Nikolas Tombazis, a Ferrari főtervezője az F138 bemutatója után beszélt az átalakításokról, a szélcsatornáról, és elárulta, a Maranellóban bemutatott autó teljesen megváltozik a harmadik tesztre.
Tombazis két okból is türelmetlenül várja az idei szezont: amellett, hogy kíváncsi a csapat télen elvégzett munkájának gyümölcsére, a szervezeti átalakítások eredményessége is érdekli a görög szakembert.
„A legutóbbi átszervezések hatással voltak az én pozíciómra is, mert világossá vált, hogy túl sok időt igényelt tőlem, hogy felügyeljem mind a mechanikai, mind az aerodinamikai területeket” – nyilatkozta Tombazis az F138 bemutatóját követően. „Annak érdekében, hogy ezt a nehézséget megoldjuk, létrehoztuk a tervező helyettesi pozíciókat, akik felváltva felelnek a modellekért. Szintén létrehoztuk az Aerodinamikai Részleget néhány ember érkezésével, hogy javítsunk az aerodinamikai oldal metodikáján. Emiatt az én szerepem átalakult ezen tevékenységek felügyeletére, míg a felszabadult időmet a különleges aerodinamikai kérdésekre fordíthatom, és még kreatívabb megközelítések alkalmazására. Az elmúlt pár évben a Formula-1 még összetettebbé vált, így egy személy már nem képes minden egyes feladatot ellátni.”
A szervezeti átalakítás egy mélyreható belső vizsgálat eredménye, amely a csapat hiányosságait volt hivatott megfigyelni. A vizsgálatból azonban az is világossá vált, hogy nem csak a csapat felépítése kíván meg alapos modernizációt, hanem az elmúlt években több alkalommal problémát okozó szélcsatorna is.
„A tavalyi évben a szezon végéig foglalkoznunk kellett az F2012 fejlesztésével, míg az F138 kezdeti fejlesztése a múlt szezon vége felé megkezdődött az aerodinamikai munka nagy részének a kivitelezésével Maranellóban. Szintén elvégeztünk néhány munkát egy másik szélcsatornában 2012-ben, és minden munkára az idei autóval kapcsolatban a Toyota németországi szélcsatornájában kerül majd sor, amíg a megfelelő szintre nem fejlesztjük a maranellói szélcsatornánkat. Ez már elég régi, ezért szükséges a korszerűsítése, miután tizenkét évig a szolgálatunkban állt. Az ideális helyzet az lenne, ha a szélcsatorna itt lenne, és nem mondhatom azt, hogy a cologne-i szélcsatorna használata a tökéletes megoldás, de mérlegelve a közép- és hosszú távú előnyeit annak, hogy fejlesszük a szélcsatornánkat vagy használjuk úgy, amilyen volt, arra a következtetésre jutottunk, hogy a jelenlegi stratégia a legjobb. Tettünk lépéseket annak érdekében, hogy a leghatékonyabban biztosítsuk a kommunikációt és a logisztikát 2013-ban. De akárhol is van a szélcsatorna, még mindig az a legfontosabb, hogy jó ötletek, aerodinamikai fejlesztések és egy jó felszerelés legyen.”
Az idei évvel kapcsolatban nem szeretne jóslatokba bocsátkozni Tombazis, azonban úgy véli, egy erős csomaggal vághatnak neki már az első versenynek az idei évben.
„Az elmúlt évek megtanítottak arra, hogy ne mondjak túl sokat túl korán, úgyhogy majd meglátjuk milyen válaszokat kapunk a pályáról. Úgy gondolom ésszerű munkát végeztünk és persze kellett egy lépést előre tennünk onnan, ahol az elmúlt években voltunk: a „bemutató specifikációjú” autónak, ami az első teszten fog futni, viszonylag kis mennyiségű szélcsatornai fejlesztése volt, mert az F2012 fejlesztése után rögtön ott volt a szezon vége. Azonban úgy vélem, egy erős csomagunk lesz a harmadik tesztre és az első versenyre” – tekintett bizakodóan a jövőbe a főtervező.
