többi autó versenyről versenyre javul, mi nagyobb árat fizetünk azért, hogy már leállítottuk az F60-as fejlesztését. Vasárnap kemény versenyre számítunk, mivel itt nagyon nehéz előzni, így a pontszerző helyekre sem lesz könnyű odaérni"- folytatta a pilóta, aki ennek ellenére még reménykedik abban, hogy javíthat a futamon. "Az ugyanakkor tény, hogy egy ilyen pályán bármi megtörténhet, mi pedig minden tőlünk telhetőt meg is fogunk tenni annak érdekében, hogy kihozzuk a maximumot az előttünk adódó lehetőségekből. Talán egy jó rajt is segíthet, mint ahogyan az általában sikerült is az elmúlt néhány versenyen."

"Ami a gumikat illeti, szerintem vasárnap problémát jelenthet a lágyabb keverékek kopása, még akkor is, ha a helyzet javulhat a verseny alatt"- tette hozzá Räikkönen, akinek márkatársa, Giancarlo Fisichella a 18. helyről startolhat a szingapúri éjszakában. 

(Forrás: f1hirek.hu)

Módosítás dátuma: 2009. szeptember 26. szombat, 19:13
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us
 
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us

Szektoridők és csúcssebességek az időmérő edzésen

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az egyes szektorokat, és mekkora volt a maximális sebesség, amit a Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzésén elértek. Emellett arra is fény derül, hogy mennyi az elméleti legjobb idő, amit az edzésen a pilóták elérhettek volna.
 
 

2009 FORMULA 1 SINGTEL SINGAPORE GRAND PRIX

 
 

Helyszín: Singapore

Dátum: 2009. szeptember 26.

Idő: 16:00-17:00

Pálya hossza: 5,073 km

Körrekord: 1:45,599 - Kimi Räikkönen (2008)

Elméleti legjobb idő a mai edzésen: 1:45,669 (Hamilton - Rosberg - Vettel)

 

1. szektor

Hely Rajt szám Pilóta Idő Különbség Különbség
1 1 Lewis Hamilton   28,552    
2 4 Kimi Räikkönen  28,686 0,134 0,134
3 2 Heikki Kovalainen  28,695 0,143 0,009
4 15 Sebastian Vettel  28,707 0,155 0,012
5 23 Rubens Barrichello  28,712 0,160 0,005
6 7 Fernando Alonso  28,726 0,174 0,014
7 16 Nico Rosberg  28,737 0,185 0,011
8 14 Mark Webber  28,754 0,202 0,017
9 22 Jenson Button  28,848 0,296 0,094
10 6 Nick Heidfeld  28,860 0,308 0,012
11 5 Robert Kubica  28,900 0,348 0,040
12 20 Adrian Sutil  28,919 0,367 0,019
13 12 Sebastien Buemi  28,925 0,373 0,006
14 10 Timo Glock  28,935 0,383 0,010
15 17 Kazuki Nakajima  28,955 0,403 0,020
16 3 Giancarlo Fisichella  29,069 0,517 0,114
17 9 Jarno Trulli  29,088 0,536 0,019
18 8 Romain Grosjean  29,109 0,557 0,021
19 21 Vitantonio Liuzzi  29,152 0,600 0,043
20 11 Jaime Alguersuari  29,222 0,670 0,070
 
 

  2. szektor

Hely Rajt szám Pilóta Idő Különbség Különbség
1 16 Nico Rosberg   41,108    
2 17 Kazuki Nakajima  41,371 0,263 0,263
3 15 Sebastian Vettel  41,375 0,267 0,004
4 7 Fernando Alonso  41,405 0,297 0,030
5 6 Nick Heidfeld  41,415 0,307 0,010
6 1 Lewis Hamilton  41,419 0,311 0,004
7 23 Rubens Barrichello  41,440 0,332 0,021
8 14 Mark Webber  41,444 0,336 0,004
9 10 Timo Glock  41,453 0,345 0,009
10 22 Jenson Button  41,514 0,406 0,061
11 5 Robert Kubica  41,521 0,413 0,007
12 2 Heikki Kovalainen  41,529 0,421 0,008
13 4 Kimi Räikkönen  41,750 0,642 0,221
14 9 Jarno Trulli  41,868 0,760 0,118
15 12 Sebastien Buemi  41,918 0,810 0,050
16 20 Adrian Sutil  41,987 0,879 0,069
17 3 Giancarlo Fisichella  42,106 0,998 0,119
18 11 Jaime Alguersuari  42,118 1,010 0,012
19 21 Vitantonio Liuzzi  42,132 1,024 0,014
20 8 Romain Grosjean  42,185 1,077 0,053
 
 

3. szektor 

Hely Rajt szám Pilóta Idő Különbség Különbség
1 15 Sebastian Vettel   36,009    
2 14 Mark Webber  36,104 0,095 0,095
3 10 Timo Glock  36,234 0,225 0,130
4 16 Nico Rosberg  36,352 0,343 0,118
5 9 Jarno Trulli  36,380 0,371 0,028
6 5 Robert Kubica  36,382 0,373 0,002
7 7 Fernando Alonso  36,423 0,414 0,041
8 23 Rubens Barrichello  36,470 0,461 0,047
9 17 Kazuki Nakajima  36,476 0,467 0,006
10 6 Nick Heidfeld  36,519 0,510 0,043
11 12 Sebastien Buemi  36,526 0,517 0,007
12 1 Lewis Hamilton  36,583 0,574 0,057
13 22 Jenson Button  36,604 0,595 0,021
14 2 Heikki Kovalainen  36,618 0,609 0,014
15 4 Kimi Räikkönen  36,696 0,687 0,078
16 11 Jaime Alguersuari  37,000 0,991 0,304
17 20 Adrian Sutil  37,013 1,004 0,013
18 3 Giancarlo Fisichella  37,103 1,094 0,090
19 8 Romain Grosjean  37,126 1,117 0,023
20 21 Vitantonio Liuzzi  37,508 1,499 0,382
 
 

Csúcssebességek 

Hely Rajt szám Pilóta Sebesség Különbség Különbség Időpont
1 1 Lewis Hamilton   289,7     22:11:28
2 2 Heikki Kovalainen  288,6 -1,1 -1,1 22:40:37
3 20 Adrian Sutil  288,5 -1,2 -0,1 22:08:35
4 21 Vitantonio Liuzzi  287,4 -2,3 -1,1 22:07:02
5 4 Kimi Räikkönen  287,1 -2,6 -0,3 22:38:55
6 15 Sebastian Vettel  286,5 -3,2 -0,6 22:07:10
7 7 Fernando Alonso  285,9 -3,8 -0,6 22:41:26
8 11 Jaime Alguersuari  285,6 -4,1 -0,3 22:19:57
9 16 Nico Rosberg  285,5 -4,2 -0,1 22:08:01
10 23 Rubens Barrichello  285,4 -4,3 -0,1 22:19:20
11 22 Jenson Button  285,4 -4,3 0,0 22:19:40
12 8 Romain Grosjean  285,1 -4,6 -0,3 22:05:27
13 17 Kazuki Nakajima  285,0 -4,7 -0,1 22:19:22
14 6 Nick Heidfeld  285,0 -4,7 0,0 22:40:54
15 3 Giancarlo Fisichella  284,9 -4,8 -0,1 22:18:00
16 12 Sebastien Buemi  284,0 -5,7 -0,9 22:04:41
17 5 Robert Kubica  283,9 -5,8 -0,1 22:19:07
18 14 Mark Webber  283,7 -6,0 -0,2 22:41:30
19 9 Jarno Trulli  281,4 -8,3 -2,3 22:06:32
20 10 Timo Glock  280,5 -9,2 -0,9 22:32:31
 
(Forrás: formula1.com)
 
Módosítás dátuma: 2009. szeptember 26. szombat, 16:57
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us
   
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us

Hamilton rajtol a pole-ból az éjszakai futamon

Váratlan eredményeket hozott a Szingapúri Nagydíj időmérő edzése. Lewis Hamilton rajtelsősége nem tartozik ezek közé, de a listavezető Jenson Button vagy éppen a ferraris Kimi Räikkönen második etapos kiesése már igen. A Q3 végén az igazi csata elmaradt, a váltócsere miatt rajtbüntetést kapó Rubens Barrichello ugyanis összetörte az autóját és emiatt az utolsó gyors körök befejezése előtt leintették a kvalifikációt.

Az idény 14. időmérő edzését szingapúri idő szerint este 22 órától, kivilágított pályán rendezték. A levegő hőmérséklete 30 fokra "hűlt", és a szakemberek az aszfalton is hasonló adatokat mértek.

A körülményekre tehát nem lehetett panasz, Rubens Barrichello azonban mégis szomorkásan készült a kvalifikációra, mivel tudta, rá rajtbüntetés vár, csapata ugyanis váltót cserélt Brawn-Mercedes-ében. Ez azt jelenti, hogy a brazil az időmérős eredményéhez képest öt hellyel hátrébbról rajtolhat majd vasárnap, magyar idő szerint 14 órakor. Egy váltónak négy futamot kellene kibírnia, Barrichellónak ez lett volna a harmadik hétvégéje ezzel a váltóval.


Első etap

Az első húsz perces szakasz elején Romain Grosjean forgolódott a bukótérben, a fiatal francia egyelőre nem találja a ritmust a számára eddig ismeretlen pályán, pénteken össze is törte a Renault-t.

Az első negyedóra lényegében kényelmes körözgetéssel telt, az utolsó percekre maradtak az érdemi események.

Előzetesen azt lehetett várni, hogy a hosszú idő óta sereghajtó Toro Rosso mindkét pilótája kiesik a Q1-ben, de meglepetésre nem így történt, Sébastien Buemi ugyanis a középmezőny stabil tagjaként könnyedén kivívta magának a folytatás jogát.

Az még inkább váratlan volt, hogy egyik Force India sem tudott továbblépni a második etapba. Adrian Sutil és Vitantonio Liuzzi közrefogta a velük együtt kiesőket, a két hete a második rajtkockából induló német 16., olasz csapattársa pedig 20. lett. A kiscsapat látványos visszaesésére az olasz és a szingapúri pálya karakterisztikája közti látványos különbség adhat magyarázatot: két hete alacsony leszorítóerős, gyors aszfaltcsíkon futottak, míg a szingapúri egy tipikus technikás utcai pálya.

Kiesett még Grosjean is, de a Ferrarival Giancarlo Fisichella is, aki második versenyére készül a vörösökkel, és egyelőre messze van attól, hogy felülmúlja két héttel ezelőtti olaszországi teljesítményét (a 14. helyről indulva 9. lett).
 

Szingapúri Nagydíj időmérő 1. etap
PozPilótaCsapatIdőKör
1.Lewis HamiltonMcLaren-Mercedes1:46.977  5
2.Jenson ButtonBrawn GP1:47.180 +0.2038
3.Kimi RäikkönenFerrari1:47.293 +0.3168
4.Nick HeidfeldBMW Sauber1:47.347 +0.3708
5.Nico RosbergWilliams1:47.390 +0.4137
6.Rubens BarrichelloBrawn GP1:47.397 +0.4198
7.Sebastian VettelRed Bull Racing1:47.541 +0.5635
8.Heikki KovalainenMcLaren-Mercedes1:47.542 +0.5656
9.Robert KubicaBMW Sauber1:47.615 +0.6387
10.Kazuki Nakajima
Williams1:47.637 +0.6608
11.Mark WebberRed Bull Racing1:47.646 +0.6698
12.Sébastien BuemiToro Rosso1:47.677 +0.6999
13.Jarno TrulliToyota1:47.690 +0.7127
14.Fernando AlonsoRenault1:47.757 +0.7807
15.Timo GlockToyota1:47.770 +0.7937
16.Adrian SutilForce India1:48.231 +1.25410
17.Jaime AlguersuariToro Rosso1:48.340 +1.3639
18.Giancarlo FisichellaFerrari1:48.350 +1.37311
19.Romain GrosjeanRenault1:48.544 +1.56710
20.Vitantonio LiuzziForce India1:48.792 +1.8158
 

Második etap

Az időmérő középső szakaszát Nico Rosberg egy bámulatos eredménnyel nyitotta, 1:46.197-et repesztett a Williams-szel, amit a többiek fél másodpercnél jobban nem is tudtak megközelíteni. A német tehetség a második és a harmadik szektorban volt igazán gyors.

Rosberg meg is nyerte a Q2-t, de ez az etap is megszedte áldozatait. Az öt kieső legjobbika Kazuki Nakajima lett, már ez is meglepetés volt. Mellőle, a hatodik sorból Jenson Button rajtol majd, a listavezető gyengélkedése is némileg váratlan.

Kimi Räikkönen sem volt képes arra, hogy bekerüljön a Q3-ba, a finn csak a 13. helyről indulhat. Ezen eredmény tükrében már Fisichella teljesítményét is más szemszögből nézhetjük.

Buemi és a toyotás Jarno Trulli számára is 35 perc után véget ért az időmérő.


Szingapúri Nagydíj időmérő 2. etap
PozPilótaCsapatIdőKör
1.Nico RosbergWilliams1:46.197  10
2.Mark WebberRed Bull Racing1:46.328 +0.13114
3.Sebastian VettelRed Bull Racing1:46.362 +0.16412
4.Lewis HamiltonMcLaren-Mercedes1:46.657 +0.45910
5.Timo GlockToyota1:46.707 +0.50913
6.Fernando AlonsoRenault1:46.767 +0.56912
7.Rubens BarrichelloBrawn GP1:46.787 +0.59015
8.Robert KubicaBMW Sauber1:46.813 +0.61613
9.Nick HeidfeldBMW Sauber1:46.832 +0.63414
10.Heikki KovalainenMcLaren-Mercedes1:46.842 +0.64513
11.Kazuki Nakajima
Williams1:47.013 +0.81614
12.Jenson ButtonBrawn GP1:47.141 +0.94316
13.Kimi RäikkönenFerrari1:47.177 +0.97914
14.Sébastien BuemiToro Rosso1:47.369 +1.17216
15.Jarno TrulliToyota1:47.413 +1.21613


Harmadik etap

Az utolsó etap első percei szokás szerint semmitmondó körökkel kezdődtek, a végeredményről itt is a hajrá döntött. Ebben az etapban már a taktikákra is lehet következtetni. Barrichello különös helyzetben volt, hiszen a fentebb már említett váltócsere miatt büntetésre számíthat, de így is megkapta az esélyt, hogy csapattársa és vb-riválisa, Button elől rajtoljon, hiszen ő bekerült a top10-be.

A pole pozícióért zajló csatába a két Red Bull Racing, Lewis Hamilton és előző etapos idejével Nico Rosberg nevezett.

Mindennek azonban lőttek, ugyanis fél perccel a leintés előtt Barrichello érintette a falat, és kitörte bal első kerekét. Mivel a Brawn a pályán állt meg, a versenybírók piros zászlóval megszakították az edzést, vagyis az utolsó nagy hajrá emiatt elmaradt, és a korábban kialakult eredmény szerint sorakozik fel az első tízes a rajtrácsra. Ez egyben azt is jelenti, hogy a top10 sorrendje a kényelmes tempóban megtett körök alapján dőlt el.
 
A pole pozícióból így Lewis Hamilton rajtolhat majd, mellőle pedig a világbajnoki címért harcoló, 26 pontos hátrányát csökkenteni igyekvő Sebastian Vettel figyelheti a startjelet. Rosberg végül harmadik lett, a második sort Mark Webberrel osztja meg, aki matematikailag még szintén világbajnok lehet idén.

Barrichello, aki jelentősen "belenyúlt" a végeredménybe balesetével, az ötödik pozícióban landolt eredménye alapján, de a már említett váltócsere miatt a 10. helyről rajtolhat. A helyét Fernando Alonso foglalta el.

Az alaposan átalakított BMW Sauber a szingapúri rajtrács 7. és a 8. rovátkájához sorakozhat fel vasárnap, Nick Heidfeldet és Robert Kubicát még Timo Glock is megelőzte a Toyotával.

Az időeredményekből az edzés megrövidítése miatt sok mindenre nem lehet következtetni (sokan vélhetően tudtak volna javítani addig elkönyvelt eredményükön), a súlyadatok azonban már sokkal beszédesebbek lesznek.

A 61 körös Szingapúri Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 14 órakor rajtol.

Szingapúri Nagydíj időmérő 3. etap
PozPilótaCsapatIdőKör
1.Lewis HamiltonMcLaren-Mercedes1:47.891  14
2.Sebastian VettelRed Bull Racing1:48.204 +0.31317
3.Nico RosbergWilliams1:48.348 +0.45715
4.Mark WebberRed Bull Racing1:48.722 +0.83119
5.Rubens BarrichelloBrawn GP1:48.828 +0.93720
6.Fernando AlonsoRenault1:49.054 +1.16317
7.Timo GlockToyota1:49.180 +1.28918
8.Nick HeidfeldBMW Sauber1:49.307 +1.41619
9.Robert KubicaBMW Sauber1:49.514 +1.62318
10.Heikki KovalainenMcLaren-Mercedes1:49.778 +1.88718


Szingapúri Nagydíj
2009. szeptember 27. vasárnap
Rajtfelállás
1. Lewis Hamilton
[McLaren-Mercedes]
1:47.891
 
 2. Sebastian Vettel
[Red Bull Racing]
1:48.204
3. Nico Rosberg
[Williams]
1:48.348
 
 4. Mark Webber
[Red Bull Racing]
1:48.722
5. Fernando Alonso
[Renault]
1:49.054
 
 6. Timo Glock
[Toyota]
1:49.180
7. Nick Heidfeld
[BMW Sauber]
1:49.307
 
 8. Robert Kubica
[BMW Sauber]
1:49.514
9. Heikki Kovalainen
[McLaren-Mercedes]
1:49.778
 
 10. Rubens Barrichello
[Brawn GP]
váltócsere
11. Kazuki Nakajima
[Williams]
1:47.013
 
 12. Jenson Button
[Brawn GP]
1:47.141
13. Kimi Räikkönen
[Ferrari]
1:47.177
 
 14. Sébastien Buemi
[Toro Rosso]
1:47.369
15. Jarno Trulli
[Toyota]
1:47.413
 
 16. Adrian Sutil
[Force India]
1:48.231
17. Jaime Alguersuari
[Toro Rosso]
1:48.340
 
 18. Giancarlo Fisichella
[Ferrari]
1:48.350
19. Romain Grosjean
[Renault]
1:48.544
 
 20. Vitantonio Liuzzi
[Force India]
1:48.792

(Forrás: f1hirek.hu)

Módosítás dátuma: 2009. szeptember 26. szombat, 16:36
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us
 
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us

Szektoridők és csúcssebességek a harmadik szabadedzésen

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az egyes szektorokat, és mekkora volt a maximális sebesség, amit a Szingapúri Nagydíj szombati szabadedzésén elértek. Emellett arra is fény derül, hogy mennyi az elméleti legjobb idő, amit az edzésen a pilóták elérhettek volna.
 
 

2009 FORMULA 1 SINGTEL SINGAPORE GRAND PRIX

 
 

Helyszín: Singapore

Dátum: 2009. szeptember 26.

Idő: 13:00-14:00

Pálya hossza: 5,073 km

Körrekord: 1:45,599 - Kimi Räikkönen (2008)

Elméleti legjobb idő a mai edzésen: 1:47,386 (Hamilton - Kovalainen - Vettel)

 

  1. szektor

Hely Rajt szám Pilóta Idő Különbség Különbség
1 1 Lewis Hamilton   28,803    
2 2 Heikki Kovalainen  28,889 0,086 0,086
3 7 Fernando Alonso  29,012 0,209 0,123
4 15 Sebastian Vettel  29,032 0,229 0,020
5 23 Rubens Barrichello  29,069 0,266 0,037
6 4 Kimi Räikkönen  29,075 0,272 0,006
7 17 Kazuki Nakajima  29,146 0,343 0,071
8 16 Nico Rosberg  29,157 0,354 0,011
9 3 Giancarlo Fisichella  29,161 0,358 0,004
10 20 Adrian Sutil  29,177 0,374 0,016
11 5 Robert Kubica  29,196 0,393 0,019
12 14 Mark Webber  29,210 0,407 0,014
13 9 Jarno Trulli  29,220 0,417 0,010
14 12 Sebastien Buemi  29,242 0,439 0,022
15 21 Vitantonio Liuzzi  29,246 0,443 0,004
16 6 Nick Heidfeld  29,250 0,447 0,004
17 10 Timo Glock  29,268 0,465 0,018
18 8 Romain Grosjean  29,275 0,472 0,007
19 11 Jaime Alguersuari  29,312 0,509 0,037
20 22 Jenson Button  29,324 0,521 0,012
 
 

  2. szektor

Hely Rajt szám Pilóta Idő Különbség Különbség
1 2 Heikki Kovalainen   41,842    
2 1 Lewis Hamilton  41,864 0,022 0,022
3 15 Sebastian Vettel  41,867 0,025 0,003
4 23 Rubens Barrichello  41,873 0,031 0,006
5 5 Robert Kubica  41,894 0,052 0,021
6 16 Nico Rosberg  41,950 0,108 0,056
7 6 Nick Heidfeld  42,067 0,225 0,117
8 17 Kazuki Nakajima  42,128 0,286 0,061
9 22 Jenson Button  42,139 0,297 0,011
10 10 Timo Glock  42,146 0,304 0,007
11 21 Vitantonio Liuzzi  42,149 0,307 0,003
12 12 Sebastien Buemi  42,208 0,366 0,059
13 14 Mark Webber  42,248 0,406 0,040
14 20 Adrian Sutil  42,265 0,423 0,017
15 9 Jarno Trulli  42,293 0,451 0,028
16 4 Kimi Räikkönen  42,320 0,478 0,027
17 7 Fernando Alonso  42,360 0,518 0,040
18 3 Giancarlo Fisichella  42,564 0,722 0,204
19 8 Romain Grosjean  42,665 0,823 0,101
20 11 Jaime Alguersuari  42,683 0,841 0,018
 
 

3. szektor

Hely Rajt szám Pilóta Idő Különbség Különbség
1 15 Sebastian Vettel   36,741    
2 10 Timo Glock  36,898 0,157 0,157
3 1 Lewis Hamilton  36,956 0,215 0,058
4 7 Fernando Alonso  36,963 0,222 0,007
5 16 Nico Rosberg  36,970 0,229 0,007
6 5 Robert Kubica  37,042 0,301 0,072
7 9 Jarno Trulli  37,157 0,416 0,115
8 23 Rubens Barrichello  37,197 0,456 0,040
9 6 Nick Heidfeld  37,209 0,468 0,012
10 2 Heikki Kovalainen  37,214 0,473 0,005
11 14 Mark Webber  37,269 0,528 0,055
12 17 Kazuki Nakajima  37,298 0,557 0,029
13 12 Sebastien Buemi  37,304 0,563 0,006
14 8 Romain Grosjean  37,344 0,603 0,040
15 4 Kimi Räikkönen  37,346 0,605 0,002
16 11 Jaime Alguersuari  37,404 0,663 0,058
17 22 Jenson Button  37,458 0,717 0,054
18 21 Vitantonio Liuzzi  37,520 0,779 0,062
19 20 Adrian Sutil  37,577 0,836 0,057
20 3 Giancarlo Fisichella  37,760 1,019 0,183
 
 

Csúcssebességek 

Hely Rajt szám Pilóta Sebesség Különbség Különbség Időpont
1 1 Lewis Hamilton   288,4     19:26:47
2 21 Vitantonio Liuzzi  288,3 -0,1 -0,1 19:19:50
3 4 Kimi Räikkönen  287,2 -1,2 -1,1 19:19:41
4 20 Adrian Sutil  286,6 -1,8 -0,6 19:20:22
5 2 Heikki Kovalainen  286,0 -2,4 -0,6 19:26:39
6 11 Jaime Alguersuari  285,9 -2,5 -0,1 19:38:22
7 16 Nico Rosberg  285,9 -2,5 0,0 19:40:58
8 6 Nick Heidfeld  285,4 -3,0 -0,5 19:59:17
9 7 Fernando Alonso  285,3 -3,1 -0,1 19:20:11
10 8 Romain Grosjean  285,1 -3,3 -0,2 19:57:32
11 12 Sebastien Buemi  284,7 -3,7 -0,4 19:55:51
12 17 Kazuki Nakajima  284,4 -4,0 -0,3 19:43:12
13 23 Rubens Barrichello  283,9 -4,5 -0,5 19:59:32
14 3 Giancarlo Fisichella  283,8 -4,6 -0,1 19:57:50
15 22 Jenson Button  283,5 -4,9 -0,3 19:43:16
16 10 Timo Glock  283,4 -5,0 -0,1 19:23:45
17 15 Sebastian Vettel  283,3 -5,1 -0,1 19:55:20
18 14 Mark Webber  283,0 -5,4 -0,3 19:38:26
19 5 Robert Kubica  282,8 -5,6 -0,2 19:58:17
20 9 Jarno Trulli  280,8 -7,6 -2,0 19:43:32
 
(Forrás: formula1.com)
 
 
 
Módosítás dátuma: 2009. szeptember 26. szombat, 16:46
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.us
   

Alonso boldog, hogy teljesült a versenyzői álma

News image

Fernando Alonso boldog, hogy sikerült megegyeznie a Ferrarival, így 2010-től...

szerda, 30 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen még nem döntött a jövőjéről

News image

Egyelőre bizonytalan, hogy Räikkönen merre indul tovább. A pilóta finn...

szerda, 30 szeptember 2009

Bővebben

Domenicali: Alonsóval a Ferrari visszakerülhet oda, ahova való

News image

A Ferrari csapatfőnöke szerint a jövőt nézve egyértelmű, hogy Alonso...

szerda, 30 szeptember 2009

Bővebben

Ferrari: Nincs tervben Massa visszatérésének gyorsítása

News image

A Scuderia Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali után az olaszok szóvivője,...

szerda, 30 szeptember 2009

Bővebben

Domenicali: Japán sem fekszik majd nekünk

News image

A Ferrari csapatfőnöke szerint Szingapúrban egyszerűen nem szerepelhettek jobban.Az olasz...

szerda, 30 szeptember 2009

Bővebben

Alonso szerint nem így tervezte a Ferrari

News image

Mint már tudjuk a jövő évtől Fernando Alonso vörösbe öltözik....

szerda, 30 szeptember 2009

Bővebben

Kimi Räikkönen búcsúja

News image

"Közösen állapodtunk meg abban a Ferrarival, hogy felbontjuk a szerződésem...

szerda, 30 szeptember 2009

Bővebben

Hivatalos: Alonso 2010-től a Ferrari versenyzője (Frissítve!)

News image

A Ferrari bejelentette a jövő évi pilótapárosát. Most már biztos,...

szerda, 30 szeptember 2009

Bővebben

Szakértők szerint egy vicc a jövő évi versenynaptár

News image

A Nemzetközi Automobil Szövetség a múlt héten közzétette a 2010-es...

szerda, 30 szeptember 2009

Bővebben

Ron Dennis győzte meg Räikkönen-t

News image

A legfrissebb hírek szerint a Formula-1 történetének egyik legsikeresebb csapatfőnöke...

szerda, 30 szeptember 2009

Bővebben

Felipe Massa visszatért a pályára (Videó)

News image

A Ferrari brazil versenyzője súlyos balesete után ismét akcióba lendült,...

szerda, 30 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen: A reális cél a pontszerzés

News image

A Ferrari finn világbajnoka szerint a reális céljuk a hétvégére...

szerda, 30 szeptember 2009

Bővebben

Japán Nagydíj: Menetrend

News image

A következő összeállításunkban az idei Japán Nagydíj menetrendjét tekintheti meg.Október...

szerda, 30 szeptember 2009

Bővebben

Felipe Massa hat kör erejéig már visszatért a pályára

News image

A már napok óta intenzíven tréningező Felipe Massa júliusi koponyasérülése...

kedd, 29 szeptember 2009

Bővebben

Ferrari: Tőlem, neked! Alonso megkapja az új Ferrarit!

News image

A kétszeres spanyol világbajnoknak aranyélete lesz az olaszoknál. A legfrissebb...

kedd, 29 szeptember 2009

Bővebben

A McLaren már készül Räikkönen érkezésére

News image

Bár hangsúlyozta, hogy nem kívánja megerősíteni a váltást, a Mercedes-Benz...

kedd, 29 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen: A Ferrari szenvedni fog Suzukában

News image

Kimi Räikkönen nem számít javulásra a hétvégi Japán Nagydíjon, miután...

kedd, 29 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari mérnöki gárdája kicserélődhet Alonso érkezésével

News image

A kétszeres spanyol világbajnok a Ferrarinak elmondta, a Renault, a...

kedd, 29 szeptember 2009

Bővebben

A FOTA változtathat az eredeti motorterveken

News image

A 2010-es Technikai Szabályzat szerint egy versenyző jövőre nyolc motort...

kedd, 29 szeptember 2009

Bővebben

Domenciali nem szorgalmazza Massa idei szereplését

News image

Felipe Massa legszívesebben már Valenciában pályára lépett volna a Ferrarival,...

kedd, 29 szeptember 2009

Bővebben

A McLaren már holnap bejelentheti Kimi érkezését

News image

A legfrissebb hírek szerint a wokingi istálló holnap, azaz egy...

kedd, 29 szeptember 2009

Bővebben

Sajtó: Alonso 5+1 évre írt alá a Ferrarihoz!

News image

A neves spanyol 'El Larguero' de la Cadena SER megtudta,...

kedd, 29 szeptember 2009

Bővebben

Olaszországban petíció Räikkönen mellett

News image

Online petíciót indítványoztak Olaszországban Kimi Räikkönen miatt, ezzel is kiállva...

hétfő, 28 szeptember 2009

Bővebben

Elhárult az akadály, Räikkönen a McLaren-hez szerződhet

News image

A brit sajtó egyöntetűen állítja, az ügyvédeknek sikerült megegyezniük egymással,...

hétfő, 28 szeptember 2009

Bővebben

Fisichella jobb teljesítményt nyújtana Japánban

News image

Az olasz veteránnak eltökélt szándékában áll, hogy a hétvégén Japánban...

hétfő, 28 szeptember 2009

Bővebben

Szingapúr Nagydíj: Nemzetközi sajtóvisszhang

News image

A szingapúri versenyen kevés előzést láthattak a nézők, ezért a...

hétfő, 28 szeptember 2009

Bővebben

A FOTA csapatok jövőre nem használják a hibrid rendszert

News image

A Nemzetközi Automobil Szövetség jövő évi szabályzata lehetővé teszi a...

hétfő, 28 szeptember 2009

Bővebben

A McLaren nem fog kivételezni Räikkönen-nel

News image

A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elmondta, eszük ágában nincs elsőszámú...

hétfő, 28 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari már ma, vagy holnap bejelentheti Alonso szerződtetését

News image

A rajongók valószínűleg ezen a héten meg fogják tudni, hogy...

hétfő, 28 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari főmérnöke csalódott

News image

Chris Dyer elmondása szerint hiába voltak meg a lehetőségeik, nem...

hétfő, 28 szeptember 2009

Bővebben

Domenicali: Néha a maximum sem elég!

News image

A Ferrari csapatfőnöke szerint Kimi Räikkönen és a Giancarlo Fisichella...

hétfő, 28 szeptember 2009

Bővebben

Massa már gokartozik! Japán előtt várható döntés pilóta ügyben

News image

A Ferrari brazil versenyzője a hétvégén balesete után megtette első...

vasárnap, 27 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari lecsúszott a pontszerzésről

News image

A Ferrari nem tudott pontokat szerezni Szingapúrban, ahol a pálya...

vasárnap, 27 szeptember 2009

Bővebben

A Szingapúri Nagydíj boxkiállásainak statisztikái

News image

Az alábbi táblázat a pilóták boxkiállásainak adatait tartalmazza. Megtudhatjuk belőle,...

vasárnap, 27 szeptember 2009

Bővebben

A pilóták leggyorsabb körei és csúcssebességei a Szingapúri Nagydíjon

News image

Az alábbi táblázat a pilóták versenyben futott leggyorsabb körét tartalmazza. ...

vasárnap, 27 szeptember 2009

Bővebben

Hamilton győzött Szingapúrban (Frissítve!)

News image

Lewis Hamilton szinte végig vezetve könnyedén nyerte meg a Szingapúri...

vasárnap, 27 szeptember 2009

Bővebben

Interjú Giancarlo Fisichellával

News image

Mindössze a tizennyolcadik rajtpozíciót tudta megszerezni a Ferrari versenyzője, Giancarlo...

vasárnap, 27 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari főmérnöke sem bizakodó

News image

A Scuderia főmérnöke, Chris Dyer sem tudott igazán bíztatót mondani....

vasárnap, 27 szeptember 2009

Bővebben

Domenicali: Nincs könnyű dolgunk!

News image

A Ferrari csapafőnöke szerint egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, mivel már...

vasárnap, 27 szeptember 2009

Bővebben

A FOTA tovább ülésezik Szingapúrban

News image

A Formula-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szövetsége (FOTA) ma is tárgyalóasztalhoz ül...

vasárnap, 27 szeptember 2009

Bővebben

Még többet ér a pole: Hamilton autója nehéz is - súlyadatok (Frissítve)

News image

Rubens Barrichello utolsó perces balesete miatt a pilóták nem fejezhették...

szombat, 26 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen: Az F60-as nem volt elég gyors a Q3-hoz

News image

Szingapúrban Kimi Räikkönen idei második leggyengébb kvalifikációs helyezését könyvelhette el,...

szombat, 26 szeptember 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek az időmérő edzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

szombat, 26 szeptember 2009

Bővebben

Hamilton rajtol a pole-ból az éjszakai futamon

News image

Váratlan eredményeket hozott a Szingapúri Nagydíj időmérő edzése. Lewis Hamilton...

szombat, 26 szeptember 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek a harmadik szabadedzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

szombat, 26 szeptember 2009

Bővebben

Hamilton nyerte az utolsó szabadedzést Szingapúrban

News image

A Szingapúri Nagydíj harmadik és egyben utolsó szabadedzése a McLaren-Mercedes...

szombat, 26 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen elkötelezett a Ferrari iránt

News image

Kimi Räikkönen egyelőre nem gondolkozik azon, hogy kategóriát váltson, mert...

szombat, 26 szeptember 2009

Bővebben

Domenicali: Megváltozott a versenyzői helyzet a Ferrarinál

News image

A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali az FIA pénteki sajtókonferenciáján megerősítette...

szombat, 26 szeptember 2009

Bővebben

Ecclestone: Todt a legalkalmasabb személy az FIA élére

News image

Közeleg az FIA új elnökválasztásának napja, így lassan a Forma-1...

szombat, 26 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrarinak még mindenképpen javulnia kell Szingapúrban

News image

A Ferrari Szingapúrban sem villogott az első napon, de az...

szombat, 26 szeptember 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek a második szabadedzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

szombat, 26 szeptember 2009

Bővebben

Vettel állt az élre Szingapúrban

News image

A Red Bull kiválósága, Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a...

péntek, 25 szeptember 2009

Bővebben

Szingapúr, első szabadedzés: Szektoridők és csúcssebességek

News image

A következő összeállításban az első szabadedzésen elért legnagyobb végsebességeket tekintheti...

péntek, 25 szeptember 2009

Bővebben

Barrichello nyitott az élen Szingapúrban

News image

Rubens Barrichello végzett az élen a Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén,...

péntek, 25 szeptember 2009

Bővebben

Fisichella: Már sokkal nyugodtabb vagyok, mint Monzában

News image

Második Ferraris versenyére készül Giancarlo Fisichella, aki két hete Monzában...

péntek, 25 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen és Hamilton véleménye a Renault botrányáról

News image

Noha a Motorsport Világtanács hétfői döntésével hivatalosan pont került a...

péntek, 25 szeptember 2009

Bővebben

A Sauber-Ferrari biztos lábakon áll a Qadbaknak köszönhetően

News image

A Sauber-Ferrari jövőre a Qadbak támogatásával áll rajthoz, amely garantálja,...

péntek, 25 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari Szingapúri Nagydíj után jelenti be versenyzőpárosát!

News image

A Ferrari elnöke elárulta, hogy az idei éjszakai nagydíj után...

péntek, 25 szeptember 2009

Bővebben

Esős szabadedzés vár a mezőnyre Szingapúrban

News image

Az előzetes időjárás jelentések szerint a mai két szabadedzés ideje...

péntek, 25 szeptember 2009

Bővebben

Massa már novemberben gokartozni fog

News image

A Ferrari brazil versenyzője a tervek szerint november végén elindul...

péntek, 25 szeptember 2009

Bővebben

Montezemolo: Alonso nagyszerű versenyző, nagyon erős!

News image

A Ferrari elnöke ismét elismerően nyilatkozott a kétszeres spanyol világbajnokról,...

péntek, 25 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen: Nem biztos, hogy jövőre a Ferrari versenyzője leszek!

News image

A finn világbajnok ismét megszólalt, és immáron egy kicsit tartalmasabban...

csütörtök, 24 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen: Várjuk meg a holnapot

News image

A finn „Jégember” nem nyilatkozna elhamarkodottan a pillanatnyi erőfölényt illetően....

csütörtök, 24 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen: Szerződésem van, ennyi!

News image

A Ferrari finn világbajnoka, Kimi Räikkönen szokásához híven röviden válaszolt...

csütörtök, 24 szeptember 2009

Bővebben

Montezemolo szerint is túlságosan súlyos Briatore büntetése

News image

Akárcsak a Formula-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone, a Ferrari...

csütörtök, 24 szeptember 2009

Bővebben

Fisichella nem szívesen szerződne új csapathoz

News image

Giancarlo Fisichella elmondta, nem szívesen kezdene újra mindent egy teljesen...

csütörtök, 24 szeptember 2009

Bővebben

Fisichella célja a pontszerzés Szingapúrban

News image

A Ferrari újdonsült olasz versenyzője egyértelműen magabiztosabbnak érzi magát, mint...

csütörtök, 24 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen 110%-ot nyújtott

News image

A finn világbajnok menedzsere meg van róla győződve, ha pártfogoltja...

csütörtök, 24 szeptember 2009

Bővebben

Ferrari F60: Az új fejlesztés (Videó)

News image

Íme egy animációs videó a Ferrari F60-as versenygépéről, mely az...

csütörtök, 24 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen jövőre 80 millió dollárt kereshet

News image

Ha a finn világbajnok elhagyja a Ferrarit, és a következő...

csütörtök, 24 szeptember 2009

Bővebben

Szingapúr: A helyzet változatlan, jön a vihar

News image

A legfrissebb időjárás jelentések szerint 50% az esély arra, hogy...

csütörtök, 24 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari még nem választott Alonso és Räikkönen között

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo a La Stampa nevű...

szerda, 23 szeptember 2009

Bővebben

Veszélyben a jövő évi Belga Nagydíj

News image

A pitpass.com értesülései szerint könnyen elképzelhető, hogy a 2010-es idényben...

szerda, 23 szeptember 2009

Bővebben

Schumacher: Buttont már nem lehet befogni

News image

Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher szerint Jenson Button be...

szerda, 23 szeptember 2009

Bővebben

Fisichella a Sauber színeiben indulhat jövőre

News image

A Sauber jövőre Ferrari motorokkal állhat rajthoz a Formula-1-es bajnokságban,...

szerda, 23 szeptember 2009

Bővebben

Szingapúri Nagydíj menetrendje

News image

Szingapúri Nagydíj - Marina Bay Street CircuitVáros: Szingapúr Alapítás éve:...

szerda, 23 szeptember 2009

Bővebben

Zúzott a Ferrarival versenyző SLR McLaren - fotók

News image

Egy Mercedes SLR McLaren és egy Ferrari utcai versenyéből kerekedett...

szerda, 23 szeptember 2009

Bővebben

Szingapúri Nagydíj: Időjárás jelentés

News image

A legfrissebb időjárás előrejelzések szerint továbbra is nagy az esély...

szerda, 23 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen Szingapúrban is dobogóra állna

News image

A Ferrari finn világbajnoka szerint a szerencse mellett több, mint...

kedd, 22 szeptember 2009

Bővebben

Módosítások Szingapúrban

News image

A szervezők tanultak a tavalyi hibákból, és számos módosítást elvégeztek...

kedd, 22 szeptember 2009

Bővebben

Tömeges téli teszt várható Bahrain-ben

News image

A télen forgalmas hetek várnak a jövőre az évadnyitó nagydíjat...

kedd, 22 szeptember 2009

Bővebben

Ausztrália elégedett a második hellyel

News image

Az Ausztrál Nagydíj szervezői elfogadták, és elégedettek azzal, hogy jövőre...

kedd, 22 szeptember 2009

Bővebben

Szingapúri Nagydíj: Jön a vihar!

News image

A legfrissebb időjárás jelentések szerint esős, viharos versenyhétvégében lesz részünk...

hétfő, 21 szeptember 2009

Bővebben

Megszűnhetnek a motorok közti különbségek

News image

A Motorsport Világtanács (WMSC) engedélyt adott arra, hogy a gyártók...

hétfő, 21 szeptember 2009

Bővebben

2010: Hivatalos versenynaptár

News image

Az FIA Világ Motor Sport Tanácsa ismertette a Formula-1 jövő...

hétfő, 21 szeptember 2009

Bővebben

Jól halad a 2010-es "Sauber-Ferrari" fejlesztése

News image

Peter Sauber-től megtudhattuk, hogy egy pillanatra sem állították le jövő...

hétfő, 21 szeptember 2009

Bővebben

Vikimi: Monzai naplóm (szurkolói élménybeszámoló)

News image

   2009.09.10 Csütörtök Reggel fél 7-kor indultunk Dorogról és Ausztrián...

vasárnap, 20 szeptember 2009

Bővebben

Domenicali: Fisichella pontokat fog szerezni a Ferrarinak

News image

Luca Badoer csalódott volt, hogy a Ferrari két verseny után...

vasárnap, 20 szeptember 2009

Bővebben

A McLarennél összeállhat a Räikkönen-Hamilton páros

News image

Már csak az újonc csapatok érkezése miatt is nagy mozgás...

szombat, 19 szeptember 2009

Bővebben

Häkkinen szerint Massának nehéz lesz a visszatérés

News image

A Formula-1 kétszeres bajnoka, Mika Häkkinen úgy véli, hogy Felipe...

szombat, 19 szeptember 2009

Bővebben

Sajtó: Alonso három évre írt alá a Ferrarinál

News image

Az olasz és a spanyol szaklapok szinte biztosra veszik, hogy...

szombat, 19 szeptember 2009

Bővebben

Whitmarsh: Räikkönen az egyik legnagyobb tehetség

News image

A Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen az elmúlt versenyeken jól szerepelt,...

szombat, 19 szeptember 2009

Bővebben

Terjengő füst okozhat gondot Szingapúrban

News image

A Szingapúri Nagydíj szervezői szerint a Renault tavalyi csalásügye nem...

péntek, 18 szeptember 2009

Bővebben

Massa decemberben egy gokartversenyen térhet vissza

News image

Ha engedélyt kap a Ferrari brazil versenyzője az orvosoktól, akkor...

péntek, 18 szeptember 2009

Bővebben

Jövőre Ferrari motorokkal futhatna a BMW Sauber utódja

News image

A Nemzetközi Automobil-szövetség a maláj Lotus istállót nevezte meg 13....

péntek, 18 szeptember 2009

Bővebben

Motor statisztika az Olasz Nagydíjig

News image

A költségek csökkentése érdekében az idén módosították a Forma-1 2009-es...

csütörtök, 17 szeptember 2009

Bővebben

A csapatok feloldanák a motorbefagyasztást

News image

A csapatok készen állnak arra, hogy megvitassanak egy újabb javaslatot...

csütörtök, 17 szeptember 2009

Bővebben

Di Montezemolo: Figyelembe kell venni a nézők véleményét is

News image

Luca di Montezemolo véleménye szerint a Forma-1-es csapatok szövetsége (FOTA)...

csütörtök, 17 szeptember 2009

Bővebben

Montezemolo: Massa lelkileg már készen áll!

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint Felipe Massa már...

szerda, 16 szeptember 2009

Bővebben

Ferrari motort használhat a BMW utódcsapata

News image

Német lapértesülések szerint a jelenleg még BMW Sauber F1 Team...

szerda, 16 szeptember 2009

Bővebben

Ferrari 458 Italia: Hivatalos videó

News image

Tegnap (szeptember 15.) volt a Ferrari új modelljének, a Ferrari...

szerda, 16 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen: Dobogóra fel!

News image

Kimi Räikkönen célja, hogy segítsen megtartani a Ferrarinak a konstruktőri...

szerda, 16 szeptember 2009

Bővebben

Todt ismertette a választási funkcionáriusait

News image

A Nemzetközi Automobil Szövetség élére októberben új elnököt választanak a leköszönő Max...

kedd, 15 szeptember 2009

Bővebben

Fisichella Torinóban tesztelt

News image

A Ferrari olasz versenyzője Torinóban, a Fiat Kutatóközpontjában tesztelt, készült...

kedd, 15 szeptember 2009

Bővebben

Massa ott lesz Szingapúrban!

News image

Rubens Barrichello elmondása szerint a Ferrari lábadozó versenyzője ott lesz...

kedd, 15 szeptember 2009

Bővebben

Az előzetes jövő évi F1-es nevezési lista

News image

Az FIA kedden megerősítette, hogy a Lotus F1 Team indulási...

kedd, 15 szeptember 2009

Bővebben

Olasz Nagydíj: Nemzetközi sajtóvisszhang

News image

Az Olasz Nagydíj után már csak négy pilóta esélyes arra,...

hétfő, 14 szeptember 2009

Bővebben

Red Bull: Ferrari?

News image

A Mercedes-Benz a hírek szerint nem hajlandó jövőre az egyik...

hétfő, 14 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari elégedett Räikkönen teljesítményével

News image

Kimi Räikkönen az elmúlt versenyek során sorozatban hozta a dobogós...

hétfő, 14 szeptember 2009

Bővebben

Domenicali: Előre, és tovább!

News image

A Ferrari csapatfőnöke hasonlóan kemény munkát vár csapatától, és versenyzőitől...

hétfő, 14 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari főmérnöke elégedett

News image

A Scuderia főmérnöke, Chris Dyer összességében elégedetten nyilatkozott az idei...

hétfő, 14 szeptember 2009

Bővebben

Fisichella: Az időmérőn ment el a versenyem

News image

Giancarlo Fisichella szerint gyenge rajthelyezése miatt nem sikerült pontot szereznie...

vasárnap, 13 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen örül az ajándékba kapott harmadik helynek

News image

Kimi Räikkönen vélhetően már elkönyvelte magában hogy negyedikként ér célba...

vasárnap, 13 szeptember 2009

Bővebben

Az Olasz Nagydíj boxkiállásainak statisztikái

News image

Az alábbi táblázat a pilóták boxkiállásainak adatait tartalmazza. Megtudhatjuk belőle,...

vasárnap, 13 szeptember 2009

Bővebben

A pilóták leggyorsabb körei és csúcssebességei az Olasz Nagydíjon

News image

Az alábbi táblázat a pilóták versenyben futott leggyorsabb körét tartalmazza. ...

vasárnap, 13 szeptember 2009

Bővebben

A Brawnnak kettős győzelmet ért a remek taktika Monzában

News image

Bár Lewis Hamilton rajtolt az első helyről az Olasz Nagydíjon,...

vasárnap, 13 szeptember 2009

Bővebben

Olasz Nagydíj: Ki, mikor hajt be először a boxba?

News image

Az előzetes számítások szerint a McLaren-Mercedes brit  versenyzője, Lewis Hamilton,...

vasárnap, 13 szeptember 2009

Bővebben

Domenicali: Elképesztő teljesítmény Kimi-től

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali szerint Kimi Räikkönen elképesztő teljesítményt...

vasárnap, 13 szeptember 2009

Bővebben

Dyer: Cél a dobogó!

News image

A Scuderia Ferrari főmérnöke is a dobogót célozta meg a...

vasárnap, 13 szeptember 2009

Bővebben

Olasz Nagydíj: 20% esély az esőre

News image

A legfrissebb időjárás jelentések szerint mindössze 20% esély van arra,...

vasárnap, 13 szeptember 2009

Bővebben

Súlyos büntetés jár a sikánlevágásért Monzában

News image

A Forma-1 versenyigazgatója, Charlie Whiting szombaton az Olasz Nagydíj helyszínén...

vasárnap, 13 szeptember 2009

Bővebben

Schumacher: Kimi dobogós lehet Monzában

News image

Michael Schumacher számára nem okozott nagy meglepetést, hogy a Force...

szombat, 12 szeptember 2009

Bővebben

Fisichella: Nem bántam meg

News image

Giancarlo Fisichella nem bánta meg, hogy a Ferrarihoz ment, még...

szombat, 12 szeptember 2009

Bővebben

Olasz Nagydíj - Súlytáblázat

News image

A szabályok értelmében az FIA a kvalifikációs edzés után nyilvánosságra...

szombat, 12 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen nehéz versenyre számít

News image

Kimi Räikkönen az Olasz Nagydíj időmérőjén idei második legjobb eredményét...

szombat, 12 szeptember 2009

Bővebben

Hamilton a legjobbkor verte meg Sutilt, övé a pole Monzában

News image

Az első három szabadedzést Lewis Hamilton és Adrian Sutil nyerte...

szombat, 12 szeptember 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek a harmadik szabadedzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

szombat, 12 szeptember 2009

Bővebben

Sutil az olasz időmérő előtt is maradt az élen

News image

Adrian Sutil az Olasz Nagydíj második szabadedzése után szombaton délelőtt...

szombat, 12 szeptember 2009

Bővebben

Módosították az első kanyar kerékvetőit a monzai pályán

News image

Több versenyző is élesen kritizálta a monzai pálya első kanyarjának...

szombat, 12 szeptember 2009

Bővebben

A Nemzetközi Automobil Szövetség tisztázta a motorszabályt

News image

A Formula-1-es csapatok a költségcsökkentések érdekében megegyeztek abban, hogy jövőre...

szombat, 12 szeptember 2009

Bővebben

Az FIA nem hagyta jóvá a három autó tervét

News image

Néhány héttel ezelőtt tizenkét csapat írta alá a Concorde Egyezményt,...

szombat, 12 szeptember 2009

Bővebben

Costa: Giancarlónak sokat kellett tanulnia

News image

A Ferrari számára mindig különleges a monzai verseny a lelkes...

szombat, 12 szeptember 2009

Bővebben

Szektoridők és csúcssebességek a második szabadedzésen

News image

Táblázatainkból megtudhatjátok, hogy a pilóták mennyi idő alatt teljesítették az...

péntek, 11 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen csatlakozik az igazi nagyágyúkhoz?

News image

Több, mint 6 év siker a Formula-1-ben: ez eddig nem...

péntek, 11 szeptember 2009

Bővebben

Fisichella élvezte első napját a Ferrarival

News image

Annak ellenére, hogy a délutáni edzést az utolsó pozícióban fejezte...

péntek, 11 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari sikeres időmérőre készül a hazai pályán

News image

Giancarlo Fisichella teljesítette első hivatalos tesztnapját a Ferrari színeiben. Az...

péntek, 11 szeptember 2009

Bővebben

Montezemolo: Alonso Ferrari versenyző lesz

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Motezemolo szerint Fernando Alonso érkezése...

péntek, 11 szeptember 2009

Bővebben

Olasz Nagydíj - Második szabadedzés

News image

A délutáni szabadedzés némileg másképp alakult, mint az első gyakorlás....

péntek, 11 szeptember 2009

Bővebben

Olasz Nagydíj: Első szabadedzés - szektoridők, végsebességek

News image

Az alábbiakban a Monzai futam első szabadedzés legnagyobb végsebességei és...

péntek, 11 szeptember 2009

Bővebben

A McLaren gárdája volt a leggyorsabb Monzában

News image

Az Olasz GP első szabadedzése a szokásos módon kezdődött, a...

péntek, 11 szeptember 2009

Bővebben

Santander 2010: McLaren és Ferrari

News image

A legfrissebb információk szerint a spanyol bank jövőre a McLaren-Mercedes-t...

péntek, 11 szeptember 2009

Bővebben

Fisichella: Forza Ferrari

News image

Giancarlo Fisichella elsődleges célja, hogy segítsen megtartani új munkaadójának a...

péntek, 11 szeptember 2009

Bővebben

Viharos időmérőre van kilátás Monzában

News image

A meteorológusok előrejelzései szerint a tavalyi évhez hasonlóan, idén is...

csütörtök, 10 szeptember 2009

Bővebben

Montezemolo: Massa gyorsabb lesz, mint valaha

News image

A Ferrari elnöke biztos benne, hogy Felipe Massa a visszatérése...

csütörtök, 10 szeptember 2009

Bővebben

A legendás Monza

News image

A hétvégén megérkezik a Forma-1 mezőnye az idei év utolsó...

csütörtök, 10 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari extra tesztnapot kért Massának

News image

A Ferrari versenyzője, Felipe Massa a hét elején egy sikeres...

csütörtök, 10 szeptember 2009

Bővebben

Kubica: Érdekelt voltam a Ferrarinál

News image

Robert Kubica bevallotta, tárgyalásokat folytatott a Ferrarival a szezon hátralévő...

csütörtök, 10 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen szoros csatára számít a hétvégén

News image

A Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen bízik abban, hogy a monzai...

csütörtök, 10 szeptember 2009

Bővebben

Hivatalos: A Santander jövőre a Ferrari szponzora lesz

News image

A Ferrari hagyományaihoz híven Monzában tesz bejelentést a következő évi...

csütörtök, 10 szeptember 2009

Bővebben

Domenicali: Nem valószínű, hogy győzünk Monzában

News image

Kimi Räikkönen Belga Nagydíjon szerzett győzelme a Scuderia Ferrari első...

csütörtök, 10 szeptember 2009

Bővebben

Montezemolo: A versenyzőket nem a szponzorok választják

News image

A Ferrari elnöke kategorikusan kijelentette, az, hogy a spanyol „gigabank”,...

csütörtök, 10 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari engedné másnál versenyezni Fisichellát 2010-ben

News image

Nem sokkal azután, hogy a Ferrari frissen szerződtetett versenyzője, Giancarlo...

szerda, 9 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari új feladattal bízza meg a tesztversenyzőit

News image

A Ferrari általában a monzai versenyhétvégén jelenti be a következő...

szerda, 9 szeptember 2009

Bővebben

A csapatok nem támogatják a Ferrari háromautós tervét

News image

A Deutsche Presseagentur értesülései szerint Ferrari kérvényt akar benyújtani a...

szerda, 9 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen: Keményen fogom nyomni!

News image

A finn világbajnok megígérte a rajongóknak, hogy az Olasz Nagydíjon...

szerda, 9 szeptember 2009

Bővebben

Fisi: Ha tanácsra lesz szükségem, Schumihoz fordulok

News image

A veterán olasz versenyző nem szégyenkezik, ha esetleg tanácsra lesz...

szerda, 9 szeptember 2009

Bővebben

Az Olasz Nagydíj hivatalos programja

News image

A szezon leggyorsabb versenye, az Olasz Nagydíj következik a Forma-1-es...

szerda, 9 szeptember 2009

Bővebben

Schumacher: Üdv a klubban Giancarlo!

News image

Michael Schumacher üdvözölte Giancarlo Fisichellát  Ferrarinál, és minden jót kívánt...

szerda, 9 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari várja vissza Schumachert

News image

A Scuderia csapatfőnöke, Stefano Domenicali ismét megerősítette - ha burkoltan...

szerda, 9 szeptember 2009

Bővebben

Schumacher ismét motoron tesztelt

News image

A hétszeres világbajnok a sérült nyaka ellenére hétfőn ismét motorra...

szerda, 9 szeptember 2009

Bővebben

Fisichella az év végén nem vonulna vissza!

News image

Az olasz veterán céljai között szerepel, hogy jövőre a Ferrari...

szerda, 9 szeptember 2009

Bővebben

Massa sosem ingott meg, mindenképpen visszatér

News image

Felipe Massa július 25-én a Magyar Nagydíj időmérő edzésén szenvedett...

kedd, 8 szeptember 2009

Bővebben

Magasabb rázókövek várják a versenyzőket Monzában

News image

Kisebb módosításokat hajtottak végre a monzai versenypályán, hogy megakadályozzák, hogy...

kedd, 8 szeptember 2009

Bővebben

Jövőre módosulhat a Forma-1-es tesztszabály

News image

Az idei évad során több pilótacsere is volt a Forma-1-ben....

kedd, 8 szeptember 2009

Bővebben

Fisichellára nehéz feladat vár

News image

A szezon hátralévő felében a Ferrari színeiben versenyző Giancarlo...

kedd, 8 szeptember 2009

Bővebben

Massa nézőként lesz jelen a Brazil Nagydíjon

News image

Felipe Massa elárulta, hogy idén már nem ül autóba, de...

kedd, 8 szeptember 2009

Bővebben

Massa: Ha Button nem bírkózik meg a ránehezedő nyomással, nem lesz világbajnok

News image

A Ferrari braziljának véleménye szerint, ha Jenson Button nem figyel,...

kedd, 8 szeptember 2009

Bővebben

Sikeres műtétet hajtottak végre Massán

News image

Felipe Massa hétfőn sikeres plasztikai műtéten esett át a Sao...

kedd, 8 szeptember 2009

Bővebben

Elhunyt Kimi Räikkönen nagymamája

News image

2007 világbajnokának nagymamája 83 éves korában hunyta örök álomra a...

hétfő, 7 szeptember 2009

Bővebben

Fisichella: Pontokat kell szerezni!

News image

Giancarlo Fisichella szerint az, hogy Monzában debütálhat a Ferrari színeiben,...

hétfő, 7 szeptember 2009

Bővebben

Surer: Erősen kétlem, hogy Massa valaha is a régi lesz

News image

A Ferrari egy hete rövid közleményben számolt be arról, hogy...

hétfő, 7 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrarinál bíznak Fisichella rutinjában

News image

A Ferrari nem erőlteti, hogy Giancarlo Fisichella teszteljen a csapattal...

hétfő, 7 szeptember 2009

Bővebben

Altmann: Massa erősebb lesz, mint a balesete előtt

News image

Felipe Massa személyes orvosa meg van róla győződve, hogy a...

hétfő, 7 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari többet várt a KERS-től

News image

Többet várt az idei évtől kezdve használható kinetikus energia-visszanyerő rendszertől...

vasárnap, 6 szeptember 2009

Bővebben

Badoer: A média miatt nem állhatok rajthoz Monzában!

News image

A Ferrari tesztpilótája meg van róla győződve, ha a média...

vasárnap, 6 szeptember 2009

Bővebben

Fisichella a Ferrari szimulátorában készül a monzai versenyre

News image

Giancarlo Fisichella a spái második hellyel megváltotta a belépőjegyét a...

szombat, 5 szeptember 2009

Bővebben

Rossi is tárgyalásban volt a Ferrarival

News image

A MotoGP többszörös világbajnoka, Valentino Rossi elárulta, hogy az elmúlt...

péntek, 4 szeptember 2009

Bővebben

Új Ferraris termékek a Gpshopnál!

News image

Rengeteg újdonsággal bővült választékunk! Az újdonságok között találsz például pólókat,...

péntek, 4 szeptember 2009

Bővebben

Massa visszatérése kockázatmentes lesz

News image

A Ferrari versenyzője, Felipe Massa súlyos fejésüléseket szerzett a Magyar...

péntek, 4 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen Monzában is mindent megtesz a dobogóért

News image

A lehető legjobb módon hangolt a Ferrari hazai futamára Kimi...

péntek, 4 szeptember 2009

Bővebben

Montezemolo: A győzelem a legjobb orvosság! (Fisichella első napja a Ferrarinál képekben)

News image

A Ferrari elnöke boldogan beszélt Giancarlo Fisichella szerződtetéséről, valamint Felipe...

péntek, 4 szeptember 2009

Bővebben

Nagyítás: ilyen lett Massa arca

News image

Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője látható egy ünnepségen Sao...

péntek, 4 szeptember 2009

Bővebben

Fisichella: Köszönöm Ferrari!

News image

Giancarlo Fisichella érthetően repdes örömében, mivel biztossá vált, hogy ő...

csütörtök, 3 szeptember 2009

Bővebben

Hivatalos: Fisichella vezetheti a Ferrarit Monzában - Frissítve!

News image

 A Ferrari hivatalosan is megerősítette a hírt, miszerint Olaszországban Giancarlo...

csütörtök, 3 szeptember 2009

Bővebben

Videóinterjú Räikkönen menedzserével

News image

Räikkönen menedzsere cáfolta a Brawn pletykát. Az utóbbi időben sorra...

csütörtök, 3 szeptember 2009

Bővebben

Ferrari: Egy napot csúszik a bejelentés!

News image

A spanyol Marca információi szerint az olasz istálló csak holnap...

csütörtök, 3 szeptember 2009

Bővebben

A Nokia nem száll be a Forma-1-be

News image

A finn érdekeltségű Nokia cáfolta azokat a híreket, miszerint beszállna...

csütörtök, 3 szeptember 2009

Bővebben

Felipe Massa játékkal üti el az idejét

News image

Felipe Massa apja, Luis Antonio Massa elfogadja a Ferrari döntését,...

csütörtök, 3 szeptember 2009

Bővebben

Massa már Szingapúrban jelezte gyanúját Briatore felé

News image

A Nemzetközi Automobil Szövetség Belgiumban megerősítette a hírt, miszerint nyomozást...

csütörtök, 3 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen: A Formula-1 jobb lenne újságírók nélkül

News image

A Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen akkor érzi a legjobban magát,...

csütörtök, 3 szeptember 2009

Bővebben

Schumacher nem motorozik, utazik Monzába!

News image

A hétszeres világbajnok szóvivője megerősítette, hogy Schumi nem vesz részt...

csütörtök, 3 szeptember 2009

Bővebben

Motor statisztika a Belga Nagydíjig

News image

A költségek csökkentése érdekében az idén módosították a Forma-1 2009-es...

szerda, 2 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen válthatja Alonsót a Renault-nál?

News image

Francia lapértesülések szerint Kimi Räikkönen veheti át Fernando Alonso megüresedő...

szerda, 2 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari állítólag Kubica és Fisichella közül választ

News image

A Ferrari még mindig nem tett hivatalos bejelentést azzal kapcsolatban,...

szerda, 2 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen teljes erőbedobással harcol a dobogóért

News image

A Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen a hétvégén megszerezte negyedik spái...

szerda, 2 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari javítani akar a motorok fogyasztásán

News image

A Scuderia Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali a Belga Nagydíjat követően...

szerda, 2 szeptember 2009

Bővebben

Válasz az Rtl Klub kommentátorainak vádjaira!

News image

Kedves Palik László és Czollner Gyula valamint aki még úgy...

kedd, 1 szeptember 2009

Bővebben

Most éppen Kubica áll legközelebb a Ferrarihoz

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali ugyan vasárnap néhány nap haladékot...

kedd, 1 szeptember 2009

Bővebben

Schumacher visszatért a versenypályára

News image

Michael Schumacher először gördült pályára azóta, hogy a múlt hónapban...

kedd, 1 szeptember 2009

Bővebben

Badoer stílusa sem volt megnyerő a Ferrarinál

News image

A Ferrari nem volt megelégedve Luca Badoer teljesítményével, így Monzában...

kedd, 1 szeptember 2009

Bővebben

Hivatalos: Felipe Massa nem tér vissza 2009-ben

News image

A 2010-es szezon kezdetéig biztos, hogy nem számíthat Felipe Massa...

kedd, 1 szeptember 2009

Bővebben

A Ferrari 2010-től már feltétlenül számít Massára

News image

Felipe Massa az elmúlt napokat Miamiban töltötte, ahol számtalan vizsgálatot...

kedd, 1 szeptember 2009

Bővebben

Domenicali: A mi hibánk, hogy nincsenek fiatal tehetségeink

News image

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke elismerte, csakis maguknak köszönhetik, hogy...

kedd, 1 szeptember 2009

Bővebben

Sajtó: Fisichella végleg átveszi Baoder helyét a Ferrarinál

News image

Amennyiben Giancarlo Fisichella aláír a Ferrarival egy ötfutamos egyezmény erejéig,...

kedd, 1 szeptember 2009

Bővebben

Alonso biztosan nem ül Badoer helyére Monzában

News image

A Ferrari bízik abban, hogy Felipe Massa minél előbb visszatérhet...

kedd, 1 szeptember 2009

Bővebben

Badoer: Ha Monzában sem leszek jó, félreállok

News image

Luca Badoer legnagyobb álma teljesült azzal, hogy a Ferrari színeiben...

kedd, 1 szeptember 2009

Bővebben

Räikkönen: Monzában nehéz lesz nyerni

News image

Kimi Räikkönen Spában megszerezte a Ferrari idei első győzelmét, de...

kedd, 1 szeptember 2009

Bővebben