Hosszú-hosszú hónapok után végre elérkezett ez a pillanat is: az ausztrál versenyhétvége első napja. A helyzet nem változott a téli tesztek óta, lehetetlen megjósolni, hogy mégis hol állhat a Ferrari, egyelőre csak bizakodni lehet. Egy biztos: nehéz dolga lesz a csapatnak ha az élen akarnak harcolni ismét.
A tegnap lehullott eső sajnos nem száradt fel a pályáról, így az idei év első szabadedzése esős körülmények között kezdődött meg. Elsőként a Toro Rosso pilótája, Jean-Eric Vergne hajtott ki a pályára, hogy teljesítse az installációs körét. A pálya állapotát, és a körülményeket figyelembe véve az intermediate abroncs volt az opcionális, így az edzés nagy részén a zöld jelzésű gumikon köröztek a pilóták. Az első mért kör a szintén Toro Rossós, Daniel Ricciardo nevéhez fűződött, majd szépen sorban jöttek a többiek is.
Miután a HRT alkatrészei nem érkeztek meg időben, kérvényezték, hogy had tolják el későbbre a gépátvétel időpontját, aminek az FIA zöld utat adott, azonban hiába, hiszen a csapat nem szerepelt túl fényesen. Pedro de la Rosa autóját össze sem tudták rakni, Narain Karthikeyan alatt pedig már a felvezetőkörén megállt az autó. Nagy érvágás ez a kis csapatnak, miután a téli teszteken sem tudtak részt venni.
De nem ők voltak az egyetlenek akiket technikai problémák hátráltattak. A nagy visszatérő Kimi Räikkönen Lotusában a szervó hibásodott meg. A csapat ugyan összerakta az E20-as kódjelet viselő gépet, a finn csupán csak pár perccel az edzés vége előtt tudott kigördülni a pályára, és nyolc kör megtétele után, a kilencedik helyen végzett.
Sajnálatos módon a Ferrarinak sem ment akadálymentesen a tréning. Massa a kilences kanyar előtt ráfékezett a vizes fűre, az autó eldobta a hátulját és a brazil a kavicságyban landolt. Negyed órával a vége előtt, Felipe számára véget ért a felkészülés első szakasza, 1:30.743-as idejével pedig a 18. helyen végzett.
Alonso azért próbált minél előrébb végezni, ezt bizonyítja az utolsó körén történt megcsúszása is. A spanyol majdnem odacsapta a Ferrarit a falhoz a célegyenes ráfordítóban, azonban még időben megfogta, és különösebb probléma nélkül jött tovább. Végül 21 kör megtétele után kerek nyolc tizedes lemaradással Buttontól, az ötödik helyen végzett.
Az első edzés végén már lehetett látni kék foltokat is az égen, azonban a két edzés közti szünetben ismét leesett az eső, így jöhettek elő az esőgumik.
Először ismét a Toro Rossósok hajtottak ki, majd jött ki a többi közép csapat, az élmezőny pedig inkább csak várt, miközben a pályán többen is megcsúsztak, baleset azonban egyik manőverből sem született.
Alonso volt az első pilóta, aki bevállalta a köztes eső gumikat, miután a pálya folyamatosan száradt fel, egyre jobban javultak a köridők, és végül az utolsó negyed órában, elő kerültek a slick abroncsok is. Tehát nem, hogy egy kicsivel tisztább képet kaptunk volna a nap során, inkább még jobban összekuszálódtak a dolgok az időjárás miatt. Az élen talán még mindig a Red Bull áll, mögöttük a McLaren szorosan, majd a Ferrari, a Lotus és a Mercedes körülbelül egy szinten.
Az mindenesetre biztató, hogy a Pirelli sportigazgatója, Paul Hembrey, szerint - aki mellesleg látta a Ferrari adatait - egyáltalán nem tűnik olyan lassúnak az autó, mint ahogy az a sajtóban be van állítva.
És íme az első és a második edzés időeredményei: