Fernando Alonso úgy véli, hogy a Ferrarinak mindene meg van ahhoz, hogy újra győztes formába kerüljön a csapat, de óvatosan beszélt a 2012-es kilátásokról.
A Wrooom média rendezvényen adott nyilatkozatában Alonso elmondta, optimista azt illetően, ahogy a csapat készül az idei szezonra, de időre van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire versenyképesek.
"Mindannyian optimisták vagyunk. Mindenki a legjobbját nyújtja, de talán amíg Malajziába vagy Kínába, a szezon második vagy harmadik futamához nem érkezünk meg, addig nem tudhatjuk, hogy az autó jó-e" - nyilatkozta a spanyol. "Tudom, hogy sok téli tesztünk lesz, és tekinthetjük ezeket is versenyekként, de Kínáig nem ismerhetjük meg az autóban rejlő összes potenciált."
Alonso elmondta, hogy bízik a szerkezeti átalakításban és az új emberek érkezésében, akik szerinte Pat Fry irányítása alatt jó munkát végezhetnek. És bár ezeknek a változtatásoknak a hatása egy ideig még nem realizálódhat, a kétszeres világbajnok hisz abban, hogy a Ferrari képes talpra állni a csalódást keltő 2011-es év után.
"Amikor Pat Fry megérkezett, volt néhány változás, szerkezeti átalakítás és némi átszervezés a csapaton belül" - magyarázta Alonso. "A csapat már sokkal hatékonyabban dolgozik, és még hatékonyabb volt az elmúlt pár hónapban, szóval úgy gondolom, hogy az eredményeknek azonnal jönniük kellene. Nem hiszem, hogy több időre lenne szükségünk. A tavalyi évben problémáink voltak a szélcsatornából kapott adatokkal. Ha idén sikerül elkerülnünk ezeket a problémákat a szélcsatornával, az eredményeknek jönniük kell, és ha jó munkát végeztünk, képesek lehetünk versenyeket nyerni. Ha nem végeztünk jó munkát, nem leszünk képesek erre."
A spanyol világbajnok úgy véli, hogy az új érkezők a saját koncepciójukkal segíthetnek a csapatnak előrébb jutni.
"Minden új ember érkezése jó dolog, mert adhatnak néhány új ötletet, és egy új megközelítést különböző dolgokhoz. Amikor Pat megérkezett a Ferrarihoz (a McLarentől), megpróbált változtatni néhány dolgon, és meglepődött néhány dolgon, ahogy a Ferrari működött, és a különbségen az ő tapasztalataiban és a Ferrari megközelítésében. Ha kombinálod az összes jó dolgot a tapasztalataiddal, maximalizálhatod a benned és a csapatban rejlő potenciált, és Pattel valami ilyesmi történt. Tapasztalattal megpróbálhatod a legjobbat kihozni mindenből, és úgy gondolom, hogy a csapat minden területen fejlődött."
