Ma reggel érkeztem meg Bahreinbe egy egész éjjel tartó repülés után, és mint mindig, jó volt, hogy Raffaela és Felipinho velem voltak. Ma pihentem a szállodában, valamint az edzőteremben is voltam. Az első megbeszélés holnap délután fél háromkor lesz a pályánál, amikor találkozom a versenymérnökömmel, Rob Smedley-vel és a többi mérnökkel, aki az autómmal foglalkozik. Aztán, hivatalos vagyok az FIA sajtókonferenciájára, és fél hattól egy újabb megbeszélés lesz minden mérnökkel, míg este részt veszek majd egy eseményen, ahol a 458 Spidert mutatjuk be az ügyfeleink számára. Aztán pénteken eljön az ideje, hogy újra pályára hajtsunk, és őszintén szólva már alig várom. Vasárnap Sanghajban végre volt egy "normális" versenyem, az első olyan az évben, ami különösebb probléma nélkül zajlott le. A dolgok egyre jobbak lettek a hétvége folyamán: mindhárom szabadedzésen szenvedtem az autó egyensúlyával, majd az időmérőn hirtelen olyan mértékben javult a helyzet, hogy sikerült jelentősen csökkentenem a hátrányom Fernandóval szemben. Aztán a versenyen az autó még jobb volt, de túl gyakran találtam magam forgalomban, és nem tudtam a legtöbbet kihozni abból a stratégiából, amin voltam. Kár, mert jó lett volna végre elmozdulni a borzalmas nulla pontról a tabellán. Így nyilvánvaló, hogy a tervem a hétvégére az, hogy a legjobb tízben végezzek. Ha az a pozitív tendencia, ami Sanghajban elkezdődött, folytatódik, ez lehetséges is lesz. Igaz, hogy papíron a pálya karakterisztikája nem fekszik az F2012-nek, de fontos lesz, hogy a legjobbat hozzuk ki a gumikból, ami siker kulcsa lehet itt, mint ahogy más pályákon is.
A szahíri versenypálya az egyik kedvencem, és ez nem véletlen, hiszen kétszer már nyertem itt, és van egy második helyem is innen. A 11 futamgyőzelmemből nem kevesebb, mint nyolcat sikerült három pályán megszereznem: hármat Isztambulban, kettőt Interlagosban, és ugyanennyit Szahírban. Ezek a pályák nagyon különböznek egymástól, így nem lehet azt mondani, hogy valamilyen technikai oka van ennek a statisztikának. Azonban már csak a balszerencse miatt is csalódott lettem volna, ha ezt a versenyt törlik, mivel idén már Török Nagydíj sincs. Továbbá mindig nagyon szerettem ide jönni, még azokban a napokban is, amikor tesztnapokra érkeztünk ide. Az itteniek nagyon vendégszeretőek és szívélyesek, és ahogy már Sanghajban is mondtam az elmúlt napokban, remélem, hogy a nagydíj lehetőséget ad az egység létrehozására. Abból, amit ma láttam úgy tűnik, hogy nyugodt a helyzet: a repülőtérről a szállodába tartó úton minden olyannak tűnt, mint két évvel ezelőtt, és a pályán lévő srácok is azt mondták, hogy minden a szokásos Európán kívüli versenyhétvége szerdai programja szerint halad. Ha az a döntés született, hogy megrendezik a versenyt, az azt jelenti, hogy a feltételek adottak ehhez, és abból, amit eddig láttunk, nincs semmi, ami változtatna ezen az állásponton.
2012.04.18.