Már hétfő óta Kuala Lumpurban vagyok. Mint ahogy az edzőm, Edoardo Bendinelli korábban kifejtette, fontos, hogy gyorsan akklimatizálódjunk az extrém körülményekhez, különösen számunkra, európaiak számára, amikor a Föld ezen pontján vagyunk. Tegnap például golfoztam Edoardóval és a menedzseremmel, Luis-zal [Garcia Abad]: mi voltunk az egyetlenek a pályán, mert senki sem volt hajlandó kimerészkedni ebben a hőségben.
Ez a leghosszabb futam a versenytávok tekintetében, de mindezek felett, ez a legfárasztóbb fizikai szempontból is: elengedhetetlen, hogy a lehető legjobban felkészülj, mert a vége felé ez akár különbséget is jelenthet a pályán. Mindent megtettem, amit tudtam, hogy készen álljak erre a hétvégre, csak úgy, mint a csapat itt a sepangi garázsban, és ilyen körülmények között meglehetősen kimerítő dolgozni, és azok is, akik otthon, Maranellóban dolgoznak. Malajziában ismét védekezően fogunk versenyezni. Nincs más módunk, mivel az F2012 gyakorlatilag megegyezik ugyanazzal az autóval, amivel Ausztráliában futottunk. Meg kell próbálnunk a lehető legjobban felkészíteni az autót, tudva azt, hogy ez nem lesz könnyű. Két dologra fogunk különösen nagy figyelmet fordítani: hogy megtaláljuk a megfelelő kompromisszumot az autó egyensúlya és a gumikopás között. Sepangban két igazi egyenes van, ahol, mivel ezek nagyon hosszúak, a végsebesség hiánya sokkal nagyobb árat követel, mint Melbourne-ben, ahol a két egyenes, ahol használhattunk a DRS-t, meglehetősen rövid volt.
Látni fogjuk, hogy a Pirelli gumik hogyan viselkednek olyan magas hőmérsékleti körülmények között, mint amilyen itt Malajziában van. Tavaly végül négy kiállással fejeztük be a futamot, így látni fogjuk, hogy most is ugyanez lesz-e a helyzet. A közepes és a kemény keveréket fogjuk használni, míg a tavalyi évben a lágy-kemény párosítással versenyeztünk. Tekintve, hogy a Pirelli idei keverékei sokkal jobban hasonlítanak egymáshoz az egykörös teljesítményt tekintve, talán idén más képet kapunk majd.
A pénteki második szabadedzésen már egy sokkal pontosabb képpel kellene kapnunk. A "kellene" szó a megfelelő, mert itt minden edzésre, különösen, amely a délután közepén van, hatással lehet az eső. Nincs még egy hely a világon, a Formula-1 világában, ahol a napsütés heves esőzésbe mehet át néhány perc alatt. Még a spái időjárás sem változik ennyire hírtelen. A pitwall-nál ülőknek nagyon figyelniük kell és gondosan nézniük a radat, hogy készen álljunk egy esetleges időjárás-változásra.
Jelenleg, az előrejelzések szerint, nagy az esélye az esőnek, mind az időmérőn, mind a versenyen, de őszintén szólva, én nem nagyon hiszek az előrejelzéseknek. A legfontosabb, hogy gyorsan reagáljunk, és megragadjunk minden lehetőséget. Az egyetlen dolog, amiben teljesen biztosak lehetünk, hogy nagyon nagy lesz a forróság...