F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 12. szombat.

Massa: "Harcolnunk kell a győzelemért"

E-mail Nyomtatás PDF

altA Ferrari főhadiszállásán tartott sajtótájékoztatón tisztán látszott Felipe Massán, mennyire örül az új év kezdetének.

„Nagyon boldog vagyok, hogy az értelmetlen fecsegés ideje lejárt” – kezdte a brazil, az elmúlt hetek spekulációira utalva. „A szombati időmérő után fogunk tisztább képet kapni arról, hol is állunk a többiekhez képest. A vasárnapi futam után az autó teljesítményét illetően, a téli teszteken ég előre meg nem mondható adatokkal is tisztában leszünk már. Télen sok csapatot nem csak egy kör erejére, hanem egy futamhossznyira is nagyon versenyképesnek bizonyult, amely azt mutatja, hogy az erőviszonyokat illetően szorosan leszünk egymás mögött.”

Felipe szerint a hétvégére nincs ok a pesszimizmusra, ahogy korábban már elmondta, a téli tesztek gyakran hamis képet adnak a valóságról: „Hogy őszinte legyek, nem vagyunk elégedettek a tesztek végeredményével. Annak ellenére, hogy a 2011-es év kezdete előtt nagyon boldogok voltunk az akkori eredményekkel a későbbiekben mégsem bizonyultunk elég versenyképesnek. A téli tesztek nem mindig adnak tiszta képet az erőviszonyokról. Reméljük, hogy az első versenytől kezdve harcban leszünk a győzelemért. A megfelelő versenyszimulációk lefolytatása után, a versenytempó tekintetében nem állunk messze a céltól. A barcelonai tesztnapon végrehajtott hosszú távú szimulációnak nagy jelentősége lehet a teljesítményünkben. Ahhoz, hogy tisztán lássuk hol is állunk, arra van szükség, hogy mindenki ugyanazon az abroncsokon és üzemanyag mennyiséggel vágjon neki a futamnak. Az utolsó teszt után a szimulátorban is kipróbáltuk mindazt, amit összegyűjtöttünk, azonban sok fejleszteni valónk van még Barcelonától Ausztráliáig: úgy gondolom, hogy sok fontos dolgot megértettünk, nem nagy lépések ezek, de nagyon hasznosak lehetnek és segíthetnek az autó fejlesztésében.”

A brazil pilóta hozzátette, hogy az Albert parki pálya soha sem volt barátságos hozzá: „A 2010-es dobogót leszámítva Melbourne nem az a hely, ahol a legszerencsésebb vagyok. Más versenyeken, amikor egy jó eredményt tudtam volna itt elérni mindig történt valami, ami véget vetett a futamomnak. Vasárnap remélem, hogy jól fogunk rajtolni. Mentálisan egy nehéz szezonkezdésre készültem fel, készen állok bármi is történjék. Harcolnunk kell a győzelemért, a pódiumért,  hogy a legjobbat hozzuk ki az autóból. Vasárnap minden kiderült. . A gyáron belül és a csapatban egyaránt az a legfontosabb, hogy hétről-hétre minél hamarabb a helyes utat megtaláljuk meg az autó fejlesztésében.”

 

Hozzászólások (1)Add Comment
kálmán89
kálmán89
2012 március, 16
195.56.55.116
...

Hajrá Felipe!

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2012. március 16. péntek, 11:06 )  

Pérez: A Saubernél maradok

News image

Felipe Massa idei és tavalyi gyengébb szereplése miatt rengeteg...

kedd, 27 március 2012

Bővebben

Csapatvezetői nyilatkozatok a Maláj Nagydíjat követően

News image

Fernando Alonso megszerezte a Ferrari 217. győzelmét a Maláj...

kedd, 27 március 2012

Bővebben

Montezemolo: Ez a győzelem egy kis lökést adhat számunkra

News image

Fernando Alonso bravúros győzelme utána megszólalt a Ferrari elnöke,...

vasárnap, 25 március 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a Maláj Nagydíj után

News image

Vegyes napot zárt a Ferrari Malajziában.

vasárnap, 25 március 2012

Bővebben

Alonso nyerte Perez előtt a kaotikus Maláj Nagydíjat

News image

Fernando Alonso maga mögött tartva Sergio Perezt, meglepetésgyőzelmet szerzett...

vasárnap, 25 március 2012

Bővebben

Csapatvezetői nyilatkozatok a Malajziai Nagydíj időmérője után

News image

  Sok tényező befolyásolhatja a holnapi versenyt Malajziában. A...

szombat, 24 március 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a Malajziai Nagydíj időmérő edzése után

News image

A beígért eső ezúttal is elmaradt, így a Malajziai...

szombat, 24 március 2012

Bővebben

McLaren fölény Sepangban is

News image

  Lewis Hamilton és Jenson Button megtartotta a McLaren...

szombat, 24 március 2012

Bővebben

Csapatvezetői értékelések a pénteki nap után

News image

  Egy nagyon mozgalmas pénteki napon van túl a...

szombat, 24 március 2012

Bővebben

Rosberg az élen az időmérő előtt

News image

Félig-meddig nedves aszfaltcsík fogadta a versenyzőket, a maláj versenyhétvége...

szombat, 24 március 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a Maláj Nagydíj pénteki napja után

News image

Mozgalmas pénteki napon van túl a Ferrari csapata Malajziában....

péntek, 23 március 2012

Bővebben

Hamilton uralta a pénteki napot Malajziában

News image

A Ferrari pilótái az első edzésen ugyan elég hátul...

péntek, 23 március 2012

Bővebben

Massa: Újra kell kezdenünk mindent a nulláról

News image

  A média szereti levonni a következtetéseket már az...

csütörtök, 22 március 2012

Bővebben

Mit érdemes tudni a sepangi pályáról?

News image

Sepang International Circuit - Kuala Lumpur

csütörtök, 22 március 2012

Bővebben

Massa új alvázat kap a Maláj Nagydíjra

News image

Felipe Massa gyenge ausztráliai teljesítménye miatt a csapat úgy...

szerda, 21 március 2012

Bővebben

Csapatvezetői nyilatkozatok az Ausztrál Nagydíj után

News image

A Ferrari számára közel sem úgy alakult a szezonnyitó...

kedd, 20 március 2012

Bővebben

A versenyzők Ausztrál Nagydíj utáni nyilatkozatai

News image

A tegnapi rosszul sikerült kvalifikáció után egy fokkal eredményesebb...

vasárnap, 18 március 2012

Bővebben

Jenson Button nyerte az szezonnyitót

News image

Jenson Button négy év alatt harmadik Ausztrál Nagydíj győzelmét...

vasárnap, 18 március 2012

Bővebben

Csapatvezetői értékelések az Ausztrál Nagydíj időmérőjét követően

News image

A Scuderia csapatfőnöke és technikai igazgatója is egyett értett...

szombat, 17 március 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok az ausztrál időmérő után

News image

Nem jól alakult az Ausztrál Nagydíj szombati napja a...

szombat, 17 március 2012

Bővebben

McLaren első sor a szezonnyitón

News image

Lewis Hamilton csapattársával karöltve nyerte meg a szezonnyitó  Ausztrál...

szombat, 17 március 2012

Bővebben

Lewis Hamilton nyerte a harmadik szabadedzést

News image

Lewis Hamilton zárt az élen a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj...

szombat, 17 március 2012

Bővebben

Alonso: "Vegyes rajtrácsra számítok"

News image

Fernando Alonso úgy véli, hogy a téli tesztek végeztével...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Pat Fry: Mi is nagyon szeretnénk tudni, hogy hol állunk

News image

Pat Fry, a Ferrari technikai igazgatója szerint az esős...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok az Ausztrál Nagydíj pénteki napja után

News image

Az Ausztrál Nagydíj pénteki első- és második szabadedzése után...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Krízis vagy blöff?

News image

A maranellói gárda vezető alakjai a melbourne-i szezonnyitó felé...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Massa: "Harcolnunk kell a győzelemért"

News image

A Ferrari főhadiszállásán tartott sajtótájékoztatón tisztán látszott Felipe Massán,...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Button és Schumacher győzedelmeskedett az első két edzésen

News image

Hosszú-hosszú hónapok után végre elérkezett ez a pillanat is:...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Alonso: Felkészültek és egységesek vagyunk, és megbízunk egymásban

News image

Részt vett idei első hivatalos sajtótájékoztatóján Fernando Alonso is....

csütörtök, 15 március 2012

Bővebben

Mit érdemes tudni a melbourne-i pályáról?

News image

Albert Park - Melbourne

csütörtök, 15 március 2012

Bővebben

Domenicali: "Egy új kihívás kezdődik"

News image

    Már majdnem minden készen áll az Albert...

csütörtök, 15 március 2012

Bővebben

Alonso: Csak a versenyen derül ki az igazság

News image

Fernando Alonso nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy...

csütörtök, 15 március 2012

Bővebben

Négy, három, kettő, egy - és ismét leng a kockás zászló

News image

Már csak négy nap és újra kialszanak a piros...

kedd, 13 március 2012

Bővebben

Domenicali: "Négy futam után lesznek világosak az erőviszonyok"

News image

  Stefano Domenicali elmondása szerint az erőviszokonyról tiszta képet...

kedd, 13 március 2012

Bővebben

Játssz velünk dedikált Kiss Pál Tamás fotókért!

News image

A  hétvégén dedikált Kiss Pál Tamás fotókért játszhattok velünk,...

szombat, 10 március 2012

Bővebben

Massa São Paulóban töltődik fel a szezon előtt

News image

Felipe Massa jelenleg még São Paulóban készül az idei...

csütörtök, 8 március 2012

Bővebben

Montezemolo válaszokat vár

News image

A múlt héten véget értek az előszezni tesztek, és...

csütörtök, 8 március 2012

Bővebben

Megállás nélkül dolgozik a csapat Maranellóban

News image

Bár a szezon előtti tesztek tegnap véget értek, azonban...

hétfő, 5 március 2012

Bővebben

Alonso: Az első néhány versenyen szenvedni fogunk

News image

Fernando Alonso szerint a Ferrarira még nagyon sok munka...

hétfő, 5 március 2012

Bővebben

Räikkönen végzett az élen a vasárnapi tesztnapon

News image

Kimi Räikkönen végzett az élen a barcelonai előszezoni teszten....

hétfő, 5 március 2012

Bővebben

Fry: Csalódottak vagyunk a teljesítményünkkel

News image

Bár a második helyen zárt Fernando Alonso az utolsó...

vasárnap, 4 március 2012

Bővebben

Pérez végzett az élen az esővel tarkított tesztnapon

News image

Sergio Pérez végzett az élen a második barcelonai tesztsorozat...

vasárnap, 4 március 2012

Bővebben

A Ferrari egy agresszívebb kipufogócsővel próbálkozott

News image

A Ferrari technikai igazgatója elárulta, hogy a csapat a...

szombat, 3 március 2012

Bővebben

A győztesek Montmelóban jártak

News image

A Montmelói teszek második napján jártak a "Vinci Barcellona...

szombat, 3 március 2012

Bővebben

Fry: Elfogadható formában van a Ferrari

News image

Pat Fry, a Ferrari technikai igazgatója úgy gondolja, hogy...

péntek, 2 március 2012

Bővebben

A hatodik barcelonai tesztnapon is Grosjean végzett az élen

News image

Romain Grosjean végzett a második barcelonai tesztsorozat második napján...

péntek, 2 március 2012

Bővebben

Gené szerint változtatni kellene az időmérőn

News image

Marc Gené szerint változtatni kellene az időmérőedzések harmadik szakaszán,...

csütörtök, 1 március 2012

Bővebben

Grosjean végzett az élen az ötödik barcelonai tesztnapon

News image

Romain Grosjean végzett az élen az utolsó szezoni előtti...

csütörtök, 1 március 2012

Bővebben

Újabb szponzor a Ferrarinál

News image

Tegnap a Ferrari bejelentette, hogy újabb támogatóval bővült a...

csütörtök, 1 március 2012

Bővebben