Az idei év sokszínűsége miatt már az is nagy szó, ha valaki két futamgyőzelemmel rendelkezik. Fernando Alonso mindezek ellenére azonban már harmadik elsőségét gyűjtötte be a Hockenheimringen. Mögötte a címvédő Sebastian Vettel és Jenson Button végzett.
A Ferrari spanyol pilótája pályafutása harmincadik elsőségével tovább növelte előnyét a világbajnoki tabellán. Rajt-cél győzelmének köszönhetően az év felénél 154 ponttal áll a ranglista élén, 34 ponttal megelőzve az öt rajthelyes büntetéssel induló és nyolcadikként befutó Mark Webbert. A második helyen végző Sebastian Vettel 36 ponttal van lemaradva a vezető Alonsóhoz képest.
Az egész futam jól alakult a kétszeres világbajnok számára. Annak ellenére, hogy a versenytáv első felében Vettel majd az utolsó tizenhét körben Button loholt a nyakában magabiztos vezetéssel hozta be első helyen a Ferrarit. Csapattársa viszont ismét egy sikertelen hétvégét könyvelhet el. Felipe Massa a rajtot követően egy kisebb ütközés miatt orrkúpcserére szorult, a 21. helyről végül a pontot még nem érő 12. pozícióig küzdötte fel magát.
A Német Nagydíjra hozott fejlesztéseknek köszönehtően a McLaren-Mercedes is jó hétvégét zárhatott. Annak ellenére, hogy Lewis Hamilton sorsát már a rajtot követő balhátsó defektje is megpecsételte, egy jó taktikai húzás másik versenyzőjüknek egy harmadik helyet hozott. Jenson Button a hetedik rajthelyről egészen a dobogó legalsó fokáig menetelt. Másodikként is zárhatott volna a brit, hiszen a csapat a második kiállásra - Alonso Vettel Button sorrendnél - Alonsóhoz és Vettelhez képest egy körrel hamarabb hívta ki. Így egy gyors kivezető körnek köszönhetően a német kiállását követően 2009 világbajnoka már a Red Bull előtt találta magát. Buttonnak az utolsó tizenöt körben még reális esélye is lett volna a spanyol megelőzésére, a gumik elkopása azonban nemhogy győzelmet, hanem Vettel visszaelőzését hozta, neki viszont már az utolsó körbe lépve nem volt ideje a vörös autó után eredni. Ezt a helycserét a verseny után a felügyelőség azonban vizsgálja tekintve, hogy a német pályán kívül hagyta le riválisát. Így egy esetleges 10 másodperces büntetéssel Button a második helyre lépne előre. Lewis Hamilton az 58. körben feladta a Nagydíjat.
Michael Schumacher beleszürkült a körözgetésbe. A rajtot követően még a második helyért küzdött Vettellel, azonban a 67. körben már a hetedik helyen körözött.
Kár volt Romain Grojean rajt utáni és verseny közbeni pályaelhagyásaiért, csapattársát ugyanis a tizedik helyről rajtolva negyedikként intették le. Raikkönennek és a Lotusnak idén talán először jött ki jól a lépés, úgy tűnik kezdik megtalálni az ideális versenytempót.
Jövőhéten Budapestre érkezik a mezőny, így legközelebb a Hungaroringen láthatjuk a Száguldó Cirkusz mezőnyét.
Hely | Versenyző | Csapat | Kör | Időeredmény | Rajt |
---|---|---|---|---|---|
1 | Fernando Alonso | Ferrari | 67 | Győztes | 1 |
2 | Sebastian Vettel | Red Bull Racing-Renault | 67 | +3.7 | 2 |
3 | Jenson Button | McLaren-Mercedes | 67 | +6.9 | 6 |
4 | Kimi Räikkönen | Lotus-Renault | 67 | +16.4 | 10 |
5 | Kamui Kobayashi | Sauber-Ferrari | 67 | +21.9 | 12 |
6 | Sergio Perez | Sauber-Ferrari | 67 | +27.8 | 17 |
7 | Michael Schumacher | Mercedes | 67 | +28.9 | 3 |
8 | Mark Webber | Red Bull Racing-Renault | 67 | +46.9 | 8 |
9 | Nico Hulkenberg | Force India-Mercedes | 67 | +48.1 | 4 |
10 | Nico Rosberg | Mercedes | 67 | +48.8 | 21 |
11 | Paul di Resta | Force India-Mercedes | 67 | +59.2 | 9 |
12 | Felipe Massa | Ferrari | 67 | +71.4 | 13 |
13 | Daniel Ricciardo | STR-Ferrari | 67 | +76.8 | 11 |
14 | Jean-Eric Vergne | STR-Ferrari | 67 | +76.9 | 15 |
15 | Pastor Maldonado | Williams-Renault | 66 | +1 Kör | 5 |
16 | Vitaly Petrov | Caterham-Renault | 66 | +1 Kör | 18 |
17 | Bruno Senna | Williams-Renault | 66 | +1 Kör | 14 |
18 | Romain Grosjean | Lotus-Renault | 66 | +1 Kör | 19 |
19 | Heikki Kovalainen | Caterham-Renault | 65 | +2 Kör | 16 |
20 | Charles Pic | Marussia-Cosworth | 65 | +2 Kör | 20 |
21 | Pedro de la Rosa | HRT-Cosworth | 64 | +3 Kör | 23 |
22 | Timo Glock | Marussia-Cosworth | 64 | +3 Kör | 22 |
23 | Narain Karthikeyan | HRT-Cosworth | 64 | +3 Kör | 24 |
Ret | Lewis Hamilton | McLaren-Mercedes | 56 | +11 Kör | 7 |