F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 12. szombat.

Felipe Massa blogja a Brit Nagydíj előtt

E-mail Nyomtatás PDF

Beszéljünk először a világbajnokságról, bár sajnos a brazil csapat számára ez már véget ért, mert a hollandok kiejtették őket.

Ez a világbajnokság tele van meglepetésekkel, sok csapattal, amelyektől elvárják, hogy jól szerepeljenek, és ne essenek ki idejekorán. A brazilok minden meccsüket megnyerték, de jött Hollandia, ahol a csapat hatalmas nyomás alatt volt, megszerezték az első gólt, de a csapat elvesztette az irányítást a meccs felett, amikor a hollandok kiegyenlítettek. Ilyen a világbajnokság. Vagy minden mérkőzésen teljes erőbedobással játszol, vagy veszítesz. Ilyen tekintetben olyan, mint a Formula-1. Továbbra is figyelemmel követem majd a többi meccset, de már nem olyan intenzitással.

Mindenesetre a következő pár napban teljesen Silverstone-ra fogok koncentrálni. Néztem a néhány héttel ezelőtti MotoGP versenyt a tévében e, és az a benyomásom, hogy az új pályarész nagyon különbözik a régitől. Van néhány "lassú" kanyar, ami lassabb, mint azelőtt volt. Pénteken majd meg kell tanulnunk az új kanyarok kezelését. Gondolom más alapbeállítás-változtatásokra is szükségünk lesz, mint amivel korábban készültünk erre a versenyhétvégére, bár a legtöbb adat ami rendelkezésünkre áll a korábbi versenyekről, továbbra is fontos lesz, hiszen a pálya többi része ugyanaz maradt. Ez azt jelenti, hogy amikor csütörtökön a mérnökömmel végigmegyünk a pályán - mint ahogy minden pályán ezt tesszük - ,ennek itt egy kicsit fontosabb szerepe lesz. Amikor gyalog vizsgálod az új pályaszakaszt, sok különböző dolgot megfigyelsz: ilyen például az aszfalt felülete, hogy van-e bukkanó az ideális íven, vagy ahol úgy gondolod hogy a fékezési pont lesz, vagy ahol legjobban megközelíted a kanyart. Meg kell becsülnöd, hogy hol lehet a fékezési pont, a kanyar bejárata, vagy több esetben keresünk jó tapadási felületet a kanyar kijárati részén, ha például egy egyenes rész következik a kanyar után. Szóval számos fontos dolgot szem előtt kell tartanunk, amikor épp az autót vezetjük, és lehet, hogy egyes feltételezések, amiket a pályabejáráson tapasztaltunk, teljesen mások az autóban ülve, és változtatnunk kell ezeken. Csak egy pár kör, hogy megtaláljuk az ideális ívet, habár minden körben egyre inkább javulunk, különösen az új pályaszakaszon, de azt mondanám, hogy 5-10 kört követően már teljesen a helyzet magaslatán vagyunk.

Reméljük, hogy újabb előrelépést teszünk ezen a hétvégén azokkal a fejlesztésekkel, amiket Angliába hoztunk. Valenciában és Kanadában láthattuk, hogy az F10-es sokat fejlődött a versenyképességét tekintve, még akkor is, ha különböző okok miatt ez az eredményekben nem mutatkozott meg. Ezen a hétvégén egy világos képet kell kapnunk arról, hogy mennyit fejlődtünk, mind a tiszta teljesítményt tekintve, mind azt, hogy hol állunk a többiekhez képest. A silverstone-i versenypálya leginkább a török pályára hasonlít a szezon eddigi versenyei közül, ahol nem igazán voltunk versenyképesek, szóval ha az F10 jól működik ezen a pályán, akkor tudni fogjuk, hogy a helyes irányba haladunk.

Még ha egy jó eredményt is érünk el a Brit Nagydíjon, akkor sem engedhetjük meg magunknak, hogy egy pillanatra is megálljunk, mert tudjuk, hogy egy kicsit le vagyunk maradva a bajnokságban, és már a szezon felénél járunk. Ezen túlmenően három versenyünk lesz négy hét alatt, további fejlesztésekkel készülünk Hockenheimre és a Hungaroringre, ami azt jelenti, hogy a következő három verseny nagyon fontos lesz, és nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy megpróbáljuk megelőzni az ellenfeleinket. Ez a hónap kemény lesz mindenki számár a Formula-1-ben, és fizikai szempontból is megterhelő lesz. A szokásos verseny edzésprogramommal készültem fel erre a hétvégére, és aztán hasonlóan fogok a Német Nagydíjra is készülni, de ezután nem lesz sok időnk a fizikai felkészülésre Magyarország előtt. Az egymás utáni versenyek rendszeres részei a versenynaptárnak, és valójában ez könnyen kezelhető fizikailag, mert Formula-1-es autót vezetni a legjobb edzés, amit csinálhatsz.

De addig még van egy versenyünk Silverstone-ban, ami egy olyan pálya, amit mindig nagyon szerettem, és majd meglátjuk milyen érzés versenyezni rajta az átalakítások után. Itt mindig jó hangulat van, a nézők igazán szenvedélyesek a motorsportok iránt, és elsősorban a Formula-1 iránt. Nekünk, versenyzőknek, fantasztikus olyan országba látogatni, mint Anglia, ahol az emberek imádják a sportot, ismerik, és meg is értenek mindent ezzel kapcsolatban.

Hozzászólások (0)Add Comment
Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2011. október 27. csütörtök, 23:06 )  

Felipe Massa blogja a Bahreini Nagydíj előtt

News image

Ma reggel érkeztem meg Bahreinbe egy egész éjjel tartó...

csütörtök, 19 április 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Kína egy nagyváros de ennél sokkal nagyobb a kínaiaktól...

péntek, 13 április 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja a Maláj Nagydíj után

News image

  A napot a csapattal töltöttem, hogy részletesen kielemezzük...

szombat, 31 március 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

Ma reggel érkeztem meg Melbourne-be. Sao Paolótól idáig nagyon...

kedd, 13 március 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja az Abu Dhabi Nagydíj előtt

News image

A jövő évnek jobbnak kell lennie, mint az idei...

vasárnap, 13 november 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Indiai Nagydíj előtt

News image

Éppen csak megérkeztem Indiába. Most járok először ebben az...

szerda, 26 október 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Japán Nagydíj előtt

News image

Mint ahogy a múlt héten mondtam, a Szingapúri Nagydíj...

kedd, 4 október 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Szingapúri Nagydíj előtt

News image

Röviden visszatekintve az utolsó nagydíjra, Monzára, azt kell mondanom,...

csütörtök, 22 szeptember 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Belga Nagydíj előtt

News image

Újra Európában vagyok, miután a Magyar Nagydíj utáni pihenő...

péntek, 26 augusztus 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj előtt

News image

Visszatekintve a Nürburgringre, mielőtt komolyabban a versenyzésről beszélnénk, el...

szerda, 27 július 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Német Nagydíj előtt

News image

Jelenleg még az otthon tölhető pár napomat élvezem Monacóban,...

kedd, 19 július 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brit Nagydíj előtt

News image

A hétvégén Angliába ér a Száguldó Cirkusz, Felipe Massa...

csütörtök, 7 július 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Európai Nagydíj előtt

News image

Ma, szerdán érkeztem meg Valenciába, miután egy hetet otthon...

csütörtök, 23 június 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kanadai Nagydíj előtt

News image

Felipe Massa nem régen érkezett meg Kanadába, de előtte...

csütörtök, 9 június 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Spanyol Nagydíj után

News image

Hétfőn reggel érkeztem haza Monacóba egy nagyon kiábrándító spanyol...

kedd, 24 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

Mozgalmas napjaim voltak a Török Nagydíj óta, így gyorsan...

szerda, 18 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Török Nagydíj után

News image

Hazatértem Monacóba a szezon első olyan versenye után, ahol...

csütörtök, 12 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Török Nagydíj előtt

News image

A legnagyobb esemény az életemben a Kínai Nagydíj óta...

csütörtök, 5 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj után

News image

Már néhány nap eltelt a Kínai Nagydíj óta, azonban...

szerda, 20 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Eddig két nagydíj volt a szezonban, ahol ugyanaz a versenyző...

szerda, 13 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Maláj Nagydíj előtt

News image

Mielőtt a Maláj Nagydíjról beszélnék, szeretném kifejezni őszinte részvétemet...

szerda, 6 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Ausztrál Nagydíj után

News image

Hétfő este értem haza São Paulóba, és visszatekintve a hétvégére,...

péntek, 1 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

Itt az ideje az indulásnak. Mikor ezt olvassátok, már úton...

hétfő, 21 március 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brazil Nagydíj után

News image

Most érkeztem meg Abu Dhabiba, miután hétfő este elindultam São...

szerda, 10 november 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brazil Nagydíj előtt

News image

Egy pár nap múlva elérkezik az idő, hogy a são...

csütörtök, 4 november 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Koreai Nagydíj után

News image

A Koreai Nagydíj után, a keddi napon értem haza São...

csütörtök, 28 október 2010

Bővebben

Felpie Massa blogja a Koreai Nagydíj előtt

News image

Mikor ezt olvassátok, én már az Incheon reptéren leszek, hogy...

szerda, 20 október 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Japán Nagydíj után

News image

Jelenleg már itthon vagyok Brazíliában, hétfőn a verseny után indultam...

csütörtök, 14 október 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Szingapúri Nagydíj után

News image

Kedd estig maradtam Szingapúrban, legfőképp azért, hogy eleget tegyek egy...

csütörtök, 30 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja az Olasz Nagydíj után

News image

Monzában határozottan jó hétvégénk volt, és figyelembe véve azt, hogy...

szombat, 18 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja az Olasz Nagydíj előtt

News image

Elég mozgalmas időszak áll mögöttem így az Olasz Nagydíj előtt,...

szerda, 8 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Belga Nagydíj után

News image

A nyári szünet után jó volt visszatérni a versenyzői "munkához"...

csütörtök, 2 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Belga Nagydíj előtt

News image

Arra készülök, hogy visszatérjek Európába, a hétvégén megrendezésre kerülő Belga...

kedd, 24 augusztus 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj után

News image

Még vasárnap este hazarepültem Brazíliába Budapestről a nyári szünetre. Jó...

csütörtök, 5 augusztus 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj előtt

News image

Budapestre visszatérni nagyon különleges lesz számomra, mert egy éve, mint...

szerda, 28 július 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Német Nagydíj előtt

News image

Holnap érkezek meg Németországba, amely egy nagyon mozgalmas időszak kezdete...

csütörtök, 22 július 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brit Nagydíj előtt

News image

Beszéljünk először a világbajnokságról, bár sajnos a brazil csapat...

csütörtök, 8 július 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Európa Nagydíj

News image

A valenciai hétvége pozitív és negatív aspektusai ugyanazon a baleseten...

szerda, 30 június 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kanada Nagydíj előtt

News image

Amint arról már valószínűleg hallhattatok, a Scuderia Ferrari versenyzője leszek...

csütörtök, 10 június 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Török Nagydíj

News image

Egy nagyon hosszú utazással hazajöttem Brazíliába Isztambulból, még vasárnap este,...

csütörtök, 3 június 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Török Nagydíj előtt

News image

Nagyon sok időt utaztam mostanában Maranellóba is és Maranellóból is...

szerda, 26 május 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Monacói Nagydíj előtt

News image

Itt ülök a monacói otthonomban és látom, hogy esik az...

kedd, 11 május 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

A hétvégén, amikor visszatértem Kínából, megünnepeltem a 29. születésnapomat itt,...

csütörtök, 6 május 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Miután néhány élvezetes napot eltöltöttem a családommal Monacóban, most Sanghajba...

szerda, 14 április 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Maláj Nagydíj

News image

Még egy olyan nehéz hétvége után is, mint amilyen a...

péntek, 9 április 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Bahreini Nagydíj

News image

Lehetetlen lett volna egy jobb szezonkezdetet elképzelni, mint hogy megszerezzük...

csütörtök, 18 március 2010

Bővebben

Felipe Massa blogbejegyzése

News image

Az utolsó blogom óta nagyon sok idő telt el, az...

szerda, 10 március 2010

Bővebben