Arra készülök, hogy visszatérjek Európába, a hétvégén megrendezésre kerülő Belga Nagydíjra.
A szünetben az összes szabadidőmet a Magyar Nagydíj óta itthon töltöttem, itt Brazilíában. Általában, ha valaki nyaralni megy, akkor elutazik valahova, de mivel a munkám folyamatos utazással jár, számomra az ideális nyaralás, ha otthon vagyok, és nem kell repteret látnom, ülnöm egy repülőgépen vagy szállodákban lenni. Ezért otthon lenni a családommal, és találkozni a barátaimmal egy jó kikapcsolódás volt a számomra. Az év folyamán, amikor lehetőségem van kicsit több időt Brazíliában tölteni, elismerem, hogy hiányzik, amikor el kell mennem. De a tudat, hogy újra versenyezni fogok nagyon ösztönző, amikor felszállok a gépre, amely visszavisz Monacóba.
Most tél van Brazíliában, de a nappali hőmérséklet körülbelül 23 vagy 24 fok körül alakul, így nem panaszkodhatom. Eltekintve az edzéseimtől, sikerült teljesen kikapcsolódnom. A múlt hétvégén az Interlagosban voltam, ahol majd a Brazil Nagydíjat is megrendezik: a családom szervezett egy versenyt, szóval jó volt újra hallani a versenymotorok hangját. Három különböző kategóriában indultunk a FIAT-tal együtt. Az egyik kategória hasonlít a Formula-2-re, amit Formula Future-nek neveztünk el, és mint ahogy a neve is sugallja, az a célja, hogy a következő generáció tehetséges fiatal versenyzőit megtaláljuk. Ez egy fontos dolog, mert évekig nem volt lehetősége az együléses autók kipróbálására a fiataloknak Brazíliában, ezért szerettünk volna valamit tenni a brazil motorsportért. A másik kategóriában FIAT Lineákkal versenyeztünk, és van még egy 600 köbcentis motoros kategória is. Ez volt a szezon harmadik fordulója, és jó móka volt egy versenypályán minden nyomás nélkül versenyezni.
Habár ez egy nyugodt nyaralás volt, teljes mértékben felkészültem a hétvégi futamra. A mérnökökkel folyamatosan tartottam a kapcsolatot, még ha nem is dolgoztak a gyárban. Úgy néz ki, hogy jó formában leszünk, az F10 folyamatos fejlesztési programjának a részeként lesz néhány új elem az autón Spában. Az utolsó alkalom, amikor itt versenyeztem, 2008-ban volt, és nem csak azért szeretem ezt a pályát, mert ekkor nyerni tudtam itt. Szerintem minden versenyző nagyon várja, hogy ezen a mesés pályán versenyezzen. Ez egy nagy sebességű pálya, ami kevesebb leszorítóerőt igényel, mint a többi pálya, és szerencsére az elmúlt néhány versenyen megmutattuk, hogy ismét nagyon versenyképesek vagyunk, talán még jobban, mint ahogy azt vártuk. De nagyon nehéz megjósolni, hogy mi történhet, mert a top csapatok közötti minimális különbségek azt jelentik, hogy a teljesítmény nagyon pályaspecifikus lehet, és sokszor ettől is függhet, hogy ki van egy kicsit előnyben a többiekhez képest. Mint mindig, most is meg kell várnunk a szabadedzéseket, hogy lássuk hol állunk.
Már csak hét verseny van hátra a szezonból, és szerintem a résztvevők, és a nézők számára is izgalmas szakasz következik, még ha ez egy kicsit idegölő is azoknak, akik versenyben vannak a bajnoki címért. De számomra és a Ferrari számára is ismerős ez a helyzet, tudjuk hogyan kezeljük ezt a nyomást, és csak a saját munkánkra koncentrálunk. Ott kell folytatnunk, ahol a szünet előtt abba hagytuk: versenyképesek voltunk, és visszatértünk a harcba. Nagyon motiváltan várom, hogy újra az autómba ülhessek. Még ha élveztem is ezt a rövid szünetet, azt kell hogy mondjam, hogy hiányzott a versenyzés, és a spái pályától nem is találhatnánk jobb helyszínt a folytatásra. Még ha esik is, nagyon élvezetes ezen a pályán vezetni, és valóban jól szórakozhatunk, ha nedves lesz a pálya. Az a feladatunk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk minden körülményre, ami a hétvégén ránk várhat.