
Bármi is történik, remélem, hogy jobb versenyhétvégém, mint amilyen Barcelonában volt, amely egy kicsit olyan volt számomra, mint a Kínai Nagydíj, ahol ugyanúgy a tapadással küzdöttem péntektől vasárnapig. A dolgok pozitív oldalát nézve, a szünetben elvégzett kemény munka kicsit gyorsabbá tette az autót, összehasonlítva az ezelőtti teljesítményünkkel. De ez nem volt elég, ha megnézzük, hogy a Red Bullok milyen erősek voltak Spanyolországban, és a többi csapat is javult egy kicsit. Most amilyen hamar csak lehet, egy nagyobb lépést kell tennünk előre, hogy olyan pozícióban lehessünk, hogy azokkal csapatokkal is fel tudjuk venni a versenyt, akik jelenleg előttünk vannak.
Ezen a hétvégén, még ha nem is lesznek jelentős változások az F10-esen, arra számítok, hogy versenyképesebbek leszünk, főleg azért, mert a Bridgestone a szuperlágy és a közepes keverékű abroncsokat hozza Monacóba. Sokkal jobban szeretem ezt a kombinációt. Hasonló keverékek voltak Bahreinben is, ahol sokkal jobban boldogultam a tapadást illetően, mint a többi versenyen. Remélem, hogy képes leszek az autóban rejlő lehetőségekből többet kihozni. A tapadás és a leszorító erő az a terület, amire jobban koncentrálnunk kell, és átfogóbb javulást kell elérnünk. Meglátjuk, hogy a mérnökök találtak-e valamit a Spanyol Nagydíj óta. Nem fogjuk használni az F-csatornát, mert az ilyen lassabb pályákon a nagyobb leszorítóerőre több szükség van, mint a végsebességre.
Az időmérőn az autónak a szokásosnál is jobban kell működnie, mert a forgalom mindig problémát jelent Monacóban. Néggyel több autó van egyszerre a pályán ebben az évben, és anélkül, hogy túl kritikus lennék, azt kell, hogy mondjam, hogy hat lassabb autóval a pályán, a Q1 nagy lutri lehet. Kétségkívül más stratégiát fogunk használni az időmérőn. Talán kicsit több üzemanyaggal hajtunk a pályára, hogy több kört tudjunk megtenni, mint általában, hogy biztosan tudjunk egy tiszta kört menni. Tehát egy versenyképes idővel kell túljutni a Q1-en. A vasárnapi versenyen is fontos szerepet fog játszani a forgalom, még ha a tankolás betiltásával a versenystratégia megváltozott ebben az évben. Meg kell próbálni elkerülni, hogy amikor kijössz a boxból, forgalomban kerülj, mert ezzel akár meg is nyerheted, de el is veszítheted a versenyt. Még ha a mérnökök folyamatosan figyelik is a helyzetet, egy kis szerencsére is szükséged van, hogy jól gyere ki ebből a dologból.
Szerdán megkezdjük a munkát, amit más versenyeken csütörtökön szoktunk. Aztán a pályához és haza is a robogómmal fogok közlekedni, ami így csak néhány percet vesz igénybe. Ez az egyik nagy előnye ennek a versenynek a számomra, hogy a saját ágyamban aludhatok, nem egy szállodai szobában, és arra sem kell gondolnom, hogy bepakoljak a bőröndömbe. Ma délután egy jótékonysági focimeccsen játszok a versenyzők csapatával, amin Albert Herceg is részt vesz. Csatárként játszok, mert így közelebb állok a gólszerzéshez. Ez egy kicsit olyan, mintha a rajtrács elejéről indulnál egy versenyen. Az ellenfelünknek van néhány profi játékosa, ami megnehezítheti az életünket.
Ami az igazi munkát illeti, remélem, hogy egy sokkal következetesebb autóm lesz a hétvégén, egy olyan autó, amit jó vezetni, mint amilyenem a szezon elején volt. Ez minden amit kérek, hogy egy jobb munkát végezhessek.