Csalódott voltam, hogy nem sikerült dobogóra állni Malajziában, mert elérhető lett volna a számomra és egy nagyszerű eredmény lett volna. A csapaton belüli jobb légkör kialakulásában is hasznos lett volna. Sajnos a dolgok nem úgy alakultak, ahogy mi akartuk, és súlyos árat fizettünk azért, mert meghibásodott az állítható hátsó szárnyunk a futam alatt. Tudom, hogy a mérnökök, akikkel az elmúlt napokban sokat értekeztem, megtalálták és kijavították a problémát. Ha a rendszer működött volna, könnyebben megelőzhettem volna Hamiltont a célegyenesben, és nem kellett volna kerék a kerék elleni küzdelmet folytatnom vele, és kockázatot vállalni. Ami történt, az része a versenyzésnek, és ezt el kell fogadnunk. Gyorsabb voltam nála, és meg kellett próbálnom megelőzni, különben a mögöttünk jövők utolértek volna. Ami a büntetést illeti, mint ahogy már vasárnap este mondtam Sepangban, nem akarok erről beszélni, mert nem változtatna semmin.
Mint ahogy azt Ausztráliában is láthattuk, Malajziában újra jobb volt a versenytempók, mint az időmérőn mutatott teljesítményünk. Sepangban Felipének és nekem is meg volt a tempónk ahhoz, hogy a dobogóért harcolhassunk. Ez egy jó előjel, még ha végül nem is sikerült elérnünk ezt. Természetesen szeretnék a győzelemért harcolni, de jelen pillanatban egy autó, Vettel Red Bullja, úgy tűnik nem érhető el.
Maranellóban sokat dolgoznak a mérnökök azon, hogy megpróbálják javítani a 150° Italia teljesítményét. Sanghajban kipróbáltunk egy új első szárnyat és néhány aerodinamikai frissítést. Reméljük, hogy a segítségünkre lesznek ezek a változások, de nagyon gondosan ki kell elemezünk ezeket a pénteki szabadedzésen. A célunk ezen a nagydíjon nagyon hasonló ahhoz, mint ami Malajziában is volt, ami nem más, mint a lehető legjobban teljesíteni az időmérőn, és kihasználni minden lehetőséget, ami a futamon adódik előttünk. Sokkal hűvösebb lesz itt mint Sepangban volt, hasonló ahhoz, mint amit Melbourne-ben tapasztaltunk. Pénteken meglátjuk hogyan működnek a gumik. Ismét a kemény és a lágy keverékeket fogjuk használni. Malajzia egy teljesen más helyzetet hozott, mint az első verseny, de még meg kell értenünk, milyen szerepe van ebben az alacsonyabb hőmérsékletnek és milyen a pálya természetének, különösen a vonalvezetésnek és az aszfalt felületének.
Beszéltem Montezemolo elnök úrral a maláj futam után: nem volt boldog - bár miért is lenne az -, mint ahogy én sem vagyok az. Tudjuk, hogy gyorsan kell reagálnunk, hogy csökkentsük a különbséget a bajnokságot vezetővel szemben. Igaz, hogy ha összehasonlítjuk a helyzetet a tavalyi év első két futama utáni helyzettel, akkor rosszabbul állunk: akkor mi voltunk az élen, és Vettel volt egy kicsit lemaradva, de azt is figyelembe kell venni, hogy Ausztráliában és Malajziában nyolc ponttal többet gyűjtöttem, mint a tavalyi évben. Ez egy kis játék, de ezzel is magyarázható, hogy másképp is nézhetjük a dolgokat, még akár ellentétes irányból is. És nem kell komolyan venni az elnökünk viccét arról sem, amit a képzeletbeli kormányról mondott, amit a versenyzőkből állított össze. Köszönöm, hogy gondolt rám, mint miniszterelnök, de én inkább ragaszkodnék a versenyzéshez!
(Luca di Montezemolo arra a kérdésre, hogy politikai pályára lép-e a közeljövőben, a következőket válaszolta: "Én a politikában? Igen, és Alonso lesz a miniszterelnök. Azért választanám őt, mert neki van a legerősebb karaktere. Optimista, de mégis realista."
Az elnök tovább ment, és a lehetséges kabinetjének a további tagjairól is beszélt: "Vettel is ott lenne, mert okos és gyors, Rosberg is, amiért képes harcolni Schumacherrel, Pérez a tehetsége miatt, és Hamilton, aki egy nagyszerű bajnok.")