A Német Nagydíj épp a 201-es bajnokság közepét jelenti: kilenc versenyünk volt eddig, és a Nürburgring után ugyanennyi verseny lesz hátra. Sokak szerint itt az idő arra, hogy értékeljük mi történt eddig, de én inkább nem figyelem nagyon a jelenlegi állást. Egy nehéz szezon kezdetünk volt, de néhány verseny óta sikerült ismét versenyképesnek lennünk. Nem lehet tagadni, hogy előrelépéseket tettünk, míg végül sikerült egy teljesen megérdemelt győzelmet szereznünk egy olyan pályán - Silverstone-ban -, ami papíron a legkevésbé fekszik az autónknak. Azonban ez a nagyszerű győzelem nem változtat a hozzáállásunkon: folytatnunk kell a harcot versenyről versenyre, anélkül, hogy a világbajnokság állását figyelnénk, és majd a szezon végén számolgathatunk. Szóval Németországra is ugyanabban a szellemben készülünk, mint amit Angliában bemutattunk, de abban a tudatban, hogy most sokkal versenyképesebbek vagyunk.
A La Manche csatorna másik oldalán tartott verseny után néhány napot pihenéssel töltöttem otthon. Tudom, hogy egy nagyon mozgalmas két hét áll előttünk, így azt gondoltam, az a legjobb, ha feltöltődök egy kis időt töltve a családommal és egy kis edzéssel. Hétfő este óta Maranellóban voltam, ahol részt vettem a Német Nagydíjra való felkészülésben, ami azt jelenti, hogy sokat dolgoztam a szimulátorban és találkoztam a mérnökökkel. De ezen kívül is egy egész sor elfoglaltságom volt, a legtöbb a Ferrarinál eltöltött életemben. Például, tegnap részt vettem azon a Ferrari World Design Contest eredményhirdetésén, ahol a legjobb három döntőst díjazták: nagyon érdekes volt a számomra, hogy láthattam mennyi szenvedély van ezekben a fiatalokban, akik a világ más-más pontjáról érkeztek, hogy megmutassák az elképzelésüket a Ferrari jövőjével kapcsolatban. Ma reggel részt vettem két támogatónk néhány promóciós eseményén, majd meghívást kaptam Montezemolo elnökúrtól a Podio Ferrari eseményre, amelyen Maranellóban a cég összes támogatója részt vesz, azok, akik a Scuderával dolgoznak, és azok is, akik az utcai autókkal foglalkozó kollégáinkkal vannak kapcsolatban. A négy díjazott lehetőséget kapott arra, hogy megtegyen néhány kört a fioranói pályán egy 458 Italiában: nem tudom, hogy engem vártak-e a sofőrjüknek, de azt hiszem élvezték a tapasztaltakat. Végül, köszöntöttem több, mint 400 gyereket, azoknak a gyerekeit, akik itt dolgoznak, és akik részt vesznek a cég által szervezett nyári táborban. Elképzelhetitek, hogy teljesen elmerültem a Ferrari világában, és ez így fog folytatódni egészen a hónap végéig. Sőt, már vasárnap este, a Német Nagydíj után vissza fogok utazni a csapattal Maranellóba, és együtt maradunk három napig, mielőtt együtt elindulnánk Budapestre. Augusztus 7-én veszi kezdetét a FOTA által megszavazott gyárleállás, ami azt jelenti, hogy a spái versenyre - ami az egyike az év legérdekesebb versenyeinek - már idő előtt felkészülünk. Ezért gondolom azt, hogy ez egy nagyon elfoglalt időszak, de azt kell hogy mondjam, igazán kezdem megszeretni, hogy ennek a világnak a részese vagyok.
Most azonban nincs itt az ideje annak, hogy túl sokat gondoljunk erre, mert holnaptól kezdve egy olyan versenyhétvége veszi kezdetét, amely egy történelmi helyszínen kerül megrendezésre, a Nürburgringen, ahol már kétszer nyertem. Van egy mondás arról, hogy ha valami kétszer megtörténik, de nem akarom elrontani az esélyeimet azzal, hogy befejezem, szóval ez már a rajongókra tartozik, hogy kitalálják mi a folytatás!