F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 12. szombat.

Felipe blogja magyarul

alt

Felipe Massa blogja a Német Nagydíj előtt

Jelenleg még az otthon tölhető pár napomat élvezem Monacóban, egy nagyon elfoglalt időszak után, ami a silverstone-i versenyt követte. Visszatekintve a Brit Nagydíjra, az én eredményem nem a legjobb volt, de nagyon ösztönző érzésekkel jöttem el Angliából, ami a 150° Italia egész hétvégi teljesítményének köszönhető. Maga a verseny alakulhatott volna jobban is, de mint ahogy korábban elmondtam, a verseny korai szakaszában, körülbelül a 20. kör környékén az autóm padlólemeze felszedett egy törmeléket, ami befolyásolta a leszorítóerő szintjét, és csökkent a tempóm. Ez viszont azt jelentette, hogy jobban használtam a gumikat, mint ahogy kellett volna, ami hatással volt a végső eredményemre. Azonban a versenytempónk Silverstone-ban sokkal jobb volt, mint amire számítottunk ezen a pályán, és ez a csapatnak és a gyárban dolgozók kiváló munkájának köszönhető. Szóval most azt várom, hogy folytatni tudjuk az előrelépést a szezon második szakaszában. Oké, hogy mostantól a fúvott diffúzorra vonatkozó szabályok ismét a régiek lesznek, de azok a feltételezések, hogy az utolsó versenyen mutatott jobb teljesítményünk a szabályváltozásnak köszönhető, téves: amikor a motorvezérlés megváltozott, vesztettünk körülbelül négy tizedmásodpercet, pályától függően. De ez a leszorítóerő-veszteség elvileg még nehezebbé tette, hogy működésre bírjuk a gumikat, különösen a kemény keveréket, de még ilyen körülmények között is, Silverstone-ban tudtuk először jól használni a kemény gumikat. Például, csak nézzük meg az időmérőedzés első részét, ahol a harmadik leggyorsabb voltam, csak egy tizedre lemaradva a leggyorsabbtól, a kemény gumikat használva. Ez azt jelenti, hogy a teljesítmény-szintünk a Silverstone-ban bevetett új alkatrészeknek és fejlesztéseknek köszönhető, és nem a szabályváltozásokhoz kapcsolódik.

 
alt

Felipe Massa blogja a Brit Nagydíj előtt

A hétvégén Angliába ér a Száguldó Cirkusz, Felipe Massa is a napokban érkezett meg.

Módosítás dátuma: 2011. július 07. csütörtök, 10:15
 
alt

Felipe Massa blogja az Európai Nagydíj előtt

Ma, szerdán érkeztem meg Valenciába, miután egy hetet otthon töltöttem São Paulóban a Kanadai Nagydíjat követően, ami nagyon ígéretes volt, de nem sikerült azt az eredményt elérnem, amire képes lehettem volna. De egy olyan sűrű Formula-1-es szezonban, mint amilyen az idei, nem kell sokat várnod arra, hogy újra próbálkozz, és ez a tervem erre a hétvégére is. A valenciai utcai pályáról jó emlékeim vannak, mert nagyszerűen kezdtem itt, a pole pozícióból indulva megnyertem az első itt tartott versenyt 2008-ban. A 2009-es versenyt ki kellett hagynom, majd tavaly ismét versenyképes voltam itt, jó versenyem volt egészen a biztonsági autónál történt eseményekig. Szóval rengeteg ok van arra, hogy egy újabb erős hétvégére számítsunk ebben az évben is, és a nagy meleg miatt, ami a következő napokban várható, a 150° Italiának a gumikkal is jól kellene bánnia.

   

Felipe Massa blogja a Kanadai Nagydíj előtt

Felipe Massa nem régen érkezett meg Kanadába, de előtte szakított arra időt, hogy haza utazzon családjához.

Módosítás dátuma: 2011. június 09. csütörtök, 21:39
 

Felipe Massa blogja a Spanyol Nagydíj után

Hétfőn reggel érkeztem haza Monacóba egy nagyon kiábrándító spanyol hétvége után. Azt hittük, hogy ennél sokkal jobbak leszünk a teljesítmény tekintetében, és emellett elszenvedtem az első technikai meghibásodásomat is. Tudtuk, hogy a fő riválisaink erősek lesznek Barcelonában, köszönhetően annak, hogy a mi autónk nem olyan hatékony az aerodinamikai leszorítóerő szempontjából, mint az övék. Azonban azt nem nem gondoltuk, hogy ennyire szenvedni fogunk a Pirelli új kemény keverékű abroncsain, amit ezen a versenyen vetettek be először. Tudtuk, hogy nem egyszerű az életünk az eredeti kemény keveréken sem, és az új keverékekkel kicsit jobban küzdöttünk, mint a többiek. Sokkal több időbe került számunkra munkára bírni ezeket a gumikat, és két vagy két és fél másodpercet vesztettünk körönként ezzel a keverékkel a lágyakhoz képest. Ezt világosan láthattuk a versenyen. Én és Fernando is képesek voltunk az elsőkkel harcolni, ő a remek rajtjának köszönhetően első volt, míg én a mercedeses srácokkal harcoltam, és őket megelőzve a hatodik helyre jöttem fel. De ezután, amikor megkaptam a kemény keverékeket, szinte lehetetlen volt vezetni az autót. Elvesztettem minden addig megszerzett előnyömet, aztán megpördültem, és néhány körrel a vége lőtt le kellett parkolnom a pálya mellett, mert nem tudtam sebességet váltani. Eközben Fernandót, aki a verseny elején még vezette a versenyt, körülbelül 40 körrel később lekörözték, ami egy hihetetlen helyzet. Úgy tűnt, mintha Spanyolországban csak a Red Bullok és a McLarenek tudták volna megfelelően használni a kemény keverékeket.

A gumiknál maradva, a monacói csütörtöki szabadedzéstől kezdve három nagydíjon is a Pirelli lágy és szuperlágy gumijait fogjuk használni, és ezeknek jobban kellene működnie az autónkon. Ezek a keverékek határozottan jobban illenek a mi autónk karakterisztikájához, ami egy pozitív dolog. Már láthattuk ebben az évben, hogy a legfontosabb tényező előzéskor a gumi, ezeknek köszönhetően többet fogunk előzni ebben az évben, még Monacóban is. Amikor valaki küzd a kopott gumikkal és már nagyon rossz a tapadása, akkor még az olyan helyeken is, mint az alagút utáni sikán, ha már nincs tapadás, még a Tabac előtt pozíciót veszítesz. Úgy vélem, hogy a gumik elhasználódása jelentős szerepet játszik majd ezen a pályán.

Élvezem az egész monacói hétvégét, és ez egy fontos esemény a naptárban, de amikor ott vagyok, nem úgy megyek a pályához reggel, hogy azon gondolkozom, hogy ez a világ leghíresebb motorversenye. Ez egy másik verseny, ahol koncentrálni kell és maga a pálya is egy különleges kihívást jelent. Semelyik másikkal nem hasonlítható össze, mert még ha a szingapúri nagyon hasonló is, ott a pálya sokkal szélesebb. Szóval Monaco is csak egy verseny, ahol keményen kell dolgoznod, és megpróbálnod a legjobbadat nyújtani. Jó itthon lenni, és nagyon szerencsés vagyok, mert úgy hiszem egyike vagyok azon kevés versenyzőknek, akiknek két igazi hazai versenye van úgy, hogy nem mindkettőt abban az országban rendezik, ahol született. Itt is és São Paulóban is a saját ágyamban aludhatok, a saját otthonomban, és csak egy nagyon rövid utat kell megtennem a pályához. Ez egy másik nagyon szép aspektusa ennek a hétvégének, amelyen remélem feledtetni tudjuk a spanyolországi csalódottságot.

Legalább nem kell sokáig várnunk, hogy újra a pályán legyünk!
Módosítás dátuma: 2011. június 09. csütörtök, 16:22
   

Felipe Massa blogja a Bahreini Nagydíj előtt

News image

Ma reggel érkeztem meg Bahreinbe egy egész éjjel tartó...

csütörtök, 19 április 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Kína egy nagyváros de ennél sokkal nagyobb a kínaiaktól...

péntek, 13 április 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja a Maláj Nagydíj után

News image

  A napot a csapattal töltöttem, hogy részletesen kielemezzük...

szombat, 31 március 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

Ma reggel érkeztem meg Melbourne-be. Sao Paolótól idáig nagyon...

kedd, 13 március 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja az Abu Dhabi Nagydíj előtt

News image

A jövő évnek jobbnak kell lennie, mint az idei...

vasárnap, 13 november 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Indiai Nagydíj előtt

News image

Éppen csak megérkeztem Indiába. Most járok először ebben az...

szerda, 26 október 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Japán Nagydíj előtt

News image

Mint ahogy a múlt héten mondtam, a Szingapúri Nagydíj...

kedd, 4 október 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Szingapúri Nagydíj előtt

News image

Röviden visszatekintve az utolsó nagydíjra, Monzára, azt kell mondanom,...

csütörtök, 22 szeptember 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Belga Nagydíj előtt

News image

Újra Európában vagyok, miután a Magyar Nagydíj utáni pihenő...

péntek, 26 augusztus 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj előtt

News image

Visszatekintve a Nürburgringre, mielőtt komolyabban a versenyzésről beszélnénk, el...

szerda, 27 július 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Német Nagydíj előtt

News image

Jelenleg még az otthon tölhető pár napomat élvezem Monacóban,...

kedd, 19 július 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brit Nagydíj előtt

News image

A hétvégén Angliába ér a Száguldó Cirkusz, Felipe Massa...

csütörtök, 7 július 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Európai Nagydíj előtt

News image

Ma, szerdán érkeztem meg Valenciába, miután egy hetet otthon...

csütörtök, 23 június 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kanadai Nagydíj előtt

News image

Felipe Massa nem régen érkezett meg Kanadába, de előtte...

csütörtök, 9 június 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Spanyol Nagydíj után

News image

Hétfőn reggel érkeztem haza Monacóba egy nagyon kiábrándító spanyol...

kedd, 24 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

Mozgalmas napjaim voltak a Török Nagydíj óta, így gyorsan...

szerda, 18 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Török Nagydíj után

News image

Hazatértem Monacóba a szezon első olyan versenye után, ahol...

csütörtök, 12 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Török Nagydíj előtt

News image

A legnagyobb esemény az életemben a Kínai Nagydíj óta...

csütörtök, 5 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj után

News image

Már néhány nap eltelt a Kínai Nagydíj óta, azonban...

szerda, 20 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Eddig két nagydíj volt a szezonban, ahol ugyanaz a versenyző...

szerda, 13 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Maláj Nagydíj előtt

News image

Mielőtt a Maláj Nagydíjról beszélnék, szeretném kifejezni őszinte részvétemet...

szerda, 6 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Ausztrál Nagydíj után

News image

Hétfő este értem haza São Paulóba, és visszatekintve a hétvégére,...

péntek, 1 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

Itt az ideje az indulásnak. Mikor ezt olvassátok, már úton...

hétfő, 21 március 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brazil Nagydíj után

News image

Most érkeztem meg Abu Dhabiba, miután hétfő este elindultam São...

szerda, 10 november 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brazil Nagydíj előtt

News image

Egy pár nap múlva elérkezik az idő, hogy a são...

csütörtök, 4 november 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Koreai Nagydíj után

News image

A Koreai Nagydíj után, a keddi napon értem haza São...

csütörtök, 28 október 2010

Bővebben

Felpie Massa blogja a Koreai Nagydíj előtt

News image

Mikor ezt olvassátok, én már az Incheon reptéren leszek, hogy...

szerda, 20 október 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Japán Nagydíj után

News image

Jelenleg már itthon vagyok Brazíliában, hétfőn a verseny után indultam...

csütörtök, 14 október 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Szingapúri Nagydíj után

News image

Kedd estig maradtam Szingapúrban, legfőképp azért, hogy eleget tegyek egy...

csütörtök, 30 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja az Olasz Nagydíj után

News image

Monzában határozottan jó hétvégénk volt, és figyelembe véve azt, hogy...

szombat, 18 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja az Olasz Nagydíj előtt

News image

Elég mozgalmas időszak áll mögöttem így az Olasz Nagydíj előtt,...

szerda, 8 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Belga Nagydíj után

News image

A nyári szünet után jó volt visszatérni a versenyzői "munkához"...

csütörtök, 2 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Belga Nagydíj előtt

News image

Arra készülök, hogy visszatérjek Európába, a hétvégén megrendezésre kerülő Belga...

kedd, 24 augusztus 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj után

News image

Még vasárnap este hazarepültem Brazíliába Budapestről a nyári szünetre. Jó...

csütörtök, 5 augusztus 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj előtt

News image

Budapestre visszatérni nagyon különleges lesz számomra, mert egy éve, mint...

szerda, 28 július 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Német Nagydíj előtt

News image

Holnap érkezek meg Németországba, amely egy nagyon mozgalmas időszak kezdete...

csütörtök, 22 július 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brit Nagydíj előtt

News image

Beszéljünk először a világbajnokságról, bár sajnos a brazil csapat...

csütörtök, 8 július 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Európa Nagydíj

News image

A valenciai hétvége pozitív és negatív aspektusai ugyanazon a baleseten...

szerda, 30 június 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kanada Nagydíj előtt

News image

Amint arról már valószínűleg hallhattatok, a Scuderia Ferrari versenyzője leszek...

csütörtök, 10 június 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Török Nagydíj

News image

Egy nagyon hosszú utazással hazajöttem Brazíliába Isztambulból, még vasárnap este,...

csütörtök, 3 június 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Török Nagydíj előtt

News image

Nagyon sok időt utaztam mostanában Maranellóba is és Maranellóból is...

szerda, 26 május 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Monacói Nagydíj előtt

News image

Itt ülök a monacói otthonomban és látom, hogy esik az...

kedd, 11 május 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

A hétvégén, amikor visszatértem Kínából, megünnepeltem a 29. születésnapomat itt,...

csütörtök, 6 május 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Miután néhány élvezetes napot eltöltöttem a családommal Monacóban, most Sanghajba...

szerda, 14 április 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Maláj Nagydíj

News image

Még egy olyan nehéz hétvége után is, mint amilyen a...

péntek, 9 április 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Bahreini Nagydíj

News image

Lehetetlen lett volna egy jobb szezonkezdetet elképzelni, mint hogy megszerezzük...

csütörtök, 18 március 2010

Bővebben

Felipe Massa blogbejegyzése

News image

Az utolsó blogom óta nagyon sok idő telt el, az...

szerda, 10 március 2010

Bővebben