F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 23. szerda.

A Ferrari online aukciót szervez a földrengés áldozatainak hozzátartozóiért

E-mail Nyomtatás PDF

A Ferrari nemzetközi aukció megnyitásával szeretne segíteni az Emilia-Romagna tartományban május 20. óta történt földrengésekben odaveszett áldozatok családjainak.

 

A jövő héten kezdődő aukciónak külön dedikált részt hoznak létre a www.ferraristore.com weboldalon, amelynek célja, hogy jelentős összeggel tudják támogatni az összes családot, akik elvesztették szeretteiket.

Az aukción olyan különlegességekre lehet licitálni, mint például egy 599XX EVO, a legextrémebb orrmotoros Ferrari versenyautó, amelynek kereskedelmi értéke több mint 1.3 millió euro. Az 599XX EVO a Ferrari legmodernebb technológiáinak eredménye, amelyeket részben az utcai autókból, részben pedig a Forma 1-ben szerzett tapasztalatokból szerzett. Ezen felül különböző Forma 1-es relikviák is kalapács alá kerülnek, V8-as motor, versenyoverallok, bukósisakok, amelyek egytől egyik az F1 pilóták felajánlásai, illetve egyéb memorabiliák az utóbbi évek versenyautóiból.

A Ferrari Store felajánlása pedig különleges Ferraris karórákból áll.

Amint a földrengés híre elterjedt a sajtóban, Ferrari ügyfelek és gyűjtők világszerte jelentkeztek, hogy felajánlják hozzájárulásukat az áldozatok családjainak. Nem ez az első ilyen akció, az utóbbi években ugyanis két alkalommal is a Ferrari rajongóinak jóvoltából sikerült helyreállítani katasztrófa sújtotta városokat. Abruzzo, amely szintén földrengés áldozata lett, illetve két iskolát Ishinomakiban (Japán). Utóbbi esetben több mint 80 millió jent sikerült adományozni.

 

Hozzászólások (2)Add Comment
erik
erik
2012 június, 03
84.0.16.125
...

Kiváncsi vagyok én azokra az órákrasmilies/cheesy.gif

kálmán89
kálmán89
2012 június, 03
85.66.33.63
...

szép gesztus!

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
 

Alonso és a Ferrari heves viták előtt?

News image

A feltételezés nem kizárt, de ez mindössze a futballra...

szombat, 30 június 2012

Bővebben

Aeroteszt Spanyolországban

News image

A Ferrari a héten Spanyolországban dolgozott az aerodinamika fejlesztésén....

szombat, 30 június 2012

Bővebben

Montezemolo: Ez az igazi Ferrari!

News image

Luca di Montezemolo az Olasz Nagydíjat leszámítva nem szokott...

hétfő, 25 június 2012

Bővebben

Domenicali és Fry értékel

News image

A tegnapi győzelem valamennyi csapattagban különleges érzelmeket szabadított fel:...

hétfő, 25 június 2012

Bővebben

Nyilatkozatok a futam után

News image

Fernando Alonso megszerezte idei második futamgyőzelmét, mellyel az első...

vasárnap, 24 június 2012

Bővebben

Alonso nyert, Schumacher a dobogón!

News image

Fernando Alonso a tizenegyedik helyről rajtolva, hazai közönsége előtt...

vasárnap, 24 június 2012

Bővebben

Nyilatkozatok az időmérő edzés után

News image

A Ferrari az év második legrosszabb időmérő edzését zárta...

szombat, 23 június 2012

Bővebben

Vettelé a pole Valenciában

News image

    Sebastian Vettel, a Red Bull versenyzője szerezte...

szombat, 23 június 2012

Bővebben

Európa Nagydíj: Nyilatkozatok péntekről

News image

A mai napon az első edzést a legújabb fejlesztések...

péntek, 22 június 2012

Bővebben

Sebastian Vettel a nap leggyorsabbja

News image

  Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője nyerte...

péntek, 22 június 2012

Bővebben

Interjú Fernando Alonsóval

News image

A Ferrari kétszeres világbajnok versenyzője, Fernando Alonso „rettentően elégedett”...

péntek, 22 június 2012

Bővebben

Superstars hétvége a Hungaroringen

News image

  Július első hétvégéjén kerül megrendezésre SUPERSTARS sorozat, ahol...

szerda, 20 június 2012

Bővebben

Interjú a Ferrari főtervezőjével

News image

A következőkben a Ferrari főtervezője, a görög származású Nicholas...

kedd, 19 június 2012

Bővebben

Montezemolo: A siker csakis rajtunk múlik

News image

Ez egy forró időszak a Forma-1 számára. Nemcsak azért,...

szerda, 13 június 2012

Bővebben

A pohár háromnegyed részig van megtöltve

News image

Ezzel a hasonlattal értékelte a Ferrari a kanadai hétvégéjét....

kedd, 12 június 2012

Bővebben

Csalódást keltő verseny

News image

Noha Fernando Alonso sebessége megvolt ahhoz, hogy megnyerje a...

hétfő, 11 június 2012

Bővebben

Lewis Hamilton győzött Kanadában

News image

  A McLaren Mercedes világbajnoka, Lewis Hamilton nyerte a...

hétfő, 11 június 2012

Bővebben

Csapatvezetői nyilatkozatok a Kanadai Nagydíj időmérőjét követően

News image

A Ferrari az év legjobb időmérő edzésén van túl,...

vasárnap, 10 június 2012

Bővebben

Az év legjobb időmérője

News image

A Ferrarinak sikerült átmenteni pénteki formáját szombatra: Fernando Alonso...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Vettelé a pole Kanadában

News image

A Red Bull kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel nyerte a...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Vettel az élen az időmérő előtt Montrealban

News image

A Red Bull világbajnoka, Sebastian Vettel végzett az élen...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Agresszív fejlesztési program

News image

A Ferrari a szezon elején mutatott gyengélkedése után nagyon...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Biztató kezdés Kanadában

News image

A Ferrari a monacói hétvégéhez hasonlóan Kanadában is nagyon...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Felipe Massa kezd formába lendülni

News image

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa év eleji gyenge...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Alonso: Javítanunk kell az autó általános sebességén

News image

  Fernando Alonso tegnap a montreali paddockban találkozott a...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Az olaszországi földrengés helyszínén jártunk

  Képszerkesztőnk Kiss Imre jelenleg is Olaszországban tartózkodik a...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Hamilton nyitott az élen Kanadában

News image

A Kanadai Nagydíj első szabadedzésének top3 csapata a McLaren,...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Kanada a fejlesztések második állomása

News image

A Ferrari a gyenge évkezdet után agresszív fejlesztési programot...

csütörtök, 7 június 2012

Bővebben

Alonso: Szeretnénk mindent tökéletesen csinálni a tifosi és Gilles rajongók előtt

News image

  A Forma-1 egy rövid időre elhagyja Európát. A...

szerda, 6 június 2012

Bővebben

Massa: Sokkal magabiztosabb vagyok

News image

  Felipe Massa ma hagyta el Monacót. A tíz...

kedd, 5 június 2012

Bővebben

A Ferrari online aukciót szervez a földrengés áldozatainak hozzátartozóiért

News image

A Ferrari nemzetközi aukció megnyitásával szeretne segíteni az Emilia-Romagna...

vasárnap, 3 június 2012

Bővebben

Újabb vita a láthatáron: padlólemez

News image

Az elmúlt éveket többször is heves viták övezték, amelyekben...

péntek, 1 június 2012

Bővebben