A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a csapat hivatalos weboldalán vezetett blogjában kedden elárulta, úgy véli, hogy az Ausztrál Nagydíjon is négy csapat nyolc versenyzője lesz harcban a futamgyőzelemért, s kijelentette, hogy a Bahreinben aratott kettős győzelem ellenére továbbra is a földön kell járniuk.
Mint ismert, a maranellói gárda Alonso vezetésével kettős diadalt ünnepelhetett az évadnyitón, miután a sokáig az élen autózott Sebastian Vettel versenygépében meghibásodott a motor.
Alonso elmondta, habár Bahreinből közvetlenül Melbourne-be utazott, folyamatosan tartotta a kapcsolatot csapatával, akik nagyon keményen dolgoztak annak érdekében, hogy megfelelően felkészüljenek az év második versenyére.
„Pár napja már Ausztráliában tartózkodom. Közvetlenül ide utaztam Bahreniből, hogy pihenjek egy kicsit az egymást követő két verseny, az Ausztrál -és a Maláj Nagydíj előtt” – mondta a spanyol versenyző.
„Most pedig készen állok az idény második futamára. Ezekben a napokban folyamatosan kapcsolatban álltam a csapattal és tudom, hogy nagyon keményen dolgoztak Maranellóban, hogy felkészüljenek a versenyre.”
Alonso elmondta, Ausztráliában mindent elölről kell kezdeniük, s nem szállhatnak el a Közel-Keleten elért eredményektől.
„A Sakhirban elért kettős győzelem nagy önbizalmat adott nekünk és a télen elvégzett kemény munka eredménye.”
„Viszont semmi sem garantált, mindkét lábunkkal a földön kell járnunk, nyugodtnak kell maradnunk és összpontosítanunk kell. Melbourne-ben mindent elölről kell kezdeni. Számomra semmi nem változott: van négy csapat és nyolc versenyző, aki harcolni tud a győzelemért és mindent bele kell adnunk, hogy a többiek előtt maradjunk.”
Alonso hozzátette, kedveli a melbourne-i versenypályát, s úgy véli, az időmérő edzés különösen fontos lesz hétvégén, hiszen az idei évben sem vált könnyebbé az előzés.
„Szeretem az Albert Parkot. Elég technikás pálya néhány igazán érdekes kanyarral. Az előzés soha nem volt egyszerű, és ami még fontosabb – mint minden utcai pályán -, az az időmérőn elért eredmény. Látnunk kell, miképp viselkednek az abroncsok a különböző üzemanyag-terhelés és hőmérséklet mellett, hiszen ez utóbbi nagyban eltér attól, amit a teszteken és Bahreinben tapasztaltunk.”
„A melbourne-i hétvége az egyik kedvencem a paddockban és a városban tapasztalható légkör miatt. Nagyon különleges és úgy tűnik, mindenki figyelemmel kíséri ezt az eseményt. Rengeteg akció van a pályán és sok embert látni a lelátókon. Reméljük, hogy jó előadással szolgálhatunk majd a rajongóknak, s nagyobb lesz az elégedettség.”
Mint ismert, az évadnyitó Bahreini Nagydíj után sokan kritikusan nyilatkoztak az idén bevezetett új szabályokról, hiszen véleményük szerint azok sokat ártottak a versenyzésnek, így meglehetősen látványtalan futamokat láthatunk majd idén. A Renault-val két világbajnoki címig jutó Alonso azonban elmondta, egyelőre túl korai volna a szabályok változtatását követelni.
(forrás: f1center.hu)