F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 12. szombat.

Fry: Folyamatos aerodinamikai fejlesztést hajtunk végre egész évben

E-mail Nyomtatás PDF

altA Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry szerint a csapat "több kockázatot" vállalt az idei autó megépítésénél, mint a korábbi években.

Habár a legtöbben az F2012 lépcsős orráról beszélnek, a legradikálisabb változtatás az idei autón, hogy az első felfüggesztésnél is a vonórudas megoldást alkalmazzák. Emellett a Ferrari szakemberei keményen dolgoztak az autó oldaldobozain és az autó hátsó részén, hogy megpróbáljanak olyan aerodinamikai előnyre szert tenni ezen a területen, amellyel megelőzhetik a Red Bullt.

Pat Fry elmondta, szándékosan döntöttek emellett az agresszív megközelítés mellett, és nem féltek teljesen a határokig elmenni az autó tervezésénél.

"Ez mindig egy izgalmas időszak" - nyilatkozta Fry. "Mindenki keményen dolgozik, és mindig jó látni, ha egy projekt végül összejön. Ez mindig egy érdekes és izgalmas időszak. Nagyon sok ember mondott nagyon sok mindent, és egy kicsit elmozdultunk onnan, ahol voltunk. Természetesen vállaltunk egy kis kockázatot az alap autó tervezésénél és hasonló dolgokban, de összességében mindenki jó munkát végzett. De most meg kell ropogtatnunk az ujjperceinket, és elkezdeni keményen dolgozni a fejlesztéseken az első versenyig, és utána az egész szezonban."

A Ferrari jelentős fejlesztési csomag bevetését tervezi az utolsó barcelonai tesztre, és további újítások érkeznek az autóra a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra is. Ezen fejlesztések főleg az autó aerodinamikájának a javítását és a kipufogó-rendszer fejlesztését célozzák meg.

alt"Dolgozunk a fejlesztéseken, főleg az aerodinamikán" - mondta Fry. "A harmadik teszten és az első versenyen is lesznek fejlesztések az autón. Valójában, az egész évben egy folyamatos aerodinamikai fejlesztést hajtunk majd végre. A legfontosabb dolog az aerodinamika még mindig. Úgy gondolom, hogy sokkal kevesebbet tehetünk most a motorokkal - aerodinamikai szempontból. Mérnöki szempontból a motorteljesítmény kérdése szinte a ténylegesen elérhető maximális lóerőre és az üzemanyag-hatékonyságra redukálódott. Úgy gondolom, csak az lehet célszerű, ha egy állandó aerodinamikai fejlesztést hajtunk végre egész évben."

Az elmúlt években több csapat is előnyre tudott szert tenni az innovatív megoldásaik miatt - mint például az F-csatorna, vagy a fújt kipufogó -, az idei évben az FIA megpróbálja tisztázni a szabályokat minden területen. Az irányító testület már be is tiltotta a Lotus által bemutatott, és a Ferrari által is elkészített aktív menetmagasság-szabályozó rendszert, és Fry úgy véli az idei évben nem lesz sok "meglepő megoldás".

"Megpróbáltunk minden meglepő megoldást átgondolni, de úgy vélem, hogy a szabályok viszonylag szigorúak. Az F-csatornához és a fújt diffúzorhoz hasonlító rendszerek tiltottak. Emellett tisztázták a hasmagasságra hatással lévő fékrendszerekkel kapcsolatos szabályokat is. Szóval nem tudom. Nagyon sok innovatív ember van itt, így majd az idő megmondja, hogy mit találtak ki" - tette hozzá Pat Fry.

Hozzászólások (1)Add Comment
kálmán89
kálmán89
2012 február, 04
195.56.55.116
...

ez az nekünk pont ez kell!

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
 

Alonso: Lépésről lépésre haladunk előre

News image

Egy nagyon fontos hét veszi kezdetét a Formula-1-ben, hiszen...

kedd, 28 február 2012

Bővebben

Alonso szerint nincs ok az aggodalomra

News image

Fernando Alonso elmondta, ő és a csapat is nyugodt...

kedd, 28 február 2012

Bővebben

A Ferrari és a Red Bull is a többi csapattal tesztel

News image

A Ferrari és a Red Bull csapata kénytelen volt...

kedd, 28 február 2012

Bővebben

Massa: Jelentős mértékben sikerült javítani az autón

News image

Elégedetten nyilatkozott Felipe Massa az első barcelonai tesztsorozat negyedik...

vasárnap, 26 február 2012

Bővebben

Új motorvezérlő szoftvert kapnak a csapatok az FIA-tól

News image

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) új egységes motorvezérlő egységet...

péntek, 24 február 2012

Bővebben

Massa: Az autó határozottan jobb, mint Jerezben

News image

Felipe Massa elégedetten nyilatkozott a csapat mai tesztnapja után...

csütörtök, 23 február 2012

Bővebben

Maldonado volt a leggyorsabb a harmadik tesztnapon

News image

A Williams pilótája, Pastor Maldonado futotta Barcelonában a leggyorsabb...

csütörtök, 23 február 2012

Bővebben

Alonso véleménye az eddigi tesztekről, és az F2012 pozitív és negatív tulajdonságairól

News image

Fernando Alonso ma délután adott nyilatkozatában elmondta, még szükségük...

szerda, 22 február 2012

Bővebben

Hülkenberg végzett az élen a második barcelonai tesztnapon

News image

Nico Hülkenberg végzett az élen a barcelonai tesztsorozat második...

szerda, 22 február 2012

Bővebben

Alonso: Csak Melbourne-ben tudjuk meg hol állunk

News image

Fernado Alonso elmondta, nagyon sok munka vár még a...

szerda, 22 február 2012

Bővebben

Vettel zárt az élen az első barcelonai tesztnapon

News image

Sebastian Vettel végzett az élen az első barcelonai tesztsorozat...

kedd, 21 február 2012

Bővebben

Massa szimulátorban készül a barcelónai tesztre

News image

Felipe Massa két nagyon elfoglalt szimulátoros napon van túl,...

szombat, 18 február 2012

Bővebben

Alonso: Az idő semmit nem jelent, teljesen mindegy, hogy melyik napról van szó…

News image

Kívülről nézve, a Scuderia Ferrari csapat számára ez a...

szombat, 11 február 2012

Bővebben

Alonso szerint a Ferrari jobb formában érkezhet meg Barcelonába

News image

Fernando Alonso szerint a Ferrari sokkal jobb formában érkezhet...

péntek, 10 február 2012

Bővebben

Alonso végzett az élen az utolsó nap Jerezben

News image

Fernando Alonso végzett az élen a jerezi teszt utolsó...

péntek, 10 február 2012

Bővebben

Fry: Nem vagyok elégedett azzal, ahol jelenleg tartunk

News image

A Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry elismerte, az új...

csütörtök, 9 február 2012

Bővebben

Rosberg a harmadik nap leggyorsabbja

News image

Nico Rosberg nyerte a jerezi tesz harmadik napját. A...

csütörtök, 9 február 2012

Bővebben

Massa: Még nagyon sok dolgunk van az autóval

News image

Felipe Massa számára ma véget ért a tesztelés Jerezben....

szerda, 8 február 2012

Bővebben

Schumacher végzett az élen a második tesztnapon

News image

Michael Schumacher nyerte a jerezi teszt második napját. Mögötte...

szerda, 8 február 2012

Bővebben

Todt: Egy egészen más Massát láthatunk majd az idei évben

News image

Felipe Massa menedzsere, Nicolas Todt biztos abban, hogy 2012-ben...

szerda, 8 február 2012

Bővebben

Tombazis elégedetten nyilatkozott az első tesztnap után

News image

A Ferrari főmérnöke, Nikolas Tombazis elégedetten nyilatkozott az első...

kedd, 7 február 2012

Bővebben

Räikkönen zárt az élen a jerezi teszt első napján

News image

Kimi Räikkönen végzett az élen a jerezi teszt első...

kedd, 7 február 2012

Bővebben

Alonso: Minden Ferrari gyönyörű

News image

Fernando Alonso az F2012-es versenygép bemutatóján elmondta, teljes mértékben...

hétfő, 6 február 2012

Bővebben

Holnap kezdetét veszi az első téli teszt Jerezben

News image

Holnap megkezdődik az idei szezon első négynapos tesztje Jerezben....

hétfő, 6 február 2012

Bővebben

Montezemolo: Vissza kell térnünk a győzelem útjára

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint ez az...

szombat, 4 február 2012

Bővebben

Fry: Folyamatos aerodinamikai fejlesztést hajtunk végre egész évben

News image

A Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry szerint a csapat...

szombat, 4 február 2012

Bővebben

Domenicali: A kinézet egyáltalán nem fontos

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali a leleplezés után is...

szombat, 4 február 2012

Bővebben

Tombazis: Az F2012 új filozófia szerint épült

News image

A Ferrari is bemutatta már 2012-s autóját, az F2012-t....

szombat, 4 február 2012

Bővebben

Alonso és Massa is optimistán várja az idei évet

News image

Ma délelőtt 10 óra után pár perccel Felipe Massa...

péntek, 3 február 2012

Bővebben

Bemutatták az F2012-t

News image

A Ferrari mai napon bemutatott autója, amely az F2012...

péntek, 3 február 2012

Bővebben

5 éves az F1 Ferrari hírek!

News image

2007. február 2. az oldal születésnapja. Tehát ma lettünk...

csütörtök, 2 február 2012

Bővebben

Online mutatja be új autóját a Ferrari

News image

A Ferrari törölte a holnapra tervezett bemutatóját a Maranellóban...

csütörtök, 2 február 2012

Bővebben

Massa: Ez egy abszurd helyzet

News image

Felipe Massa szerint a fizetős versenyzők miatt egy "abszurd...

szerda, 1 február 2012

Bővebben