F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 12. szombat.

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj előtt

E-mail Nyomtatás PDF

altVisszatekintve a Nürburgringre, mielőtt komolyabban a versenyzésről beszélnénk, el kell mondanom, nem hiszem, hogy emlékszem olyan versenyre, amely olyan hidegben volt megtartva, mint ez a nagydíj, és ha figyelembe vesszük, hogy ez július közepén volt Európában, ez egészen hihetetlen volt. A munkával kapcsolatosan, a hideg időjárás szerepet játszott a 150° Italia javulási szintjének a vizsgálatában, mert általában az alacsony levegő- és pályahőmérséklet komolyan ellenünk van, mert nehezen érjük el a gumik optimális üzemi hőmérsékletét ilyenkor. Annak ellenére, hogy a Nürburgringen is szenvedtünk ezzel a problémával, főleg az időmérőn, nyilvánvaló, hogy nem volt olyan rossz a helyzet, mint egy pár versennyel ezelőtt, és ez egy pozitív jel.

Vasárnap a versenyen a teljesítményünk nagyon jó volt, erős tempóban futottunk és az autó versenyképes volt. Az első kanyarnál Nico Rosberg mögött találtam magam és ez hatással volt a versenyemre, mert sokáig tartott mire megelőztem, mert a Mercedeseknek kiváló végsebességük van az egyenesben, így mindig el tudott húzni előlem. De végül sikerült megelőznöm, a tempóm kitűnő volt és képes voltam azokkal harcolni, akik előttem voltak. Volt egy izgalmas csatám Sebastiannal, amikor Webberrel csatáztam, ez az a pont volt, amikor neki új abroncsai voltak, én pedig a boxkiállás környékén jártam. A csatám Sebastiannal a verseny nagy részében tartott, egészen az utolsó boxkiállásig az utolsó körben, ahol sajnos alulmaradtam. Ez pech, de tudjuk, hogy van még munkánk azon, hogy javítsunk a kiállás egyes elemeit, beleértve a kerékanyát is.

Egy McLaren és egy Ferrari is a Red Bull előtt végzett, és vannak olyan feltételezések, hogy ha mi is és a McLarenek is jó formában vagyunk, akkor az talán segíthet minket a bajnokságban folytatott harcban, hiszen pontokat rabolhatunk a Red Bulloktól. Azonban még ha kilenc verseny is van még hátra, ez nem lesz egy egyszerű csata, különösen azért, mert Sebastiannak igen nagy előnye van. De folytatjuk a harcot versenyről versenyre, azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb győzelmet szerezzük meg a szezonzáró Brazil Nagydíjig.

Szerda délután utazom Budapestre a következő versenyre, és a jelenlegi formánkat tekintve optimisták lehetünk, hogy ismét egy pozitív hétvégét zárhatunk. Ehhez az érzéshez hozzávéve, hogy újra a Pirelli lágy és a szuper lágy keverékeit használhatjuk, ami jobban fekszik az autónknak és azt, hogy Magyarországon a szokásos nyári időjárásra számíthatunk, a melegebb hőmérséklet is a javunkra lehet. Ezen kívül a fejlesztési programunk is folyamatban van még, és lesz néhány kisebb fejlesztésünk erre a hétvégére is, ami remélhetőleg még erősebbi teszi az autónkat.

A hungaroringi pálya természetéből adódóan a verseny néha a vonatozásról szól: ebben az évben biztosan több előzés lesz, nem sokkal nagyobb számban, mert a célegyenes nem túl hosszú, de mindent egybevéve, a DRS segíteni fog. A gumiabroncsok várható nagyobb kopásának a lehetőségével kombinálva ezt, úgy gondolom, hogy a nézők egy jó show-ra számíthatnak vasárnap, néhány érdekes stratégiával. Minden bizonnyal ezek a feltételek megfelelnek majd nekünk, mert a 150° Italia jól bánik a gumikkal a kopás szempontjából.

Világos, hogy azok után, ami két évvel ezelőtt történt, Budapest és a magyar emberek fontos részét képezik az életemnek, és újra tervezem, hogy találkozok azokkal, akik átsegítettek egy olyan nehéz időszakon, mind a pályán, mind a kórházban. A baleset óta rengeteg rajongóm van itt: nem gondolom, hogy a balesetem miatt lettek a szurkolóim, sokkal inkább azért, mert egy kis időt Budapesten töltöttem a teljes felépülésemig, ami olyan volt, mint egy győzelem a számomra, és az itteni emberek ennek a győzelemnek a részének érezték magukat."

Hozzászólások (3)Add Comment
Panni98
Panni98
2011 július, 29
195.56.55.116
...

Massa te vagy a legjobb!! Hajrá és mindent bele!!smilies/grin.gifsmilies/grin.gifsmilies/grin.gifsmilies/grin.gif

erik
erik
2011 július, 28
195.56.55.116
...

érdekes,sokan azt mondják,hogy ezért nem vagy már olyan versenyképes,mint voltálsmilies/cry.giferre most cálfolj rásmilies/wink.gif

kálmán89
kálmán89
2011 július, 28
195.56.55.116
...

Hajrá Felipe!smilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gif

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
 

Felipe Massa blogja a Bahreini Nagydíj előtt

News image

Ma reggel érkeztem meg Bahreinbe egy egész éjjel tartó...

csütörtök, 19 április 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Kína egy nagyváros de ennél sokkal nagyobb a kínaiaktól...

péntek, 13 április 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja a Maláj Nagydíj után

News image

  A napot a csapattal töltöttem, hogy részletesen kielemezzük...

szombat, 31 március 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

Ma reggel érkeztem meg Melbourne-be. Sao Paolótól idáig nagyon...

kedd, 13 március 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja az Abu Dhabi Nagydíj előtt

News image

A jövő évnek jobbnak kell lennie, mint az idei...

vasárnap, 13 november 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Indiai Nagydíj előtt

News image

Éppen csak megérkeztem Indiába. Most járok először ebben az...

szerda, 26 október 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Japán Nagydíj előtt

News image

Mint ahogy a múlt héten mondtam, a Szingapúri Nagydíj...

kedd, 4 október 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Szingapúri Nagydíj előtt

News image

Röviden visszatekintve az utolsó nagydíjra, Monzára, azt kell mondanom,...

csütörtök, 22 szeptember 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Belga Nagydíj előtt

News image

Újra Európában vagyok, miután a Magyar Nagydíj utáni pihenő...

péntek, 26 augusztus 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj előtt

News image

Visszatekintve a Nürburgringre, mielőtt komolyabban a versenyzésről beszélnénk, el...

szerda, 27 július 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Német Nagydíj előtt

News image

Jelenleg még az otthon tölhető pár napomat élvezem Monacóban,...

kedd, 19 július 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brit Nagydíj előtt

News image

A hétvégén Angliába ér a Száguldó Cirkusz, Felipe Massa...

csütörtök, 7 július 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Európai Nagydíj előtt

News image

Ma, szerdán érkeztem meg Valenciába, miután egy hetet otthon...

csütörtök, 23 június 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kanadai Nagydíj előtt

News image

Felipe Massa nem régen érkezett meg Kanadába, de előtte...

csütörtök, 9 június 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Spanyol Nagydíj után

News image

Hétfőn reggel érkeztem haza Monacóba egy nagyon kiábrándító spanyol...

kedd, 24 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

Mozgalmas napjaim voltak a Török Nagydíj óta, így gyorsan...

szerda, 18 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Török Nagydíj után

News image

Hazatértem Monacóba a szezon első olyan versenye után, ahol...

csütörtök, 12 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Török Nagydíj előtt

News image

A legnagyobb esemény az életemben a Kínai Nagydíj óta...

csütörtök, 5 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj után

News image

Már néhány nap eltelt a Kínai Nagydíj óta, azonban...

szerda, 20 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Eddig két nagydíj volt a szezonban, ahol ugyanaz a versenyző...

szerda, 13 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Maláj Nagydíj előtt

News image

Mielőtt a Maláj Nagydíjról beszélnék, szeretném kifejezni őszinte részvétemet...

szerda, 6 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Ausztrál Nagydíj után

News image

Hétfő este értem haza São Paulóba, és visszatekintve a hétvégére,...

péntek, 1 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

Itt az ideje az indulásnak. Mikor ezt olvassátok, már úton...

hétfő, 21 március 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brazil Nagydíj után

News image

Most érkeztem meg Abu Dhabiba, miután hétfő este elindultam São...

szerda, 10 november 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brazil Nagydíj előtt

News image

Egy pár nap múlva elérkezik az idő, hogy a são...

csütörtök, 4 november 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Koreai Nagydíj után

News image

A Koreai Nagydíj után, a keddi napon értem haza São...

csütörtök, 28 október 2010

Bővebben

Felpie Massa blogja a Koreai Nagydíj előtt

News image

Mikor ezt olvassátok, én már az Incheon reptéren leszek, hogy...

szerda, 20 október 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Japán Nagydíj után

News image

Jelenleg már itthon vagyok Brazíliában, hétfőn a verseny után indultam...

csütörtök, 14 október 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Szingapúri Nagydíj után

News image

Kedd estig maradtam Szingapúrban, legfőképp azért, hogy eleget tegyek egy...

csütörtök, 30 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja az Olasz Nagydíj után

News image

Monzában határozottan jó hétvégénk volt, és figyelembe véve azt, hogy...

szombat, 18 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja az Olasz Nagydíj előtt

News image

Elég mozgalmas időszak áll mögöttem így az Olasz Nagydíj előtt,...

szerda, 8 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Belga Nagydíj után

News image

A nyári szünet után jó volt visszatérni a versenyzői "munkához"...

csütörtök, 2 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Belga Nagydíj előtt

News image

Arra készülök, hogy visszatérjek Európába, a hétvégén megrendezésre kerülő Belga...

kedd, 24 augusztus 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj után

News image

Még vasárnap este hazarepültem Brazíliába Budapestről a nyári szünetre. Jó...

csütörtök, 5 augusztus 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj előtt

News image

Budapestre visszatérni nagyon különleges lesz számomra, mert egy éve, mint...

szerda, 28 július 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Német Nagydíj előtt

News image

Holnap érkezek meg Németországba, amely egy nagyon mozgalmas időszak kezdete...

csütörtök, 22 július 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brit Nagydíj előtt

News image

Beszéljünk először a világbajnokságról, bár sajnos a brazil csapat...

csütörtök, 8 július 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Európa Nagydíj

News image

A valenciai hétvége pozitív és negatív aspektusai ugyanazon a baleseten...

szerda, 30 június 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kanada Nagydíj előtt

News image

Amint arról már valószínűleg hallhattatok, a Scuderia Ferrari versenyzője leszek...

csütörtök, 10 június 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Török Nagydíj

News image

Egy nagyon hosszú utazással hazajöttem Brazíliába Isztambulból, még vasárnap este,...

csütörtök, 3 június 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Török Nagydíj előtt

News image

Nagyon sok időt utaztam mostanában Maranellóba is és Maranellóból is...

szerda, 26 május 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Monacói Nagydíj előtt

News image

Itt ülök a monacói otthonomban és látom, hogy esik az...

kedd, 11 május 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

A hétvégén, amikor visszatértem Kínából, megünnepeltem a 29. születésnapomat itt,...

csütörtök, 6 május 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Miután néhány élvezetes napot eltöltöttem a családommal Monacóban, most Sanghajba...

szerda, 14 április 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Maláj Nagydíj

News image

Még egy olyan nehéz hétvége után is, mint amilyen a...

péntek, 9 április 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Bahreini Nagydíj

News image

Lehetetlen lett volna egy jobb szezonkezdetet elképzelni, mint hogy megszerezzük...

csütörtök, 18 március 2010

Bővebben

Felipe Massa blogbejegyzése

News image

Az utolsó blogom óta nagyon sok idő telt el, az...

szerda, 10 március 2010

Bővebben