A jövő évnek jobbnak kell lennie, mint az idei volt!
Az Indiai Nagydíj után Sao Paolóba utaztam, itt töltöttem az elmúlt két hetet. Innen érkeztem meg nem olyan rég Abu Dhabiba. Még mindig élénken élnek bennem az első indiai utazásom élményei, még akkor is, ha nem sok indokom van arra, hogy a futamon történtekről beszéljek. A pálya nagyon szép, az egyik legjobb a versenynaptárban. Itt, az emberek különösképpen érdeklődőek a Formula-1 iránt. Ahogy a világ legtöbb országa egyre inkább hasonlítani kezd egymásra, India merőben különbözik mindentől, amit eddig láttam. Az emberek nagyon vendégszeretőek és barátságosak. Maga az ország pedig hatalmas fejlődés lehetőségét mutatja, ezzel párhuzamosan viszont nagy szegénység is látható. A Formula-1 szemszögéből hiszek India jövőjében, még akkor is, hogyha idén nem volt minden kész. Szem előtt kell tartani, hogy ez volt az első év, hogy nagydíjat rendezhettek.
Az idei szezon hosszúsága miatt sok év után ez volt az első, hogy nem vettem részt az előző hétvégén Mugellóban megrendezett Ferrari Word Final-on. Természetesen tisztában vagyok azzal, amit Montezemolo elnök és (Stefano) Domenicali mondtak rólam. Azok alapján ismét világossá vált, hogy jövőre is a Scuderiának fogok versenyezni. Az én szemszögemből - és mint általában ez mindig pozitív is egyben - nagyon fontos, hogy a csapat teljes támogatását magam mögött tudhatom. Azonban jelen pillanatban a legfontosabb, hogy a hátralévő két futamon a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. Tudom, hogy a jövő év az egész csapatnak nagyon fontos, tekintve,hogy ez az év nem a várakozásaink szerint alakult. A Ferrari már a jövő évre koncentrál, a szezon előtti legfontosabb célunk az, hogy egy olyan autót rakjunk össze, ami már az első futamtól kezdve versenyképes és minden futamra lehetővé tegye számunkra a győzelmet. 2012-nek jobb évnek kell lennie, mint az idei volt.
Most viszont Abu Dhabiba érkeztünk, ahol én tavaly vezettem először, a balesetem miatt 2009-ben az első futamot ki kellett hagynom. A struktúra fantasztikus, a pálya egészen érdekes. Egyetlen negatívuma az, hogy úgy tűnik, nehezen fogunk tudni előzni, de azt remélem, hogy idén a DRS segíteni fog, hogy a verseny jobb legyen. Az időbeosztás szempontjából egyedülálló ez a verseny, amely még napfényben kezdődik és mesterséges fényben ér véget: a pálya kivilágítása hibátlan, nincs vele semmi probléma. Az este eljövetelével még egy pozitívum, hogy a hőmérséklet is lecsökken. Számunkra az elkövetkezendő két futam ismét egy jó lehetőség arra, hogy jó eredményeket érjünk el, mindezek mellett ez a két hétvége fontos része a jövő év előkészületeinek. Itt ki tudunk próbálni az új autó néhány újítását, azonban új nézeteket kell kialakítanunk vezetéstechnikai és beállítások szempontjából. Úgy gondolom, hogy ezek a fejlesztések nem csak technikailag, hanem a versenyhétvégekre való felkészüléseink tekintetében is hasznos lesz.
A Yas Marinai verseny a Ferrari számára fontos mert a csapatnak nagyon sok szoros kapcsolata van Abu Dhabival, ami nagyon jól látszik abból a tényből is, hogy a pálya mellett saját parkunk van, itt terül el a Ferrari World. Előző évben mentem egy kört a hullámvasúton, ami egy fantasztikus élmény volt, alig várom, hogy újra menjek, de ezúttal magammal viszem a feleségem is!