Szabó Balázs - Természetesen nem int búcsút a Formula-1 az utóbbi években oly szofisztikálttá vált aerodinamikának, ugyanakkor jelentősen veszít hatásfokából a mechanikával és az energiát szolgáltató rendszerekkel szemben. Utóbbiak terén a 2,4 literes V8-as motorokat az 1,6 literes turbók váltják le, míg a KERS helyett a jóval erőteljesebb ERS egység lép szolgálatba.
Motor
A Forma-1, követve az utcai autók trendjét, csökkenti belső égésű motorjának kapacitását. Az aggregát veszít két hengert és a megmaradó hat is veszít űrtartalmából. Az erőveszteséget részben a turbóval kompenzálják. Ebben az értelemben, ez a formula mutat fel hasonlóságokat az 1,5 literes motorokkal, melyeket 1977 és 1988 között használtak bizonyos istállók.
A legfontosabb változtatást azonban várhatóan a felhasználható üzemanyag mennyiségének szabályozása jelenti majd. Az 1,6 literes, turbófeltöltéses, 6 hengeres, közvetlen befecskendezéses motorokban egy futam alatt maximálisan 100 kg-ot égethetnek el. Jelenleg ez 140 kg körül van. Az üzemanyag befecskendezése maximálisan 500 bar nyomással történhet, a jelenlegi 18 ezres fordulatról pedig 15 ezerre helyeződik a maximális fordulatszám.
ERS
A 2009-ben bevezetett, majd 2011-ben újra életre hívott KERS egységet az ERS váltja fel. Ez kinetikus energia mellett hőenergiát is használ fel kiegészítő erő képzésére.
Az ERS két elemből áll majd: a kinetikus motoregységből és a hő motoregységből. Utóbbi a turbótól von el hőt elektromos energia generálására.
Az ERS 161 lóerőt fog biztosítani a jelenlegi 80 helyett, a pilóták pedig 6,7 másodperc helyett 33,3 másodpercig hívhatják le ezt. Pontosabban, a 161 lóerőnek egy részét a rendszer előre programozottan használja majd fel, így nem kell a versenyzőknek több mint fél percig külön gombokat nyomva tartani.
Egységek
A megbízhatóság kulcsszereppel bír majd az új éra debütáló évében, ugyanis szigorú szabályokkal sújtják majd a megbízhatatlan erőforrásokat. Utóbbiak nem csak a motorokat takarják, erőforrás vagy egység alatt a belső égésű motor, az ERS, a kipufogó és még néhány kisebb perifériaelem értendő.
A jelenlegi 8 motor helyett jövőre mindössze 5 egységet lehet használni. Jelenleg egy motornak 3, néhánynak 4 futamot kell kibírnia, ez jövőre mindegyik aggregát esetén 4-re emelkedik. A motornak jelenleg legalább 95 kg-ot kell nyomnia, míg jövőre az ERS és a motor össztömegének minimuma 145 kg lesz.
Írta: Szabó Balázs