Visszavágó. Bizony ez az a szó, ami elsőre eszembe jut, ha a hétvégére gondolok.
Néhány futammal ezelőtt nyilván egyikünk sem gondolt volna ilyesmire, mikor Fernando még közel ötven ponttal vezette a világbajnoki tabellát. Az elmúlt versenyhétvégék azonban sajnos nem a számításaink szerint alakultak és az előny elfogyott. Most vasárnap rendezik a Formula 1 történetének második Indiai Nagydíját. Az alkalom így adott lesz, arra, hogy elkezdjük letörölni a „vigyort” Red Bull-ék arcáról.
Visszatekintve a tavalyi futamra egyikünk szeméből sem szökhettek örömkönnyek. Fernando a harmadik helyen végzett, Felipe pedig a tavalyról jól ismert Hamilton féle „afférba” keveredett és kiesett. A tavalyi „vörös bikás” dominanciát tekintve Alonso dobogós helyének, azért örülhettünk, de a győztest tavaly Vettelnek hívták. Ami az idei versenyt illeti, reméljük másképp alakul. És reménykedhetünk is.
A Ferrari csapat ugyanis mindent megtesz, annak érdekében, hogy olyan autót biztosítsanak a pilótáknak, amivel elégtételt lehet venni az elmúlt három keserű futamért. Ennek érdekében egy „egyenesbeli” tesztet is végeztek, ahol kipróbálták „élesben” az Indiára szánt új alkatrészeket. Ígéreteik szerint pedig, arra számíthatunk, hogy a hátralévő futamok mindegyikére fejlesztésekkel készülnek. A hozzáállást tekintve a pilóták részéről sem lehet probléma. Felipe nagyszerű formát mutatott, az egyébként nem sok örömet hozó előző versenyeken. Ennek is köszönhetően a McLarent már sikerült megelőzni a konstruktőrök versenyében és feljöttünk a második helyre. A brazil pedig új szerződést kapott, amivel biztosították jövő évi maradását a csapatnál. Ez megkönnyebbülést hozhat számára, így tovább javulhat formája, ezzel pedig sokat segíthet csapattársának a szoros világbajnoki küzdelemben.Ami Alonsót illeti, nyilván senki nem kérdőjelezi meg, hogy mindent - talán még annál is többet - megtesz az első ferraris világbajnoki címéért.
Elviekben tehát minden adott egy ígéretes versenyhétvégéhez, visszavágáshoz. Gyakorlatilag, majd meglátjuk. Mindenesetre én így előre azt kívánnám magunknak, hogy vasárnap lássunk egy „vörösbe” öltözött dobogót, hallgassunk meg egy olasz himnuszt, a világbajnoki pontversenyt vezető személy neve pedig egy bizonyos Fernando Alonso megnevezésű spanyol versenyző nevével kezdődjön az Indiai Nagydíj után!
Revansra Fel!!!
Új szerkesztőnk, Wágnőder Tamás gondolatait olvashattátok ezekben sorokban!