Szabó Balázs - Fernando Alonso magabiztosan vágott neki a hétvégének azok után, hogy domináns formát mutatva nyerte meg az elmúlt hétvégi Kínai Nagydíjat. A spanyol azonban további fejlesztésekre szólítja fel csapatát, mert véleménye szerint, még mindig hátrányban vannak a legjobbakhoz képest. A kétszeres világelső kitér arra is, miért vacsorázott együtt Dubaiban Mark Webberrel.
Kérdés: „Három futam elteltével ilyen bajnoki állást jósoltál volna?”
Fernando: „Az első versenyek általában olyanok, amelyekben különböző csapatok potenciálja domborodik ki és amelyek során meg tudjuk tanulni, miként kell alkalmazkodni az új szabályokhoz. Ebben az évben főként arra fókuszál a fejlődési görbe, hogy miként dolgozzunk a gumikkal. Nem hinném, hogy a bajnoki állás fontos lenne jelenleg, de nem is igazán jelent nagy meglepetést, például Lewis az egyik legjobb versenyző a mezőnyben és a McLarent is nagyon versenyképes helyzetbe hozta tavaly, most pedig ugyanezt teszi a Mercedes-nél. Ismét megmutatta a tehetségét. Azt is tudtuk, hogy a Red Bull nagyon erős és nem írhatjuk le őket, mint ahogyan Kiminek is fantasztikus volt az évkezdése: jobban vezet, mint bárki más jelenleg és egyértelműen megérdemli, hogy ott legyen.”
Kérdés: „Mennyire vagy megelégedve az elmúlt futamon aratott győzelmeddel és mennyire volt kielégítő, hogy nem láttad az utóbbi években fő ellenfeleddé vált személyt a dobogón?”
Fernando: „Természetesen nagyon boldog voltam, nehéz egy versenyző egy egy csapat számára a nyeretlenség ilyen hosszú időn át. 11 vagy 12 futam óta nem nyertünk versenyt ezelőtt, habár sikerült a dobogóra kerülnünk rendszeresen. Azonban nagyon sok jó pilóta van versenyképes autóval, akik 15 vagy 16 verseny óta nem győztek. Megértettünk, hogy nem csak az fontos, hogy megnyerjünk egy versenyt, hanem, hogy folyamatosan a dobogón legyünk. Az, hogy Sebastian nem állt a dobogón, jó hír volt a bajnokság jelenlegi állása szempontjából, mivel most ő vezet, de az érzés hasonló lett volna Lewis-szal vagy Markkal kapcsolatban is, ha ők lennének éppen vezető pozícióban.”
Kérdés: „Azt gondolod, hogy a te autód a kihívó jelenleg versenykörülmények között?”
Fernando: „Nem hinném, mivel nem látom azt az előnyt, amelyet mások látni vélnek egy győzelem után. Ausztráliában nem mi voltunk a leggyorsabbak, Malajziában ráadásul kissé szenvedtünk is, Felipe csak ötödik lett, tehát messze nem dominálta a versenyt. Kínában, ha megnézed a versenyteljesítményt, Sebastian volt a leggyorsabb. Talán a Red Bull a rossz stratégiát választotta az időmérőn és emiatt kompromisszumra kényszerültek a futamon. Ezért nekünk tovább kell javulnunk, kissé gyorsabbnak kell lennünk. Reméljük, hogy elérjük ezt azzal, hogy új komponenseket vetünk be itt, Barcelonában és Monacóban is. Emiatt reménykedem abban, hogy tudunk csökkenteni a lemaradásunkon a legjobb autókhoz képest.”
Kérdés: „Láthattunk téged Mar Webberrel vacsorázni. Volt valami különös oka ennek?”
Fernando: „Mark és én majdnem 13 éve ismerjük egymást és nagyon jó a kapcsolatunk., nem csak amiatt, mert mind a ketten Flavio Briatorével dolgozunk együtt. Éppen emiatt nem kell semmilyen különleges ok, hogy együtt vacsorázzunk, mivel teljesen normális, hogy a barátok együtt vacsoráznak. Mark jól érzi magát és magabiztos, tudván, hogy nagyon versenyképes autója van és sok verseny van hátra még az évadban.
Írta: Szabó Balázs