Miután néhány élvezetes napot eltöltöttem a családommal Monacóban, most Sanghajba utazok a világbajnokság negyedik futamára.
Igazán jó formában érzem magam, sok időt töltöttem edzéssel a Malajziai futam óta. Van egy közösségi tornaterem abban bérházban, ahol Monacóban élek, ami sosincs tele, így nyugodtan tudok ott edzeni. Az időjárás már elég jó és meleg Monacóban, szóval már futhatok és biciklizhetek is a szabadban.
Ha már az időjárásnál tartunk. A versenyhétvégére hűvös és változékony időjárásra kell felkészülnünk, mint ahogy az eddigi Kínai Nagydíjakat is ez jellemezte. Tehát készen kell állnunk arra, hogy a furcsa, változékony időjárás lehetőségével is foglalkozzunk. Lesz néhány új elem az autón, amikkel azt szeretnénk elérni, hogy javítsuk a teljesítményünket. Remélem ezek az elemek jól vizsgáznak, és segítségünkre lesznek a Red Bullok és a McLarenek elleni harcban. Ez a második olyan év, amikor tilos év közben tesztelni. Így az új elemek érkezése azt jelenti, hogy a versenyhétvége pénteki napján ezek tesztelésére kell koncentrálni és nem csak a szokásos feladatokra, mint például az abroncsok összehasonlítására és a pályára alkalmas specifikus beállításokra. Egy egymással párhuzamos összehasonlítást fogunk csinálni, ami azt jelenti, hogy az egyik autón az új elemeket használjuk, míg a másikon a régebbi verziót, aztán kicseréljük az alkatrészeket az egyik autóról a másikra. Ezek után összehasonlítjuk a telemetriai adatokat és az én és a Fernando véleményét, hogy az új elemek hogyan működtek, mielőtt eldöntenénk, hogy fogjuk-e használni őket vagy nem az időmérőn és a versenyen.
A rekordom Sanghajban nem olyan rossz, hisz kétszer már állhattam a dobogón: második lettem 2008-ban, és harmadik 2007-ben. Nagyon élvezetes vezetni ezen a pályán, és a rendkívül hosszú egyenesek, amelyek egy szűk kanyarral végződnek, igazi előzési pontok. Azonban óvatosnak kell lennünk ezekben az egyenesekben ebben az évben, mert láthattuk, hogy a McLareneknek nagyon magas a végsebességük, így ha velük kell csatáznunk, akkor nagyon óvatosnak kell lennünk, és készen kell állnunk arra, hogy megvédjük a pozíciónkat. Van több érdekes kanyar is, mint például az első és a második kanyar, ahol az autó hátsó része könnyen megcsúszhat, és van nagyon sok nagysebességű-, és néhány gyors irányváltású kanyar is. Remélem, hogy az autónk versenyképes lesz ezen a hétvégén is, és minél több fontos pontot gyűjthetünk be.
(forrás: ferrari.com)