F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 23. szerda.

Kirándulás a Spanyol Nagydíjra: Anita és Zita beszámolója

E-mail Nyomtatás PDF
 

ANITA

Budapest – Barcelona – Montmeló -Budapest
2013. május 6-13.
 
Már tavaly év vége felé kezdtünk töprengeni Zitával, menjünk vagy ne? Alonso rajongók lévén eldöntöttük, ezt nekünk legalább egyszer az életünkben látnunk kell! Csatlakozott hozzánk Réka is, ő Felipét szerette volna támogatni jelenlétével. Pár hónap leforgása alatt szinte mindent elintéztünk, lefoglaltunk, kifizettünk, majd 2013. május 6-án elindultunk Magyarországról a szélrózsa minden irányából (Miskolc, Pécs, Budapest) Barcelonába. Meglepetésünkre, a Liszt Ferenc repülőtéren feltűnt a WTCC-ből Oriola, aki még előző nap a Hungaroringen versenyzett, és hazafelé tartván egy gépen utazhattunk vele is. 
Még aznap, érkezésünket követően megkezdtük igen tartalmas városnéző programunkat. Szinte minden sorra került, ami a legfontosabbak közé tartozik: Sagrada Família, Montjuic, Gaudi által tervezett épületek, Güell Park,  Mágikus szökőkút és környéke, Arc de Triomf, La Rambla bevásárló utca és a híres piac, kikötő, tengerpart, Camp Nou – az FC Barcelona stadionja, na és nem utolsó sorban a Ferrari Store . Ezt szerdáig bezárólag lezavartuk, és készülődtünk a csütörtöki Pit lane látogatásra. Az emberek nagy része a Ferrari garázshoz rohant természetesen. Már csak a második sorba sikerült beállnunk, de ennek ellenére gondoltam, talán látok valamit az eseményekből. Balra mellettünk Checo Perez és Jenson Button adtak autogramot a rajongóknak, jobbra Webber és Vettel, de ezzel az oldallal nem nagyon foglalkoztunk . A Ferrari csapat kerékcsere bemutatóját követően megjelentek a pilóták is, először Massa, majd Alonso. Azt az újságíró, tv-s társaság (pl. Sky Sports), VIP vendég tömeget!!! Alig láttunk valamit, mert olyan káosz volt, hogy az hihetetlen. Egy pillanat alatt több tucat ember keveredett a garázs elé, többek között a Santander Bank elnöke is. Rob Smedley is nézelődött Massa garázsából, Domenicali meg hátul rohangált egyik ajtón be, másikon ki.  Alonsohoz rengeteg mozgássérült rajongó is érkezett, akikkel együtt fotózkodott és aláírásokat osztott. Mindezek után néztünk csak szét a többi boxban ill. megcsodáltuk azt a hihetetlen lelátót ott Montmelóban, melyet a nagy Santander felírat kötött össze a boxutcával. A fülemben csengett az az elképesztő, focimeccshez hasonlító zsongás, amit a tv közvetítések során hallani, mikor Fernando elszáguld a lelátók előtt. Libabőrös lettem…
Pénteken zuhogott az eső reggel/délelőtt, ezért úgy döntöttünk, nem megyünk ki a pályára, hanem helyette a városban tekergünk. Szombaton korán keltünk, mert a harmadik szabadedzést is meg akartuk nézni és időben kint szerettünk volna lenni a pályán. Nagyon szuper helyen ültünk, beláttuk a célegyenes nagy részét, a boxutca kijáratot teljes egészében (szinte azzal szemben volt a helyünk), az első kanyart és a feljebb lévő részre is ráláttunk. Nem is gondoltam volna az interneten talált képek alapján. Ami már csütörtökön is feltűnt, ill. mindig hallottam az évek, közvetítések során, itt a rajongók nem palástolják véleményüket a pilótákkal kapcsolatosan. Ez abban nyilvánult meg, hogy Vettel láttán vagy csak a neve hallatán olyan, de olyan pfujolás és füttykoncert volt, hogy elképesztő. Hamiltonnál már szinte semmi, aminek kicsit örültem. Az időmérő csalódás volt a szabadedzés eredményeihez képest, de bíztunk Fernando fenomenális rajtjaiban. Pár éve ugyanitt elsőnek fordult az 1-es kanyarban a 4. helyről indulva. Utána elmentünk megkeresni a főbejáratot, és körbe akartuk járni a pályát. Útközben megtaláltuk azt az autó kiállítást, ahol azokat a kocsikat lehetett megnézni, amikkel a pilóták egyenként körbementek a vasárnapi parádé során. Nem is gondoltuk, így kiteszik, hogy mindenki megnézhesse. Hátul, a nem tudom melyik kijáratnál, Alonso fiesta zajlott éppen. Ők már akkor tudtak valamit?  Tovább haladva ismét leesett az állunk, mert ott parkolt az összes F1-es gyönyörűséges kamion! Aztán lassan megérkeztünk a főbejárathoz, ahol jó fej rendőrök irányították a forgalmat. Az egyiktől megtudtuk milyen színű és márkájú autóval közlekedik Alonso. Elkezdtek kifelé szállingózni a pilóták, csapatkapitányok, hírességek: K.Raikkönnen, N.Lauda, D.Coulthard, H.Kovalainen, Luca di Montezemolo, R.Brown, Pedro de la Rosa, és..és..és..Massa, majd egy furgon mögött álló autó felkapcsolta a világítását…Alonso jött egy Ferrarival, ő vezetett, mellette Dasha, hátul Fabri ült. Szerencsére forgalmi dugó volt a rengeteg autó miatt, így lassan araszoltak. Sajnos nem álltak meg, de elmondhattuk, megint láttuk őket. Mosolyt és integetést kaptunk tőle. 
Vasárnap a pilóta parádén ismét megcsodáltuk azokat az autókat, amik ki voltak állítva. A pilóták nagy része kedvesen integetett, ugyanakkor volt olyan, akit nem érdekelt semmi. Alonso láttán éneklésbe kezdett a lelátó és ő boldogan integetett mindenkinek, lepacsizott a pályabírókkal, feljebb kiszaladt a közönséghez. Na, jött Vettel és a füttykoncert.  
A rajtnál nagyon izgultunk, nehogy megint valami balesetbe keveredjen Alonso, de szerencsére minden simán ment. A verseny kb 1/3-nál elkezdtem reménykedni és imádkozni, hogy így maradjon a sorrend, ez legyen a végeredmény. Minden flottul haladt a tökéletes taktikákkal, kerékcserékkel, és aztán mondogattam magamban: Úr Isten, Fernando pont most fogja megnyerni a hazai futamot, mikor mi is itt vagyunk?? Csak ültem és nem akartam elhinni, mi történik. Mi lesz itt, a nézők „szétszedik” a lelátót? És igen, megnyertük a versenyt!! Ekkora mákot! Pont most, pont akkor, mikor itt vagyunk!! Még mindig hihetetlennek tűnik az egész. Gyorsan átrohantunk a lelátó másik vége mellé, ami szinte majdnem szemben van a pódiummal, és onnan néztük a ceremóniát. Jó volt látni, hogy Felipe is ott állt a dobogón, mindketten boldogok voltak velünk együtt. 94.831-en néztük végig ezt a fantasztikusan végződő futamot, mely az egész utazást felejthetetlen élménnyé tette.
 

 ZITA

 
Három, az ország különböző pontján élő Forma 1-et szerető nő elindul egy nagy kalandra Barcelonába. A terv még a múlt év végén megszületett a nagy közös utazásról a Forma 1-es spanyol nagydíjra. Fél év alatt beszereztük a repülőjegyeket, a belépőket a szállást. Végre elérkezett a május és elindultunk első közös utunkra. Már a repülőtéren egy ismerőssel találkoztunk, igaz nem Forma 1-es hanem egy másik sorozatban a WTCC-ben induló Pepe Oriolával utaztunk egy gépen, aki éppen a hungaroringi futamról repült hazafelé. 2 óra repülés után végre megérkeztünk Barcelonába. Már az első napra sok nevezetesség megnézését terveztük, mert a városnézésre 4 napunk volt. Barcelona egy gyönyörű nagyváros, ahol minden sarkon és utcán számos nevezetesség található. Nagy a munkanélküliség, de az emberek mégis boldogok. Kiülnek a kávézok, éttermek teraszára és hajnalig beszélgetnek, énekelnek egy tapas, egy paella és egy jó sangria vagy carpirinha mellett. A négy nap kevésnek bizonyult, hogy mindent megnézzünk és persze a lábunkba is beleraktunk jó pár kilométert, de mi fáradhatatlanok voltunk, mert a nagydíj még csak ekkor kezdődött. Szállásadóink nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, elmondták, hogy is juthatunk el a pályára. A nagydíj Montmelóban a Circuit de Catalunyán volt, ahová Barcelona belvárosából először metróval majd a Sants állomásról vonattal (kb 30 perc) jutottunk el Montmelóig. Montmeló egy kedves kis városka, ahol ilyenkor felpezsdül az élet a bárok teraszain különböző szurkolótáborok ülnek és egymással jól elbeszélgetnek. Az F1-es bazársor is egészen a pályáig húzódik, ahol mindenki kedvére válogathat a jobbnál jobb felszerelésekből. A pályára egy 20 perces gyalogtúra után jutottunk ki. A spanyolok egy kicsit lazábbak mint nálunk, már délelőttől be lehetett menni a lelátókhoz és a pályát körül lehetett sétálni. 4 órakor kinyíltak a boxokhoz vezető kapuk és a tömeg egy emberként rohant be a pályára. Mindenki kereste a saját kedvence boxát és próbált a legjobb helyekért harcolni az autogramosztáshoz. Sajna mi nem kerültünk be az első sorokba, így igazán nem voltunk tűzközelben. Itt a pilóták nem ülnek ki az asztalokhoz, hanem 5 óra felé kisétálnak a boxból, fényképezkednek, majd egy pár szerencsés embernek adnak aláírást. Mi a Ferrari garázs előtt tomboltunk a spanyolokkal vagy 2 órán keresztül közben láttuk Fernando-t, Felipét, Webber-t, Vettel-t, Checo-t és Buttont is és persze a Santander bank igazgatója Emilio Botin is kijött és elégedetten nézett végig a tömegen. A tömeg mindvégig skandálta Fernando nevét. Majd a Ferrari csapat kerékcserét gyakorolt, mire kettőt pislogtunk már le is cserélték mind a négy kereket. A végén végig sétáltunk még a boxutcában csináltunk egy-két remek képet és hazafelé vettük az utunkat, ami ismét egy 2 órás hazaút volt. A pénteki napon esett az eső, így Barcelona felfedezését folytattuk, de már készültünk a szombati napra. Szombaton korán reggel indultunk a pályára ahol péntektől 2 euróért kivittek Montmeló központjából a pályára, végre megúsztuk a 20 perces gyalogtúrát. A pálya szombatra kékbe és pirosba öltözött, számos spanyol és asztúriai zászló lobogott a lelátókon. A spanyolok már a szabadedzésen is tomboltak amikor Fernando megjelent a pályán, felállva ordítoztak. Az időmérő sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettük és talán ahogy a Ferrari szerette volna, pláne azért sem, mert Felipe is kapott egy 3 rajthelyes büntetést Webber feltartása miatt. De nem voltunk letörve, az hogy élőben láthattuk őket, mindenért kárpótolt. Az időmérő után körbesétáltuk a pályát, beengedtek azokhoz a régi autókhoz, amikkel másnap a pilótaparádén köröztek a pilóták. Majd megnéztük a szállító kamionokat is testközelből, nálunk erre nincs esély. Jó kis képeket csináltunk mind a Ferrari, a Lotus, a Mercedes és az FIA szállító kamionjairól. A spanyolok a pálya mellett felállítottak lakóbuszokat, amin Fernando képe volt felfestve és ott szólt a zene, táncoltak, szórakoztak és hangolódtak a versenyre hajnalig. Elsétáltunk a főbejárathoz, ahol meglepetésünkre még a rendőrök is nagyon segítőkészek voltak, megkérdezték kinek szurkolunk, mert annak az autóját megállítják, hogy lefényképezhessük. Láttuk Luca Montezemolot, Ross Brawn-t, Niki Laudát, Felipét, Raikönnen-t és persze Fernando is egy csodaszép ezüst Ferrarival hagyta el a pályát. Autogramot megint nem adott, de mosolygott és integetett nekünk. Végre eljött a verseny napja már korán megérkeztünk a pályára, mert ki akartuk használni az utolsó napunkat. Ezen a napon 94.000 ember látogatott ki a pályára és nagy része Fernando-nak és a Ferrarinak szurkolt. Délben gyerekek lepték el a pályát és egy nemes ügy "Safe roads for all" érdekében először Maria de Villotával, majd a pilótákkal sétáltak végig a célegyenesben. Megható pillanatok voltak. Majd megkezdődött a pilótaparádé, és a tömeg állva kiabált és tapsolt, ahogy Fernando elsőként megjelent. Vettel-t nem annyira szerették, mert ahányszor megjelent füttykoncertbe kezdtek, talán nem annyira sportszerűen, de hát a spanyolok már csak ilyenek. Sokáig Hamilton volt a fekete bárány a szemükben, most meg itt van Sebastian. A rajtig elszórakoztak a lelátókon hullámoztak, hangolódtak a rajtra, Majd kettőkor feldübörögtek a motorok és a tömeg egy emberként ugrott fel és szorított Fernando-nak a jó rajtért. Ami igazán jól sikerült és az első körös kettős előzése után tapsvihar söpört végig a lelátókon. A Ferrari a versenyen végig jól taktikázott és a 4 kiállás tökéletesnek bizonyult, mind Fernando és Felipe is remek versenyt futott, ami olyan eredménnyel ért végett, amit nem is reméltünk. Pont azt beszéltük a verseny közben, hogy előző nap egy spanyol szamárral megjósoltatták az eredményt és a szamár pont a Fernando, Raikkönen és Massa sorrendben nyalta meg a képeket. Végre először bejött a jóslat és Fernandonak a hazai közönsége előtt sikerült nyernie. Az utolsó körben megpróbáltunk eljutni a dobogóig, hátha beengednek a pályára, de itt a spanyolok nem engednek be a tribün alá. Sajnos így csak a tömegen keresztül próbáltunk egy-két képet készíteni a 3 dobogósról. Meghitt pillanat volt, mikor Fernando spanyolul köszönte meg, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére rengeteg spanyol jött ki és bíztatta őt és reméli, hogy boldoggát tudta őket tenni ezzel a győzelemmel. Mi sem hittük el és még mindig nem hisszük el, hogy részesei lehettünk eme remek győzelemnek. Hazafelé még egy spanyol TV társaság is elkapott minket egy rövid interjú erejéig. Este lezárásként elmentünk a Mágikus Szökőkúthoz, hogy lezárjuk ezt a nagyon kerekre sikerült kis hetet. Hazafelé már megbeszéltük, hogy minden olyan jól sikerült, hogy jövőre egy másik futamot is meg kellene látogatnunk, hátha ott is szerencsét hozunk a kedvenceinknek.
 
 
 
 
 

Hozzászólások (1)Add Comment
kálmán89
kálmán89
2013 május, 26
85.66.120.57
...

remek kis beszámoló!smilies/smiley.gifsmilies/smiley.gif

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2013. május 26. vasárnap, 08:40 )  

Kirándulás a Spanyol Nagydíjra: Anita és Zita beszámolója

News image

  ANITA Budapest – Barcelona – Montmeló -Budapest 2013....

vasárnap, 26 május 2013

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a Monacói Nagydíj csütörtöki napját követően

News image

Problémamentes 'pénteki' napot zárt a Ferrari a Monacói Hercegségben....

péntek, 24 május 2013

Bővebben

Monacói előzetes- Felipe Massával

News image

Viták nélküli Forma 1? A Ferrari sárga színű festéssel...

szerda, 22 május 2013

Bővebben

Forma-1-es pálya a kert végében

News image

  Imola… A város nevének hallatán minden F1 rajongónak...

szombat, 18 május 2013

Bővebben

Alonso nyerte a Spanyol Nagydíjat

News image

A Forma-1 mezőnye végre Európába érkezett, méghozzá a Ferrari...

vasárnap, 12 május 2013

Bővebben

A barcelonai kvalifikáció eredménye

News image

A WTCC őrület után visszatérünk ismét a Forma-1-es hírekhez,...

szombat, 11 május 2013

Bővebben

WTCC: Hungaroringi Michelisz őrület a hétvégén

News image

  Egy hét telt el az első Hondás dobogó...

péntek, 3 május 2013

Bővebben