F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 12. szombat.

Felipe Massa blogja a Török Nagydíj előtt

E-mail Nyomtatás PDF
A legnagyobb esemény az életemben a Kínai Nagydíj óta az volt, hogy betöltöttem a 30. életévemet egy héttel ezelőtt. Itt Monacóban ünnepeltem a családommal, de be kell valljam, hogy kicsit furcsa volt elérni a harmadik x-et. Másrészt azonban nem érzek semmi különbséget, nem érzem idősebbnek magam, de furcsa, hogy nem vagyok huszonéves többé. Amikor először feltűntem a Formula-1-ben, húsz éves voltam. Ez tíz évvel ezelőtt volt, és nem panaszkodhatok a karrierem vagy az életem miatt, mert eddig mindig többet kaptam, mint amire számítottam. De mint versenyző, soha nem lehetsz elégedett, mindig többet kell akarnod, és ez az ami engem is motivál. Végigtekintve a jelenlegi F1-es versenyzőkön, bátorítást nyerhetek abból a tényből, hogy habár nagyon sok fiatal versenyző van a sportban, vannak olyan srácok is mint Michael Schumacher, akik megmutatják, hogy lehetséges egy nagyon hosszú karriert is befutni, és látva, hogy még mindig versenyzik, még fiatalabbnak érzem magam.

Egy hosszabb szünet után csütörtök reggel érkezek meg majd Törökországba, és azt kell, hogy mondjam, Isztambul egy nagyon különleges helyszín a számomra, hiszen 2006-ban itt szereztem meg életem első Formula-1-es győzelmét, ami olyan érzés, amit semelyik versenyző nem felejt el soha. Emlékszem rá, hogy ez egy hihetetlen győzelem volt a pole pozícióból indulva, és arra is emlékszem, hogy Michael és Fernando előtt végeztem, akik a világbajnoki címért harcoltak abban az évben, és ez mind hozzájárult ahhoz, hogy ez egy nagy eredmény legyen. Ezután sikerült mesterhármast elérnem, hiszen a következő két évben is nyertem, és egyértelműen én voltam a leggyorsabb a pályán. Eltekintve a három pole pozícióból szerzett győzelmemtől, mióta a Ferrarinál versenyzek, mindig pontszerző helyen végeztem itt az Istanbul Parkban, de remélem, hogy a török győzelmeim száma nem fog megállni háromnál. Ez furcsán hangzik, de visszatekintve az itt elért eredményeimre, és ezt kombinálva a közelmúltban betöltött fontos születésnapommal, talán még több motivációt ad, hogy egy jó eredményt érjek el ezen a hétvégén. Azonban realistának kell maradnunk, tudom, hogy nagy előrelépéseket kell tennünk az autóval, mert nem voltunk olyan erősek az első három versenyen, mint ahogy azt vártuk. De Maranellóban mindenki keményen dolgozott, hogy kapjunk pár aerodinamikai frissítést erre a versenyre, így remélhetőleg egy kicsit erősebbek lehetünk, még ha ezek az új elemek nem tekinthetőek jelentős fejlesztéseknek. Azonban további fejlesztéseket várunk a következő versenyekre, rögtön a Török Nagydíj utánra.

Ha az időmérős helyünket nézzük az utolsó versenyen, nem volt meg a teljesítményünk ahhoz, hogy dobogós helyet szerezzünk, de a versenyen a tempónk már elég jó volt ahhoz, hogy a legjobb három helyért csatázzunk. Nem tudjuk megmondani, hogy Törökországban mi lesz a helyzet, mert ha keményen dolgozunk, akkor nem lehetetlen, hogy olyan helyzetbe találjuk magunkat, ahol az autó képes lesz a dobogóért harcolni. Igaz, hogy a gumihelyzet mindenki számára azonos, de az is igaz, hogy ez ismét egy kulcsfontosságú tényező lehet a verseny végkimenetelének szempontjából. A híres 8-as kanyar nagyon fontos, mert nagyon nagy a terhelés a gumikon ebben a kanyarban, így alaposan át kell gondolnunk az autó beállításait, hogy jól teljesítsünk ebben a kanyarban, de a gumikra is figyeljünk. Egy másik befolyásoló tényező az eső lehet, ami miatt egy teljesen más helyzettel találkozhatunk, hiszen az időjárás-előrejelzések szinte minden napra esőt jósolnak, ami azt jelenti, hogy nekünk, és különösen a stratégáknak is, nagyon koncentráltnak kell lennünk, és készen kell állnunk mindenre. Nem emlékszem esőre itt Isztambulban, így ez érdekessé teheti az életünket.

Kína óta kapcsolatban maradtam a mérnökeimmel, így tudom, hogy min dolgoznak. Emellett két napot is eltöltöttem a gyárban és a szimulátorban a múlt héten, ami nagyon fontos volt a fejlesztési munkánkban. Nagyon élveztem azt a kis szünetet, ami egy különleges lehetőséget biztosított a számomra, amikor három különböző Ferrarit is vezettem egyazon napon Fioranóban, egy filmforgatás céljából: volt egy F1-es autó, egy 458 Italia és ennek az utcai autónak a Challenge változata. Jó móka volt, probléma csak akkor adódott, amikor a Formula-1es autóból az utcai autóba kellett ülnöm - még ha az egy Ferrari is -, hiszen nagyon óvatosnak kell lenni a fékezési pontoknál, mert ezek nagyon különböznek. De minden biztonságban ért véget.
Hozzászólások (3)Add Comment
kálmán89
kálmán89
2011 május, 05
195.56.55.116
...

Felipe ez a te pályád hajrá!smilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gif

fecó
fecó
2011 május, 05
195.56.55.116
...

köszi, javítottamsmilies/smiley.gif

Jandra
Jandra
2011 május, 05
195.56.55.116
...

Fecó kétszer van az "engem"
és ez az ami engem is motivál engem.

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2011. június 09. csütörtök, 16:22 )  

Felipe Massa blogja a Bahreini Nagydíj előtt

News image

Ma reggel érkeztem meg Bahreinbe egy egész éjjel tartó...

csütörtök, 19 április 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Kína egy nagyváros de ennél sokkal nagyobb a kínaiaktól...

péntek, 13 április 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja a Maláj Nagydíj után

News image

  A napot a csapattal töltöttem, hogy részletesen kielemezzük...

szombat, 31 március 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

Ma reggel érkeztem meg Melbourne-be. Sao Paolótól idáig nagyon...

kedd, 13 március 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja az Abu Dhabi Nagydíj előtt

News image

A jövő évnek jobbnak kell lennie, mint az idei...

vasárnap, 13 november 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Indiai Nagydíj előtt

News image

Éppen csak megérkeztem Indiába. Most járok először ebben az...

szerda, 26 október 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Japán Nagydíj előtt

News image

Mint ahogy a múlt héten mondtam, a Szingapúri Nagydíj...

kedd, 4 október 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Szingapúri Nagydíj előtt

News image

Röviden visszatekintve az utolsó nagydíjra, Monzára, azt kell mondanom,...

csütörtök, 22 szeptember 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Belga Nagydíj előtt

News image

Újra Európában vagyok, miután a Magyar Nagydíj utáni pihenő...

péntek, 26 augusztus 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj előtt

News image

Visszatekintve a Nürburgringre, mielőtt komolyabban a versenyzésről beszélnénk, el...

szerda, 27 július 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Német Nagydíj előtt

News image

Jelenleg még az otthon tölhető pár napomat élvezem Monacóban,...

kedd, 19 július 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brit Nagydíj előtt

News image

A hétvégén Angliába ér a Száguldó Cirkusz, Felipe Massa...

csütörtök, 7 július 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Európai Nagydíj előtt

News image

Ma, szerdán érkeztem meg Valenciába, miután egy hetet otthon...

csütörtök, 23 június 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kanadai Nagydíj előtt

News image

Felipe Massa nem régen érkezett meg Kanadába, de előtte...

csütörtök, 9 június 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Spanyol Nagydíj után

News image

Hétfőn reggel érkeztem haza Monacóba egy nagyon kiábrándító spanyol...

kedd, 24 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

Mozgalmas napjaim voltak a Török Nagydíj óta, így gyorsan...

szerda, 18 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Török Nagydíj után

News image

Hazatértem Monacóba a szezon első olyan versenye után, ahol...

csütörtök, 12 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Török Nagydíj előtt

News image

A legnagyobb esemény az életemben a Kínai Nagydíj óta...

csütörtök, 5 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj után

News image

Már néhány nap eltelt a Kínai Nagydíj óta, azonban...

szerda, 20 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Eddig két nagydíj volt a szezonban, ahol ugyanaz a versenyző...

szerda, 13 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Maláj Nagydíj előtt

News image

Mielőtt a Maláj Nagydíjról beszélnék, szeretném kifejezni őszinte részvétemet...

szerda, 6 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Ausztrál Nagydíj után

News image

Hétfő este értem haza São Paulóba, és visszatekintve a hétvégére,...

péntek, 1 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

Itt az ideje az indulásnak. Mikor ezt olvassátok, már úton...

hétfő, 21 március 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brazil Nagydíj után

News image

Most érkeztem meg Abu Dhabiba, miután hétfő este elindultam São...

szerda, 10 november 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brazil Nagydíj előtt

News image

Egy pár nap múlva elérkezik az idő, hogy a são...

csütörtök, 4 november 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Koreai Nagydíj után

News image

A Koreai Nagydíj után, a keddi napon értem haza São...

csütörtök, 28 október 2010

Bővebben

Felpie Massa blogja a Koreai Nagydíj előtt

News image

Mikor ezt olvassátok, én már az Incheon reptéren leszek, hogy...

szerda, 20 október 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Japán Nagydíj után

News image

Jelenleg már itthon vagyok Brazíliában, hétfőn a verseny után indultam...

csütörtök, 14 október 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Szingapúri Nagydíj után

News image

Kedd estig maradtam Szingapúrban, legfőképp azért, hogy eleget tegyek egy...

csütörtök, 30 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja az Olasz Nagydíj után

News image

Monzában határozottan jó hétvégénk volt, és figyelembe véve azt, hogy...

szombat, 18 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja az Olasz Nagydíj előtt

News image

Elég mozgalmas időszak áll mögöttem így az Olasz Nagydíj előtt,...

szerda, 8 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Belga Nagydíj után

News image

A nyári szünet után jó volt visszatérni a versenyzői "munkához"...

csütörtök, 2 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Belga Nagydíj előtt

News image

Arra készülök, hogy visszatérjek Európába, a hétvégén megrendezésre kerülő Belga...

kedd, 24 augusztus 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj után

News image

Még vasárnap este hazarepültem Brazíliába Budapestről a nyári szünetre. Jó...

csütörtök, 5 augusztus 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj előtt

News image

Budapestre visszatérni nagyon különleges lesz számomra, mert egy éve, mint...

szerda, 28 július 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Német Nagydíj előtt

News image

Holnap érkezek meg Németországba, amely egy nagyon mozgalmas időszak kezdete...

csütörtök, 22 július 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brit Nagydíj előtt

News image

Beszéljünk először a világbajnokságról, bár sajnos a brazil csapat...

csütörtök, 8 július 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Európa Nagydíj

News image

A valenciai hétvége pozitív és negatív aspektusai ugyanazon a baleseten...

szerda, 30 június 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kanada Nagydíj előtt

News image

Amint arról már valószínűleg hallhattatok, a Scuderia Ferrari versenyzője leszek...

csütörtök, 10 június 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Török Nagydíj

News image

Egy nagyon hosszú utazással hazajöttem Brazíliába Isztambulból, még vasárnap este,...

csütörtök, 3 június 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Török Nagydíj előtt

News image

Nagyon sok időt utaztam mostanában Maranellóba is és Maranellóból is...

szerda, 26 május 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Monacói Nagydíj előtt

News image

Itt ülök a monacói otthonomban és látom, hogy esik az...

kedd, 11 május 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

A hétvégén, amikor visszatértem Kínából, megünnepeltem a 29. születésnapomat itt,...

csütörtök, 6 május 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Miután néhány élvezetes napot eltöltöttem a családommal Monacóban, most Sanghajba...

szerda, 14 április 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Maláj Nagydíj

News image

Még egy olyan nehéz hétvége után is, mint amilyen a...

péntek, 9 április 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Bahreini Nagydíj

News image

Lehetetlen lett volna egy jobb szezonkezdetet elképzelni, mint hogy megszerezzük...

csütörtök, 18 március 2010

Bővebben

Felipe Massa blogbejegyzése

News image

Az utolsó blogom óta nagyon sok idő telt el, az...

szerda, 10 március 2010

Bővebben